Hajdú-Bihari Napló, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-02 / 1. szám

2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 1998. JANUÁR 2., PÉNT SZÉLRÓZSA Fotó MTI Pristina - Egy albán diák a követelésen fel­olvasva felmutat egy tankönyvet Prist­iná­ban december 30-án, amikor a Koszovó tar­tományi székhely külső részében több ezer albán diák és oktatóik békés tüntetésen kö­vetelik az anyanyelvi oktatás helyreállítását az albán többségű szerbiai tartományban Mészárlás Burundiban Bujumbura (MTI)­­ Véres mészárlá­s történt január elsején az afrikai Burundiban: a he­lyi rádió szerint lázadók támadt­ák meg Bu­jumbura főváros repülőterét, s a katonai ak­cióban összesen 150 ember v­esztette életét. Egyes források szerint egy közeli katonai tá­bort és egy falut is támad­ás ért. Az áldoza­tok kétharmada a lakosság köréből került ki. A támadásban mintegy ezer lázadó vett részt, a csoport hutukból s a korábbi kongói kormányerők tagjaiból állt. A hadsereg szó­vivője szerint a harcokban két kormányka­tona életét vesztette, míg a támadók közül körülbelül harmi­ncan haltak meg. Burun­diban 1993 októb­­ere, azaz az akkori, hutu származású elnök, Melchior Ndadaye meg­gyilkolása óta folyik polgárháború, s a ter­rorakciókban azóta mintegy 200 ezer em­ber halt meg. A lázadók különösen az észak­­nyugati tartományokban építettek ki erős hadállásokat, s az elmúlt két évben ez volt az első eset, hogy a fővárosnál, Bujumburá­­nál táma­dtak meg valamilyen katonai cél­pontot films..WHO Főszerkesztő: Bakó Endre. Főszerkesztő-helyettes: Porcsin Zsolt Szerkesztők: Barna Attila, Gulyás Imre (Táj-Kép), T. Szűcs József, Tóth Dénes (Vasárnap). Rovatvezetők: Porcsin Zsolt (társadalom), Petneházi Attila (gazdaság), Erdei Sándor (kultúra), Iklódy János (fotó), Kiripolszky Tamás (sport), Bede Gábor (tördelés). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Telefon: 412-144, 413-395, társadalompolitikai rovat: 450-859, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. E-mail: naplo@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, AP. Kiadta a Napló Lapkiadó Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Bakó Endre. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós. I­I I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen I. _ y*"“__I vizsgálja es auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Deb­recen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 413-101. Árusításban terjeszti a Napló Lapkiadó Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.­­nél vezetett 11-99-300-1­02 302 322-00 070 003 pénzfor­galmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 675 forint, negyedévre 1925 forint, fél évre 3750 forint, egy évre 7300 forint Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út II. Telefon: 413-101. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 Terjesztési panaszaival hívja a 06 (80) 304-304­ ) mmm telefonszámot *** [] /­ A hívásokat fogadja: Dobó Imréné a hívás a megyéből ingyenes. Globalizáció az igazság jegyében II. János Pál pápa újévi üzenete a keresztény emberiségnek Vatikánváros (MTI)­­ II. János Pál pápa január elsején azzal a felhí­vással fordul­t a világhoz, hogy a globalizáció, azaz a világgazdaság egységessé válása az igazságosság és a szolidaritás jegyében történ­jék. „A most folyó globalizációs folyamatnak az igazságosság és a szolidaritás irányába kell halad­nia, így akadályozva meg, hogy a folyamat ne vessen ki a szélekre egyes személyeket, csoportokat, népeket" - szögezte le a szentatya, aki a Vatikán egyik ablakából kö­szöntötte az Úr angyala imádság, az Angelus miatt a Szent Péter té­ren összesereglett többezernyi za­­ládékot. „Vajon a 2000-es év jelenthet-e lényeges előrehaladást a béke megteremtésében?" - tette fel a kérdést II. János Pál annak kap­csán, hogy a Vatikán 1968 óta min­den év első napját a béke előmoz­dítása ügyének szenteli. „Min­denki ezt szeretné. De hogy ez megtörténjék, elkerülhetetlenül szükséges, hogy minden egyes ember elkötelezze magát az igaz­ságosság mellett" - tette hozzá. A pápa végül leszögezte, hogy szük­ség van a legszegényebb országok külső adósságának összehangolt csökkentésére. „Hogy tartós meg­oldásra jussunk, mindenkinek összpontosítania kell erőfeszíté­seit" - mondta. A pápa még az Angelus előtt szentmisét mutatott be a római Szent Péter-bazilikában. János Pál pápa ennek keretében felszólítot­ta a világ felelős vezetőit: tegye­nek konkrét kezdeményezéseket annak érdekében, hogy véget ves­senek a nők és a gyermekek elle­ni erőszaknak. A pápa, aki szem­látomást elemében volt, elítélte a nők és a gyermekek elleni erőszak terjedését. A szentatya szerint „az emberi jogok egyik legelterjedtebb megsértéséről van szó, amely tra­gikus módon a terror eszköze lett. Nőket ejtenek túszul, gyermekek esnek vad tömegmészárlások ál­dozatául". Ehhez járul még a „prostitú­cióra kényszerítés és a gyermek­pornográfia, valamint a gyerme­kek dolgoztatása, kizsákmányolá­sa rabszolgatartó körülmények kö­zött." „Gyakorlati intézkedésekre van szükség, hogy véget vessünk az erőszak eme fokozódásának" - hangoztatta II. János Pál, aki nemzeti és nemzetközi jogi intéz­kedéseket sürgetett. Kemény árat fizettünk az eredményekét Göncz Árpád köztársasági elnök újév hajnalán elmondott köszöntőjéből A Budapest­­ Rádió és televízió egyaránt közzétette január else­jén nulla óra nulla perctől Göncz Árpád gondolatait, amelyet honi és külhoni magyarnak egyaránt szánt a köztár­sasági elnök. „Az idén könnyebb szívvel kí­vánok hazánknak és polgárainak boldog új esztendőt, s felszabadul­tabban to­­nácsolom a hazai jókí­vánságok . . tv a határainkon túl élő magyaré­ nek, mint tavaly, ta­valyelőtt vag­y az azt megelőző esztendőkben. Akkoriban inkább a bizakodás és a remény sugallta a szavaimat. Ma­ kétségkívül tiszteletet paran­csoló eredmények. Számomra - bár efelől soha semmi kétségem nem volt - már bizonyosság, hogy van jövője annak az országnak, amelynek népe nem pusztán el­tűri a megpróbáltatásait, de tehet­ségével, szorgalmával, bölcs türel­mével formálni is képes a sorsát. Amíg jelenünk szerény magas­latáig eljutottunk, csalódások so­ra, temérdek keserűség kísérte utunkat. De ez akkor is magaslat: innen már vissza tudunk tekinte­ni - kritikus és önkritikus szem­mel - távolabbra is. Két gyilkos és hiábavaló háborúra, romokra és halottak tömegére. Országcsonkí­tásra, vörös- és fehérterrorra. Álomvárak építésére. Megszállók­ra és megszállásokra, százezreket gyilkoló nácizmusra, torokszoron­gató sztálinizmusra. Eltaposott forradalomra és megtorlásra. Ku­darcos újrakezdésekre, remény­szikkasztó araszolgatásra, újra meg újra. De azt hiszem, most, az ezred­fordulóhoz közeledve, mégis jog­gal érezhetünk némi elégtételt. Ezeréves célunk, hogy önmagun­kat megőrizve forrjunk össze a nagybetűs Európával, karnyújtás­nyi közelségbe került. Az óév, amitől búcsúzunk, számunkra, va­lóban történelmi fordulópont. Ez évben hívták meg hazánkat a NATO biztonságot kínáló és erőt sugárzó családjába. S ez évben nyílt meg számunkra a lehetőség, hogy a közeljövőben, térségünk­ből az elsők között, csatlakozhas­sunk az Európai Unióhoz. Igen, mindez siker. Aminek ára volt. Az árat megfizettük: az ország polgárai kemény önuralommal vi­selték el a kényszerű és keserű, hasági megszorításokat, a bét­tonság megingásának lelki-jó terheit. Az ő érdemük, hogy té­tünkben ma a mi hazánk gazda­gi és politikai rendje a legszi­dabb. Hogy 1997-ben a legderű­tóbb becsléseknél is jobban nő az államadósság és kevesebb ál­lamháztartás hiánya. Az ő él­mük, hogy gazdaságunk magi talpán, iparunk termelékenysé­gek és termelésének, árukivitele növekedése, a külföldi működé­se beáramlása felülmúlja még olykor „kincstári optimizmusú, bélyegzett várakozásokat is. S rajtuk, a polgárok helytállás szakmai hozzáértésén állt vagy kott az ország jövendőt termő n­­zetközi megbecsülése. Hőlégballonnal a Föld körül St. Louis (USA) (MTI)­­ A repü­lés történetének egyik utolsó nagy erőpróbáját akarja teljesíte­ni az az amerikai férfi, aki hőlég­ballonjával csütörtökre virradó éjszaka indult el az amerikai St. Louis városából; az 53 éves Ste­ve Fossett két éven belül már harmadszor kísérli meg, hogy hőlégballonjával leszállás nélkül tegye meg a Föld körüli távot. Első két kísérlete kudarcot val­lott, de másodszorra, tavaly ja­nuárban már egészen Indiáig el­jutott, s ekkori, 16 670 kilométe­res úthosszával felállította a hő­­légballonos repülések eddigi re­kordját. Ha sikerül mostani vállalkozá­sa, egymillió dollárt kap majd, egy amerikai cég ugyanis ezzel a díjjal akarja jutalmazni az első le­szállás nélküli, Föld körüli hő­­légballonos út megtevőjét. Kovács László nemcsak gratulált Budapest (MTI)­­ A kinevezés­kor szokásos üdvözlő táviraton túlmenően Kovács László decem­ber 1-jén, szerdán hosszabb tele­fonbeszélgetést folytatott Andrei Plesuval, Románia új külügymi­niszterével. A magyar diplomácia vezetője szívélyes hangvételűnek nevezte a megbeszélést. Elmond­ta: Andrei Plesu biztosította arról, hogy elődje, Adrian Severin kül­politikai irányvonalát kívánja foly­tatni. A román külügyminiszter vár­hatóan tagja lesz Emil Constanti­­nescu delegációjának az államfő januárra tervezett magyarországi látogatása alkalmával. Kovács László javaslata alapján viszont elképzelhető, hogy amennyiben elfoglaltságai megengedik, akkor a politikus már az elnöki vizit előtt rövid látogatást tesz Buda­pesten. A magyar külügyminisz­ter a telefonbeszélgetés során ki­emelte a magyar-román viszony­ban az elmúlt évben bekövetke­zett pozitív változásokat, különös tekintettel a kölcsönös bizalom erősödésére. Tolmácsolta a ma­gyar kormány határozott szándé­kát az alapszerződésben foglal­tak maradéktalan végrehajtására. Andrei Plesu közölte magyar kol­légájával: ismeri és nagyra értéke­li Magyarország következetes ki­állását Románia euroatlanti integ­rációja mellett. Zöld határon gyalog érkeztek a kínaiak Debrecen, Nyírbátor (HBN) - Mozgalmasan indult a szilveszter napja a Nyírbátori Határőr-igaz­gatóságon. A 41. számú főút csa­­rodai elágazásánál a bereksurányi határőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy Mercedes mikrobusz ha­lad a földúton, ami ezen a vidéken szokatlan. A határőrök jelzéseire a jármű nem állt meg, így erősítést kérve a mikrobuszt üldözőbe vet­ték. A hetes elágazásnál sikerült megállítaniuk a tizenkét szemé­lyes kisbuszt, bár az ajtókat nem akarták kinyitni. A felszólításnak végül engedelmeskedtek, s ekkor derült ki, hogy a két magyaron­­ alapos a gyanú, hogy embercsem­pészek­­ kívül húsz kínai is összezsúfolódott a Mercedesben. A kínaiak a zöld határon gyalog jöttek át Ukrajnából, így a kétol­dali egyezmény értelmében a ma­gyar határőrök átadták a határsér­tőket az ukrán kollégáknak, a két embercsempész ellen pedig felje­lentést tettek. Ők egyébként a si­keres akcióért száz-százezer forin­tot kaptak volna. Penészlek közelében egy nyír­ábrányi járőr kisteherautót állított meg ellenőrzés végett. A sofőr megállt, ám a következő pillanat­ban a járműből kiugrott és elfutott. Nem véletlenül, hiszen miután a határőrök az autóbuszmegálló-he­lyen a megfutamodott vezetőnél megtalálták a gépkocsi kulcsát, ki­derült, hogy a penészleki ABC-t fosztotta ki nem sokkal előtte ez a debreceni lakos. téki Fotó: Czeglédi 2S Debrecen - Valakik kitörő örömmel köszönthették az új évet, a Dér utcán lévő, nemrégen kicserélt buszvárót garázda kedvükben szét. Véres év vége Algír (MTI) - Algériában újabb tömegmészárlásoka hajtottak végre decembe 31-re virradóra. Három raj­taütést hajtottak végre az ország nyugati részén, fel­tehetőleg szélsőséges isz­lám fegyveresek. A támadásoknak továb­bi hatvannyolc sebesült­je van - jelentették al­­gériai biztonsági források­ra hivatkozva a nyuga­ti hírügynökségek. A szer­dai támadások következ­tében már háromszázöt­venre emelkedett az elmúl tíz nap során elkövetett tö­megmészárlások áldozatai­nak száma. Letartóztatták a gyilkosokat Debrecen (HBN - R. L)­­ Szat­márnémetiben a román ható­ságok őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba he­lyezték V. Cristinel 23 éves és B. Bernadett 18 éves román ál­lampolgárokat, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy no­vember 23-án az esti órákban brutálisan meggyilkolták Ho­mok utcai lakásában a 91 éves O. Józsefnét. Mint arról a Napló korábban többször is beszámolt, a Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya nagy erőkkel folytatott nyomozást az emberölés elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tette­sek ellen. A nyomozás vezető­je, Hamza József alezredes, a bűnügyi osztály vezetője de­cember közepén beszámolt ar­ról, hogy a Homok utcai gyil­kossággal alaposan gyanúsítha­tó az említett két román állam­polgár. A nyomozás során megállapították, hogy a bűncse­lekmény elkövetésének idő­pontjában több külföldi, közöt­tük román személy is házalt -használati és műszaki cikkeket kínáltak eladásra - a Homok utcán és környékén. Megállapí­tották azt is, hogy a közelben működő zugszálláson tartózko­dott a bűncselekmény napján is egy fiatal román pár, akiket a gyilkosság feltételezett időpont­jában több tanú is látott a Ho­mok utca 8. szám közelében. A magyar és a román rendőri szervek együttműködésének eredményeként a román féltől kapott V. Cristinel ujj- és te­nyérnyomatai - miután a fia­talember büntetett előéletű volt - a daktiloszkópiai szakértő megállapítása alapján meg­egyezik a bűncselekmény hely­színén rögzített nyomokkal. E bizonyítékok birtokában mind­két országban körözték a pá­rost, akiket néhány nappal ez­előtt Romániában elfogtak. Hamza alezredes utalt arra, hogy a debreceni gyilkossági ügyet várhatóan felajánlják a román igazságügyi szerveknek, melyről a Hajdú-Bihar Me­gyei Főügyészség előterjeszté­se alapján a Magyar Köztársa­ság legfőbb ügyésze dönt.

Next