Hajdú-Bihari Napló, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-01 / 229. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ SZÉLRÓZSA 1996. OKTÓBER 1. KEDD Önmagától sem kölcsönözhet a város Debrecen (HBN - Sz. K.)­­ Jövő­re 50 millió forintot, 1998-ban vi­szont 200 millió forintot helyez vissza a debreceni önkormányzat az úgynevezett lakásalapba, ame­lyet a törvény szerint elkülönít­ve kell kezelni, s csak meghatá­rozott célra lehet felhasználni. A képviselő-testület szeptember 30-i ülésén hosszú, és ismételten személyeskedő vitát követően döntöttek a pénz „visszafizeté­séről". A határozathozatalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizs­gálata előzte meg. A lakásalap a lakáscélú önkor­mányzati ingatlanok értékesítése során halmozódik, melyet csak ha­sonló, tehát lakásteremtő beruhá­zásokra lehet fordítani. A polgár­mester Hevessy József azonban 1995-ben, - amikor az önkormány­zat nehéz gazdasági helyzetben volt - úgy határozott, hogy a vá­ros, pénzügyi gondjainak átmene­ti megoldására, 250 millió forintot kölcsönvesz a lakásalapból, így mentesül a banki kamat terhétől. Ez az eljárás viszont - mint azt Ta­kács András, az ÁSZ tanácsosa ki­fejtette - törvénysértő volt. A pol­gármester ezt követően tett javas­latot a közgyűlésnek arra, hogy a kölcsönvett pénzt a következő há­rom évben 50, 80 és 120 millió fo­rintos részletekben helyezzék vissza az említett alapba. A kép­viselők többsége úgy látta, a kö­telezettséget nem helyes átvinni a következő választási ciklusra, ezért az ismertetett ütemezést fo­gadta el. A témáról folytatott vita során Szabó Lukács MIÉP-es kép­viselő azt javasolta, hogy a történ­tek miatt a testület a polgármes­terrel szemben forduljon a bíró­sághoz. Később elfogadta azt az aján­lást, hogy kezdeményezésével vár­ja meg az október 21-i ülést, ami­kor az e célra létrehozott bizottság beszámol a lakásalap és más két ügyben folytatott vizsgálódása ta­pasztalatairól. Az ÁSZ tanácsosa egyébként e munka során arra a meggyőződés­re jutott, hogy kezdeményezi a Cívisház Kft. vizsgálatát is. Szerin­te ugyanis a nem lakáscélú ingat­lanok apportálása a kft.-be, elvileg magában hordozza a vagyonvesz­tés lehetőségét. Suchman az „ügyről” Budapest (MTI)­­ Suchman Tamás ipari és kereskedelmi miniszter újságíróknak el­mondta: nincs szó arról, hogy jövőre két lé­pésben emelnék az energia árát. Az Állami Privatizációs és Vagyonkeze­lő Rt.-nél folyó önkormányzati vagyonát­adással kapcsolatos, vihart kavart ügyről Suchman Tamás kifejtette: egyetért azzal, hogy a tárgyalásokkal megbízott Tocsik Márta ügyvéd szerződését az ÁPV Rt. fel­ügyelő bizottsága és a Kormányzati Ellen­őrző Iroda is vizsgálja. A kétoldalú vizsgá­lat a közvélemény megnyugtatását is szol­gálja. Ő maga egyik testület munkáját sem kívánja befolyásolni. Hangoztatta: a priva­tizációért felelős miniszterként vállalja a fe­lelősséget, azonban nem várható el tőle, hogy az ÁPV Rt.-nél kötött valamennyi szer­ződést ismerje. A miniszter hangsúlyozta: hivatalba lé­pésekor célja volt, hogy a privatizációs szer­vezetek addig nem teljesített feladatait, úgy­mint a tb-vagyonátadást, a tanácsi alapítá­sú vállalatok ügyét, az önkormányzati va­gyonátadást, a kárpótlási jegyes kínálat meg­teremtését minél gyorsabban elvégeztesse. A megbízottak által létrehozott alkuk célja az volt, hogy egyrészt az önkormányzato­kat gyorsan kielégítsék, másrészt a nem megalapozott igényeket mérsékeljék az ál­lami vagyon védelme érdekében. Ezt a ha­talmas munkát közvetítők nélkül nem lehe­tett volna elvégezni. Módosul az átkelés Nyírábrány (HRN) - Módosul az átkelés időtartama a nyírábrányi közúti kishatár-át­­kelőhelyen október elsejétől - jelezte a ha­tárállomás parancsnoka. Amíg a határ má­sik oldalán, a románok által megállapított őszi időszámítás érvényben van, az eddigi (reggel 7-től délután 15 óráig tartó) időszak helyett reggel 8-tól délután 16 óráig lehet át­kelni a határon. LOTTÓ alatt Ötös lottó Nyeremények: egy darab öttalálatos szel­vény volt, nyereménye 170 000 000 forint. A négytalálatosok nyereménye 617 162, a hármasoké 7581, a ketteseké egyenként 372 forint. Joker: telitalálatos nem volt. Hatos lottó Nyeremények: hattalálatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 10 982 155 forint. Az ötö­sökre 71 087, a négyesekre 1605, a hárma­sokra egyenként 338 forintot fizetnek. SS­s­sssmsssssm............... NAPLÓ FÜGGETLEN NAPILAP Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt. Vezető főmunkatárs: Gulyás Imre. Szerkesztők: Barna Attila, Tóth Dénes, T. Szűcs József. Tervezőszerkesztő: Bede Gábor. Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Iklódy János (fotó), Kiripolszky Tamás (mb.) (sport). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144*, 413-395, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. Regionális szerkesztőségek: Hajdúnánás, Bocskai u. 12-14. Telefon: 382-754,382-748, telefon/telefax: 382-784. Berettyóújfalu, Dózsa György u. 20. Telefon: Berettyó­újfalu (54) 401-990. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB). 1054 Budapest V., Báthory u. 7., ul. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associa­ted Press (AP). Kiadja a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-1444, telefax: 417-985. Felelős kiadó: Thomas Koch. Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch. Reklám és hirdetés: Pápai András. Terjesztés: Machlik Aranka. Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144*, telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással ,az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.­­nél vezetett 11-99-300-1 02302322-00070003 pénzforgal­mi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó és a regionális szerkesztőségek címén. Az előfizetés díja: egy hónapra 551 forint, negyedévre 1653 forint, fél évre 3306 forint, egy évre 6612 forint. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 25,50 forint, pénteken 28,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Meg lehetne előzni az autólopásokat Debrecen (HBN)­­ Három évvel meghosszabbította az üzemelte­tési szerződést az önkormányzat a „Zsuzsi" kisvasútért baráti kör­rel és az Erdei Kisvasútért Alapít­vánnyal. Erről döntöttek többek között a képviselő-testület szep­tember 30-i ülésén. A városi rendőrkapitányság és a városi tűzoltóság vezetői is szá­mot adtak az elmúlt időszakban végzett munkáról a testületnek. A közbiztonság helyzetében lénye­ges változás nem volt, de már az is kedvező, hogy a helyzet nem romlott - fogalmazott Tóth Sándor városi rendőrkapitány, az 1995-ös év teljesítményét értékelve. Hang­súlyozottan szólt a gépkocsik lo­pásával, illetve feltörésével oko­zott, egyre súlyosabb gondról. Ja­vasolta, hogy a nagyobb lakótele­peken működtessenek őrzött par­kolókat, illetve kilátásba helyezte a felkészülést egy olyan műszaki­technikai megoldásra, amely az autótulajdonosokat legfeljebb 20 ezer forint költséggel terhelné, ám az eljárással megakadályozhatnák, hogy a lopott járművek elhagyják a várost. Sutka Sándor megyei rendőr-fő­kapitány arról tájékoztatta a kép­viselőket, hogy az állomány a ko­rábbi elmaradások miatt az elsők között számíthat a létszám növe­lésére és technikai fejlesztésre. A képviselők egy része elismerően, mások kritikát és hiányosságokat megfogalmazva szóltak a rendőr­ség munkájáról, ám a beszámolót egy tartózkodással elfogadták. Egyöntetű igennel nyugtázták ugyanakkor a helyi hivatásos tűz­oltóság vezetőjének számadását az 1995 szeptemberétől 1996. augusztus 31-ig végzett munkáról. Baráz Lajos, a városi parancsnok helyettese tájékoztatta a közgyű­lést a hivatásos tűzoltóságot sújtó, elsősorban pénzügyi természetű nehézségeikről. Jelentésükből ki­derül, hogy az említett időszakban összesen 446 tűzeset történt. 209 tűz részletes vizsgálata alapján megállapították, hogy 64 százalék­ban nyílt láng használata, 18 szá­zalékban elektromos áram, 15 szá­zalékban hőtermelő berendezés volt a tűz okozója. A becsült kárérték megközelíti a 40 millió forintot. Változatlan a meleg víz alapdíja Debrecen (HBN)­­ Egy szavazat híján nem támogatta a debreceni közgyűlés azt az előterjesztést, amely szerint a központi meleg vi­zet használó lakásokban a meleg víz alapdíjaként a jövőben egysé­gesen 300 forintot kellett volna fi­zetni. Jelenleg az alapdíjat a lakás légköbméterére vetítve számítják ki, s ez sokak szerint igazságtalan. Átlagos magasságú, 40 négyzet­méteres lakásban 220 forint, 80 négyzetméteresben 440 forint. Semmi sem indokolja például, hogy a kisebb vagy nagyobb la­kásban magányosan élő, és ugyan­annyit fogyasztó ember az alapdíj­ban eltérő összeget fizessen - hangzott el egyebek mellett egy la­kossági felszólalótól. E tény belá­tása vezette az előterjesztés készí­tőit is. A tervezett változtatás 21 ezer családot előnyösen, 9 ezer háztartást - havi 100 forint körüli összeggel -- hátrányosan érintett volna. A képviselők egy része a módosítást indokolatlannak vélte, mások azt javasolták, hogy a cég az alapdíjat építse be a használati díjba. Az eredeti javaslatra adott sok tartózkodó szavazat miatt azonban egyelőre semmi nem vál­tozik. HIRDETÉS­ ................................................... Debrecen belváros legforgalmasabb helyén 270 m­ tulajdonjogú utcára nyíló üzlet BÉRBE ADÓ­­ vagy I ELADÓ. „Kereskedőház" jeligére 4001 Pf. 215 Októberben nyitó debreceni sportruházati üzletünkbe KERESÜNK FIATAL, SZAKIRÁNYÚ KÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ k BOLTI ELADÓKAT A | AZONNALI | BELÉPÉSSEL || N­P Fizetés megegyezés szerint. W Jelentkezés a hirdetés napján , P a 429-199-es telefonszámon. ^ ..TETŐFEDŐ-A^Ó!| m­pHVl szabvány- és | hullámpalák 1 H S%103 I árengedménnyel! Tetőfólia 95 Ft/frf. \ mmmmmmm petró --------------építőanyag-------------­TERVEZÉS • KERESKEDELEM | 1 Debrecen, Honvéd u. 6. I­I Telefon: (52) 410-647 ’ szezonban"Olcsón7 "] I 1997-es asztali naptár 85 Ft-tól | | Pénztárbizonylatok 50-50 Ft | | Készpénzfizetési számla (3x50) 180 Ft Nyugta 55 Ft Tomi Sztár Color: 2.4 kg 499 Ft Papír-írószer-nyomtatvány­­vegyi áru boltunk a Bika-parkoló végében,­­ az OTP Bank mögött. I KOPP Kft.,­­ Debrecen. - I TF KOCÁT felvásárolunk folyamatosan. Érdeklődni: 419-302, 210-043, 8.00-18.00-ig. Felvásárlási ár, háztáji: IFtt/fe|J8 nagyüzemi: U?@ tPH/Bsuoliffi).. 0 0 Jatekszelvény ^ Melyik típusú autó a legolcsóbb m­i jelenleg a kereskedésben? H» Q CAR­MEN KFT.,­­ Debrecen, Széchenyi u. 57/A. • S­H Nyeremény: 1000 Ft-os ajándék. ^­e Beküldési határidő: október 4. ^ Cím: Debrecen, Bethlen u. 43. / HIRDE-T-V W Fotó: Czeglédi Zsolt Ebes (HBN)­­ Árokba borult egy pótkocsis Zetor a 4-es főúton hét­főn este Ebes kö­zelében. A rend­őrség ügyeletesé­nek tájékoztatója szerint a Zetor ve­zetője és a pótko­csin ülő 11 sze­mély erősen ittas állapotban volt. A mentők a traktor vezetőjét súlyos sérülésekkel szál­lították kórházba PARLAMENT • ATOMÜGYEK. Az Országgyű­lés megkezdte az atomenergiáró szóló törvényjavaslat általános­í­tását. Siós Károly Attila (lemon­dott) spari államtitkár expozéjában elmondta: az országban mintegy 3000 helyen alkalmaznak radioak­tív anyagokat, éppen ezért indo­kolt az ezekre vonatkozó szabá­lyozás koszerűsítése. A javasla jelentős előrelépést jelent az atomenergia felhasználásának el­lenőrzési rendszerében: a jövőben új erőművet létesíteni, vagy meg­lévőt bővíteni csak a törvényhozó előzetes elvi engedélyével lehet, létrehozandó Központi Nukleár Pénzügyi Alap hivatott majd biz­tosítani az atomhulladékok bi­tonságos elhelyezésének fedezete A törvény az atomkárokért vak felelősség tekintetében is új intéz­kedéseket tartalmaz. • MEGHALLGATÁS. A hét plenáris ülés szünetében rend­­üli ülést tartott az Országgyű alkotmányügyi bizottsága és­­ határozott, hogy szerdai tanács­­ásán meghallgatja az ÁPV igazgató tanácsának álláspont arról a megbízásról, amelyet ÁPV Rt. Tocsik Mártának ad. Az ÁPV Rt. Tocsik Márta taná­adónak úgynevezett sikerdíja több mint 300 millió forintot fi­zett ki. • ELHIBÁZOTT: Szilágyiné C­ézár Terézia (KDNP) pártja szár­ra elfogadhatatlannak minősíte az 1995. évi költségvetés végreh­tásáról szóló törvényjavaslatot, fogásolta, hogy a dokumentu­mal együtt nem került a t.­hoz a társadalombiztosítási alapok­­ számadása is, amely nélkül szer­te az államháztartás gazdálká­sa megítélhetetlen. Konkrét hi­básként említette, hogy a korm. 1995-ben 11 milliárd forinttal­­ lépte a kezességvállalás költség­vési keretösszegét. A KDNP k viselője az 1995-ös gazdasági­tikát is alapvetően elhibázottá nevezte, annak vesztese a mai nemzet kétharmad része. A sti­lizáció eredményei szerinte­m időlegesek, mert a lehűtött gaz­ság nem lesz képes biztosítai szükséges bevételeket. Elütötte a vonat Ebes (HBN - K. I.)­­ A sínen­­ várta a tehervonatot, mely jal el is gázolta hétfőn hajnalban a kaji illetőségű férfit, aki azon belehalt sérüléseibe. A rendőrség ügyeletesének­jékoztatása szerint a közép­ férfit, - akinél a balesetkor­­ voltak iratok - a napokban iga­zatta az ebesi körzeti megbízó községben ugyanis az utóbb­ien megszaporodtak a keré lopások, ezért elsősorban az járó idegeneket ellenőrizték, adategyeztetéskor derült ki, de az illető tokaji lakos, ám amint rendőrség illetékese kiderítette lakhelyén már hosszabb ideje­­ tartózkodott.

Next