Hajdú-Bihari Napló, 2000. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01 / 77. szám

2. oldal myibsu mjM • Csapatok Koszovóba. Ken Bacon, a Pen­tagon szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok Koszovóba újabb felderítő csapatokat, Macedóniába pedig harckocsikat és ágyúkat vezényel. A lépést az indokolja, hogy Szerbia déli részén fokozódott az albán ellenállók te­vékenysége, és ennek nyomán az egész térségben növekszik a feszültség. • Orosz igények. Oroszország lakosságá­nak csaknem fele teljes politikai kurzus­váltást tart szükségesnek a Jelcin-korszak lezártával, míg harmada úgy véli, hogy az irányvonal megőrzése szükséges. A meg­kérdezettek 42 százaléka vélekedett úgy, hogy Oroszországban mindig is szükség volt a kemény kéz politikájára, s további 30 százalék foglalt úgy állást, hogy éppen most van szükség a hatalom egy kézben való összpontosítására. Két külön egységben szolgáló orosz ka­tona találkozása a hajtóvadászat során Fotó: APA/EPA Hajtóvadászat Moszkva (MTI) - A szövetségi erők har­madik napja hajtóvadászatot folytatnak a dél-csecsenföldi hegyekben az egyik orosz belügyi konvojt tőrbe csaló muszlim fegy­veresek után. A megfelelő légi fedezet nél­kül haladó orosz konvojt a vegyenói és a nozsaj-jürti járás határában érte váratlan támadás szerda délelőtt. Felrobbant az üldözött autó Temesvár (MTI)­­ Két személy meghalt, ketten pedig súlyos sérüléseket szenved­tek, amikor Temesváron pénteken hajnal­ban felrobbant egy személygépkocsi, amelynek sofőrje a rendőrök elől próbált menekülni. Az első jelentések szerint a városban éj­fél után nem sokkal egy rendőrautó üldö­zőbe vett egy nagyon nagy sebességgel ha­ladó személyautót. Az üldözött Alfa Romeo típusú gépkocsi már a városból Arad fe­lé kivezető úton száguldott, amikor egy pokolgép robbanása szétvetette. Az autóban négy fiatal férfi utazott. A rendőrök és tűzszerészek egyelőre nem tudták megállapítani, hogy a pokolgépet a gépkocsiban utazók szállították, vagy va­laki más szerelte be az autóba. Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@iscomp.hu). Felelős szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@iscomp.hu). Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu). Szerkesztők: Erdei Sándor (erdeis@iscomp.hú), T. Szűcs József (tszucs@iscomp.hu). Rovatvezetők: társadalom - Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu), gazdaság - Petneházi Attila (petnehazi@iscomp.hu), kultúra - Pozderka Judit (pozderka@iscomp.hu), sport - Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@iscomp.hu), tördelés - Bede Gábor (bodeg@iscomp.hu). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, 413-395, társadalompolitikai rovat: 450-859, sportrovat: 417-152, telefax: 412-326. E-mail - szerk : naplo@iscomp.hu - hird.: naplohird@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Telefon: 412-144, telefax: 417-985. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9-589-935. 1 1 Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 820 forint, negyedévre 2390 forint, fél évre 4590 forint, egy évre 8970 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 413-101. Index: 25 627. ISSN 0133-1051 NAP­i szélrózsa 2000. április 1., szombat A jogalkotási munkát bírálják Elbocsátásokat eredményezhet, ha eltörölnék az elrendelhető túlmunka felső határát Budapest (MTI) - Az Okta­tási Minisztérium jog­alkotási munkáját szakmai­lag gyengének, illetve a tanárok számára érthetet­lennek minősítette pén­teki sajtótájékoztatóján a Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezetének (PDSZ) szóvivője és ügy­vivője. Szakács Péter szóvivő úgy vé­lekedett, hogy az iskolai keret­­tantervek szaktárca által terve­zett bevezetése csak a Nemzeti alaptanterv (NAT) módosításával érhető el. Szakács Péter jogi képtelen­ségnek minősítette, hogy a keret­­tantervekkel foglalkozó minisz­tériumi szabályozástervezet a NAT-ról szóló kormányrendelet szövegére csak egyetlen mondat­ban utal, s e szerint az évfolya­mokra bontott követelményeket nem kell betartani. Megjegyezte: az eredeti minisztériumi elkép­zelés szerint a kerettanterveknek a múlt év utolsó napjáig kellett volna megjelennie. Molnár Péter, a PDSZ ügyvi­vője a közalkalmazotti törvény - pedagóguskörökben 138-asként ismert - végrehajtási rendeleté­nek módosítástervezetével kap­csolatban elmondta: véleményük szerint a nevelőtestületeknek le­hetőséget kellene kapniuk arra, hogy független szakértők bevo­násával ítélhessék meg az intéz­ményük irányítására benyújtott pályázatokat. A szakszervezeti vezető úgy vélte, elbocsátásokat eredményezhet, ha a rendelet­­módosítás tervezetének megfele­lően az oktatási intézményekben eltörölnék az elrendelhető túl­munka felső határát. Hozzátette: az iskolai túlórák szabályozásá­ra bizonyára lehet találni olyan megoldást, amely az intézmé­­nyek működését sem akadályoz­za, de tanári létszámleépítés sem ösztönöz. Molnár Péter kedvezőnek tar­totta, hogy az iskolákban dolgo­­zó szabadidő-szervezők munkájá­nak és juttatásának leírását a szaktárca rendeletben kívánja rögzíteni. A szabályozás reményt ad arra - jelezte -, hogy az in­tézményekben valóban működje­nek szabadidő-szervezők. Ciánszennyezés: kártérítési lépések Bukarest (MTI)­­ A magyar kormány megtette az első jogi lépéseket annak érde­kében, hogy a februári ciánszennyezés miatt mind a magyar állam, mind az összes károsult lehetőleg maradéktalan kártérítést kapjon. Ezt Hende Csaba, az Igazság­ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára mondta pénteken. Hende Csaba elmondta, hogy a magyar állam vagyoni viszo­nyait érintő ügyekben a Kincs­tári Vagyoni Igazgatóság rendel­kezik a szükséges hatáskörrel, így ez a szervezet adott hivata­los meghatalmazásokat mind a magyarországi ügyvédeknek, mind pedig egy ausztrál ügyvé­di irodának.­­ A magyar állam kártérítési igényének érvényesítése kereté­ben előzetes bizonyítási eljárás iránti kérelmet nyújtottunk be a Pesti Központi Kerületi Bírósá­gon. Szakértő kirendelését kér­jük a bíróságtól a bekövetkezett kár tényének, jellegének és az okozati összefüggésnek a tisztá­zása érdekében - mondta az ál­lamtitkár. Hende Csaba emlékeztetett ar­ra, hogy a ciánszennyezést oko­zó nagybányai (Baia Mare) Aurul vállalat ausztrál társtulaj­donosa, az Esmeralda Explo­ration társaság a magyar csődel­járáshoz hasonló lépést tett: kül­ső független igazgató kinevezé­sét kérte a társaság élére.­­ A cég ellen megindult csőd­eljárásban a magyar kormány ál­tal meghatalmazott ausztrál ügyvédi iroda bejelentette a ma­gyar kormány kártértési igé­nyét az Esmeralda részvénytár­saság ellen - mondta. A román sajtó szerint a ma­gyar kormány által felkért Slater and Gordon ausztrál ügyvédi iroda az egyike a legismerteb­beknek Ausztráliában, amely hírnevét jórészt annak köszön­hetően szerezte, hogy rendkívül keményen lép fel a nagy társa­ságok ellen. - A magyar állam, a magyar kormány mindent elkövet azért is, hogy ne csak a magyar ál­lamot, mint a folyóvíz tulajdo­nosát ért károkért történjen kártérítés - folytatta az állam­titkár. Akik a Tiszából éltek, elsősorban az itteni halászati szövetkezetek, az elmaradt ha­szon formájában szenvedtek olyan jelentős kárt, amely megrendítheti egzisztenciáju­kat is. Leterhelt bírói kar Szolnok (MTI) - Az ítélőtáb­la hiánya miatt az ország egyik legleterheltebb testü­lete a Legfelsőbb Bíróság, amely csak tavaly 17 ezer ügyet tárgyalt fellebbezés, illetve felülvizsgálati kére­lem miatt. Ezt mondta Solt Pál pénteki szolnoki sajtótájékoztatóján. Az Országos Igazságszolgáltatási Ta­nács és Legfelsőbb Bíróság elnö­ke - aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei összbírói értekezleten vett részt - a bírósági ügyek el­húzódásának okaként az ügyek nagy számát, azok bonyolultsá­gát, a vádlottak és a tanúk a tár­gyalástól való gyakori távolma­radását, illetve a szakértői vizs­gálatok elhúzódását jelölte meg. Solt Pál a bírói korrupcióról megjegyezte, praxisában csak na­gyon elvétve találkozott olyan ügyekkel, amikor a bírói meg­vesztegetésnek akárcsak a hal­vány gyanúja is felmerült volna. - Szilárd meggyőződésem, hogy a 2500 bírót tömörítő kar összetétele, a bírók személyisé­gi tulajdonságai kizárják a kor­rupció lehetőségét - hangsú­lyozta. Éjjellátó határőrök. A Határőrség Orszá­gos Parancsnokságán 24 darab éjjellátó­ készüléket adtak át, amelyből hat darabot az Európai Unió Phare támogatási prog­ramja részeként kapott a határőrség, 18 darabot pedig a ma­gyar kormány finanszírozott Fotó: MTI Kifogták az olajat Debrecen (HBN)­­ Másodfo­kú vízminőség-védelmi ké­szültség volt érvényben pénteken is a Tisza torkola­tától a tiszavasvári zsilipig a Keleti-főcsatornán, valamint a Berettyón, a folyónak a Pocsaj és a magyar-román határ közötti szakaszán. A készültséget azért kellett el­rendelnie a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnak, mert a romániai Borsabányán bekövetkezett salak­­bemosódás miatti, újabb ne­hézfémszennyezés elérte a műkö­dési területét - tájékoztatta a Nap­lót a Tivizig igazgatója. Kóthay Lászlótól megtudtuk: a Keleti- és a Nyugati-főcsatorna - csütörtö­kön délben lezárt - tiszavasvári torkolati zsilipjeit várhatóan a hét végén sem nyitják ki. Ám a vízhasználók igényei kielégíthe­tők lesznek, ugyanis a műtárgy lezárása előtt kellő szintűre emel­ték a főcsatornák tartalmát. A Berettyón a pocsaji védelmi szakaszon szerdán délután film­szerű olajszennyezést észleltek. Ennek eltávolítása érdekében úgynevezett merülőfalat telepítet­tek a folyóba, aminek a segítsé­gével a szakemberek partra terel­hették és kiszedhették a vízből a csaknem 100 kiogrammnyi vegyi anyagot. Élőlények pusztulása nem volt tapasztalható, s újabb olajfoltok pénteken már nem ér­keztek. Szennyeződést a Tiszán­túli Környezetvédelmi Felügyelő­ség mérései sem mutattak ki. Romló romahelyzet London (MTI) - Sok euró­pai romának ma is üldöz­tetésben van része - ez áll az Amnesty Internati­onal legújabb jelentésé­ben, amelyből pénteken hoztak nyilvánosságra részleteket Londonban. A nemzetközi emberjogi szervezet szerint elsősorban Bulgáriában, Csehországban, Koszovóban, Magyarországon, Romániában, Görögországban és Szlovákiában érik a romá­kat hátrányos megkülönbözte­tések. Az Amnesty Internati­onal szerint a közép- és kelet­európai országok nem tesznek semmit a szóbeli vagy fizikai, támadások, sőt időnként még gyilkosságok esetén sem. Kate Allen, az AI nagy-bri­­tanniai igazgatója bírálta a brit hatóságokat, hogy szinte auto­matikusan visszautasíják azok­nak a romáknak a menedékjog­kérelmét, akiket hazájukban üldöznek. Csak az idei év első két hónapjában 345 csehorszá­gi roma kért menedékjogot a szigetországban. Tavaly össze­­­­sen 1790-en folyamodtak iyen­­kérelemmel Csehországból. 1 Illegális bevándorlók London (MTI) - A brit kikö­tőkben 2000 font bírságot fizetnek április 3-tól azok a teherautó-sofőrök, akiknek gépkocsijában illegális ha­tárátlépőkre bukkannak. Barbara Roche, a brit belügy­minisztérium államminisztere pénteken Doverben személyesen osztogatta az új rendelkezésről szóló röplapokat a szigetország­ba érkező tehergépkocsik veze­tőinek. Közölte, a törvénybe ik­tatott új rendelkezés értelmében akár a teherautót is lefoglalhat­ják a hatóságok, ha valakit em­bercsempészésen kapnak rajta. A brit fuvarozók egyesületé­nek illetékesei kemén­­yen bírál­ták a törvény életbe l­éptetését, mondván az nem elősegíti, ha­nem még inkább megnehezíti az illegális bevándorlás elleni harc problémájának a megoldását. Az intézkedés nem a szervezett em­bercsempészbandákra csap le hanem ártatlan gépkocsivezetők ellen irányul. Nagy-Britanniában évek óta meredeken nő a menedékkérők száma, akiknek többsége illegá­lis bevándorló. Tavaly több mint 87 ezer menedékkérő lépte át le­­gálisan vagy illegálisan a határt több mint nyolcezren fuvarozói teherautóin elbújva érkeztek brr­földre. HIRDETÉS-----------------------------------------------------------------------------------------------------------­»' „A ZÖLD SZÁMMAL, ZÖLD UTAT KAP" Az egyetlen ingyen hívható taxi 06 (80) 422-222 épületgépész mérnököt kerítünk felvételre­­ sötétsugárzó készülékek tele-é­pítésével, tervezésével, instal-i­ lálásával kapcsolatos munkák is Feltétel: jogosítvány, mobiltele- I fon, saját személygépkocsi. .­ Külön kérjük a fizetési igényet 578582" jeligére a kiadóba. A ________________­­578582

Next