Hajdú-Bihari Napló, 1997. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1997-10-22 / 247. szám

1997. OKTÓBER 22., SZERDA KULTÚRA HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 19 Amikor egységes volt a magyar nemzet Mervó Zoltán Az október végi, november eleji napok alatt az országban mindenütt tapasztalt, a zsarnok­ság néhány nap alatt történt - akkor úgy érez­tük - végleges lerázása keltette eufória olyan nemzeti egységbe kovácsolta az embereket, amilyenre történelmünk során megközelítőleg sem találunk példát. Bizonyságul személyes élményeim közül két esetet mondok el. November első napjai­ban, amikor a forradalom győzelme már egyértelmű volt, ülésezett a Debreceni Forra­dalmi Bizottmány. Csorba László alezredes, városparancsnok elnökölt. Az egyik küldött felszólalásában kommunistázni kezdett. Csor­ba László felállt az elnöki asztalnál és - meg­szakítva a felszólalót - bejelentette, hogy ő kommunista volt, az is marad, ha ez nem tet­szik a bizottmánynak, akkor váltsa le, de amíg ő az elnök, addig ilyen hangot a bizottmány ülésein nem enged meg. A városháza dísz­termét zsúfolásig megtöltő küldöttek a leg­természetesebbnek vették Csorba László beje­lentését. (Az egypártrendszer idején négy­­szemközti, vagy kisebb társaságbeli vitákban sokszor elmondtam ezt az esetet, cáfolva, hogy '56 ellenforradalom volt.) A szabadság jegyében fogant nemzeti egy­séget a november 4-ei szovjet tankágyúk gyil­kos sortüze, később a pufajkások davajgitárja és Kádár-kolbásza (a dobtáros géppisztolyt és a gumibotot becéztük így) még jó ideig nem tudta megtörni. Az 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban cí­mű kötet 247-248. oldalán olvasható Danilo­­vics József munkástanácselnök beszámolója a november 9-ikén a megyei tanács nagytermé­ben tartott, a pártvezetők és munkástanács-ve­zetők tanácskozásáról. Az előadó a városi párt­­bizottság első titkára, Pullai Árpád volt, aki elő­ször ismertette a munkástanácsok jogait, majd a munka felvételére próbálta rábeszélni a mun­kástanács-vezetőket. „A felszólalását követően az Orvosi Műszergyár egyik dolgozója szólalt fel" (ez én voltam) - olvasható a dokumentum­ban. Majd részletesen ismerteti hozzászóláso­mat, hogy a sztrájk fegyverét öngyilkosság ki­adni a kezünkből és felolvastam az Orvosi Mű­szergyár munkástanácsának követeléseit 11 pontban, mely a szovjet csapatok kivonásától a letartóztatottak azonnali szabadonbocsátásán át a semlegesség kinyilvánításáig és a demok­ratikus választásokig mindazt tartalmazta, ami akkor legégetőbb problémánk volt. A nagyter­met megtöltő munkástanács-vezetők kivétel nélkül egyetértettek követeléseimmel, így szü­letett meg Debrecenben az az egység, melynek összetartó ereje a munkástanácsok voltak, és amely a december 11-12-iki, a várost tökéle­tesen megbénító általános sztrájkban csúcso­sodott ki, és akkor ki is hunyt. Az 1956-os nemzeti egységre azért emlék­szem fájó nosztalgiával, mert manapság a nemzeti gyűlölködés uralkodott el. Tizennyolc évesek ezerkilencszázötvenhatról Debrecen (HBN - A. L.) - „Kérdések 56-ról." E címmel ké­szítettem tesztet. Két csoportnak osztottuk ki: 29 érettségiző közép­­iskolásnak és egy tavaly érettségi­zett, 17 tagú társaságnak. Érdekelt: a mai 18 évesek, akik jóval a rend­szerváltozás után (1993-ban, illet­ve 1994-ben) kezdték középisko­lai tanulmányaikat, s már 8.-ban, illetve a másik csoport tagjainak végzős középiskolás korukban is hallaniuk kellett, torzítás nélkül '56-ról mit tudnak a forradalom és szabadságharc, „újkori történel­münk legnagyobb tisztítóvihara, köztársaságunk létének megte­remtője" néhány alaptényéről, hő­séről, s hogyan vélekednek tet­teikről. Íme, a kérdések, s a 46 fiatal válaszainak összegzése. - Hol és mikor döntötték le Sztálin szobrát? A végzősök közül a pontos vá­laszt - Budapest, 1956. október 23., es­te,­­ ketten tudták. 7-en részlegesen jeleltek. Hárman jelöltek meg nap­szakot is (egy pontatlanul „dél­után"-t írt). Ám teljes választ sen­ki sem adott (Dózsa György út, 21.37). Az érettségizettek közül pontos választ ketten adtak, teljeset senki.­­ Mikor alakult meg Hagy Imre má­sodik kormánya? A matúra előttiek közül 14-en válaszoltak pontosan (1956. október 24.), 13-an nem feleltek, ketten hely­telenül („október 21."). A középis­kolát már elvégzettek közül senki nem adott pontos választ. - Mit jelentett be a kormányfő ok­tóber 28-i rádióbeszédében a szovjet csapatokkal kapcsolatban? A végzősök közül ketten feleltek - részben - pontosan („elhagyják Budapestet), 19-en semmit sem ír­tak. Négyen - válaszaikból ítélve - a lényeget talán ismerik, de nem a kérdésre válaszoltak, egy diák el­lentmondásosan felelt („bevonultak az oroszok, a szovjet csapatok el­hagyják Budapestet"), ketten téve­sen válaszoltak („bevonultak az oroszok", „megszállták hazánkat, és itt maradnak"), egy tanuló eny­­nyit irt: „ellenség". Teljes és pontos választ (hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, és tárgyalások kez­dődnek az országból való kivonulásuk­ról is) senki sem adott. Az érettsé­gizettek közül pontos választ sen­ki nem adott, közelítően jót 8-an. 4- en nem válaszoltak, egy bizonyta­lanul ezt írta: „megkezdték a rend­csinálást?", egy másik ezt: „bevonultak Magyarországra", egy harmadik ezt: „jöttek az ellenfor­radalom ellen".­­ Miért halasztották el az 1957 szep­temberére kitűzött Nagy Imre-pert? Az érettségizők közül senki nem válaszolt. A matúrán már túllévők­től egy közelítően jó válasz jött, de az is általánosság („külső politikai hatásra"). Az igazság az, hogy szov­jet kérésre halasztották a pert a moszk­vai kommunista csúcstalálkozó (1957 novembere) utánra, majd 1958 febru­árjában megkezdődött a tárgyalás, ám az eljárást újabb szovjet kérésre (a nyu­gati hatalmakkal kezdeményezett csúcs­­találkozó okán) ismét elhalasztották. 12- en nem válaszoltak, illetve tévesen, bizonytalanul („Nagy Imre öngyil­kossági kísérlete miatt", „mert az emberek tüntettek érte", „talán nemzetközi tiltakozás miatt").­­ Mikor folytatták le végül az eljá­rást, s mikor végezték ki Nagy Imrét? Teljes választ (az eljárást 1958. jú­nius 9. és 15. között folytatták le, s Nagy Imrét 1958. június 16-án végez­ték ki) senki nem adott. Az érettsé­gizők közül ketten válaszoltak, ők is csak a kivégzés évszámát, illet­ve napját tudva, az eljárás dátumá­ról semmit nem írtak, 24-en nem válaszoltak. Ketten maguknak el­­lentmondva feleltek, helytelenül: miután az egyik kérdésre válaszol­va - helyesen - állapították meg, hogy Nagy Imre második kormá­nya 1956. október 24-én alakult, e kérdésre azt felelték, rosszul: „1956. június 16.", illetve „1956. július 16.". A nem gondolkodásról árulkodó válaszok szerint tehát bírósági el­járás alatt állva, avagy halála után alakított kormányt Nagy Imre... Egy tanuló az évszámot sem tudta („1957"-et írt). Az érettségizettek közül 8-an írtak pontos évszámot, ám hónap és nap megjelölés sehol sem szerepel, ahol konkrétabb a dá­tum, ott téves („év végén végezték ki"), ketten az évszámot sem talál­ták el („1957").­­ Kik voltak Nagy Imre mártírtár­sai? Teljes választ senki nem adott (Gimes Miklós, Losonczy Géza, Malé­ter Pál és Szilágyi József). Az érettsé­gizők közül 26-an nem feleltek. Egyikük nagyon részlegesen („Losonczy"), másikuk helytelenül („Zelk Zoltán, Rácz Sándor"), har­­madikuk részben pontosan („Maléter Pál, Gimesi" - így 1, i-vel), részben helytelenül („Déry Tibor, Zelk Zoltán, Rácz Sándor"). Az érettségizettek közül 14-en nem fe­leltek, hárman egyedül Maléter Pál nevét írták. (Szomorú, hogy Szilá­gyi Józsefnek, akinek a debreceni tanítóképző főiskola falán emlék­tábla is hirdeti mártíromságát, a ne­vét sem említették.) - Eddig leginkább honnan tájékozód­tál 1956-ról? A végzősök közül 12-en nem vá­laszoltak. Hárman ezt az őszinte, de lehangoló feleletet adták: „se­honnan", „nem tájékozódtam". A többiek a médiát, a 8.-os történe­lemkönyvet jelölték meg tájékozó­dásuk forrásául, egy diák írta ezt is: „nagyszüleimtől", egy ezt is: „a ta­nárnőtől". Az érettségizettek közül két válaszolótól idézek: „Mond­vacsinált ünnep volt október 23-a. Csak annak jelent valamit, aki meg­élte és átélte azt az időszakot. Iga­zából sehonnan nem kaptam any­­nyi ismeretet, hogy ünnepelni tud­jam, át tudjam érezni ezt a napot és az akkori eseményeket." Egy má­sik ezt írta: „Sajnálom, hogy nem tudok válaszolni, de hárman há­romfélét mondanak a forradalom­ról, és én nem tudom eldönteni, ki­nek van igaza. A szüleim nem em­lékeznek, a nagyszüleim pedig nem akarnak emlékezni." Az érettségi­zettek tájékozódási forrásai: tan­órák (egy helyütt hozzáfűzve: „igen kevés információ hangzott el"), tör­ténelemkönyvek, média, szülők, nagyszülők emlékezése, iskolai ün­nepség.­­ Helyesled-e, hogy Nagy Imrének szobrot állítottak? Szerinted mely ér­demei alapján kapott szobrot? A kérdés első felére az érettségi előtt állók közül 14-en semmit sem válaszoltak. 13-an írták, hogy „igen". Ketten azt felelték: „nem". Az érettségizettek közül heten vá­lasz nélkül hagyták, egy ezt írta: „talán", hárman „nem"-mel felel­tek, hatan „igen"-nel. A másik kér­désre az érettségizők közül 7-en vá­laszoltak, sablonos gondolkodásról árulkodva: „Harcolt a magyaro­kért", „a népért folytatott harcáért". Néhányan kapisgáltak valamit: „Fel merte emelni a szavát az elnyomók ellen", illetve „változtatni akart a megszállás miatti helyzeten", avagy „az ország függetlenségéért har­colt". Az érettségizettek közül egy ennyivel intézte el: „nem tudom", s 11 -en nem is feleltek. Mások kli­­sészerűen feleltek, de kiderül, némi fogalmuk azért van a kérdésről: „talán azzal, hogy megpróbált egy demokratikus rendszert teremteni", „ő még megpróbált szembeszállni azzal a hatalommal, ami negyven évig uralkodik Magyarországon", „a végsőkig bátorította a fiatalsá­got, és megtartotta az emberekben 56 eszméit", „vállalta önmagát, a véleményét, pedig ez elég veszélyes volt akkor", „próbált szabadulni az orosz befolyás alól, demokratiku­sabb államot szeretett volna". Nem kívánok kommentárt fűzni e lehangoló összképhez. Két - köl­tői - kérdés csupán: 1. Miután a kér­dezettek eddig minimum öt 1956-os is­kolai emlékünnepségen részt vehettek, vajon mennyire nyújtottak azok ma­radandó élményt számukra? 2. Kik a felelősek érte, hogy az ifjak ismeretei ennyire hiányosak a história e kiemel­kedő eseményéről? Két felkelő lány a Corvin közből (Havrilla Béláné és Wittner Mária) Fotó: Az 1956-os magyar forradalom című középiskolai történelmi olvasó­könyv nyomán Kristóf Hajnalka - Szepessy Ágnes: (10.) Soós Imre: üstököstől álló csillag... „Pest, feketére fest" „Egy nyolcgyermekes balmazújvárosi zsellércsaládból, a nyomorúság évszáza­dos nehezékét a hátukon cipelők közül egyszerre felbukkant egy színésztehetség ritka tüneményként, minden családi előz­mény, bármiféle tradíció nélkül. Mintha az ősi, végtelen nyomorúság egyszer az összes szépet, erőset egy emberben adta volna össze. Azután szárnyára eresztet­te." - írja Soós Imre indulásának körül­ményeiről Bódis Mária. Hogyan is tel­tek közelebbről szemlélve ezek az évek? - érdeklődtünk budapesti lakásán Ta­­kácsné Soós Máriától, a színész nővéré­től. - Hogyan, milyen körülmények között nőtt fel a nyolc Soós-testvér? - Szegényesen, de azt kell mondanom, mégis jó kedvben, vidáman. Egy szobánk volt a házban, apánk állandóan dolgozott, de anyám nagy rendet és tisztaságot tar­tott. Nagy volt az összetartás közöttünk, de nemcsak a családban, hanem a tágabb rokonság körében, sőt az egész utcában. Ebből a szempontból is egészen más vi­lág volt az, mint a mostani. - Hogyan érezte magát testvére ebben a kör­nyezetben, mutatta-e valami azokban az idők­ben, hogy olyan életpályát fut majd be, ami­lyenre legfeljebb ő maga és csak titkon gon­dolhatott? - Imre természetesen ugyanúgy játszott, mint a többi gyerek, mégis sok jel muta­tott arra, hogy másként alakul majd az éle­te, mint környezetében a legtöbb társáé. A játékokban is más volt kicsit. Példaként említeném, hogy nagyanyánk nagyon so­kat vitt bennünket cirkuszba. Imre aztán másnap mindig eljátszotta, hogy mit lát­tunk, az unokatestvéreit is bevonta és, hogy úgy mondjam, megrendezte az elő­adást. Aztán az ünnepeket szintén mond­hatnám, amelyek egyébként nagyon szépben, igazán családias hangulatban teltek. Benkor Imre mindig biztatott bennünket, hogy menjünk, énekeljünk, ő ment elöl, vitte a prímet. Szeretett szerepelni, a játé­kokban ő találta ki, hogy mit csináljunk, és mindig ő volt a középpontban. Érdekes egyébként, hogy jóval később, a kollégiu­mi csoportképein is mindig a középpont­ban foglalt magának helyet, körötte álltak vagy ültek a többiek. Volt egy olyan szen­vedélye is, ami egészen sokáig tartott, de aztán az nem teljesedhetett ki. Nagy kedv­vel festett, ezzel is nagyon sok időt töltött el. A legfontosabb azonban, hogy nagyon szeretett iskolába járni, tanulni. Az érdem­jegyei nagyon szépek voltak. Aztán azt is meg kell említenem, hogy rendkívül sokat olvasott. Mindig kiharcolta magának, hogy olvashasson. Keresett magának egy helyet vagy kialakított egy kuckót a padláson, az­tán oda elhúzódott a kutyánkkal és olva­sott. A kutya alig várta, hogy odateleped­hessen a lábára, és így töltöttek órákat. A kutyát csak azért említem külön, mert a sok hazugság között, amit később össze­írtak róla, az is szerepelt, hogy kínozta vol­ na a kutyánkat. Pe­dig olyan jó barátok voltak, annyit időt töltöttek együtt... - Honnan szerezte Imre az olvasnivalót? - Volt egy isme­rős család, a Cs. Na­gyék, tőlük kapta a könyveket meg az újságokat is. A felvé­teli lehetőségről is így értesült... - Úgy tudjuk, a fő­iskolai felvételijére sem mindennapi körülmé­nyek között került sor... - Imre egy nagy csizmában ment fel Pestre, ami nem az ő lábára való volt, s mire felért az állo­másra, addigra na­gyon feltörte a lábát, így aztán mezítláb ment a főiskoláig, s úgy állt a felvételi bizottság elé is. A Szülőföldem című verset kellett elsza­valnia és aztán egy helyzetgyakorlatot bemutatnia. Mégpe­dig azt, hogy mit csi­nálna, ha a mezőn kaszálva véletlenül megvágna egy nyulat. A felvételije olyan jól sikerült, ott a helyben megmondták ne­ki, hogy felvették... - Hogyan fogadták odahaza a hírt? - Imre persze nagyon örült, rohant min­denkinek elújságolni, de apám nem annyira. Ő úgy tartotta, hogy a színész- Ahonnan, akik közül indult... Fotó: Iklódy János Még mégiscsak valami bohóckodásféle. Anyám meg azt szerette volna, ha Imre otthon marad, féltette Pesttől. De sokszor elmondta, hogy „Pest, feketére fest". És mi­lyen igaza lett szegénynek... (Folytatjuk)

Next