Hajdú-Bihari Napló, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

1997. NOVEMBER 1., SZOMBAT HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 „Az új kamarai elnök csupán előretolt ember” Jánosi Imre, az ellentábor szervezőmunkája a jelölőbizottságon belülről indult Petneházi Attila Debrecen (HBN) - Botrányos jelenetekkel tarkított tisztújí­tó küldöttgyűlést tartott októ­ber 20-án a Hajdú-Bihar Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara, melynek eredményeként új vezetők kerültek a szerve­zet élére. Jánosi Imre, a jelölő­­bizottság elnöke már akkor egyéni ambíciókat dédelgető küldöttek „partizánakciójáról" beszélt, és a hivatalos jelölő­lista mellett egy ellenlistát is emlegetett. Szerettük volna egy asztalhoz leültetni az egy­mással szembekerült érdekcso­portok képviselőit, azonban Gondola Zsolt alelnök és Ruszkabányai György elnök sem vállalta Jánosi Imrével a közös „fellépést". Ruszkabá­nyai György megjegyezte, hogy ő a jövőt akarja építeni, és nem kíván a múlttal foglal­kozni.­ ­ A városban hetekkel ezelőtt „szárnyra kelt" a pletyka, hogy a hivatalos kamarai jelölőlista mel­lett egy másik lista is formálódik, melynek készítői úgymond kama­rai „árnyékkormányt" szerveznek. - A tisztújítás eredménye jo­gilag vélhetően nem támadha­tó, etikailag, morálisan azonban megítélésünk szerint megkér­dőjelezhető - mondta Jánosi Imre. - Az ötfős jelölőbizottság a megválasztását követően ki­egészült osztályonként két-két fővel, tehát 29 ember kezdte meg a választási feladatok elő­készítését. Már a kezdeti sza­kaszban érzékelhetővé vált, hogy másik síkon is megindult a választási előkészítés. Ez a sík egy politikai hátterű tábornak a mozgolódását jelezte számunk­ra. Már az osztályértekezletek során a jelölőbizottság hivata­los jelöltjei mellett a másik for­gatókönyv alapján olyan sze­mélyek kerültek felszínre, akik­nek a megye gazdaságához je­lentős közük korábban nem volt. A hivatalos jelölőbizottság részéről szerettük volna, ha a megye gazdaságát reprezentá­ló testület áll össze. Négy ren­dezőelvet állítottunk fel: az ed­dig végzett kamarai tevékeny­ség; vidéki-debreceni arány; szakmai hovatartozás szerinti gazdasági súly; ismertség-elis­mertség. Mindvégig ezekhez szerettük volna tartani magun­kat, de éppen ez irányú törek­vésünket hiúsította meg­­már az előkészítés szakaszában) a másik csoport. Politikai mögöttes - A „belső ellenzék" fő szerve­zőiként több nevet is lehetett hal­lani. Kíváncsi lennék, hogy ön, mint a hivatalos jelölőbizottság el­nöke ki(k)nek tulajdonítja a kül­döttgyűlésen történteket. - Az ellentábor szervező­­munkája a jelölőbizottságon be­lülről indult. A bizottságban helyet kapott a Polgári Kaszinó nevű társaság egyik vezéralak­jaként ismert Gondola Zsolt, aki megpróbálta a saját akaratát elvbarátai körében is érvénye­síteni. Egyébként tudomásom szerint a kereskedelmi és ipar­kamara új elnökségébe legalább nyolc olyan ember került be, akik ugyancsak a Polgári Kaszi­nó ismert alakjai.­­ Helytálló az a feltételezés, hogy a küldöttek egy csoportja nem tett mást a választási előkészüle­tek során, mint úgymond „meg­szervezte magát", és ez az érdek­telenség közepette elég volt a győ­zelemhez? - Abban van némi igazság, hogy ennyi is elég volt a győ­zelemhez. Amikor a jelölőbi­zottság tudomást szerzett a szervezkedésről, erről többször beszélgettünk, megpróbálva elemezni a kialakult szituációt. Ugyanakkor bíztunk a küldöt­­társaink ítélőképességében, és úgy gondoltuk, hogy a kamara eddigi eredményei nem teszik szükségessé a másik fél harc­modorának a felvételét. Vállal­kozóként, gazdasági szakem­berként vallom, hogy a gazda­ság világa a klikkezést, a frak­ciózást, a demagógiát nem is­meri, ezek politikai fogalmak. Úgy véltük, hogy az eddigiek­ben a kamarát sikerült megőriz­ni, mint politikamentes szerve­zetet, és erre törekedtünk a jö­vőt illetően is. Sajnálatos, hogy nem mindenki gondolta így. Határozott véleményem az, hogy az október 20-i kamarai tisztújítás választási része pusz­ta formalitás volt. A kártyákat már korábban, egy másik forga­tókönyv alapján, más helyen és más időpontban leosztották. Nevezetesen a Polgári Kaszinó összejövetelein, az osztályérte­kezleteket megelőzően, illetve az osztályértekezletek és a kül­döttgyűlés közötti időszakban. Kincstári optimizmus - Egyetért azzal a kritikával, hogy a kamara korábbi vezetőtes­­tületei nem vették elég komolyan a választási előkészületeket?­­ - Mi a demokratizmus elvét szem előtt tartva végeztük a munkánkat. Ennek során abból indultunk ki, hogy a hajdú-bi­hari az ország egyik legeredmé­nyesebben tevékenykedő kama­rája. A szervezet felállításától kezdve, a tartalmi munkán ke­resztül, a fegyelmezett pénz­ügyi gazdálkodásig számtalan területet említhetnék, amelyek mind optimizmusra adtak okot. Ezeket olyan nyomós érveknek tartottuk, amelyek mellé nem szabad külön mozgósítást csi­nálni. A másik tábor azt állítja, hogy a tisztújítás során igye­keztek a jelenlévők akaratát ér­vényesíteni. Ez azért nem igaz, mert az előkészítés folyamatát mindvégig alakították és befo­lyásolták. Bizonyság erre, hogy az eredeti 27 fős elnökségből mindössze nyolcan kerültek be az újjáválasztott testületekbe. El kell mondani azt is, hogy míg a korábbi elnökség tagjai gazda­sági súlyukat tekintve a megye gazdaságának legalább 25-30 százalékát reprezentálták, a je­lenlegi vezetőtestület tagjainak a cégei a megyei GDP-nek leg­feljebb 1 százalékát adják.­­ A tisztújító küldöttgyűlés után többen vélekedtek úgy, hogy a gazdasági súlyát tekintve legje­lentősebb nagyvállalati szféra kép­viselőit kirekesztették a kamara ve­zet­őtestületeiből. Ugyanakkor ar­ról is hallani, hogy az 50 legna­gyobb cég vezetőjét előzetesen megkérdezték, ám ők elhárították a kamarai szerepvállalást. Mi az igazság? A többséget megkeresték - Ismereteim szerint a másik síkon folyó szervezőmunka ré­szeként a 99 küldöttből nem ke­vesebb, mint nyolc és nem több, mint tizenkét küldött kivételé­vel mindenkit megkerestek. Az említett nyolc, illetve tizenkét küldöttet vagy nem találták, vagy nem is akarták megtalál­ni. A megkeresettek közül az el­ső körben körülbelül hatvanan válaszolták azt nekik, hogy jó, veletek együtt fogunk szavaz­ni. Ezeknek az embereknek kü­lönböző kamarai pozíciókat ígértek, illetve a későbbiekre vonatkozó egyéb előnyöket he­lyeztek kilátásba. A megkere­settek közül (akik között voltak nagyvállalati képviselők is) jó néhányan nem feleltek pozití­van az ajánlatra, és olyanok is akadtak, akik azzal válaszoltak, hogy nem jöttek el a küldöttér­tekezletre. Nyilván azért, mert nem akartak a szervezkedőkkel összeütközésbe kerülni. Ugyan­akkor a titkos szavazás során a mintegy 60, előzesen igent mondó közül már csak 48 adta támogatását az ő elképzelésük­höz. A hivatalos jelölőbizottság listáján több olyan nagyvállala­ti vezető szerepelt, akik koráb­ban bizonyítottak a kamarai munkában. Ugyanakkor az elő­készítés szakaszában a jelölőbi­zottság átállt emberei ezeket a jelölteket már menet közben „kilőtték". Amikor a választá­son nyilvánvalóvá vált, hogy egy önös politikai érdekeket megjelenítő csoport forgató­­könyve érvényesül, a nagy cé­gek képviselői sorban utasítot­ták vissza a „figuraszerepet". A nem hivatalos jelölőlista alján ott van a használati utasítás, amiben leírták, hogy kinek mi a feladata. Az elnökválasztás volt a főpróba, és abban álla­podtak meg, hogy ha az elnök­­választási fordulóban a jelöltjük alulmarad, akkor a maguk ké­szítette listát megsemmisítik, és megy minden az eredeti jelölő­lista szerint. A legnagyobb meglepetés­ ­ Úgy tudni, hogy a másik ol­dal képviselői többször felajánlot­ták Ruszkabányai Györgynek az elnökjelöltséget, ő azonban csak ak­kor vállalkozott a megmérettetés­re, amikor közölték vele, hogy több­ségben vannak, és Miklóssy Ferenc elnököt mindenképpen le fogják szavazni.­­ Mindvégig meg voltunk győződve arról, hogy a megye vállalkozóinak szüksége van ar­ra a hazai és nemzetközi kap­csolatrendszerre és kamarai ta­pasztalatra, amelyet a korábbi elnök, Miklóssy Ferenc képvi­selt. A másik tábor ettől elvo­natkoztatott, és ők csak a saját érdekeik céljába állítható embe­reket vettek elő. A jelenlegi ve­zetőtestület tagjait számba vé­ve kiderül, hogy ez az összeté­tel nem a megye vállalkozóit, il­letve gazdasági szereplőit rep­rezentálja, hanem egy alkalma­zotti érdekcsoportot. Az elnök például állami, az egyik alelnök pedig önkormányzati tulajdon­ban lévő cégnek az alkalmazott­ja. Olyan emberek, akiknek a tulajdonhoz való közvetlen kö­tődésük nincs meg, hiszen nem tulajdonosok, hanem alkalma­zottak. Ebből következően lesz­nek olyan helyzetek, amikor a döntést megelőzően egyeztet­niük kell majd a tulajdonossal, és ezzel kitolódhat a döntésho­zatal ideje. Tudomásom van olyan személyről, aki néhány hónap múlva nem lehet tagja a kamara vezetőtestületének, mi­vel megszűnik az alkalmazotti jogviszonya. Ezek az emberek most bizonyították, hogy a po­zíciószerzés érdekében milyen komoly klikkezésre képesek. - Kicsit elkanyarodtunk az ere­deti kérdéstől. Talán térjünk vissza Ruszkabányai György sze­repvállalására! - Sokunk számára a legna­gyobb meglepetést Ruszkabá­nyai György, mint új elnök sze­mélye jelentette. Az ügyvezetői megbeszéléseinken - ahol a je­lölőbizottság elnökeként többek között tőle is kaptam instruk­ciókat - az utolsó percig úgy tűnt, hogy Ruszkabányai György a korábbi vezetés stabi­litása mellett kötelezte el ma­gát. Csak arra az esetre került szóba elnökként az ő neve, ha Miklóssy Ferencet valamilyen rendkívüli ok miatt mégsem vá­lasztaná meg a küldöttgyűlés. A nagy meglepetés akkor kö­vetkezett be, amikor a válasz­tás napjának reggelén kiderült, hogy Ruszkabányai György az ellentábor jelölőlistáján elnök­ként szerepel. Csodálkozom, hogyan vállalkozott erre a sze­repre, hiszen tudnia kellett, hogy ő csupán egy előretolt em­ber lesz ebben a történetben, az igazi hatalom ugyanis mások kezében összpontosul. És még egy érdekességet említenék: az elnökségnek van olyan tag­ja, akinek a cége nem is kama­rai tag.­­ Igaz-e, hogy önök a bíróság előtt tervezik megtámadni a kül­döttgyűlés választási döntését, il­letve, hogy a megye nagyvállalko­zóinak egy csoportja a kamarai tagdíj befizetésének bojkottálására készül? - A visszajelzésekből azt ér­zékelem, hogy a történtek sok kamarai tagot felháborítottak. Többen kérik, sőt egyesek kö­vetelik, hogy tegyünk valamit. Szerintünk erre jogilag nincs le­hetőség, a tagdíjak bojkottja pe­dig esetleg bumerángként ütne vissza a vállalkozókra. A kama­rai szabályzatokat kellene a kö­zeljövőben úgy módosítani, hogy a most ok nélkül kirekesz­tett kamarai aktivisták, komoly gazdasági súllyal rendelkező vállalkozások megfelelő teret kapjanak a megye gazdasága érdekében. (Szerkesztőségünk az objektív tájékoztatás híve, ezért a későb­biekben is lehetőséget kívánunk ad­ni a másik fél véleményének kifej­tésére.) Jánosi Imre: a nem hivatalos jelölőlistához használati útmutatást is mellékeltek, pontosan meghatározva, hogy kinek mi lesz a tisztújító küldöttgyűlésen a feladata Fotó: Horváth Katalin KOMMENTÁR Pál Csaba Először jövünk... A minap arról adott hírt az egyik hazai televí­­ziócsatorna, hogy valahol Magyarországon egy gazda - megelégelvén, hogy időről időre minden mozdíthatót ellopnak tőle - szabályos műszaki zárral vette körül a tanyáját. Nem taposó- vagy botlódrótos aknák telepítésére kell persze gon­dolnunk, hanem az időről időre visszatérő elret­tentő - és a maga nemében rettentő - megol­dásra: meztelen vezetékekre, bennük pedig 220 voltos áramra. Nem egy áldozata volt már az effajta önvéde­lemnek, legutóbb egy tizenéves romafiú, aki almá­ért ugrott be egy kertbe, ahol a gaz rejtette a ki­feszített huzalokat. A porta tulajdonosát halált oko­zó gondatlan veszélyeztetésért fogták perbe. Ez utóbbi miatt aztán igencsak csodálkoztam a már említett tévériportnak azon a mondatán, mely sze­rint a tanyásgazdát pusztán azért nem lehet meg­­feddni, hogy szintén a nyers elektromosságot vá­lasztotta a vagyonvédelem eszközéül. Természe­tesen jött a magyarázat is: ez a gazda ugyanis nem álcázva teszi mindezt, hanem öles piros be­tűkkel felmázolta épületei minden falára, hogy az életét teszi kockára az, aki illetéktelen behatolás­sal próbálkozik. Mindemellett az illető ezt levélben is közölte a helybéli roma önkormányzat vezető­jével. Ezek szerint efféle kétes módszerekkel is megvédhetjük magunkat mindenféle háborgatta­­tástól, csak a tényállást hozzuk tudomására a rossz szándékkal hozzánk közeledőknek... Nem vitatom, hogy amint a szabadságfok - és a nyomorúság - növekedésével az alantas szán­dékból - és szükségből - elkövetett bűnök egy­re gyakoribbak és egyre durvábbak lettek, a kár­vallottakból is egyre több düh tör elő, s így egy­re keményednek a védekezés eszközei is. Már annak az elszántságát is meg tudom érteni, aki­nek csak egyszer lopták el valamilyen értékesebb vagyontárgyát vagy feltörték a lakását. Bármilyen anyagi kárról - vagy esetleges veszteségről - is legyen szó, az semmiképpen sem állhat arány­ban azzal, hogy a kilincsbe vagy a kerítésbe ve­zetett árammal - előzetes figyelmeztetés ide vagy oda - kioltsuk az életét egy tolvajnak. Tudom, ez ellen pedig azt a példát lehet felhozni, hogy a né­hány száz vagy néhány ezer forintos zsákmá­nyok sincsenek arányban a megszerzésük ér­dekében sorra meggyilkolt, védtelen nyugdíjasok életének értékével. A szemet szemért, fogat fo­gért elvét azonban jobb, ha mégis mindig csak a saját bekövetkezett vagy elszenvedhető vesz­teségeink esetében alkalmazzuk. Természetesen mindenkinek jogában áll meg­védeni értékeit, de a védelemnek is van egy ésszerű határa. Valahol ott, ahol még megaka­dályozzuk a kárt okozni szándékozót abban, hogy tettét elkövesse, azonban ezzel még nem törünk az életére. S remélem, a helyzet nem romlik odá­ig, hogy - mint a westernfilmekben - először lö­vünk, s csak utána kérdezünk. ■HiMWilliMIil"; Széles Tamás Gyertyaláng Nem tudom, vajon önök elgondolkodtak-e már valaha is azon, hogy haláluk után mit hagynának maguk után. Elkészült-e valami maradandó, szü­­letett-e legalább egy igazi alkotás, ami emlékez­teti majd az utókort: magára az alkotóra. Vagy ha nem szakadunk el annyira a földtől: lesz-e, lesznek-e olyanok, akik időnként egy-egy szál vi­rágot vagy gyertyát visznek a sírra, emlékezni az eltávozottra. És mi megtesszük ezt, nem felejt­jük el az elfelejthetetleneket? Napvilág fényét su­gározzák november eleji sötét esteken a teme­tők. Micsoda ellentmondás: az élők beköltöztek a halottak kertjébe. De hát nem a halál lakik itt mostanság, hiszen amely síron ég akár egy gyer­tya is, az már jelzi: aki itt nyugszik, az valakinek a szívében még mindig él. Imára kulcsolt kezek, elmorzsolt könnycseppek, a hála és a bűntudat a lelkekben. Igen, hála az előttünk domborodó hűvös földhalom alatt nyugvó minden, értünk tett cselekedetéért: bűntudat minden, részünkről ér­te meg nem tett cselekedetünkért. Mert valójá­ban csak akkor érezzük meg valaki hiányát, ami­kor már nincs velünk. És akkor vádolhatjuk ön­­nönmagunkat minden megtett hibánkért, elfelej­tett tettünkért. Milyen könnyű nekünk, maradók­nak azt mondani, hogy itt hagyott bennünket. De valóban így van ez, és nem mi hagytuk el őt még akkor, amikor közöttünk volt? Odafigyel­tünk-e egymásra, átadtuk-e egymásnak az egyet­lent: a szeretetet. Kérdések sorjáznak bennünk, kétségek marcangolják szívünket, de jó most itt lenni. Legalább évente egyszer látjuk, hogy so­kan vagyunk, akik nem felejtenek. Rokonokat, ba­rátokat, ismerősöket és ismeretleneket. Ilyenkor valaki észreveszi az ápolatlan, jeltelen sírt is, ke­rülhet oda egy szál, imbolygó fényű gyertya. És nem kell feltétlenül vallásosnak lenni ahhoz sem, hogy a minden temetőben mementóként álló Krisztus-kereszthez is odategyük emlékezetünk csöppnyi „fényét”. Kis gyermekek tágra nyílt szemmel bámulják a feszület talapzata köré állí­tott mécsesek és gyertyák százainak világát, szü­lők és nagyszülők mondanak el egy-egy imát. Halot­takért, és talán miértünk­­ élőkért. A csípős novem­ber legelején, mindenszentek és halottak napján.

Next