Hajdú-Bihari Napló, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-27 / 123. szám

1998. MÁJUS 27., SZERDA HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Orbán Viktor szerint koalíciós kényszer van A kisgazdákkal meg kell állapodni, a nagykoalíció ellentétes a demokráciával" „ Budapest (MTI) - Orbán Vik­tor, a Fidesz Magyar Polgári Párt elnöke, a miniszterel­nöki poszt várományosa, a Magyar Rádió Reggeli Kró­nika című műsorában ked­den kijelentette, hogyha Göncz Árpád államfő az or­szággyűlési választások hi­vatalos végeredményének ismeretében még ezen a hé­ten felkéri őt a kormányala­kításra, akkor semmi akadá­lya, hogy két-három héten belül új kormánya legyen Magyarországnak. Megfogalmazása szerint koa­líciós kényszer van, a kisgaz­dákkal meg kell állapodni. Úgy vélte, hogy mindenfajta ezt he­lyettesítő forgatókönyv tévút­ra visz és csak törékeny kor­mányzást eredményezhet. Nagykoalíció alakítása ellenté­tes lenne a demokrácia értelmé­vel, azaz azzal, hogy mindig le­gyen más személyekben megfo­galmazódó lehetőség. A polgá­rok akaratának a Fidesz és a Független Kisgazdapárt is alá fogja vetni magát - mondta Or­bán Viktor. Nem adóztatják a nyugdíjakat Orbán Viktor szerint az új kormánynak teljesítenie kell az előző kabinet augusztusi nyug­díjemelésre vonatkozó ígéretét, noha ez gondot okoz majd a költségvetésben. Kérdésekre válaszolva közölte, hogy nem akarják megadóztatni a nyug­díjakat, és nem tervezik a nyugdíjasok továbbdolgozásá­nak korlátozását sem. A poli­tikus úgy vélte, hogy az elmúlt nyolc évben megbukott a rend­őrség irányításának mai mo­dellje. Az Országos Rendőr-fő­kapitányság (ORFK) szinte autonóm testületként létezik, és a Belügyminisztériumnak va­ló alárendeltsége formális. Or­bán Viktor szívesebben látná szorosabb kapcsolatban az OR­­FK-t és a belügyi tárcát, ugyan­is a jelenlegi felállásban a kor­mányzat a maga büntető, illet­ve rendészeti politikáját nem nagyon tudja érvényesíteni a rendőrségen keresztül. Felve­tette, hogy az országos rendőr­­főkapitány akár a Belügymi­nisztérium közigazgatási állam­titkára is lehetne, ehhez azon­ban az ellenzék támogatására is szükség lenne, ugyanis két­harmados törvényről van szó. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a következő kormányban erős kezű belügyminiszterre lesz szükség, aki nem nélkülöz­heti egy olyan tapasztalt ember tudását, mint Boross Péter volt miniszterelnök, egykori belügy­miniszter. Az elmaradott térségek fel­zárkóztatására az igazi megol­dásnak azt tartja Orbán Viktor, ha ezek a régiók is be tudná­nak kapcsolódni az ország vér­keringésébe. Véleménye sze­rint ehhez most nem autópá­lyákat, hanem négysávos autó­­utakat kellene építeni, ugyan­is ezek kialakításának a költ­sége ötödannyi pénzbe kerül. Jelezte: újra kell tárgyalni a koncessziós társaságokkal az autópálya-használati díj kérdé­sét. Nézete szerint célszerű len­ne az osztrák típusú matricás rendszer bevezetése a jelenleg alkalmazott sorompós megol­dás helyett. A Fidesz elnöke szerint a korrupciós ügyek tekintélyes része kötődik a társadalombiz­tosítási önkormányzatokhoz és alapokhoz, valamint vagyonke­zelési szerződésekhez. Megfo­galmazása szerint 1999. január 1-jére rend lesz a társadalom­­biztosítás házatáján. A társada­lombiztosítási vagyont az álla­mi vagyon körébe vonják, és - a Fidesz által sohasem támoga­tott - az önkormányzatok de­a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökének további sorsára vonatko­zó kérdés kapcsán jelezte: Surányi Györgynek még tart a mandátuma és a személycseréknél az al­kotmány, illetve a törvé­nyek olyan korlátot jelentenek, amit nem szabad átlépni, nincs ilyen akaratuk. Fenntartásait hangsúlyozta a Nemzeti alaptantervvel (NAT) kapcsolatban, amelynek szavai szerint nincs lelke. Bizonyta­lannak nevezte a NAT nevelés­sel kapcsolatos, az iskola által közvetített értékekre vonatko­zó pontjait. Meg kell alkotni az önálló pedagógus-bértáblát, de ezzel a bérrendezéssel úgy kell bánni, hogy a pedagógusok ne kerüljenek szembe más társa­dalmi csoportokkal.­lyett kilencfős igazgatósá­gokat állítanak a pénzügyi alapok élére. Nem tartja szerencsésnek, hogy nincs átjárás az APEH és a tár­sadalombiztosítási bürok­rácia között, ugyanis nem látja be, hogy számos eset­ben miért kell párhuza­mosan működni ezeknek az apparátusoknak. Utalt arra, hogy a jövőben meg­próbálják adójellegűvé alakítani a társadalombiz­tosítási járulékot. „A NAT-nak nincs lelke” Orbán Viktor kedden a KISOSZ közgyűlésén is elmondta elképzeléseit Fotó: MTI Minisztériumok és miniszterjelöltek Orbán Viktor idő előttinek tartja nevek említését az új kormány összetételével kapcsolatban, lévén, hogy azt a koa­líciós megállapodás befolyásolja majd. A beszélgetés során a későbbiekben elhangzott, hogy Orbán Viktor szívesen látná Martonyi Jánost, a külügyminiszteri poszton, kormányzati sze­repet szán Matolcsy Györgynek, az oktatási tárca élére Pokor­­ni Zoltán, az önálló Egészségügyi Minisztérium vezetésére pedig Gógl Árpád, a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a je­lölt. Szólt arról, hogy nem használja a csúcsminisztérium ki­fejezést, ugyanis a magyar közjogban a tárcák között jogi egyenlőség van és ezt a hagyományt fenn is kívánják tarta­ni. Ugyanakkor jelezte: a tervek szerint a Pénzügyminisztéri­umtól az úgynevezett gazdasági stratégiai kérdésekkel foglal­kozó részleg átkerülne az újonnan felállítandó gazdasági mi­nisztériumhoz, ahol közvetlenül a közigazgatási államtitkár alá rendelt helyettes államtitkár vezetésével foglalkoznának ezekkel a kérdésekkel. Ellenőrzéssel kellene segíteni „Orbán Viktor nem ért a társadalombiztosításhoz" Budapest (MTI) - A társadalom­­biztosítási önkormányzatok meg­szüntetésére vonatkozó elképzelés demokráciaellenes, és ellentétes a Fidesznek a polgári Magyarország megteremtésére irányuló szándé­kával - nyilatkozta kedden az MTI- nek az egészségbiztosítási önkor­mányzat elnöke. Kovács Pál a Fi­­desz-elnök rádióinterjújára úgy re­agált: Orbán Viktor nem ért a tár­sadalombiztosításhoz. A tb-önkor­­mányzatok, mint a biztosítási te­herviselők érdekeit képviselő szer­vezetek, 1863 óta működnek világ­szerte. Hangsúlyozta: a munkaadói és munkavállalói képviselők jelen­léte nyújt csak­ garanciát arra, hogy a járulékbevételeket a bizto­sítottak érdekeiben használják fel. Különben a járulékfizetőknek nem lenne beleszólásuk, mire költik a pénzüket. Kovács Pál szerint az ön­­kormányzat megszüntetése helyett - amelyről egyébként csak a par­lament dönthet - munkájukat meg­felelő törvényi szabályozással és el­lenőrzéssel kellene segíteni. Védelem a kormányfőnek Budapest (MTI)­­ A választá­sokon a legtöbb mandátumot szerzett párt miniszterelnök-je­löltjének a megválasztása után jár megkülönböztetett személyi védelem - mondta kedden Ve­rebes Pál alezredes, a köztár­sasági őrezred szóvivője. Orbán Viktor kedden megemlítette, hogy csak annyira akar változ­tatni életvitelén, amennyire fel­tétlenül szükséges. Jelenlegi la­kóhelyéről nem szeretne elköl­tözni, s a jövőben sem kíván le­mondani eddig megszokott kedvteléseiről, családi program­jairól. A köztársasági őrezred szóvivőjének tájékoztatása sze­rint a hatályos kormányrende­let a mindenkori kormányfőnek - többek között - tartózkodási helyén technikai védelmet ír­t elő. Életét, testi épségét utazá­sai során is testőrök vigyázzák. Adóreform A jövő évi költségvetési törvényben szeretné látni a gyermekek után járó adókedvezmény visszaál­lítását, valamint azt a lehe­tőséget, hogy a házastár­sak összevonhassák jöve­delmüket és egyben adóz­hassanak utána, ha így kí­vánják. A későbbiekben átfogó adóreform kereté­ben kell érvényesíteni a család által eltartottak tel­jes körének figyelembe vé­telét. Orbán Viktor szerint sok esetben méltánytalan a történelmi egyházakkal szemben, hogy egy kalap alá veszik őket más termé­szetű vallási csoportokkal. „4500 dolgozót sért a kijelentés” Budapest (MTI) - A társadalom­­biztosítási önkormányzatok a demokratikus jogállam szerves részei, esetleges megszüntetésük az egész társadalmat érintené - mondta keddi budapesti sajtótá­jékoztatóján Szerem­i Lászlóné. A Nyugdíj-biztosítási Önkor­mányzat elnöke Orbán Viktor rádióinterjújára reagálva közöl­te: az új kormány megalakulá­sa után tárgyalást kezdeményez­nek a miniszterelnökkel. „Meggyőződésünk ugyanis, hogy a politika világában sok félreért­hető információ kering” - mond­ta. Az elnök úgy fogalmazott: po­litikai döntés kérdése, hogy a tb-alapokat önkormányzatok irá­ny­ítják-e vagy sem. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy Magyarországon tör­ténelmi hagyománya van az ön­­kormányzati igazgatásnak, és Európában nincs olyan ország, ahol a társadalombiztosítás­ban ne önkormányzati irányítás lenne. A Fidesz elnökének azon kije­lentésére, mely szerint „a kor­rupciós ügyek tekintélyes része kötődik a társadalombiztosítási önkormányzatokhoz” az elnök rámutatott: a Nyugdíj-biztosítá­si Önkormányzat számos átvi­lágításon, vizsgálaton esett át, de visszaélésre vagy korrupció­ra náluk soha nem bukkant senki. Ez a kijelentés nem elsősor­ban az önkormányzatot, hanem a nyugdíjbiztosítónál dolgozó mintegy 4500 alkalmazottat sér­ti - hangsúlyozta. Szeremi Lász­lóné hozzátette: bízik abban, hogy Orbán Viktor véleménye finomodni fog, ha megismeri a testület munkáját, elképzeléseit. A járulékok adószerűvé alakítá­sával összefüggésben az önkor­mányzati elnök rámutatott: a nyugdíjrendszerben ez elképzel­hetetlen, mert szoros összefüg­gés van a járulékfizetés és az el­látások között. Az adó és a járulék össze­mosása egyébként adatvédelmi problémákat is felvet - fűzte hozzá. A járulékbeszedéssel az elnök szerint nem azért van­nak problémák, mert azt a tb végzi, hanem mert a járulék­­rendszer nem igazodott a meg­változott gazdasági körülmé­nyekhez. Ezért azzal, hogy a já­rulékbeszedés esetleg az APEH- hez kerül, még nem lesz haté­konyabb. Labdarúgó világbaj­ nóth Csaba Zsolt Közeleg a labdarúgó-világbajnok­ság, özönlenek a hírek. Európa hét or­szágában - Belgiumban, Franciaor­szágban, Hollandiában, Nagy-Britanni­­ában, Németországban, Olaszország­ban és Svájcban - összesen 120 felté­telezett terrorista ellen adtak ki elfo­gatási parancsot a hatóságok egy egész Nyugat-Európára kiterjedő rend­őri akció keretében, miután arról ér­tesültek, hogy az algériai Iszlám Fegy­veres Csoport (GIA) a két hét múlva kezdődő franciaországi labdarúgó-vb idejére akciókat szervez. Itáliában ki­lenc, Franciaországban hetven(!) terro­ristát már őrizetbe is vettek a francia rendőrök. Mindeközben az Air France légitársaság 3600 pilótája azzal fenye­gette meg a kormányt, hogy tönkrete­szi a futball-vb-t, amennyiben nem emelik meg jelentősen - mintegy 30-40 százalékkal - bérüket. A légitár­saság vezetői hallani sem akarnak az emelésről, így patthelyzet alakulhat ki. A brazil válogatott edzőtáborának közelében felrobbant egy gépkocsi, a bombariadó miatt a címvédő gárda edzése is elmaradt. Közeleg a világbajnokság, özönle­nek a hírek, ami két héttel a világ egyik legjelentősebb (sport)eseménye előtt teljesen rendjén való. A híradások azonban többnyire nem(csak) a nemze­ti tizenegyek felkészüléséről, formájá­ról, a sztárok szócsatáiról, a trénerek ígérgetéséről, vagyis nem a futballról szólnak. Terrorizmusról, bombariadó­ról, sztrájkról, balhéra készülő huligá­nokról, a belépőjegyek igazságtalan elosztásáról hallhatunk, olvashatunk, mintha nem is a legnépszerűbb sport­ág ünnepe várna ránk, hanem egy rettegéssel, veszéllyel, fenyegetéssel terhes, világméretű rendezvény, amely­nek négy hete alatt mellesleg fociznak is néha. így, a huszadik század vége fe­lé persze már meg sem lepődik igazán ezen a jelenségen senki, elkönyveltük: egy nagyszabású sportesemény nyilván­való velejárója a félelem, s bizony a biztonsági erők munkája fontosabb, minthogy ki nyeri a világbajnokságot, vagy ki lesz a gólkirály, mert egy eset­leges terroristaakciónál emberéletek foroghatnak kockán. Megszoktuk, hogy ez így működik, s persze a világ ilyetén állapotáért nem vállalunk fele­lősséget. Pedig a belenyugvás a dolgok mikéntjébe, az „ez van" magatartás nem hordozza magában a megoldást. Közeleg a vb, özönlenek a hírek. Hallgatunk és csak reménykedünk: nem robbantásokról, közlekedési ká­oszról, terrorcselekményekről szólnak majd, s nem lesz (világ)baj a (világ)­­bajnokságból. Várakozó állásponton Budapest (MTI)­­ A Független Kisgaz­dapárt programjának középpontjában a vidék gazdasági-társadalmi felemelkedé­se áll. Ezért a kisgazdák azt szeretnék, ha ők vezethetnék a vidékfejlesztési csúcsminisztériumot, és ezt az álláspon­tot képviselik majd a Fidesszel való ko­alíciós tárgyalások során - közölte ked­den az MTI-vel Lányi Zsolt alelnök. Hozzáfűzte: az FKGP a józan ésszerű­ség határain belül kíván kormányzati tisztségekhez jutni. Elképzelhetőnek tartják a miniszterelnök-helyettesi poszt létrehozását, amely Torgyán József párt­elnököt illetné meg. Lányi Zsolt el­mondta: a kisgazda-frakció szerdai ala­kuló ülésén még nem várható, hogy dön­tenek a különböző frakciótisztségekről, mert nem tudják, kire vár kormányza­ti szerep. Az FKGP reméli, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök még ezen a héten fel­kéri Orbán Viktort, a Fidesz Magyar Polgári Párt elnökét az új kormány meg­alakítására, s azt követően megkezdőd­hetnek a két párt közötti koalíciós egyeztető tárgyalások, valamint a prog­ramok összehangolása.

Next