Hajdú-Bihari Napló, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-01 / 203. szám
1997. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 A „világ végére” is eljutnak az információk Művelődési miniszter a könyvtárak, az egyetemisták és a kis iskolák segítéséről Arany Lajos Debrecen (HBN) Példásnak nevezte a megyeszékhelyünkön tett látogatása során Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter a helyi felsőoktatási intézmények integrációjának folyamatát, s ugyanilyennek minősítette a Kassai úton épülő egyetemi campust, amely már az egységesülés jegyében születik. A tárca vezetője egyúttal biztatott egy már korábbi debreceni elképzelés megvalósítására, a KLTE és az önkormányzat, illetőleg a városi, a megyei és az egyetemi könyvtár összefogására, a könyvtári funkciók közös megoldása jegyében. Marad nemzeti könyvtár A kulturális törvénytervezetben nincs világos jelzés arra, hogy a Kossuth-egyetem könyvtára továbbra is nemzeti gyűjtőkörű könyvtár lesz. Legutóbb a parlament kulturális bizottságának alelnöke, Zsigmond Attila Debrecenben jártában úgy ítélte meg: a törvénytervezet a könyvtárügy tekintetében általában is visszalépést jelent, s előkészítése során a nemzeti könyvtár fogalmának meghatározása körül félreértés történhetett, abból fakadhatott az egyetemi könyvtár kimaradása a nemzeti gyűjtőkörű könyvtárak közül. A törvénymódosítás benyújtásáról beszélt. Miniszter úr miként vélekedik a törvénytervezet e mulasztásáról, hogyan fordulhatott elő ez a kihagyás, s várható-e, hogy az ország egyik legjelentősebb könyvtára továbbra is megőrzi a nemzeti rangját? - Egy új törvény megszületése számos kormány- és miniszteri rendeletet von maga után. A felsőoktatási törvény módosítása például 43 ilyen típusú rendelet megalkotását írja elő. Bizonyos értelemben szabad döntés kérdése, hogy a szabályozások magában a törvényben vagy pedig annak végrehajtási utasításában, illetve kormány- vagy miniszteri rendeletben történnek. A törvényalkotó szándéka a KLTE- könyvtár feladatköreinek nemhogy csökkentése, hanem egyenesen növelése volt akkor, amikor a kísérő kormányrendeletben ezt az intézményt a sajtótermékek köteles példányainak szolgáltatásában a második helyen említette. Másrészt akkor, amikor új dokumentumellátó szolgáltatásos rendszer gazdájának kívánta megnevezni. Érzéki csalódás keletkezett tehát ez ügyben, mert miután nemzeti gyűjtőkörű könyvtárként nem szerepelt e debreceni intézmény a törvény tervezetében, úgy tűnt, mintha egyfajta leértékelésről lenne szó. De nem így van. Nemzeti könyvtárként, azaz állami költségvetésből fenntartottként volt mindössze megnevezve az Országos Széchényi Könyvtár. Nem kívánok tehát ebből presztízskérdést csinálni, hiszen szándékaink teljesen egybeesnek a debreceni könyvtár vezetőinek az elképzeléseivel, így a magam részéről szívesen támogatok egy olyan módosító indítványt - létrehozásában segédkezünk is -, amely a KLTE könyvtárát a törvény szövegében nemzeti gyűjtőkörű könyvtárként szerepelteti. Lesz lakhatási támogatás - Maradva a felsőoktatás vizein, a sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a hallgatók tényleg kaphatnak-e, S mikortól úgynevezett lakhatási támogatást? Erről igenlő értelemben szólt a minisztérium, nemrégiben Debrecenben Számor Katalin főosztályvezető. E dotáció szüksége nyilvánvaló, hiszen a diákotthoni helyek száma kevés, új kollégiumok építésére pedig nincs pénz. A művelődési tárca jövő évi költségvetését több tényező erősen befolyásolja. Az egyik a vatikáni megállapodásból származó terheknek a növekedése. Ez bizony ötmilliárd forintos plusz kiadást jelenti a következő esztendő költségvetésében, ami természetesen azt jelenti, hogy adott gazdasági körülmények között, szűkül a mozgástér más területeken. Ennek ellenére a művelődési tárca - mondhatni -a semmiből varázsolt elő az 1998-as költségvetésből mintegy 730 millió forintnak megfelelő összeget, amely a lakhatási támogatás jövő szeptemberi bevezetéséhez elegendő. Tehát ha e dotáció az 1998-as tanév elejétől megkezdődik, akkor 1999-től már természetesen egész évben kell szolgáltatni. E támogatás mintegy 3000 forintot jelentene fejenként azoknak a hallgatóknak, akik nem a lakhelyükön tanulnak, illetve nem kollégiumban laknak (a diákotthonokban lakók után 2600 forintot így is fizet az állam). Előrelépésnek tartom már magának a lakhatási támogatás intézményének a létrehozását s ennek a jövő évi törvénytervezetben történő szerepeltetését is. Persze, boldog lennék, ha olyan gazdasági helyzetet lehetne előidézni, amelyben e juttatást a hallgatók már a jövő év szeptembere előtt is megkaphatnák. Internet a falvakban is Tanévkezdő kérdés: miképp ítéli meg azt az ellentmondást, hogy miközben számosan a hazai oktatásügy világszínvonaláról beszélnek, ugyanakkor sok település iskolája arról ismerhető fel, hogy az a legrozzantabb épület? A demográfiai mutatók szerint, például Debrecenben is, a város kertségei felé irányuló mozgás figyelhető meg, ugyanakkor az tapasztalható ezeken a településeken, illetve a város környéki kis iskolákban, hogy teljesen lerobbant állapotban vannak, méltatlan körülmények között tanulnak a gyerekek. Van-e a tárcának elképzelése arra, hogy ne lehetetlenüljön el, szűnjön meg a kultúra e kis településeken, s ezzel ne néptelenedjenek el a falvak? Mert az iskolamegszűnések által is előidézett folyamat már megindult. Nem hiszem, hogy ez nagy ütemben történne, vagy ilyen folyamat igazán zajlana, mert az iskolák számában radikális változás nem állt be. Azok a statisztikák, amelyek megszűnő iskolákról szólnak, csalókák. A jogi kategória értelmében ugyanis, ha egy iskolát átadnak az egyháznak, akkor előbb jogilag megszüntetik, tehát előbb megjelenik mint megszűnő intézmény, s utána jelentkezik a kimutatásokban egyházi iskolaként. Ilyen volt az elmúlt pár évben körülbelül félszáz. Ez a mutató az idézőjelbe tett „megszűnő" iskolák számát gyarapítja. Ugyanígy, ha kis települések társulnak az iskolai funkciók ellátására, s egyazon iskolai vezetés áll fenn, ez megint megszűnő iskolát jelent a statisztikákban. Ha tehát kettőből egy iskola, egy társult intézmény alakul, ez úgy tűnik, mintha megszűnne az iskola, holott ténylegesen nem ez történik. Vagyis a megszűnő iskolák száma minimális ahhoz képest, amilyen egyébként a demográfiai helyzet, és amit az ezzel összefüggő apály jelent ma Magyarországon. Ezúton is szeretném jelezni: itthon jelenleg 189 olyan tanintézmény működik, amelyben kevesebb mint húsz diák tanul. Nem egy osztályban, hanem az egész iskolában együtt! És csaknem ötven olyan iskola van, amelybe tíz vagy annál kevesebb tanuló jár. Ezek az intézmények, ahol tehát mondjuk elsőtől negyedikig, osztatlan osztályban kevesebb mint tíz a nebulók száma, a gyerekek érdekét egyáltalán nem szolgálják. Ezért is hirdettük meg tavaly, a diákok érdekében, a társulási programot, amelynek során gyakorlatilag mindenki kapott iskolabuszt, aki igényelt. Egyébként a falvak intézménymegtartó szerepe rendkívül fontos. Az esélyegyenlőséget szolgálja az a program is, amelyet az Internetbe történő bekapcsolással elkezdett a minisztérium e tanévben, a középiskolák tekintetében, s eddig már kétszáz általános iskolára is kiterjesztett, s a következő években az elemi iskolák ügyében tovább folytatja. Ennek értelmében a legkisebb iskolákba is eljut az Interneten keresztül az a kulturális és oktatási információs tömeg, amely eddig városi vagy leginkább elit városi - oktatási intézmények privilégiuma volt. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter Fotó: Iklódy János Tanévkezdés négytantermes új iskola avatásával Hajdúbagos (HBN - K. Zs.) - Hajdúbagoson az új, négytantermes iskola átadását a település szellemi és anyagi gazdagodása ünnepének nevezte Takács Imre, a térség országgyűlési képviselője iskolaavató és tanévnyitó beszédében vasárnap délelőtt. A közel másfél év alatt elkészült épület lehetővé teszi, hogy a község mind a 24 általános iskolás tanulója a jövőben egy épületben tanulhat. Az 1995-ben életveszélyessé vált négytantermes iskola pótlására még abban az évben céltámogatást nyújtott be az önkormányzat. A 25 millióra tervezett költségből 12 millió forintot megkapott Hajdúbagos, a fennmaradó összeget pedig saját költségvetésből teremtette elő. Ehhez az egyházi ingatlanok visszaadásáért kapott 8 millió forinttal a református egyház az építési költségekhez jelentős mértékben járult hozzá. A két régebbi épületet összekötő új iskolában a földszinten négy tanterem kapott helyet, az emeleten pedig a községi igényeket is kielégítő könyvtár és az informatika tanterem. Ez utóbbit az egyik alapítványtól nyert több mint félmillió forintból szerelték fel korszerű eszközökkel, és hamarosan az internetre is csatlakozhat az intézmény. Iskolaavató beszédében Takács Imre országgyűlési képviselő kitért a pedagógusok helyzetére is. Mint azt kifejtette, egyre nőnek a tanárokkal szembeni társadalmi követelmények, amivel nincs összhangban az anyagi, és gyakran az erkölcsi megbecsülés sem. Fotó: Kovács Zsolt Ünnep volt a faluban Bakó Endre Kulturális kötőerő A jelzős szerkezetet Pomogáts Bélának, az írószövetség elnökének szombati cikkéből kölcsönöztem. A Magyar Nemzetben megjelent írás ismét annak az aggodalomnak ad hangot, hogy a magyar irodalmi közgondolkodást továbbra is ellentétek szabdalják, a különböző felfogást képviselő táborok és képviselőik között nincs párbeszéd. Ennek a néma küzdelemnek (a támogatási lehetőségek megszerzése körüli harc azonban olykor távolról sem csendes!), amely a szerző szerint nem független a társadalom jelen állapotától és az ideológiai gyökerű ellentétektől, végső soron a közönség és maga az irodalom vallja kárát. Bizonyos, hogy a magyar történelem során az irodalom többször is nagyobb szerephez jutott alapvető rendeltetésénél, mert nem volt az országnak markáns politikai intézményrendszere. Gondoljunk csak a nyelvújítás és felvilágosodás korára, vagy Petőfiék szerepére a forradalom és szabadságharc előkészítésében! Számtalan megnyilatkozást, ars poeticát lehetne idézni legnagyobb íróink műveiből, amelyek az irodalom feladatául a nemzeti sorskérdések szépírói ábrázolását, kifejezését jelölték meg, egyúttal elutasítva az öncélú művészkedést. Voltak ennek is képviselői, de szerényebb életművet tudtak felmutatni, így aztán sok-sok nemzedék irodalmi nevelésének alapmotívuma e négy szócska volt: „a haza minden előtt.” Ez a szemlélet nem csak beépült szépségeszményünkbe, a művekkel szemben támasztott elvárásainkba, de meghatározóvá, sőt kizárólagossá vált, ezt kerestük vagy hiányoltuk a versekben, regényekben. Mindig is folyt persze a személyiségelvű és a közösségelvű irodalmi felfogás harca, de inkább csak elszigetelten, nem a nagyközönség színe előtt. Most azonban, a kilencvenes évek óta azok az írók és irodalmi menedzserek jutottak előnyhöz, akik a művészet öncélúságát vallják, s elutasítják a művészetnek mint kulturális rítusnak és kötőerőnek (Pomogáts Béla idézi René Wellek és Austin Warren kategóriáit) a fontosságát. A posztmodernekről van szó, akik a tudományos intézményekben egyre inkább dominálnak, átírták a magyar irodalom történtét, sőt a középiskolás tankönyveket is. Némely hangsúlyváltoztatásuk természetesen indokolt, de itt olyan radikális értékfelforgatás játszódott le, amelynek következtében például egy Illyés Gyula, egy Németh László, sőt egy Móricz Zsigmond legfeljebb csak kiegészítő jelenségnek számíthat a más nevekkel fémjelzett fővonulat árnyékában. A fiatal írónemzedék olyan transzavantgárd írásmódot utánoz, amely nem ismeri el a személyességet a versben, a történetet a regényben, a kritika kódolt nyelvét pedig csak a beavatottak értik. Mindezek következtében irodalom és közönség egyre inkább távolodik egymástól. 3 . , Pál Csaba A bulvársajtó áldozata Valaki meghalt, s ezzel megszületett már életében megfogamzott legendája. Ferenc József császár felesége, Erzsébet - azaz Sisi Éva Peron - azaz Evita s más tragikus sorsú, sokak által már-már profán szentként tisztelt történelmi nőalakok sorába került vasárnap hajnali értelmetlen halálával Diana Spencer - vagyis Lady Di az angol trónörökös egykori hitvese. A válása nyomán a királyi család tekintélyének védőernyője alól lényegében kikerült - ezáltal sajátos módon „törvényen kívülivé” vált -, párkapcsolatait az utóbbi időben már nem is nagyon titkoló, csinos hercegnő a lesifotósok, a paparazzik „szabad prédájává” lett. Követése azóta vált igazi hajtóvadászattá, mióta kiderült, hogy új barátja ugyan a királyi udvarral is kapcsolatban álló családból való, igen gazdag, de mégiscsak egy „idegen”, egyiptomi származású. Ez a tény mintha még jobban fokozta volna „törvényenkívüliségét”, aminek érzetét a lesifotósokban elmélyítették az ebben a szituációban az ellesett pillanatokat megörökítő fotókért a bulvársajtó által kínált - minden bizonnyal busás - összegek. Sokszor hallhattunk már arról, hogy a paparazzik célpontául szolgáló hírességek nem bírták tovább, elvették és összetörték az elérhető közelségben lévő fotósok gépeit, vagy éppen betörték a leskelődők orrát. Talán ez az első olyan eset, amikor a fotósok célpontjai sajnos meglehet, hogy részben saját, az autójukat vezető sofőrt a sebesség fokozására utasító döntésük nyomán a szó szoros értelmében áldozatául estek a túlzott „érdeklődésnek”. Ez pedig felveti azt a kérdést, van-e egyáltalán józan ésszel indokolható alapja a végletekig vitt szenzációhajhászásnak?