Hajdú-Bihari Napló, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
8 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ PROGRAMOK SZARVASNYOMOK Táltoshagyomány címmel tartja 19 órától a „Magyar őstörténet felé, III. Szent őseink nyomában maradva..." sorozat előadását Szántai Lajos Debrecenben, a Kossuth-egyetem kémiai épületének K/2-es termében. Az ősök szellemi hagyományával ismerkedve a magyar „királyi utat" követhették nyomon az érdeklődők az első két előadáson. Árpád-házi királyainkról azt is feljegyezték, hogy olyan rendkívüli képességek birtokában voltak, melyekkel néphagyományunk táltosa rendelkezett. „Az előadás a magyar táltoshagyomány bemutatásával rávilágít a sámánizmus általános jelenségköre és a táltosproblematika közé egyenlőségjelet helyező tudományos felfogás tarthatatlanságára - fogalmaz az előadásra hívogató ajánló -, s igyekszik feltárni a - történészek által létében is vitatott - magyar táltos-papi rend működésére vonatkozó forrásokat." TERRÁRIUMKIÁLLÍTÁS Viperákat, csörgőkígyókat, kobrákat, pitonokat, boákat, anakondákat, gekkókat, agamákat, leguánokat, varánuszokat, krokodilokat, szárazföldi és vízi teknősöket és más egzotikus lényeket mutat be mától február 23-ig a kecskeméti Akvárium és Terrárium Természetvédelmi Oktatási-Nevelési Központ Debrecenben, a Kossuth utca 1. szám alatti Gyermek- és Ifjúsági Házban. Az egzotikus „csodák" gazdag kínálata vár KOLTOI EST Pesti József, Amerikából hazatelepült '56-os költő munkásságát Salga Attila újságíró 17 órától mutatja be a Debreceni Irodalmi Múzeumban (Borsosvilla); közreműködnek: az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatának diákjai, valamint Takács Béla versmondó. PRÓBAÉNEKLÉS A debreceni Csokonai Színház igazgatósága február 28-án - pénteken - 11 órától próbaéneklést tart minden hangfajban. A jelentkezőknek két szabadon választott áriát kell elénekelni, lehetőség szerint saját zongorakísérővel (szükség esetén zongorakísérőt biztosítanak). A próbaéneklésre írásban, rövid szakmai életrajzzal és a bemutatandó két ária feltüntetésével az alábbi címen lehet jelentkezni: Csokonai Színház titkársága - 4024 Debrecen, Kossuth utca 10. Telefon/faxszám: (52) 410-837. Jelentkezési határidő: február 21. TELEVÍZIÓ DVTV, kábeles adás: 5.00-7.00 Napszemle (ism.). 9.00 Közérzet. Szolgáltatómagazin. Benne: Napszemle. Sugárzott adás: 15.00 Képújság. 16.30 Meseautó. Magyar film (ism.). 18.00 Kisasszony. Brazil filmsorozat, 170/72.18.30 Fogadóóra. Politikai vitaműsor. Téma: Milyen hátrányok érhetik Hajdú-Bihart az országos területfejlesztési koncepcióból adódóan? Benne. 19.00 Napszemle. Hírek, információk. 19.30 Tekergér család világ körüli tekergései. Rajzfilmsorozat, 13/6. (ism.). 20.00 Napszemle. Hírek, információk. 20.20 D. Dózsa- Elektromos SE férfi MK kézilabdamérkőzés közvetítése, felvételről. 21.35 Good bye, Hongkong. Hongkongi film (ism.). 23.20 Napszemle. Hírek, információk. 23.35 Videookatalógus. 23.45 Képújság. Ügyeleti telefonszám: 06 (60) 302-940. TV-1.: 5.40 Gazdatévé. 6.00-9.00 Napkelte. 9.00 Tízórai. 9.05 Marienhof. A beismerés. 9.50 Játék. 10.00 Hírek. 10.05 Egészség - betegség. 10.45 Játék. 10.50 Információk, meteorológia. 11.10 Happy Holiday. Német tévéfilmsorozat, XIII/6.: A tangó. 12.00 Déli harangszó, hírek, időjárás-jelentés. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 14.00 Hírek, időjárás-jelentés. 14.10 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 11. 15.00 Repeta. 16.30 A homok titkai. Brazil tévéfilmsorozat, 180/58.17.05 Egy hátizsákra való kaland. Német-finn filmsorozat. 17.30-17.55 Kapcsolj be! 17.30 KANGOLka. 17.45 Az eltévedt gyermek. 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Üzlet. 18.30 Tipphopp! 19.00 Esti mese. Mesék a Felkelő Nap országából. Az aranyludak. 19.15 Múzsa. 19.30 Híradó. 19.50 Sporthírek. 20.05 Magyarok cselekedetei. 20.15 Vészhelyzet. (II. sorozat.) Amerikai tévéfilmsorozat, XXII/6.: Egy átlagos nap. 21.05 Stúdió '97. 21.55 Wim Wenders filmjeiből. Tokiói történet. NSZK- amerikai dokumentumfilm. 23.20 Híradó. TV-2.: 8.25 Műsorismertetés. 8.30 Közvetítés a parlament üléséről. RÁDIÓ BERETTYÓ RÁDIÓ a 90,3 MHzen, valamint Debrecen kábelhálózatán a 104,5 MHz-en, óránként hírek. 19.00 Műsorkezdés. 19.05-22.00 Esti magazin. (20.00-22.00 Élő telefonos kívánságműsor). 22.00- 5.00 Éjszaka éberen. Zenés műsor magnósoknak. 6.00-9.00 Reggeli robogó. 6.15 Névnapköszöntő. 6.30 BBC-hírek. 6.40 Ügyeleti hírek. 6.45 Lapszemle. 6.50 Kalendárium. 7.15 Névnapköszöntő. 7.30 BBC-hírek. 7.40 Lapszemle. 8.15 Lapszemle. 8.45 Időjárás. 9.00 Programajánló. 10.00-11.55 Délelőtti 120. (11.00 A DL-stúdió műsora). 12.00 Műsorzárás. Telefonszám: 06 (54) 401-710. — CITY és UNIVERS WP SUM RÁDIÓ a 92,3 V-4rniai MHz-en és kábelhálózaton a 100,8 MHz-en. 0.00 Egy éj az Universumban. Zenés műsor. 5.00 Útravaló. Információs magazin. 5.30 Napló-lapszemle. 6.50 Útinform. 7.10 Útinform. 7.35 Ügyeleti hírek. 8.00 Délelőtti sáv, benne: játékok, érdekességek, nyeremények. 8.30 Kultúrkétperc. 9.50 Évfordulónaptár. 10.15 Jegyzet. 10.30 Lakossági hirdetések. 11.30 Gazdasági hírek. 12.00- 13.00 Slow-motion. 15.35 Útinform. 16.35 Útinform. 17.30 Napló-lapszemle. 17.35 Ügyeleti hírek. 18.10 Sportösszefoglaló. 19.45 Esti mese. 20.00 Élő, telefonos kívánságműsor. 21.00-24.00 Zenei kalandozás. Telefonszám: 430-530. . CMVIL, a Magyar Ráfirádió zenés magazinműsora a 103,5 MHz-en. UK 16.00-19.00 Születésnapi sorsolás. Útinform. Ügyeleti hírek. A nap érdekessége. Lapelőzetes. Szerkesztőműsorvezető: Gaál Zoltán. Telefon----------- KELETI FŐCSATORNA-HAJDÚ RÁDIÓ 'HUTIV FM-98,9 MHz-n: ___16.00-10.00 Kedd(vel) reggel. 6.00 Napi műsorelőzetes. 7.00 Hírek, időjárás-jelentés. 7.30 Lapszemle. 7.45 Kalendárium. 8.00 Hírek. 8.30 Útinform, ügyeleti hírek. 9.00 Hírek. 10.00- 14.00 No name. 10.00 Hírek. 10.45 Sport. 11.00 Hírek, időjárásjelentés. 11.30 Kulturális hírek. 12.00 Hírek. 13.00 Hírek. 14.00- 18.00 Bor -20Jackie. 14.00 Hírek, időjárás-jelentés. 15.00 Hírek. 15.30 Kulturális hírek. 16.00 Hírek. 17.00 Hírek, időjárás-jelentés. 17.30 Útinform, ügyeleti hírek. 18.00- 22.00 BB-show. 18.00 Hírek. 18.30 Lapszemle. 19.00 Hírek. 20.00 Hírek, időjárás-jelentés. 20.45 Sport. 21.00 Hírek. 21.55 Műsorzárás, másnapi előzetes, stáblista. Telefonszám: 371-999. MR DEBRECENI STÚDIÓJA a 103,5 MHz-en. 5.55 Műsorismertetés. 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Lapszemle. 6.25 Útinform. 6.30 Hírmondó. 6.45 Ondódi tiltakozás a kitelepítések ellen. 6.55 Ügyelet. 7.00 Krónika. 7.15 Büntetések: kicsik, nagyok, gyorsabbak és lassabbak. 7.30 Hírek, országos lapszemle. 7.40 Körzeti időjárás-jelentés. 7.55 Programajánlat. 8.00 Hírmondó. 8.15 Lapszemle. 8.20 Fogyasztóvédelmi fórum. Benne: riport az üvegvisszaváltásról és a kispiacokról. 8.50 Útinform. 8.55 Ügyelet. 9.00 BBC-híradó. Helyi hírek. 9.15 Beatles együtt és külön (zene). 9.30 Fogyasztóvédelmi fórum. Válasz a hallgatók kérdéseire. 9.55 Napi összefoglaló, műsorzárás. Szerkesztő: Nagy György. Ügyeleti telefonszám: 419-650. "I"I1 RÁDIÓ DERECSKE vWJ FM-94,7 MHz-en, Deb (Urgi recén kábelhálózatán a vU" 104,5 MHz-en. A nap szerkesztője: Halász János. 9.00 Keddi magazinj. Benne: Évfordulók - Helyi hírek - Lapszemle. 10.00 Jóléti híradó. 10.20 Nonprofit percek. Hírek, információk a civil szervezetek világából, pályázatokról. 11.00 Jóléti híradó. 11.10 Érdemes idézni. Híres emberek mondásai, gondolatai. Jenei Kornélia műsora. 11.25 Literatúra. Mojzes Gabi irodalmi műsora. 12.00 Műsorzárás. Telefonszám: (54) 410-087. szám: 422-282. "'I* SZÓLA RÁDIÓ FM-3 U 72,41 MHz-en, kábel: SZILI hálózaton a 101,5 MHz! IH- en: 6.00 Varga Nóra és Niklai Gábor reggeli magazinja. Benne: Hírek, időjárásjelentés - Útinform - Kulturális ajánlatok - Lapszemle. 9.00 A debreceni Golgota Keresztény Gyülekezet műsora. 9.30 Kukk. Kulturális újdonságok, kezdeményezések. Szerkesztő-műsorvezető: Jenei Edit. 11.00-12.00 Szociális szolgáltatók órája. A Humán Fejlesztők Kollégiumának műsora. Telefonszám: 315-771. TANDEM RÁDIÓ a 94,7 és kábelhálózaton a 104,5 MHz-en: 0.00-6.00 Éjszaka éberen. Zenés műsor magnósoknak. 6.00-9.00 Reggeli robogó. 6.15 Névnapköszöntő. 6.30 BBC-hírek. 6.40 Ügyeleti hírek. 6.45 Napló-lapszemle. 6.50 Kalendárium. 7.15 Névnapköszöntő. 7.30 BBC-hírek. 7-40 Napló-lapszemle. 8.15 Lapszemle. 8.45 Időjárás. 9.00 Műsorzárás. 12.00 Műsorkezdés. 13.30-13.35 A Deutsche Welle rádió magyar nyelvű műsora. 14.00-16.00 Délutáni 120. (Benne: A DL-stúdió műsora.) 16.00-18.00 Újdonságainkból. 18.00-22.00 Esti magazin. (20.00-22.00 Élő, telefonos kívánságműsor.) 22.00-24.00 Éjszaka éberen. Zenés műsor magnósoknak. Telefonszám: KOSSUTH, középhullámon: 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.25 Mindennapi tudomány. 8.36 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 11.05 Annie, a puskás amazon. 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 A lourdes-i jelentés emlékezete. 13.30 Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 15.06 Ítélet. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 „Magyarországról jövök... 17.26 A Szabó család. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 Apám tűzoltó lesz. 20.05 Táncházban. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz. 21.05 Wolf Péter szerzeményeiből. 21.25 Nyeregben írt történelem. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Hálóban. 23.05 Farsangi rögtönzések. Ultrarövidhullámon: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 11.20 Slágermúzeum. 12.00 Magyarnótaelőadók hangalbuma. 12.50 Korkérdés. 13.03 Manapság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Daráló. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 17.03 Petőfi-délután. 18.54 Gordiusz plusz. 19.03 Kölyökóra. 20.00 Albumajánlat. 20.30 Dzsessz. 21.03 Tényleg szeretsz? 22.02 Poptarisznya - magnósoknak. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... BARTÓK. 6.00 Hírek, időjárás. 6.03 Muzsikáló reggel. 8.03 Műsorismertetés. 8.10 Pódium. 9.00 Balettzene. 10.05 A sánta szabadság. 10.55 Anneliese Rothenberger operafelvételeiből. 11.40 Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiból. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.30 A Pécsi vasutas koncert-fúvószenekar hangversenye. 14.05 Dosztojevszkij. Dokumentumjáték 15.10 Kamarazene. 16.05 Neked szól. 16.35 Francia szerzők műveiből. 17.00 „Magadnak teremteni egy világot, ahol létezhetsz..." 17.50 Tízéves a burgenlandi Haydn-fesztivál. 18.05 Cimarosa: A párizsi festő. Vígopera két felvonásban. 20.55 A BBC Classic hangversenyeiből. 22.05 A hét zeneműve. 22.30 Kórus. 23.00 Nevek ürügyén. Az esetleges műsorváltozásokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. U ^ ^ // 16.30 Euroklick. 17.05 Alpesisí-világbajnokság. Női szuper óriásműlesiklás. 18.00-19.00 A körzeti stúdiók műsora. Benne: körzeti híradók. 18.15 Körzeti magazinok. 19.05 Magnum. Tigrisek, előre! Amerikai bűnügyi filmsorozat. 20.00 Mesterművek. 20.10 Trend. Gazdasági magazin. 21.00 Kriminális. 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó. 22.15 Aktuális. 22.40 Az égő szenvedély. Amerikai tévéfilm. 0.10 Magyarok cselekedetei. 16.30 Bolondos dalla- ■ sokmok. 17.00 Jó baráti tok. 17.30 Zenemánia. 19.40 A három testőr. Amerikai kalandfilm. 21.25 Melrose Place. 22.15 Az utolsó üzenet. Amerikai filmdráma. 23.50 Hideg, mint a vérszám: 419-650. ....... RÁDIÓ 6 FM-95 MHz-LapSjden: 7.00, 8.00 Időjárás, sport. 9.00,10.00,11.00 ' ' Hírek, időjárás, sport. 6.00 Beköszöntő. 6.30 BBC-hírek. 7.30 BBC-hírek. 8.20 Lapszemle. 8.40 Ügyeleti hírek. 9.20 Közlekedési hírek. 9.30 Gazdasági hírek. 10.10 DAM-műsor, vagy mozi- és programajánló. 11.10 Sportmagazin. Telefonszám: 416-635. ----------- RÁDIÓ LADY FM-95 Biflfi MHz-en. 12.00 Adássav kezdés. 12.20 A csillagok jelentése szerint. 12.30 Hírek, információk. 12.42 Praktikus tanácsok kisgyermekes anyáknak. 13.03 Az érzelmek hullámhosszán. 14.30 Mindenféle magazin. 15.30 Tükör. Szépségápolási tanácsok. 16.20 A divat percei. 17.14 Lapszemle. 18.00 Hírösszefoglaló. 18.06 Hölgyválasz. 19.15 Lélekrajzok, avagy az önmegismerés útján. 20.15 Szerelmeink emlékei. 22.00 No 1. slágerek. 23.00 Éjszaka a zenében. 24.00 Műsorzárás. Telefon06 (54) 401-710. Kínai táj - B. Tóth János festménye. A festőművész kiállítását Sebestyén Miklós hajdúnánási gimnáziumi tanár 10.05 órakor nyitja meg Debrecenben, a Dienes-kisgalériában (Thomas Mann u. 16.); a megjelenteket Torna András nevelési igazgató köszönti - a tárlat február 20-ig tekinthető meg. SIKERLISTA (A Corvina Könyvkiadó debreceni, Kálvin tér 2/C alatti Lícium könyvesboltja) 1. Endes Mihály: Az élő Tisza - Csokonai Kiadó, 1150 Ft. 2. A. G. Gilbert-M. M. Cotterell: Maja próféciák - Larus Kiadó, 1550 Ft. 3. Farley Morvát: Iyen kutya nincs is - Falukönyv-Cicero Kiadó, 690 Ft. 4. Karinthy Frigyes: Egy nőt szeretni - Szűkíts Könyvkiadó, 660 Ft. 5. John Updike: A kentaur - Európa Kiadó, 650 Ft 6. Stan Smith: Az akvarellfestés iskolája - Magyar Könyvklub, 1900 Ft. 7. Kelecsényi László: Érettségi témakörök, tételek irodalomból - Corvina Kiadó, 750 Ft. 8. Érettségi témakörök, tételek történelemből - Tanári munkaközösség szerkesztésében - Corvina Kiadó, 950 Ft. 9. C. G. Jung: Az ember és szimbólumai - Göncöl Kiadó, 899 Ft. 10. Katona Viktor: Első Windows-könyvem - Sors Bona Kiadó, 833 Ft. CD-AJÁNLAT Kevés olyan zenekar akad, amely három év alatt annyi slágert produkál, hogy egy gyűjteményes lemezen lehessen megjelentetni. A német Fun Factory listás felvételeiből most egy egész lemezre való jelent meg a három legismertebb darab (Celebration, I Wanna B With U, Doh Wah Diddy) újrakevert változataival kiegészítve. A táncritmusok kedvelői hallhatják a lemezen legutóbbi, I Love You című slágerüket is. (Fun Factory: All Their Best - 1996, Regular Records) iiimiiMiiiMiiimimiiimiiMiiiMiiilliiii I I ImIoIzII III) Space Jam. Alkonyattól pirkadatig. Szájból szájba. Greenaway: A maconi gyermek. Három szín. Piros. Zongoralecke. Szeressük egymást gyerekek. Senki bolondja. Vonzások és állatságok. Dr. Moreau szigete. Váltságdíj. Jack. Víg: 2,4,6,8. Hungária: 4,6,8. Víg kamara: 6,8. Delta: f. 8. KLTE auditorium maximuma: 6. KLTE auditorium maximuma: 8. Mozgóképklub: 5. Balmazújváros: 7. Derecske: 7. Hajdúböszörmény: 7. Hajdúszoboszló: f. 8. Nádudvar: 7. Szájból szájba. Spanyol filmvígjáték. Rendezte: Manuel Gómez Pereira. Főszereplők: Javier Bardem, Josep Maria Flotats, Aitana Sánchez-Gijón. A film szereplői egyáltalán nem azok, akiknek látszanak. Victor, a kezdő színész Antonio Banderas szeretne lenni; Ricardo, a plasztikai sebész valódi szexualitásával szeretne összhangban élni; Amanda leplezni próbálja kilétét (egy szexbárban dolgozik ugyanis); Angela, a csinos filmproducer pedig arról álmodik, hogy a spanyol mozi valójában amerikai. Rendben is lenne minden, ám egy szextelefonhívást követően felbolydulnak és felgyorsulnak az események... SZÍNHÁZ A Csokonai Színházban 19 órától - a Jászai Mari-bérletben - Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát, a Kölcsey művelődési központ kamaraszínházában ugyancsak 19 órától - a Fazekas Mihály-bérletben - pedig Szép Ernő Lila ákác című szerelmes históriáját tekinthetik meg a színházlátogatók. Vízkereszt vagy amit akartok. William Shakespeare vígjátéka két részben. Rendezte: Pinczés István. Főszereplők: Majzik Edit, Oláh Zsuzsa, Garay Nagy Tamás, Czintos József, Tóth Zoltán. Shakespeare vígjátékát három és fél évtizeddel ezelőtt mutatta be utoljára a Csokonai Színház - akkor Lengyel György rendezésében. Cs. Szabó László írja esszéjében a darabról: „Fanyar-édes az íze, melankolikus a légköre, akármilyen szépen muzsikál. Függetlenül a szokványos bonyodalmaktól, arról szól, hogy nem fér össze ábrándozás és szerelem." 1997. FEBRUÁR 11., KEDD