Hajdú-Bihari Napló, 1997. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1997-10-22 / 247. szám
1997. OKTÓBER 22., SZERDA KULTÚRA HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 19 Amikor egységes volt a magyar nemzet Mervó Zoltán Az október végi, november eleji napok alatt az országban mindenütt tapasztalt, a zsarnokság néhány nap alatt történt - akkor úgy éreztük - végleges lerázása keltette eufória olyan nemzeti egységbe kovácsolta az embereket, amilyenre történelmünk során megközelítőleg sem találunk példát. Bizonyságul személyes élményeim közül két esetet mondok el. November első napjaiban, amikor a forradalom győzelme már egyértelmű volt, ülésezett a Debreceni Forradalmi Bizottmány. Csorba László alezredes, városparancsnok elnökölt. Az egyik küldött felszólalásában kommunistázni kezdett. Csorba László felállt az elnöki asztalnál és - megszakítva a felszólalót - bejelentette, hogy ő kommunista volt, az is marad, ha ez nem tetszik a bizottmánynak, akkor váltsa le, de amíg ő az elnök, addig ilyen hangot a bizottmány ülésein nem enged meg. A városháza dísztermét zsúfolásig megtöltő küldöttek a legtermészetesebbnek vették Csorba László bejelentését. (Az egypártrendszer idején négyszemközti, vagy kisebb társaságbeli vitákban sokszor elmondtam ezt az esetet, cáfolva, hogy '56 ellenforradalom volt.) A szabadság jegyében fogant nemzeti egységet a november 4-ei szovjet tankágyúk gyilkos sortüze, később a pufajkások davajgitárja és Kádár-kolbásza (a dobtáros géppisztolyt és a gumibotot becéztük így) még jó ideig nem tudta megtörni. Az 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban című kötet 247-248. oldalán olvasható Danilovics József munkástanácselnök beszámolója a november 9-ikén a megyei tanács nagytermében tartott, a pártvezetők és munkástanács-vezetők tanácskozásáról. Az előadó a városi pártbizottság első titkára, Pullai Árpád volt, aki először ismertette a munkástanácsok jogait, majd a munka felvételére próbálta rábeszélni a munkástanács-vezetőket. „A felszólalását követően az Orvosi Műszergyár egyik dolgozója szólalt fel" (ez én voltam) - olvasható a dokumentumban. Majd részletesen ismerteti hozzászólásomat, hogy a sztrájk fegyverét öngyilkosság kiadni a kezünkből és felolvastam az Orvosi Műszergyár munkástanácsának követeléseit 11 pontban, mely a szovjet csapatok kivonásától a letartóztatottak azonnali szabadonbocsátásán át a semlegesség kinyilvánításáig és a demokratikus választásokig mindazt tartalmazta, ami akkor legégetőbb problémánk volt. A nagytermet megtöltő munkástanács-vezetők kivétel nélkül egyetértettek követeléseimmel, így született meg Debrecenben az az egység, melynek összetartó ereje a munkástanácsok voltak, és amely a december 11-12-iki, a várost tökéletesen megbénító általános sztrájkban csúcsosodott ki, és akkor ki is hunyt. Az 1956-os nemzeti egységre azért emlékszem fájó nosztalgiával, mert manapság a nemzeti gyűlölködés uralkodott el. Tizennyolc évesek ezerkilencszázötvenhatról Debrecen (HBN - A. L.) - „Kérdések 56-ról." E címmel készítettem tesztet. Két csoportnak osztottuk ki: 29 érettségiző középiskolásnak és egy tavaly érettségizett, 17 tagú társaságnak. Érdekelt: a mai 18 évesek, akik jóval a rendszerváltozás után (1993-ban, illetve 1994-ben) kezdték középiskolai tanulmányaikat, s már 8.-ban, illetve a másik csoport tagjainak végzős középiskolás korukban is hallaniuk kellett, torzítás nélkül '56-ról mit tudnak a forradalom és szabadságharc, „újkori történelmünk legnagyobb tisztítóvihara, köztársaságunk létének megteremtője" néhány alaptényéről, hőséről, s hogyan vélekednek tetteikről. Íme, a kérdések, s a 46 fiatal válaszainak összegzése. - Hol és mikor döntötték le Sztálin szobrát? A végzősök közül a pontos választ - Budapest, 1956. október 23., este, ketten tudták. 7-en részlegesen jeleltek. Hárman jelöltek meg napszakot is (egy pontatlanul „délután"-t írt). Ám teljes választ senki sem adott (Dózsa György út, 21.37). Az érettségizettek közül pontos választ ketten adtak, teljeset senki. Mikor alakult meg Hagy Imre második kormánya? A matúra előttiek közül 14-en válaszoltak pontosan (1956. október 24.), 13-an nem feleltek, ketten helytelenül („október 21."). A középiskolát már elvégzettek közül senki nem adott pontos választ. - Mit jelentett be a kormányfő október 28-i rádióbeszédében a szovjet csapatokkal kapcsolatban? A végzősök közül ketten feleltek - részben - pontosan („elhagyják Budapestet), 19-en semmit sem írtak. Négyen - válaszaikból ítélve - a lényeget talán ismerik, de nem a kérdésre válaszoltak, egy diák ellentmondásosan felelt („bevonultak az oroszok, a szovjet csapatok elhagyják Budapestet"), ketten tévesen válaszoltak („bevonultak az oroszok", „megszállták hazánkat, és itt maradnak"), egy tanuló enynyit irt: „ellenség". Teljes és pontos választ (hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, és tárgyalások kezdődnek az országból való kivonulásukról is) senki sem adott. Az érettségizettek közül pontos választ senki nem adott, közelítően jót 8-an. 4- en nem válaszoltak, egy bizonytalanul ezt írta: „megkezdték a rendcsinálást?", egy másik ezt: „bevonultak Magyarországra", egy harmadik ezt: „jöttek az ellenforradalom ellen". Miért halasztották el az 1957 szeptemberére kitűzött Nagy Imre-pert? Az érettségizők közül senki nem válaszolt. A matúrán már túllévőktől egy közelítően jó válasz jött, de az is általánosság („külső politikai hatásra"). Az igazság az, hogy szovjet kérésre halasztották a pert a moszkvai kommunista csúcstalálkozó (1957 novembere) utánra, majd 1958 februárjában megkezdődött a tárgyalás, ám az eljárást újabb szovjet kérésre (a nyugati hatalmakkal kezdeményezett csúcstalálkozó okán) ismét elhalasztották. 12- en nem válaszoltak, illetve tévesen, bizonytalanul („Nagy Imre öngyilkossági kísérlete miatt", „mert az emberek tüntettek érte", „talán nemzetközi tiltakozás miatt"). Mikor folytatták le végül az eljárást, s mikor végezték ki Nagy Imrét? Teljes választ (az eljárást 1958. június 9. és 15. között folytatták le, s Nagy Imrét 1958. június 16-án végezték ki) senki nem adott. Az érettségizők közül ketten válaszoltak, ők is csak a kivégzés évszámát, illetve napját tudva, az eljárás dátumáról semmit nem írtak, 24-en nem válaszoltak. Ketten maguknak ellentmondva feleltek, helytelenül: miután az egyik kérdésre válaszolva - helyesen - állapították meg, hogy Nagy Imre második kormánya 1956. október 24-én alakult, e kérdésre azt felelték, rosszul: „1956. június 16.", illetve „1956. július 16.". A nem gondolkodásról árulkodó válaszok szerint tehát bírósági eljárás alatt állva, avagy halála után alakított kormányt Nagy Imre... Egy tanuló az évszámot sem tudta („1957"-et írt). Az érettségizettek közül 8-an írtak pontos évszámot, ám hónap és nap megjelölés sehol sem szerepel, ahol konkrétabb a dátum, ott téves („év végén végezték ki"), ketten az évszámot sem találták el („1957"). Kik voltak Nagy Imre mártírtársai? Teljes választ senki nem adott (Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József). Az érettségizők közül 26-an nem feleltek. Egyikük nagyon részlegesen („Losonczy"), másikuk helytelenül („Zelk Zoltán, Rácz Sándor"), harmadikuk részben pontosan („Maléter Pál, Gimesi" - így 1, i-vel), részben helytelenül („Déry Tibor, Zelk Zoltán, Rácz Sándor"). Az érettségizettek közül 14-en nem feleltek, hárman egyedül Maléter Pál nevét írták. (Szomorú, hogy Szilágyi Józsefnek, akinek a debreceni tanítóképző főiskola falán emléktábla is hirdeti mártíromságát, a nevét sem említették.) - Eddig leginkább honnan tájékozódtál 1956-ról? A végzősök közül 12-en nem válaszoltak. Hárman ezt az őszinte, de lehangoló feleletet adták: „sehonnan", „nem tájékozódtam". A többiek a médiát, a 8.-os történelemkönyvet jelölték meg tájékozódásuk forrásául, egy diák írta ezt is: „nagyszüleimtől", egy ezt is: „a tanárnőtől". Az érettségizettek közül két válaszolótól idézek: „Mondvacsinált ünnep volt október 23-a. Csak annak jelent valamit, aki megélte és átélte azt az időszakot. Igazából sehonnan nem kaptam anynyi ismeretet, hogy ünnepelni tudjam, át tudjam érezni ezt a napot és az akkori eseményeket." Egy másik ezt írta: „Sajnálom, hogy nem tudok válaszolni, de hárman háromfélét mondanak a forradalomról, és én nem tudom eldönteni, kinek van igaza. A szüleim nem emlékeznek, a nagyszüleim pedig nem akarnak emlékezni." Az érettségizettek tájékozódási forrásai: tanórák (egy helyütt hozzáfűzve: „igen kevés információ hangzott el"), történelemkönyvek, média, szülők, nagyszülők emlékezése, iskolai ünnepség. Helyesled-e, hogy Nagy Imrének szobrot állítottak? Szerinted mely érdemei alapján kapott szobrot? A kérdés első felére az érettségi előtt állók közül 14-en semmit sem válaszoltak. 13-an írták, hogy „igen". Ketten azt felelték: „nem". Az érettségizettek közül heten válasz nélkül hagyták, egy ezt írta: „talán", hárman „nem"-mel feleltek, hatan „igen"-nel. A másik kérdésre az érettségizők közül 7-en válaszoltak, sablonos gondolkodásról árulkodva: „Harcolt a magyarokért", „a népért folytatott harcáért". Néhányan kapisgáltak valamit: „Fel merte emelni a szavát az elnyomók ellen", illetve „változtatni akart a megszállás miatti helyzeten", avagy „az ország függetlenségéért harcolt". Az érettségizettek közül egy ennyivel intézte el: „nem tudom", s 11 -en nem is feleltek. Mások klisészerűen feleltek, de kiderül, némi fogalmuk azért van a kérdésről: „talán azzal, hogy megpróbált egy demokratikus rendszert teremteni", „ő még megpróbált szembeszállni azzal a hatalommal, ami negyven évig uralkodik Magyarországon", „a végsőkig bátorította a fiatalságot, és megtartotta az emberekben 56 eszméit", „vállalta önmagát, a véleményét, pedig ez elég veszélyes volt akkor", „próbált szabadulni az orosz befolyás alól, demokratikusabb államot szeretett volna". Nem kívánok kommentárt fűzni e lehangoló összképhez. Két - költői - kérdés csupán: 1. Miután a kérdezettek eddig minimum öt 1956-os iskolai emlékünnepségen részt vehettek, vajon mennyire nyújtottak azok maradandó élményt számukra? 2. Kik a felelősek érte, hogy az ifjak ismeretei ennyire hiányosak a história e kiemelkedő eseményéről? Két felkelő lány a Corvin közből (Havrilla Béláné és Wittner Mária) Fotó: Az 1956-os magyar forradalom című középiskolai történelmi olvasókönyv nyomán Kristóf Hajnalka - Szepessy Ágnes: (10.) Soós Imre: üstököstől álló csillag... „Pest, feketére fest" „Egy nyolcgyermekes balmazújvárosi zsellércsaládból, a nyomorúság évszázados nehezékét a hátukon cipelők közül egyszerre felbukkant egy színésztehetség ritka tüneményként, minden családi előzmény, bármiféle tradíció nélkül. Mintha az ősi, végtelen nyomorúság egyszer az összes szépet, erőset egy emberben adta volna össze. Azután szárnyára eresztette." - írja Soós Imre indulásának körülményeiről Bódis Mária. Hogyan is teltek közelebbről szemlélve ezek az évek? - érdeklődtünk budapesti lakásán Takácsné Soós Máriától, a színész nővérétől. - Hogyan, milyen körülmények között nőtt fel a nyolc Soós-testvér? - Szegényesen, de azt kell mondanom, mégis jó kedvben, vidáman. Egy szobánk volt a házban, apánk állandóan dolgozott, de anyám nagy rendet és tisztaságot tartott. Nagy volt az összetartás közöttünk, de nemcsak a családban, hanem a tágabb rokonság körében, sőt az egész utcában. Ebből a szempontból is egészen más világ volt az, mint a mostani. - Hogyan érezte magát testvére ebben a környezetben, mutatta-e valami azokban az időkben, hogy olyan életpályát fut majd be, amilyenre legfeljebb ő maga és csak titkon gondolhatott? - Imre természetesen ugyanúgy játszott, mint a többi gyerek, mégis sok jel mutatott arra, hogy másként alakul majd az élete, mint környezetében a legtöbb társáé. A játékokban is más volt kicsit. Példaként említeném, hogy nagyanyánk nagyon sokat vitt bennünket cirkuszba. Imre aztán másnap mindig eljátszotta, hogy mit láttunk, az unokatestvéreit is bevonta és, hogy úgy mondjam, megrendezte az előadást. Aztán az ünnepeket szintén mondhatnám, amelyek egyébként nagyon szépben, igazán családias hangulatban teltek. Benkor Imre mindig biztatott bennünket, hogy menjünk, énekeljünk, ő ment elöl, vitte a prímet. Szeretett szerepelni, a játékokban ő találta ki, hogy mit csináljunk, és mindig ő volt a középpontban. Érdekes egyébként, hogy jóval később, a kollégiumi csoportképein is mindig a középpontban foglalt magának helyet, körötte álltak vagy ültek a többiek. Volt egy olyan szenvedélye is, ami egészen sokáig tartott, de aztán az nem teljesedhetett ki. Nagy kedvvel festett, ezzel is nagyon sok időt töltött el. A legfontosabb azonban, hogy nagyon szeretett iskolába járni, tanulni. Az érdemjegyei nagyon szépek voltak. Aztán azt is meg kell említenem, hogy rendkívül sokat olvasott. Mindig kiharcolta magának, hogy olvashasson. Keresett magának egy helyet vagy kialakított egy kuckót a padláson, aztán oda elhúzódott a kutyánkkal és olvasott. A kutya alig várta, hogy odatelepedhessen a lábára, és így töltöttek órákat. A kutyát csak azért említem külön, mert a sok hazugság között, amit később összeírtak róla, az is szerepelt, hogy kínozta vol na a kutyánkat. Pedig olyan jó barátok voltak, annyit időt töltöttek együtt... - Honnan szerezte Imre az olvasnivalót? - Volt egy ismerős család, a Cs. Nagyék, tőlük kapta a könyveket meg az újságokat is. A felvételi lehetőségről is így értesült... - Úgy tudjuk, a főiskolai felvételijére sem mindennapi körülmények között került sor... - Imre egy nagy csizmában ment fel Pestre, ami nem az ő lábára való volt, s mire felért az állomásra, addigra nagyon feltörte a lábát, így aztán mezítláb ment a főiskoláig, s úgy állt a felvételi bizottság elé is. A Szülőföldem című verset kellett elszavalnia és aztán egy helyzetgyakorlatot bemutatnia. Mégpedig azt, hogy mit csinálna, ha a mezőn kaszálva véletlenül megvágna egy nyulat. A felvételije olyan jól sikerült, ott a helyben megmondták neki, hogy felvették... - Hogyan fogadták odahaza a hírt? - Imre persze nagyon örült, rohant mindenkinek elújságolni, de apám nem annyira. Ő úgy tartotta, hogy a színész- Ahonnan, akik közül indult... Fotó: Iklódy János Még mégiscsak valami bohóckodásféle. Anyám meg azt szerette volna, ha Imre otthon marad, féltette Pesttől. De sokszor elmondta, hogy „Pest, feketére fest". És milyen igaza lett szegénynek... (Folytatjuk)