Hajdú-Bihari Napló, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-19 / 195. szám
1995. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 13 NYUGDÍJBAN Nagy László János Hajdúnánás (HBN) - Augusztus 20. a kenyér ünnepe is. Ország „mellé" (István alapozta) kenyér is jár. A gabona, az élet betakarítása, az első kerek kenyerek kisütésének ideje ez. Ünnep, mert a kenyér első az elsők között. Az ünnepi felvonulás élén - különösen régebben - búzaszalmából font aratókoszorút vittek. Ezt az ősi jelképet - és még sok egyéb használati és díszítőtárgyat - készíti ma is Hajdúnánáson Reszegi Sándorné Mária asszony, a népművészet mestere. Mióta is? - Amióta az eszemet tudom, három-négy évesen már ott lábatlankodtam az aratók körül, segítettem, amit tudtam, mint most nekem az én két kis unokám. (Reggeliznek mellettünk, míg beszélgetünk.) Tegnap is kint voltunk, épp befejeztük az aratást. - A szalmafonás gondosságot, szakértelmet és jó formaérzéket kíván. Kitől tanulta? - Anyai nagyanyámtól, az meg az ő nagyanyjától. Nánáson sokan tudták valaha a szalmafonást, ma alig tizen-egynéhányan. Híresek voltak a nánásiak messze földön szalmakalapjaikról, táskáikról s egyéb tárgyaikról... - Milyen szalmából és hogyan készül a fonat? - Hosszú szálú, kézzel aratott búzaszálból. A gondosan szálazott szalmát hetekig szárítjuk, késsel tisztogatjuk és szálvastagság szerint csoportosítjuk. Mielőtt a fonáshoz kezdünk, vízbe áztatjuk, hogy a hajlítást bírják. A további puhítást mángorlóval végezzük. Ez fahengerek közötti átpréselés. - Hány ágra fonnak? - Kettőről akár tizenegyre is. A fonatokat - mielőtt munkába vennénk - nagy vashordókba tesszük és ként égetünk alatta, így kapjuk az aranyló sárga színét. Ezután jöhet a kézi munka, illetve a varrás. Látja, ezen az öreg varrógépen. Nagyon szilárd a szalmából készített tárgy. - Nézzük meg a tárgyakat. - Készül itt szalmakalap nyolc változatban, táska tizenhatféle, edény- és poháralátét, szőnyeg, varródoboz, sokféle karácsonyfadísz, karkötő, virágtartó, csillár, sőt még bútor is. Szilárd. Nem is hinnék, mennyire. No és aratókoszorú. Mert a hagyománynak élni kell. - Láttam a nyugdíjasklub hagyományőrző műsorát. Ének a szalmáról címmel énekes, zenés, táncos, verses műsort készítettek, amellyel már bejárták fél Magyar Országot. Még külföldön is voltak. Kell is a hírverés, mert én ugyan sokfelé járok, kiállításokon, vásárokon (legutóbb Pesten, Törökszentmiklóson, Nyíregyházán), de most hogy bejött ez a fura világ, az átvevő háziipari szövetkezet megszűnt, most magunknak kell a termeléssel, a piackutatással, az eladással is foglalkoznunk. Ezért is alakítottuk meg a téeszelnökkel együtt az Aranyszalma Kft.-t, így az „üzlet" lendítésére minden jó szó szükséges. Rajtunk nem múlik. Dicsérő szavunk, sikereket kívánó mondatunk kíséri hagyományőrző, ízlést terjesztő tetteiket. Az aratókoszorú az „életet” dicséri Az Aranyszalma Kft. viszi tovább a hagyományt Hajdúnánáson Az aratókoszorú Reszegi Sándorné munkája Fotó: Magánarchívum Papp Endre naiv fafaragó, nyugdíjas István királyt ábrázoló művével Fotó: Magánarchívum Olvasóinkhoz! Kéréssel fordulunk a Naplóban havi rendszerességgel megjelenő Nyugdíjban című összeállítás olvasóihoz. A szerkesztőség ugyanis szeretné, ha az oldalon megjelenő írások mindinkább a nyugdíjasokat foglalkoztató kérdésekkel foglalkoznának. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy írjanak nekünk, vagy írják meg azokat a témákat, melyekről szívesen olvasnának az oldalon. Címünk: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. NOSZTALGIA JEGYZET Nagy Zsuzsa Sörivóknak való De nagy haja van annak a bácsinak - állapítja meg egy kissrác miközben a busz elszáguld a söriváshoz kedvet csináló óriásplakát mellett. Az idősebb generáció tagjai sajnálkozva néznek a gyerekre, szegényke, már azt sem tudja, ki volt a magyar történelemben Puskás Öcsi. Lehetséges, hogy focizni sem szokott, annak viszont kicsi a valószínűsége, hogy a sörre nem kap majd rá felnőtt korában. Pedig a magyar nem hagyományosan sörivó náció. A legendás „ballábú" fénykorának hajnalán például a Debrecenben játszott válogatott meccs közönsége kétezerrel több pohár fröccsöt fogyasztott el, mint amennyit a habzó nedűből eresztett le a torkán. De hát változnak az idők, változnak a szokások, különösen, ha némi kényszer is közrejátszik az ízlés módosulásában. 1956 novemberében az italboltok zárva tartottak, bort az üzletekben sem lehetett árulni, a hónap végén viszont - talán csehszlovák baráti segélyből? - olyan mennyiségű sör került Debrecenbe, hogy éttermekben, cukrászdákban egy teljes hétig csapolhatták. Annyira azért nem vált életszükségletté, hogy a svejki jóslatnak megfelelően belebukott volna a kormány az 1961-es söráremelésbe, inkább annak örültünk, hogy egyidejűleg az akkoriban még luxuscikkfélének számító kávé árát lefelé vitték. Tény azonban, hogy az árpalé felkerült az örökzöld témák listájára. Már-már azt hihettük, soha sem ér véget a játék: tavasszal az illetékesek nyilatkoztak, márpedig az idén lesz elegendő sör, ám a kánikula napjaiban kitikkadtak csak a mérgüket nyelhették. Szinte üdítő színfolt volt az egyhangúságban, hogy 1961-ben a vásárlókat tették felelőssé a sörhiány miatt, csak elviszik az üveget, de nem hajlandók visszaváltani, nincs mibe palackozni. A sörivó azonban szívós fajta, addig megy, míg forrásra nem talál. Ennek volt köszönhető, hogy 1977-ben a statisztikai hivatal jelentése szerint minden honfitársunk - csecsemők és antialkoholisták is - 80 liter sört vetett be, szemben a fejenként 35 liternyi borfogyasztással. A sörhelyzet változásának nem szenteltek nagy helyet az újságok, kiszorította a hasábokról a rendszerváltás. Fő, hogy újabban van a megkedvelt italból nem csak elég, de a jelek szerint több is. Hiszen az az udvarlás, amivel hajdan mi próbáltunk egy-egy teli üveget elővarázsoltatni a sarki fűszerboltban, kismiska sem volt ahhoz képest, amekkora erővel manapság igyekeznek ivásra csábítani a privatizált sörgyárak. Igazuk is van. Legalább ennyi élvezetünk legyen, amíg végigszenvedjük a tévé előtt cseppet sem arany csapatunk keserves kilencven perceit! „Lelki egészségünk karbantartása” A püspökladányi nyugdíjas pedagógusok klubját „derűs klubnak" is nevezhetnénk. Tudatosan törekszünk derűs perceket teremteni minden összejövetelünkön, ám vannak kiemelkedő alkalmak is jókedvünk, lelki egészségünk karbantartására. Még márciusban történt, hogy a citromos tea mellett Ujváry Zoltán gyűjtéséből olvastunk fel népi anekdotákat. Senki nem „úszta meg" kacagás nélkül. Májusban a Csokonai Színházban a Montmartre-i ibolyát néztük meg nyugdíjasoknak szóló előadás keretében. Nagyszerű hangulatban még sötétedés előtt értünk haza. Kitűnő előadást láttunk, a szervezés hibátlan volt, a folytatásra igényt tartanak bizonyára az egész megye nyugdíjasai. (Ezt különösen évadkezdés előtt érdemes megjegyezni). Rendes évi kirándulásunk alkalmával Szombathelyre és Kőszegre utaztunk, ahonnak 500 forintos nyugdíjas menettérti jegygyel, a párizsi gyorsvonattal elmentünk Grazba. A fénykép a csoportnak azokról a tagjairól készült, akik hajlandók voltak felkaptatni a híres Uhrturmhoz, az óratoronyhoz, ami Graz jelképe. A pedagógusnapot térzenés műsor keretében rendeztük. Folytattuk a klubtagok névnapjainak megünneplését is. Júniusban a tagság úgy döntött, hogy ne tartsunk nyári szünetet, így aztán a városi önkormányzat által biztosított nyugdíjasház hűvös helyiségeiben júliusban is annyian voltunk, mint máskor, és olyan derűsek, vidámak, mint máskor. A „hírcsokrot kötötte" Kincses Lajosné klubelnök A nyugdíjasklub tagjai Grazban az óratoronynál Fotó: Klubarchívum „Az élet igazolta” Új rovatot indít az Őszikék és a Napló szerkesztősége, ami egyben pályázat is. Közmondásgyűjteményt adunk közre az alábbiakban. Bármelyiket kiválasztva, megtörtént, igaz történetek leírását kérjük és várjuk, amelyek igazolják a közmondást. Az írások terjedelme 15-20 sor (lehetőleg gépelve). A legjobbat a megjelenésen kívül 500 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazza az Őszikék szerkesztősége. Az írást a Napló Nyugdíjban című oldalán is közöljük. A közmondások ezúttal az öregségről szólnak: - Akármilyen öregasszony, ha férjhez megy csak menyasszony; Amit az ördög végbevisz, vénasszonyra bízza; Annyi idős az ember, amennyinek érzi magát; Az öregember mindennap egy nótát felejt; Hatvan felé hazafelé; Jó az öreg a háznál; Jobb a vén árnyéka, mint az ifjú kardja; Kétfelé tekints, mikor az agg komondor ugat; Mennél vénebb, annál fösvényebb; Rossz fiú apja koporsószege; Vén elme, fiatal erő veri meg a hadat; Vén karóhoz simuló rózsa nem ülik. Természetesen más közmondások élet által igazolt leírását is szívesen vesszük. Beküldési határidő minden következő hónap elseje. (Debrecen, Péterfia u. 4., 1. emelet, Őszikék szerkesztősége.) „Elmondom hát mindenkinek... Bényei József - Miért olyan szomorúak az írásai? - kérdezi sajnálkozva egyik kedves hölgyolvasóm és biztatóan próbál rám mosolyogni. Nyomban meg is fogadom magamban, hogy én bizony a jövőben csupa vidámságról, derűről, emberi kedvességről fogok írni és elfeledem mindazt, ami bánt. Hiszen igaza van: soha nem volt ilyen gyönyörű a kertem, soha nem nyújtózott még most, augusztusban is ilyen sudár iramban a nap felé a fűszál, nem zöldülnek ilyen csodát ígérően a platánfa levelei. És megtermett a kenyérnekvalónk, árulnak krumplit, gyümölcsöt. Miért is lennék szomorú? Élek, ha nyavalyákkal terhelten is, élnek a szeretteim. Ha küszködőn, ha meggörnyesztve is olykor az idő alattomos támadásaitól, de mindennap felkelek, tudok járni, van pénzem egy korsó sörre, ha megkívánom. Miért is lennék szomorú? A világ sorsa megérdekelje a nagyokat, meg akik tehetnek is valamit jobbra fordulásáért. Csakhogy az öröm, boldogság, a szépség százszor illékonyabb, mint a szomorúság, a bánat. Kosztolányinak is, lám, egy átdolgozott éjszaka kellett, hogy észrevegye: az égben bál van, minden este bál van. És közel a halálhoz írhatta meg csak rajongó himnuszát a szeptemberi naphoz. Az ember már csak ilyen: megfogja az örömöt, a szépséget, tenyere fészkében melengeti pár pillanatig, aztán elereszti, szálljon, röpüljön tovább, jusson el másokhoz is, csillogtassa meg a szemeket, ragyogtassa meg az arcokat. A szomorúság meg ellepi az embert, akár a köd az őszi erdőt. Betakar, belep, bebújik a bőrünk alá, elszorítja a torkunkat, megdobogtatja a szívünket, zsibbasztja kezünk-lábunk, mint a közeledő elmúlás. És csak akkor sikerül parányit szabadulni szorításából, ha az ember megoszthatja másokkal. Ó, nem arról van szó, hogy átrakjuk terhünket más vállára, cipelje, hordozza ő. Nem. Csak szólani szeretnénk róla, beszélni, valahogyan úgy, ahogyan Karinthy keserű versében kifakadt: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek..." Az ember ilyen gyarló: társat keres a bánatához, csüggedéseihez, szomorúságához is. Társat, aki ha vállát nem is, segítő kezét, mosolyát, szemének melegségét adja át nekünk, hogy érezzük: akar vállalni valamit mindennapos fájdalmainkból. Valahogyan úgy, ahogyan megálltak régen a falumban az asszonyok a bolt előtt, a kútnál, és ha meghallgatta valaki őket, sóhajtva mondták: jaj, annyira megkönnyebbültem, mert olyan jól kipanaszkodtam magamat valakinek. És ismerjük mindannyian a könnyek tisztító hatását, lélekmosdató szentségét is. És ha az ember nem tud megállni egy kútnál, hogy megossza valakivel gondjait, hajlamos egyedül sírni is. Mert látja, kedves olvasóm, lassanként elfeledtük, hogyan kell meghallgatni a másikat, hogyan kell figyelni szavára, könnyére, mosolyára. Nézze el hát nekem ez a kedves hölgy, nézzék el mások is, hogyha megosztani szeretném velük aprócska bánataimat, deresedő szomorúságomat. Nem akarok én ezzel elszomorítani senkit, csak éppen megmutatom, mint a gyerek a felhorzsolt térdét, s ha valaki ránéz, esetleg megsimogatja, meg is gyógyul menten. Felszáll a köa. HÍREK • Debrecen. A nyugdíjasok egyesületének negyvenöt tagja egész napos kiránduláson vett részt Gyulán a közelmúltban. A programban strandolás is szerepelt. • A Rábai Cukorgyár Rt. marketingosztályának vezetője, Varga Csaba tartott termékbemutatóval egybekötött, sikeres előadást szokásos hétfői klubnap keretében. • A Déri Múzeum dísztermében Sz. Kürti Katalin művészettörténész tartott diaképes előadást nyugdíjasoknak Munkácsy Mihályról, világhírű három festményének - Ecce homo, Jézus Pilátus előtt, Golgota - közelgő együttes bemutatója alkalmából. • Erdélyben, Dicsőszentmártonban - a már hagyományossá váló csere keretében - énekkarunk, Füzes Gyula karnagy vezetésével megérdemelt sikert aratott ezúttal is.