Hajdú-Bihari Napló, 2000. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-03 / 1. szám

4. oldal JígyjJJK­AI • Új családorvos. Váncsodon a megürese­dett háziorvosi állás betöltésére kiírt pá­lyázaton Asztalos István beadványát fo­gadta el a falu képviselő-testülete. Az or­vos január elsejétől rendel. A korábbi há­ziorvossal, Halász Istvánnal, az önkor­mányzat kölcsönös megegyezés alapján bontotta fel a szerződést. • Növekvő hiány. A megye legkisebb, ön­álló képviselő-testülettel rendelkező tele­pülésén, Vekerden is megtárgyalta és el­fogadta a testület a 2000. évi költségve­tési koncepciót. Amíg 1999-ben 2,1 mil­lió forint hiánya volt a falunak, addig 2000-ben várhatóan 3,97 millió lesz. • Közbiztonság. Az elmúlt négy évben csökkent a bűncselekmények száma Csök­­mőn. Garázdaság, rablás és élet elleni bűncselekmény nem történt. A közbizton­ság javulásában nagy szerepe van a meg­fogyatkozott létszámú, ám munkáját lel­kiismeretesen végző polgárőröknek is. A Új reményekkel Bakonszeg (HBN - H. Cs.)­­ A Bakonsze­­gi Faluszépítő és Környezetvédő Egyesü­let nemrég megtartott közgyűlése elsősor­ban az elmúlt tíz év emlékeinek fel­idézéséből állt. Az alapítók azt szerették volna elérni, ha a lakosok jobban érzik magukat saját településükön és ezért tesz­nek is valamit. Elsősorban az általános is­kolásokat és időseket sikerült mozgósíta­ni. A Legyen szebb a mi falunk! akció or­szágos visszhangra talált, több egyesület ennek a mintájára kezdte el ténykedését. Aztán jött a község csődje, kétségbeesés, lelkesedésvesztés. Az adósságrendezéssel „elment” a Remete-tó is. A lángot az iskolások őrizték, akik több területi környezetvédelmi vetélkedőn sze­reztek 1. és 2. helyeket éveken át. A köz­ség lakói azonban nem felejtették el a szer­vezetet és támogatták ahogy tudták. A be­folyt pénzből az iskola jelentős mennyi­ségű eszközt tudott vásárolni. Előfodult az is, hogy a megnyert pályázati pénzt - a csődben ludas önkormányzat - más célra fordította. Miután megbeszélték az elmúlt évtized történéseit, a vezetőség és Vajná­­né Brumár Zsuzsanna elnök lemondott, helyébe Ertsey Istvánt választották meg. -ínjítám__________| Az olvasókör neves elnöke Gazdag István A község olvasóköre 1868 elején alakult, 1869 végén a tagság Csengeri Antalt tisz­teletbeli elnökévé választotta. Csengeri (1822-1880) a kerület országgyűlési képvi­selője volt 1861, 1865-1869 években. Kapcso­lata a településsel feltehetően e tevékeny­sége során alakult ki. A tudomány embe­re már 1869-ben küldött egy láda könyvet a kismarj­aiaknak. Csengeri Antal kicsit megkésve 1871 februárjában köszönte meg a számára kedves, tiszteletbeli elnöki cí­met. Levele becses forrása Kismarja műve­lődéstörténetének: „Nem csak megköszön­ni, hanem némileg meg is érdemelni igyek­szem e megtisztelést. Szándékom volt ez ok­ból a t. olvasókör könyvtárának gyarapítá­sához részemről is járulni, éspedig oly mű­vel, mely többé teljesen már nem kapha­tó. E mű meglévő példányainak összeállí­tása és beköttetése több időt vett igénybe, mint előre gondoltam. Ez az oka, hogy le­velére oly későn válaszoltam. A mű, me­lyet érintek az általam vezetett „Budapes­ti Szemle” régi és újabb folyamának egyet­len, még rendelkezésemre álló teljes pél­dánya. Ma indítom útra e könyveket több más művel együtt a t. olvasókör részére. Kérem t. elnök urat, legyen szíves e kül­deményt, ha megérkezik hazafiúi üdvözle­tem mellett a t. olvasókörnek azon kérés­sel átadni, hogy ha az egyesület bármikor felbomolnék, az általam küldött s még ezen túl is küldendő könyvek Kis-Maria váro­sában egy községi könyvtár alapítására forditassanak. Kérem t. elnök urat, méltóz­­tassék köszönetemet is tudatni a megtisz­teltetéséért, melyben a t. olvasókör része­sített s melynek becsét nem kis mértékben növeli azon körülmény, hogy éppen Kis-Marja polgáraitól jön.” II BIHARI TÁJ­KÉP 2000. január 3., hétfő Árut kínáltak, de lopni jöttek a házalók Amíg feltartották az árusok, addig megkeresték a kulcsot a folyosó sarkában Bakonszeg (HBN - K. Zs.) - Arrogánsán, erőszakosan próbálják silány áruik meg­vételére késztetni a falvak­ban élő, idős embereket a házalók. Az árusítás sok esetben csak ürügy - való­jában lopni járnak házról házra. - Nem engedtem én a keríté­sen belülre őket soha - kezdi a tanulságos történetet a Bakon­szeg főutcáján lakó Németh Sán­­dorné. - Nyitva felejtettem a ka­put, és úgy bejöttek, hogy még a kutya sem ugatta meg őket augusztus elsején, amikor meg­loptak bennünket. A hátsó konyhában főztem, amikor beál­lított két nő, hogy vegyek törül­közőt. Teregették, mutogatták az árut, rám se hederítettek, amikor mondtam nekik hogy, nem akarok vásárolni. Végül si­került a kapu felé tessékelnem őket. Közben a boltíves folyo­sónkról két, talpig feketébe öl­tözött alak csatlakozott hozzájuk és már együtt siettek az utca fe­lé. Két nap elteltével vettem ész­re, hogy eltűntek az ékszereink a dobozból, a nyugdíjunk pedig a paplanok között lévő kalendá­riumból. Amíg engem feltartot­tak az árusok, addig megkeres­ték a lakáskulcsot a folyosó sar­kába rakott cipő alatt, és kiku­tatták az értékeinket. Feljelen­tést tettem a rendőrségen, de az elkövetőket még most sem talál­ták meg. Az időskorú Németh házaspár nem az egyedüli áldozata a falu­ban tapasztalható bűnözési mód­nak. Marczin Sándor polgárőrtől és Papp Gyula körzeti megbízot­tól tudjuk, hogy a házalók a leg­különfélébb ürüggyel próbálnak bejutni a lakásokba - elromlott az autójuk, vizet kérnek, WC-re mennek, árusítanak valamit. Amíg egy-két személy szóval, il­letve a belső helyiségektől távol tartja a háziakat, addig az egyéb­ként profi bűnözők pillanatok alatt átkutatják a lakást. Pénzt és ékszert keresnek, amelyeknek származása nem bizonyítható, valamint hamar túl tudnak ad­ni rajta. A polgárőrség és a kör­zeti megbízott közösen próbálják elejét venni ennek a bűnözésnek. A figyelőszolgálat tagjai nappal is járőröznek, a rendőr pedig - még szolgálaton kívüli időben is - azonnal igazoltatja a faluba ér­kező házalókat. Papp Gyula sze­rint a lakosság is sokat tehet az effajta bűnözés ellen azzal, hogy értékeiket nem a könnyen hoz­záférhető helyeken tartja. „Itt osonhatott ki a két fekete ruhás alak" - mutatja Németh Sán­dorné Fotó: Kovács Zsolt VÉLÜJJJI TUJÍ­JJTJ A falu legnépesebb civil közösségében Mozgalmas és tartalmas évet zárt Földes legnépesebb civil szervezete, a községi nyugdíjas­klub. 1999 szeptemberéig a pol­gármesteri hivatal, azt követően a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ keretében működik 150 fővel a községi nyugdíjasklub. Programjaink többsége a szórakozást, kikap­csolódást, hazánk szép tájainak megismerését, az egészség meg­őrzését, egymás szeretetét és megbecsülését szolgálják. Meg­hittek és tartalmasak voltak a közös vacsorák: az évet indító ja­nuári és az idősek világéve al­kalmából rendezett októberi. Kedves meglepetés volt, hogy no­vemberben Sápi Jenő, Norvégiá­ból hazatelepült falunk szülötte látta vendégül zenével egybekö­tött vacsorán a klubtagokat. De­cember 17-én pedig karácsonyi és óévbúcsúztató teadélutánunk volt. Ezeken a rendezvényeken fellépett a klub pávaköve Bíró Ferencné vezetésével, nyugdíja­saink szavaltak, a művelődési központ tanulói műsort adtak. Szintén emlékezetesek a ki­rándulások: Miskolctapolca, Szil­vásvárad és környéke, Eger, or­szágos nyugdíjas-találkozó Be­rekfürdőn, ötnapos fürdőkúra Hajdúszoboszlón. Ezeken az al­kalmakon 40-90 tagunk vett részt. Megható, kedves esemény, amikor a nyugdíjasklub nevében lakásukon köszöntik az 50 éves házassági évfordulót megérő klubtagokat. Évente egy-két al­kalommal orvosi előadásokat is szervezünk. Lengyel Mihály nyugdíjas pedagógus A csoport az egri kirándulásán­Fotó: Maganarchium­ Összejött a család kész az együttes Zsáka (HBN)­­ Tavasszal ismét összeállhat a falu sok sikert megért Roma Drom (Cigány Út) hagyo­mányőrző családi együt­tese - legalábbis ezt re­méli Bíró Miklósné, a zsá­­kai művelődési ház igaz­gatója. A hét évvel ezelőtt alakult csoport létrejötte sem szokvá­nyos körülmények között zaj­lott: már megérkezett a meg­hívó a berettyóújfalui folklór­találkozóra, de Zsákán olyan együttes még nem volt, ame­lyik képviselte volna a falut. „Bíró Miklósné szólt, hogy szedjem össze a csoportot, mert a találkozón mi lépünk fel” - emlékezik vissza Sanyó Kálmánna, az együttes vezető­je. „Nem volt nehéz dolog együttest alakítani, hiszen iga­zi zenészdinasztia a miénk, így hát összeszedtem a rokonsá­got. Újfaluban elsők lettünk, majd Debrecenben a hosszúpá­­lyiakkal együtt megosztott el­ső díjat érdemeltünk. Én kap­tam az énekesek különdíját.” Három évig fesztiválról fesztiválra, Ki mit tudről Ki mit tudra járt a családtagok­ból összeállt hagyományőrző együttes. Vezetőjük a famíliá­ban, a faluban, de még Bihar­ban is megbecsült Sanyó Kál­mánná volt. Amikor szólt, hogy próbák, majd fellépések lesznek, a húsztagú csoportba senki nem mondott nemet Két éve aztán félbeszakadt a sikersorozat. „Olyan nagy bánat érte a családot, hogy meghalt ké gyermekem” - mondja szomo­rúan az idős asszony. „Meg a tán többen családosak lettek elkerültek a falunkból. Ta­vasszal ismét megpróbálhatja összehívni a csoportot, azta meglátjuk mi lesz belőle.” A színpadon a Roma Drom Fotó: Magánarch­um Nem csak a saját munkájára figyel Bakonszeg (HBN - K. Cs.)­­ Szerencsés embernek mond­hatja magát az a fiatalem­ber, aki friss diplomával a zsebében el tud helyezked­ni, és még a munkáját is megbecsülik. Ha ez igaz, ak­kor Nagy Sándor szeren­csés. Nagy Sándor sárréti, Püspök­ladányban nőtt fel. Szülei tsz-dol­­gozók voltak, így adva volt a me­zőgazdasággal való kapcsolata. Keszthelyen agrármérnöki sza­kon végzett. Az egyetemi évek végén találkozott először a köz­­gazdaságtannal, és ez irányba fordult az érdeklődése. Ez is ar­ra sarkallta miután végzett, hogy beiratkozzon a DATE kör­nyezetgazdálkodási szakmérnöki szakára. Miután ott is végzett, Bakonszegen az Awassi Rt.-nél helyezkedett el. Eleinte furcsa volt, hogy nagy szabadságot ka­pott a rábízott feladatok elvégzé­sében, az pedig ösztönzőleg ha­tott rá, hogy fogékonyak voltak az ötleteire. 1999-ben a tenyész­tési folyamatba is bekapcsoló­dott. Tudnia kell, mennyi állat van a gazdaságban, valamint a szaporulat számát, és ennek megfelelően mennyi és milyen takarmányra van szükség. Sze­rinte figyelemmel kell kísérni a nemzetközi kívánalmakat, néz­ni kell azt is, hogy hol tart a vi­lág. Az Awassi Rt. révén olyan helyekre juthatott el, mint Iz­rael, Németország, Anglia és ezek az utak szakmailag is sokat jelentettek számára. Nagy Sándor munkahelye egyik bemutatkozó kiállításán Fotó: Mainarchívum

Next