Hajdú-Bihari Napló, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-02 / 102. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1995. MÁJUS 2., KEDD -SZÉLRÓZSA_____ Fuvolások találkozója Debrecen (HBN)­­ Országos fuvolás talál­kozónak adott otthont a Liszt Ferenc Zene­­művészeti Főiskola Debreceni Konzervató­riuma. A pénteki nyitó hangversenyt szom­baton és vasárnap további koncertek, előa­dások és mesterkurzusok majd a Magyar Fuvolástársaság közgyűlése követte. A va­sárnap esti zárófogadással még nem ért vé­get a zene szerelmeseinek találkozója, ugyanis a hétfő délelőtti kurzusokon, illet­ve nyilvános meghallgatásokon az ország minden részéről idesereglett növendékek is bemutathatták tudásukat. Napló-nyeremények A City-napok rendezvénysorozaton a Nap­ló Lapkiadó Kft. egy negyedéves Napló-elő­fizetést sorsolt ki, amelyet Bartha Anikó, Debrecen, Martonfalvi u. 24. szám alatti la­kos nyert. A nyereményt a kiadó székházá­ban (Debrecen, Dósa nádor tér 10.) lehet át­venni. Ugyancsak egy negyedéves előfizetést le­hetett nyerni a berettyóújfalui kirakodóvá­sáron. Ezt Szabó Enikő, Berettyóújfalu, At­tila u. 7/a szám alatti olvasónk nyerte. A ki­rakodóvásáron még három ajándékcsoma­got is kisorsoltunk a Napló standját felke­resők között. Ezeket Papp Zoltánná, Be­rettyóújfalu, Bessenyei ltp. 16. II/8., Papp Péterné, Berettyóújfalu, Bessenyei ltp. 34. III/10. és Técsi Gyuláné, Berettyóújfalu, La­dik u. 16. nyerték. A berettyóújfalui lakosok részére személyesen visszük ki a nyeremé­nyeket. LOTTÓ Ötös lottó Nyerőszámok: 27, 29, 49, 72, 77. 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényre 412 907 forintot, a 3 találatosra 3552 forintot, a 2 találatosra 170 forintot fi­zetnek. Jokerszám: 883 533. Hatos lottó Nyerőszámok: 2, 4,17, 23, 29, 30, pótszám: 1. 6 találatos sorsjegy nem volt. 5+1 találatos sorsjegy egy darab volt, a nyeremény összege 2 800 461 forint. Az 5 találatos szel­vényre 68 864 forintot, a 4 találatosra 1440 forintot, a 3 találatosra 162 forintot fizetnek. Ausztria-lottó Nyerőszámok: 1,12,20,22,37,42, pótszám: 7. Jokerszám: 398 252. a­n­ Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt. Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Barna Attila (mb.), Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Csuhák Zoltán (sport), Iklódy János (fotó). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144*, 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Kossuth u. 14-16. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyó­újfalu (54) 401-990. Rádiótelefon: 06-60-359-397. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., ul. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144*, telefax: 417-985. Felelős kiadók: Thomas Koch és Bakó Endre. Ügyvezető igazgató: Fábryné Mészáros Katalin. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Studio Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144­, telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.­­nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jel­zőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a re­gionális szerkesztőségek címén. Előfizetési díj egy hónapra 491 forint, negyedévre 1450 forint, fél évre 2850 forint, egy évre 5400 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 21,90 forint, pénteken 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 A magyar-magyar párbeszéd helyi hívei Debrecen­­ (HBN - B. K.) - A KLTE aulájában tartotta első köz­gyűlését a Magyarok Világszövet­sége tavaly decemberben alakult hajdú-bihari szervezete. Az ápri­lis 29-i közgyűlésen megjelent Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke és Bakos István főtitkár. Az elnök felszólalásában éle­sen elutasította a világszövetsé­get az utóbbi időkben ért média­vádakat, „politikai szőnyegbom­bázásnak" minősítve azokat. Hangsúlyozta, hogy a világszö­vetség legfontosabb célja a Tria­non által szétdarabolt magyar nemzet újjáépítése s ebben a fel­elős munkában szövetséges min­denki, aki híve a magyar-magyar párbeszédnek. A közgyűlésen megerősítették a megyei szervezet alapító elnöksé­ge tagjait, közöttük Virágh Pált el­nöki, Pálinkás Józsefet és Székely­hídi Ágostont alelnöki tisztségük­ben. Új elnökségi tagokat is vá­lasztottak. Megalakult ugyanak­kor a megyei szervezet etikai és számlálóbizottsága, 10 szakbizott­ságot is fölállítottak, konkrét mun­kakörüket a következő közgyűlé­sen körvonalazzák. A közgyűlésen programbeszédet mondott Virágh Pál elnök, megemlítve, hogy a Hajdú-Bihar megyei MVSZ-szer­­vezetnek 334 személy a tagja, de integrál társadalmi és politikai szervezeteket is. Közvetlen célként vázolta a szellemi Partium-ház megépítését és az 1996-os nemze­ti emlékév megünneplésére való előkészületeket. Budapest: Számadás '95 címmel a Magyar Szellemi Védegylet egész napos konferenciát rendezett szombaton Veres Péter 25 éve halott né­pi író emlékére a fővárosi Ráday-kollégiumban. A felkért előadók kö­zött volt Bíró Zoltán, Csurka István, Csoóri Sándor, Pozsgay Imre, Szű­rös Mátyás Fotó: Nagy Gábor (ISB) Népművészeti vásár Berettyóújfaluban Berettyóújfalu (HBN - B. K.) - Lo­vas felvonulás, hangulatos tároga­tószó nyitotta meg a bihari város egész napos tavaszi népművésze­ti vásárát április 30-án. A kétnapos rendezvény nyitá­nyaként a Tavasz körúti alkotó­házban megnyílt a „Biharban al­kotunk" című képzőművészeti ki­állítás. Délelőtt tíz órakor a Szent István téren Szeifert Ferenc pol­gármester nyitotta meg a népmű­vészeti vásárt. Ennek során gyer­mekjátszó, kézműves foglalkozá­sokat láthattak az egybegyűltek. Ügyes kezű gyerekek korongoz­­ták az agyagot, bábokká alakítot­ták át a gyapjút és cérnára fűztek apró kis üveggyöngyöket. Egész napos kirakóvásár hangulatos for­gataga emelte a tavaszi jókedvet. Április 30-án délután rendezték meg az aprók tánca elnevezésű gyerektáncparádét, a téren felállí­tott szabadtéri színpadon. Fellé­pett a Bihar gyermektáncegyüttes, a Kis Bihar gyermekegyüttes, a Csiszi-csoszi együttes, a Pávakör és a furtai citerazenekar. Nyomuk­ban fellépett a Valcer táncstúdió, majd este hangulatos utcabálon szórakozhattak fiatalok, idősebbek egyaránt. A tavaszi vásár május elsején, hétfőn is folytatódott. A gyermek­játszó kézműves foglalkozások után ezúttal iskolai színjátszó cso­portok léptek föl a Szent István tér szabadtéri színpadán. Csillagok négy keréken - autóverseny Debrecen (HBN - K. I.) - Nem vá­sárlók tolongtak április 29-én­­ szombaton­­ délután a debreceni Kálvin téri üzletközpontban, ha­nem lelkes szurkolók és érdeklő­dők. Aznap indult ugyanis útjára Budapestről az a kétnaposra ter­vezett Csillagok négy keréken el­nevezésű Renault Twingo-túra, melynek egyik állomása Debrecen volt. Negyven autó rajtolt, közülük húszan az ország nyugati, míg húsz kocsi a keleti részt célozta meg. A különböző nehézségű aka­dályok leküzdése után célba érő párosok vasárnap reggel ismét út­ra keltek, hogy újból Budapesten találkozzanak. A versenyzők kö­zött sok ismert névvel találkoz­tunk, a túrán részt vett többek kö­zött Trokán Péter, Závodszky No­émi, Király Zoltán, Ómolnár Mik­lós és nem utolsó sorban Petne­házi Attila, a Napló rovatvezető­je, aki Kalap Istvánnal, a Cívis Szálloda és étterem igazgatójával együtt vette hősiesen az akadályo­kat. Noha a verseny végén ők ér­tek be elsőként a budapesti célba, sajnos ez kevésnek bizonyult az „üdvösséghez", ugyanis az állo­máshelyeken elért pontok számí­tottak elsősorban. A Renault Twingo személygépkocsit egyéb­ként a nyugati országrészen ver­senyző Fábián László és Molnár Dávid kettős nyerte. Helyi versenyző, helyi akadályok Fotó: Iklódy János Fidesz­kongresszus Budapest (MTI)­­ A Fidesz-Ma­­gyar Polgári Párt VII. tisztújító kongresszusa vasárnap délután befejezte munkáját. A küldöttek döntése alapján a párt alelnökei lettek: Áder János, Deutsch Tamás, Illés Zoltán, Kövér László, Németh Zsolt, Pokorni Zoltán, Szájer Jó­zsef és Varga Mihály. Az elnökség póttagjai: Fried Miklós és Kósa La­jos. Az eseményt záró sajtótájékoz­tatón Orbán Viktor, a párt újra vá­lasztott elnöke a kongresszus leg­fontosabb eredményének A polgá­ri Magyarországért című politikai programnyilatkozat megszületését ítélte. Mától kezdve a Fidesz éle­tében új időszámítás kezdődött, ugyanis már nem időszerű az a kérdés, hogy miben változtunk. Gyökértépő bőrfejűek Budapest (MTI) - A Magyar Népjóléti Szövetség hata­lomra kerülése esetén kitépi a társadalomból az antiszo­ciális gyökereket - jelentet­te ki Szabó Albert elnök, a szervezet budapesti május elsejei rendezvényén a Nép­ligetben. A gyűlésen néhány tucat­nyian, többségükben ko­paszra nyírt fiatalok vettek részt, Árpád-sávos zászlók és „NATO-mentes Magyar­­országot", „Nemzeti hadse­reget", vagy „Eurázsiai Uniót" követelő transzpa­rensek alatt. Bábostalálkozó Debrecen (HBN)­­ A három hete nyitva tartó bábkiállítás záróakkordjaként rendezték meg április 29-én a Megyei Bábosok Találkozóját a Köl­csey művelődési központ bábszínházában. E találkozó­nak hagyományai vannak, hiszen már az elmúlt évek­ben is randevút adtak egy­másnak az általános iskolák alsó tagozataiban működő bábcsoportok, amelyek nem versenyszerűen, inkább kedvtelésből találkoznak időről időre. A mostani meg­mérettetés alkalmával sem emelt ki egyetlen bábcsopor­tot sem a szakmai zsűri; va­lamennyi résztvevő bábcso­port munkáját emléklappal, s ajándékokkal honorálták. SZDSZ-aláírásgyűjtés Biharkeresztes (MTI)­­ Aláírás­­gyűjtési akcióba kezdett hétfőn az SZDSZ biharkeresztesi szervezete. Azt szeretnék elérni, hogy mie­lőbb épüljön meg a 42-es számú főközlekedési útvonalnak a várost elkerülő szakasza. A tervek szerint ugyanis a közeljövőben jelentősen bővítik az ártándi határállomást, amely a nemzetközi áruforgalom legfőbb lebonyolítója lesz a keleti határszakaszon. A Biharkereszte­­sen átvezető 42-es főút azonban máris telített, a megsokszorozódó határforgalom pedig lehetetlenné tenné a városlakók életét. Az elke­­rülőutat sürgető íveket a lakossá­gi aláírásokkal eljuttatják Lotz Ká­roly közelekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez. Alapítvány a betegekért Derecske (HBN)­­ A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Derecskén lévő pszichiátriai otthonában hat-, mincegy magánszemély és a Kor­­metál Kft. alapítványt hozott lét­re az otthonban lévő betegek re-­­habilitációjának elősegítése érde­kében. Az alapítvány támogatja a gondozottak rehabilitációját előse­j­gítő sport-, kulturális, szabadidős programok bővülését, az anyagok, eszközök beszerzését, valamint egy pszichológus foglalkoztatásá­hoz szükséges anyagi feltételek megteremtését. Az alapítvány szorgalmazója, Gellén Imre intéz­ményvezető tájékoztatójában el­mondta, hogy az alapítvány jelen-, tőségét elsősorban az adja, hogy­ támaszkodni szeretne a társada­lom azon tagjaira, akik személyes­ indíttatásból, segítenék az intéz-­ mény lakóinak rehabilitációs fo-­­lyamatát.­­ Közlekedési vetélkedők Nyíradony (HBN - K. Cs.) - Hos­­­szú évek óta először vidéken, Nyíradonyban rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Baleset-meg­előzési Bizottság a Kerékpáros Is­kola-kupát és az Ifjúsági Közleke-­­dési Kupát.­­ Az általános iskolások kerékpáro­­os ügyességi, szabályossági és el­méleti versenyszámokban mérhet­­ték össze tudásukat, az ifjúsági ku­pában ugyanezeket a feladatokat segédmotor-kerékpárral hajtották végre a középiskolás fiatalok áp­rilis 29-én a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Ered­mények: Kerékpáros Iskola-kupa. Csapat: 1. Kölcsey Ferenc Álta­lános Iskola (Nyíradony). Egyéni, fiú: 1. Nagy Gergely (Földes). Leány, egyéni: 1. Terdik Nóra (Nyíradony). Ifjúsági Közlekedési Kupa. Csa­pat: 1. Csiha Győző Ipari Szak­munkásképző és Szakközépiskola (Hajdúnánás). Egyéni: 1. Karvaly László (Haj­dúnánás). ÜGYELET • A rendőrök vasárnap bűncse­lekmény alapos gyanúja miatt egy *. személyt előállítottak. • Az Okút utcán egy feltört gép- ?­kocsiból rádiós magnót és iratokat vittek el 10 ezer forint értékben. A Toroczkó utcán egy fűszerboltból­­, 100 ezer forintnyi ital- és dohányá­rut, valamint élelmiszert loptak el. A Sóskút utcán egy fóliasátorból rotációs kapával és terménydará­lóval távoztak az 50 ezer forint kárt okozó tolvajok, a bánki isko­­­­­­­la betörői pedig 300 ezer forint ér­tékű műszaki cikket vittek el. • Hétfőn négy előállítás történt a­­ rendőrségen, valamint elfogták a­­ Honvéd SE irodahelyiségébe be­hatoló tolvajt is. • A Luxor Áruház kirakatának betörője 8000 forintos rongálási kárt okozva két sétálómagnót lo­pott el. • A mentőket vasárnap a 42-es fő­­­ útra riasztották, ahol Berettyóúj­falunál előzés közben két személy-­s gépkocsi ütközött, ketten köny­­nyebben sérültek. A Mikepércsi úton ugyancsak könnyebben sé­rült az a gyalogos, akit egy sze­mélygépkocsi ütött el. HIRDETÉS------------------------------------­EGY JÓ ESÉLY AZ ELHELYEZKEDÉSHEZ... Már most biztosítsa helyét... Szakács, cukrász, felszolgáló, ABC-eladói­­ szakmunkásképző­­ tanfolyamokra lehet­­ jelentkezni a TIT-ben. (Debrecen, Piac u. 45-47.) Telefon: 414-970

Next