Hajdú-Bihari Napló, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-01 / 27. szám

1996. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Egy társulat, 1300 kilométernyi csatorna A számlák ellenőrzése nyomán akadt el a „Berettyó" támogatást igénylő pályázata Gulyás Imre Berettyóújfalu, Debrecen (HBN) - Tanácsot kérni ment nemrég néhány berettyóújfalui földtulaj­donos Balláné Veres Ilonához, a város alpolgármesteréhez, és Har­­sányi Antal gazdajegyző­höz. A helybeliek a Berettyó Vízgazdál­kodási Társulatra panaszkodtak, mert az tavaly visszamenő­leg is szedte a társulati tagoktól a föld­terület nagysága szerint fizeten­dő­ érdekeltségi hozzájárulást, holott az érintettek szerint a csa­tornák többsége évek óta száraz, vízszolgáltatásra pedig eleve al­kalmatlan. Rendezetlennek vé­lik a kapcsolatukat is a társulat­tal, hiszen a nagyüzemek, ame­lyek létrehozták és tagjai voltak, már rég átalakultak, sőt a föld­­tulajdonosokat nem is minden esetben sikerül felderíteni. Előfordult, és a gazdák legin­kább ezt vették zokon, hogy egy­­egy földterület után kétszeresen (a tulajdonosra és a bérlőre is) kive­tették a hozzájárulást, és csak a tulajdonos érdeklődése nyomán derült ki, hogy a bérlő már befi­zette az összeget (a hektáronkén­ti száz forintot). Közben létszám­­leépítés híre terjedt, amelyből ar­ra lehetett következtetni, hogy mégsem folyt be elegendő pénz a társulat kasszájába. jogtalan kifizetések A következtetés helytálló volt. Durst Ferenc, a társulat ügyveze­tő igazgatója, és Beleznai Tibor, a törvényességi és szakmai felügye­letet gyakorló Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatója egyaránt úgy vélik: a vízgazdálko­dási társulatok legnagyobb gond­ja az, hogy a befizetett érdekelt­ségi hozzájárulás nem fedezi az évente elvégzendő pótlások, fenn­tartó és felújító munkák (vízinö­vény-kaszálás, iszapolás stb.) és beruházások összegét. Az állam is ad ugyan segítséget­­a Földműve­lésügyi Minisztérium, illetve a Vízügyi Alap által nyújtott, pályá­zat útján elérhető támogatással), de még így is kevés a pénz. Hogyis ne lenne kevés, amikor egyetlen ilyen szervezetnek a gondjaira, mint amilyen a Be­rettyó Vízgazdálkodási Társulat, oly megszámlálhatatlanul sok - több mint ezerháromszáz kilomé­ter - csatorna van bízva. (És Haj­­dú-Bihar megyében még további két társulat is működik.) Jellemző, hogy a „Berettyó" a fejlesztés for­rásait tekintve korántsem ínséges 1994-ben is csak huszonöt csator­nát (hosszukat véve mintegy 53 kilométert) tudott újszerű állapot­ba hozni. Kérdés persze, hogy ki miként értelmezi az újszerű állapotot, s hogy ki hogyan ír alá számlákat. A napirenden levő átalakulásig, il­letve az alapszabály megalkotásá­ig és a cégbírósági bejegyzésig tör­vényességi ellenőrzést végző Tivi­zig igazgatója tavaly februárban meghökkentő tartalmú levelet kül­dött a társulat akkori elnökének. Kiderült, hogy milliókra rúgó jog­talan túlszámlázásokra leltek az ellenőrök a rendelkezésükre álló dokumentumokban. Szinte kirí a megállapítások halmazából, hogy a társulat csaknem kétmillió fo­rinttal számlázott többet a jogos számlaértéknél egy, a Vízügyi Alaptól igényelt (1994. évi) támo­gatás alapját képező munkák ter­vezésével megbízott kft.-nek. Indoklás nélkül „A szerződés mellékleteként felsorolt belvízcsatornák számlái­nak ellenőrzése során részben helyszíni felméréssel, részben épí­tési naplók és egyéb iratok felül­vizsgálatával megállapítást nyert, hogy 16 066 köbméter (összesen több mint négy és fél millió forint) túlszámlázására került sor" - ol­vasható a levélben. Folytathatnánk a sort a túlszám­lázás nyolc és fél millió forintot ki­tevő végösszegéig. De miért is folytatnánk? A társulat ügyveze­tője úgyis, a „malőr" ellenére is megkapja évi jutalmát, legfeljebb nem az p­szten­pi Vorocol-ónak megfelelő összeget, hanem a felét. És arról se beszéljünk, hogy ho­gyan döntik ezt el a közgyűlésen, a demokrácia eme jeles fórumán. Durst Ferenccel sem erről be­szélgettünk. Ő nem mondta, én meg nem tudtam róla. Furcsállva nézegettem ezért egy tavaly novemberben kelt levelet, amelyben a Tivizig igazgatója in­doklás nélkül közli a társulat új el­nökével, hogy az igazgatóság nem javasolta „az 1995. évi, a vízgaz­dálkodási társulatok kezelésében lévő, állami tulajdonú közcélú művek fenntartásának Vízügyi Alapból való támogatását", vagyis hogy a pályázat „sikertelen volt". Természetesen nem értettem, mi­ért fosztják meg a támogatás lehe­tőségétől a rendkívül rossz anya­gi helyzetben levő társulatot, ame­lyet 1994-ben a Földművelésügyi Minisztérium is 12,8 millió forint­tal segített. 1994-ben az áfát nem számítva 32, a karbantartással együtt 40 millió forintot tudott költeni a társulat a közcélú vízfo­lyások és belvízcsatornák felújítá­sára, mégpedig úgy, hogy az a 4,8 millió forint támogatás, amelyet a Vízügyi Alap nyújtott, a mai na­pig nem lett számukra átutalva. Szárazságban csak nyűg Gyarapodtak tehát az el nem ér­hető milliók. Nem elég, hogy a múlt évi (3,6 millió forint támoga­tás iránti) pályázatukat elutasítot­ták, még az 1994-ben kapott 4,8 millióval is tartoznak nekik. Nem sok ez egy kicsit? Valójá­ban erre a kérdésre vártam felele­tet, amikor a Tivizig igazgatójához indultam. Beleznai Tibor: - Bár az FM hivatal valóban ki­fizette a 12,8 millió forintot, a Tivizig - az ellenőrzés után - nem volt hajlandó kifizetni a 4,8 mil­liót. A társulat 1995-re újra benyúj­tott egy támogatás iránti igényt, de javasló véleményünkre már eleve nem számíthatott, mert mi bekalkuláltuk, hogy az 1994-ben kifizetett, ám el nem végzett mun­kákat utólag elvégzik, így 1995- ben kapják meg a 4,8 millió forin­tot. Ez pedig kimerítette a Berettyó Vízgazdálkodási Társulat 1995. évi lehetőségét. Ezért és nem más ok miatt volt sikertelen a múlt évi pá­lyázatuk. Tény az is, hogy a 4,8 millió forint még mindig nem ér­kezett meg a számlájukra, erről azonban most értesültem. Az alapvetően vízkárelhárítást végző társulatok ritkán és rövid időre kerültek reflektorfénybe a több mint tíz esztendeje tartó aszály éveiben, és ez érthető is. Az n Czornníil/ol -* Uol»rkr,^l, U «-—41. előtérbe, vagyis azok a gondok, amelyek a belvízrendezés, a bel­vízelvezetés feladata körül sűrű­södnek. Száraz években nincs ér­téke a belvízelvezető csatornák­nak, fenntartásuk, korszerűsítésük is csak nyűg, amelytől a szereplők - az állam, az önkormányzatok, a társulatok, az üzemek (helyeseb­ben: a vállalkozások) - legszíve­sebben megszabadulnának. Minden földtulajdonos érdeke A legtöbb aggodalomra - amint azt Durst Ferenctől is hallottam -, az úgynevezett üzemi művek (az üzemi csatornák és a rajtuk le­vő műtárgyak, például szivattyú­­telepek) adnak okot. - Azokon a helyeken - mondta az ügyvezető -, ahol az üzemek felbomlottak, ezek a művek gaz­dátlanok, és még csak sejteni sem lehet, hogy mi lesz velük. A vízgazdálkodásról szóló új, ez év január elsejétől hatályos tör­vény egy évet ad a társulatok át­alakulására. Az elkészítendő alap­szabályt a cégbírósághoz kell be­nyújtani, a törvény értelmében a cégbíróságok hatásköre lesz a víz­gazdálkodási társulatok törvé­nyességi felügyelete. A vízügyi igazgatóságokra a szakmai fel­ügyelet gyakorlása marad. A köz­célú feladatok végzését szolgáló érdekeltségi hozzájárulást minden földterület után fizetni kell, füg­getlenül attól, hogy van-e öntözé­si lehetőség, hiszen a társulat alap­feladata nem az öntözés, hanem a vízkárelhárítás. (Ez idő tájt a „Berettyó" társulat csatornáinak csak mintegy hét-nyolc százalé­kán adnak vagy adhatnak öntöző­vizet.) A társulatoknak már nincs inkasszójoguk, a be nem fizetett hozzájárulás beszedése az önkor­mányzati jegyzők hatáskörébe ke­rült. Egy biztos: a földtulajdono­soknak érdekükben áll részt ven­ni a társulatok átalakításában, az új alapszabályok készítésében, ha nem is közvetlenül, legalább a tu­lajdonviszonyoknak megfelelő képviselet határozott megszerve­zésével. Az igazgató észrevételei A Tivizig igazgatójától kapott tájékoztatásban több olyan adatra derült fény, amelyekről a Durst Ferenccel folytatott beszélgetés so­rán nem volt szó, ezért természe­tesnek tartottam megkérdezni az ő véleményét is a társulatot érin­tő, új információkkal kapcsolat­ban. Az igazgató elmondta, hogy már a Vízügyi Alap támogatását igénylő pályázat benyújtása után, volt a Tiviziggel, mert nem értet­tek egyet egy bizonyos adat (a vál­lalkozási tevékenységből szárma­zó eredmény fenntartásra fordított része néven szereplő 9,8 millió fo­rint) soron kívül kért csökkentésé­vel. „Ez az ügynek a lényege" - je­gyezte meg, amikor elővette azt az 1994. június 8-án kelt levelüket, amelyben leírták, hogy a benyúj­tott Vízügyi Alap-támogatás összetételének módosítását nem látják indokoltnak. „Kérjük, pá­lyázatunkat ... változatlan formá­ban szíveskedjék az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ré­szére megküldeni" - olvasható a levélben. Itt hosszú (és nem minden ta­nulság nélkül való) történet kö­vetkezhetne a társulat elmúlt két­­esztendei idegfeszítő munkájáról, a csatornafelújításokról, az ellen­őrzésekről s az ellenőrzések nyo­mán (és körül) lezajlott egyezke­désekről - a mondandó több ri­port kereteit is megtöltené -, ám akkor is ugyanoda jutnánk, ahová most jutottunk. A társulat igazga­tója szerint érthetetlen, miért hasz­nálja a Tivizig a jogtalan túlszám­lázás fogalmát, ráadásul olyan adatokkal összefüggésben, ame­lyek valódiságát ő kétségbe von­ja. A támogatás alapját képező munkák műszaki átadása nyomán mindvégig hiánypótlásról, a meg­állapított és jegyzőkönyvben rög­zített hiányosságok (áfával együtt összesen 2,2 millió forint) pótlásá­ról volt szó. - A levél, amely tavaly február­ban jött az akkori elnökünknek, engem, őszintén szólva, nagyon meglepett - mondta Durst Ferenc. - A mai napig nem tudom pél­dául, hogy az egyik megállapítás­ban szereplő 16 ezer köbméter ho­gyan lett kiszámolva. Nem tud­tam más álláspontra helyezkedni .. .gondoltam, ahogyan az idő nyí­lik, április végére, május közepé­re ki lesz javítva. S ez be is volt tartva. Május 8-tól kezdve közös jegyzőkönyvekben rögzítettük a munkák újbóli átadását, átvé­telét mind a huszonöt csatorná­ról, amely jegyzőkönyvekben a Tivizig alkalmazottjai kijelentik, hogy a hiánypótlásokat rendben találták. Az igazgató kijelentette, hogy a gazdálkodási terület vizsgálata 1990 óta a Tivizig számára tilos, és az, hogy mégis vizsgálta, oda vezethető vissza, hogy a társulat és a Tivizig a piacon konkuren­sek. A kifogásolt tervezési díjjal kapcsolatban pedig a többi közt megjegyezte, hogy a tervezés szabadáras kategória, nincs tehát sok értelme a Mérnöki szolgálta­tások díjszabására való hivatko- Az Alföldet behálózó, összesen sok ezer kilométer hosszú belvízelvezető csatornák egyike, a Puszta­­toldi-csatorna 1992-ben Fotó: Napló-reprodukció Bereczki Károly Törvénytelen, de alkotmányos Furcsa és politikai zűrzavart okozó ellentmon­dásokba keveredik időnként a szélsőséges na­cionalizmus állampolitikai rangra emelése. Szlovákiában január elsejétől életbe lépett a nemzetközileg is elítélt nyelvtörvény. Ez, töb­bek közt, a helyi önkormányzatok hivatalos nyelvét is szlováknak határozza meg. Egy kis felvidéki magyar település tizenegy tagú kép­­viselő-testülete azonban úgy határozott, hogy önkormányzati rendeletben mondja ki: a testü­leti ülések nyelve magyar. A testület egyetlen szlovák nemzetiségű tagja is megszavazta a rendeletet. Már csak azért is, mert a képvise­lők nagy része nem tud elég jól szlovákul. Az eset nagy port kavart, mert jogi képtelenséget mutatott. Az önkormányzati rendelet ugyanis hű az ország alaptörvényének, az alkotmány­nak néhány paragrafusához, amelyek kimond­ják, hogy Szlovákiában mindenkinek joga van hivatalos ügyeit anyanyelvén intézni. Nyilatkozott az ügyben egy alkotmánybíró is, aki azt a furcsa kijelentést tette, hogy a ren­delet törvénytelen, de alkotmányos, így kézen­fekvő, hogy maga a nyelvtörvény alkotmányel­lenes és az alkotmánybíróságnak meg kell vé­tóznia. Érezhették ezt a szlovák parlament szélsőséges korifeusai is, mert siettek kijelen­teni, hogy a nyelvtörvény mellett még számos, a kisebbségi jogokat garantáló törvényt is ki akarnak dolgozni. A dologban csak az a ne­vetséges ellentmondás, hogy ha elfogadnak egy kisebbségi törvényt és abban biztosítják az anyanyelv szabad használatát az élet min­den szintjén, akkor el kell törölni a másikat, a nyelvtörvényt. Politikai patthelyzetet okozhat, ha egyik törvény ellentmond a másiknak. Határainktól keletre, a másik nacionalista frontot is összeomlás fenyegeti, legalábbis a szalonképesség szintjén. Gheorghe Funar va­sárnap levelet írt Iliescu elnöknek és kérte, hogy személyesen is nyomon követhesse az alapszerződés ügyében folytatott magyar­román tárgyalásokat. „Titkos, az RMDSZ-szel kötött paktumra” hivatkozott. Ezzel, úgy látszik betelhetett a pohár, mert a kormánypárt hiva­talos nyilatkozatban ítélte el Funart és pártjá­nak, a kormányban is négy miniszterrel jelen lévő PUNR-nek politikáját. Meglepő, hogy a nyilatkozat hangneme csaknem azonos az RMDSZ korábbi állásfoglalásainak hangne­mével. Minden jel szerint Iliescu pártja meg akar szabadulni kellemetlenné vált koalíciós partnerétől. Ezért aztán nemcsak a pártvezér Funart, hanem a minisztereket is nyíltan visszaélésekkel vádolták. A PUNR politikáját sokkolónak, és Románia, a román nép számá­ra kártékonynak minősítették. Ez már olyan po­litikai gesztus, ami egyrészt a közelgő helyha­tósági és parlamenti választások irányába mu­tat. De mutatja azt is, hogy a hivatalos román politizálás asztaláról hovatovább leesik a Funar-féle szélsőségesség. JEGYZET Nagy Zsuzsa Nekünk járvány kell Pesszimista perceimben hajlamos vagyok azt hinni, hasztalan töltögetem hétről hétre a lot­tószelvényeket, a szerencse istenasszonya sohasem fog rám mosolyogni. Erről talán kény­telen-kelletlen már le is mondanék, amit mód­felett sajnálnék, félő, úgy fogom leélni hátra­levő életemet, hogy nem sikerül megfejtenem a nagy titkot. Nevezetesen: miért annyira fon­tos nekünk az aktuális téli nyavalyánk jár­vánnyá nyilvánítása. Mióta csak emlékezni tudok, minden évben lejátszódik kis hazánkban a nagy mérkőzés: a közvélemény - illetve az azt képviselő mé­dia - személyes tapasztalatok alapján állítja, javában dühöng az influenzajárvány, az illeté­kes egészségügyi szervek pedig naponta győz­ködnek bennünket arról, hogy betegség ugyan van, de azért a járvány kritériumainak még mindig nem felel meg, legfeljebb „járvány­­szerű”-nek mondható. Ezt hallottuk a boldog emlékezetű Köjál-szakemberektől s nem vé­lekednek másként az újabban funkcionáló tisz­tiorvosi szolgálat dolgozói sem. Mi azonban nem engedjük semmibe venni a járványhoz való állampolgári jogainkat. Ha fél - pláne ilyen igazi tél akkor nekünk dukál legalább egy gyorsan szaporodó A-vírus, amelynek ide-oda­­ugrálását feljegyzik a statisztikusok. Igaz, akár járvány, akár egyedi megbete­gedés, a köhögés és láz ellenére csak be­megy dolgozni, aki félti az állását, elvisszük az óvodába a gyereket, mert nincs kire hagyni ott­hon, sőt a tanító néni is csak egy Aspyrint kap be reggel, de nem hagyja cserben az osztá­lyát, a politikusok sem mondják le a régóta szervezett programot, akármilyen dagadt szem­mel, rekedt hanggal tudnak csak a hallgatóság elé állni. A betegséget kivédeni akarók beol­­tatják magukat így is, úgy is, a csöpp kis szú­rástól jobban félők meg így se, úgy se. Közben mégiscsak kimondatott a járvány lé­te, nyugtázhatjuk általános elégedettséggel­­reOol­­o­rf Fi írt­Am ketnw mint 4

Next