Hajdú-Bihari Napló, 2000. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

t Kim Dzsong II Pekingben. Szemtanúk sze­rint az észak-koreai vezető 50-60 fős kísé­rettel, különvonattal kétnapos látogatást tett a kínai fővárosban. Útját nem jelentet­ték be sem Pekingben, sem Phenjanban. Ha a hír igaz, akkor Kim Dzsong II - aki 1994- ben lépett apja, Kim Ir Szen örökébe Észak- Korea élén - első ízben járt külföldön. • Lengyel belpolitikai gondok. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy jövő tavasszal, sőt esetleg már idén ősszel előrehozott par­lamenti választások lesznek Lengyelország­ban. A jelenlegi lengyel koalícióban min­den megtörténhet, még az is, hogy sike­rül megegyezni a kormányfő személyében, és azt a parlament is megszavazza. Becsületrend a külügyminiszternek Budapest (MTI)­­ A Becsületrend parancs­noki fokozatát adományozta Martonyi Já­nos külügyminiszternek Jacques Chirac francia köztársasági elnök. Franciaország budapesti nagykövetsége az erről szóló köz­leményben emlékeztet arra: a Napóleon ál­tal 1802-ben alapított kitüntetést azok kap­hatják meg, akik tevékenységükkel hozzá­járulnak Franciaország dicsőségéhez. Mar­tonyi János a tizennyolcadik magyar, aki ebben az elismerésben részesül. A külügy­miniszter meggyőződése, hogy ezzel a gesz­tussal a magyar külpolitikának az euró­pai egység megteremtésében és Közép- Európa felemelkedésében betöltött szerepét ismerte el a Francia Köztársaság. Egy kis sörözésre is van lehetősége a hivatalos program után Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki Mart Laar kormányfő meghívására kétnapos hivata­los látogatásra érkezett szerdán Észtország­ba. Tartuban felkereste a város egyetemét, ahol finnugor tanszék működik Fotó: mti Új telefonszámaink Feszült a szociális partnerek viszonya A szakszervezetek szerint egységesen kellene fellépniük a kormánnyal szemben Budapest (MTI) - Az Orbán­­kormány máig nem fogadta el partnerként a szakszerve­zeteket, és az országos ér­dekegyeztetés teljesen kiüresedett. Ezt Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke jelentette ki szer­dán, Budapesten, a szövetség ne­gyedik kongresszusán. A tanács­kozáson mind a hat szakszerve­zeti konföderáció elnöke részt vett. Borsik János elmondta: ha Magyarországon a szakszerveze­tek nem tudják betölteni társa­dalmi szerepüket, akkor súlyo­san sérülnek a munkavállalói ér­dekek, ellentmondásosan alakul a demokrácia és nehézségek mu­tatkozhatnak az Európai Unió­hoz történő csatlakozás folyama­tában. Hozzátette: a szakszerve­zeti szövetségek szorosabb együttműködésében nem az a kérdés, hogy mikor jöhet létre az egységes szervezet, hanem az, hogy a közeledés milyen előnyt jelent a munkavállalók számára a kormánnyal szembeni egysé­ges fellépés során. Sándor László, a Magyar Szak­­szervezetek Országos Szövetségé­nek (MSZOSZ) elnöke elmondta: szövetségük két évvel ezelőtti közgyűlése már teljes felhatal­mazást adott a vezetőségnek a szakszervezeti fúzióra, amit siet­tetni nem kell, ám fő célként ki kell tűzniük az érdekképviseleti tömörüléseknek. Herczog László, a Gazdasági Minisztérium munkaügyekért felelős helyettes államtitkára cáfolta, hogy a kormány nem tekinti partnernek a szakszer­vezeteket, amit azzal támasztott alá, hogy a két nappal koráb­ban megtartott Gazdasági Ta­nács ülésén a miniszterelnök és több miniszter is tárgyalt az ér­dekképviseletekkel. Az államtit­kár elismerte azonban, hogy vannak feszültségek a szociá­lis partnerek viszonyában, és a kormány nagyobb hangsúlyt helyez a munkaadókkal folyta­tott kétoldalú párbeszédre, mint a háromoldalú egyezteté­sekre. A tanácskozást bombariadó szakította meg, ezért június 27- én folytatják. Haltelepítés, ivadékmentés a Tiszán Tiszakécske (MTI)­­ Újabb ötezer darab kecsegét tele­pítettek a Tiszába szerdán Vezsenynél a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda szer­vezésében, Tiszabögnél pe­dig ivadékmentő halászat volt a kormánybiztos rész­vételével. Gönczy János Tiszakécskén el­mondta, hogy a tapasztalatok igazolják a korábbi felmérések megállapításait, miszerint a nagy árvíznek jótékony hatása volt a Tisza és a Szamos élővi­lágára. A Szarvasi Haltenyész­tési Kutatóintézet munkatársai­nak részvételével két nappal ezelőtt egy újabb felmérés kezdő­dött a halállomány mennyiségé­re, összetételére vonatkozóan - közölte. Ez a kutatás ugyan csak négy hét múlva fejeződik be, de már most bizonyosnak tűnik, hogy a mellékvízfolyásokról megkezdődött az élővilág vissza­települése, a Tisza, a Szamos új­raéledt. Mindazonáltal - hangsú­lyozta Gönczy János - szükség van mind a további telepítések­re, mind a halászoknak is mun­kát adó ivadékmentésre. A Tiszán eddig a telepítési ti­lalom feloldásának időpontja, május 2-a óta több mint 1 millió csukát, ugyanennyi süllőt, 4 mil­lió süllőivadékot, együttesen több mint 3 tonna pontyot, com­­pót, továbbá 100 ezer kecsegét te­lepítettek a folyóba. A közeljövő­ben várható még előnevelt nyur­gaponty és harcsa telepítése is. A következő hetek legfonto­sabb munkája a halmentés, iva­dékmentés, a gyors apadás után ugyanis - fejtette ki Gönczy Já­nos - a hullámtéren rengeteg olyan terület maradt, amely nincs összeköttetésben az anya­mederrel. Az itt rekedt halakat csak speciális eszközökkel lehet visszajuttatni a folyóba. Ennek a munkának - hangsúlyozta - óriási jelentősége van a halállo­mány visszapótlásában és nem utolsó sorban a ciánszennyezés után munka nélkül maradt halá­szok kereseti lehetőségének biz­tosításában. Az árvíz után az ártéren rekedt halivadékokat begyűjtik a halá­szok Fotó: MTI Figyelni fogják a benzinárakat Budapest (MTI)­­ Orbán Vik­tor miniszterelnök azt re­méli, hogy a kőolaj-exportá­ló országok júniusi értekez­lete után az év hátralévő részében lefelé korrigálód­nak a jelenlegi magas világ­piaci árak. A kormányfő a Magyar Rádió­nak adott szokásos szerda regge­li interjújában beszámolt arról, hogy a kabinet mértéktartó és ki­számítható árpolitikára akarja szorítani a Mal Rt.-t. Hasonlóan jár el többek között az osztrák kormány is, miután a benzinár ott is rekordot döntött. (Az oszt­rák nemzeti olajtársaság, az OMV egyébként szerdán azonna­li hatállyal tíz groschennel csök­kentette a kutaknál a benzin árát, az osztrák gazdasági mi­niszter által a kőolaj­gazdaság, az autóklubok és az érdekegyeztetés képviselőinek részvételével szer­dán összehívott benzincsúcson folytatott megbeszélés nyomán.) A magyar miniszterelnök úgy értékelte, hogy az osztrák állam lehetőségei jóval nagyobbak ezen a területen, mivel az állami tu­lajdonrész meghatározóbb az OMV-ben, mint a magyar állam 25 százalékos részesedése a Mol­ban. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Mol-részvények többségének eladása során az előző kormány engedte ki ezt a befolyásolási lehetőséget. A kor­mányfő nem tartotta ugyanak­kor kivitelezhetőnek az évközi adócsökkentést, hangsúlyozva, hogy a benzin adótartalma az el­múlt két évben 70-ről 60 száza­lékra csökkent Magyarországon, ami az európai uniós átlag alatt van. Elismerte ugyanakkor, hogy a környező országokban ál­talában jóval kisebb adó van az üzemanyagon. Matolcsy György gazdasági miniszter nem javasolja a kor­mánynak, hogy drasztikus tör­vénymódosításokat kezdemé­nyezzen a benzinár kordában tartására. A tárcánál várhatóan már jövő hétfőn elindul egy ár­figyelési rendszer, amely - ha­sonlóan az Európai Unió gyakor­latához - rendszeresen vizsgálja majd a kőolaj világpiaci árát és a belföldi árak alakulását. Értesítjük tisztelt olvasóinkat, hogy a Nap­ló-székházban új telefonközpont működik, emiatt eddigi számaink a következőkre változtak: Központ: (52) 525-400 Szerkesztőségi fax: (52) 525-401 Hirdetési fax: (52) 525-403 iiji6-iih«iijr — iispir—I Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@iscomp.hu). . Felelős szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@iscomp.hu). Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu). Szerkesztők: Erdei Sándor (erdeis@iscomp.hu), T. Szűcs József (tszucs@iscomp.hu). Rovatvezetők: társadalom - Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu), gazdaság - Petneházi Attila (petnehazi@iscomp.hu), kultúra - Pozderka Judit (pozderka@iscomp.hu), sport - Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@iscomp.hu), tördelés - Bede Gábor (bodeg@iscomp.hu). Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@iscomp.hu­­ hird.: naplohird@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Pápai András. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9­589-935.­­­­ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 820 forint, negyedévre 2390 forint, fél évre 4590 forint, egy évre 8970 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 413-101. Index: 25 627 ISSN 0133-1051 „Helytelen és primitív” Pozsony (MTI)­­ Duray Miklós szerint helytelen, szakszerűtlen és primitív volt a Magyarok Vi­lágszövetségének küldöttgyűlésén elhangzott, a trianoni döntés re­vízióját sürgető felhívás. A szlo­vák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyve­zető elnöke, aki az MVSZ-ben ki­fejtett tevékenységét a küldöttgyű­lés fejleményei miatt felfüggesz­tette, a párt heti pozsonyi sajtótá­jékoztatóján, szerdán ismét véle­ményt mondott a történtekről. Szavai szerint az első világhábo­rút követő békediktátum mára idejétmúlt, hiszen az 1947-es pá­rizsi békeszerződés lépett a helyé­be, ezért az MVSZ küldöttgyűlé­sén ezzel kapcsolatosan elhangzot­tak nem tekinthetők helytállónak. Az MTI kérdésére válaszolva Du­ray hangsúlyozta, hogy MVSZ-be­­li tevékenységét nem egyedül a ominózus határozat miatt függesz­tette fel, hanem azért is, mert egé­szében elfogadhatatlan, hogy a most megválasztott MVSZ-elnök vezetése alatt láthatóan politikai vizekre terelődik a világszövetség. Larry King talk-show-man Linda Trippel, a Monica Lewinsky-ügy „koronatanújával" egyik műsorában Fotó: apa/epa Húszéves a CNN hírtévé New York (MTI)­­ A Cable News Network, amelyet a világ inkább kezdőbetűiről CNN-nek ismer, csütörtökön ünnepli 20. születésnapját. A mára megkerül­­hetetlenné vált, atlantai közpon­tú hírtelevízió annak köszönhe­ti tekintélyét, hogy folyamatosan ad, helyszíni közvetítéseket sugá­roz a világ legkülönbözőbb pont­jairól és képes gyorsan, hatalmas eszközöket mozgósítani. Ugyan­akkor bírálják is, mondván, hogy látványosságot csinál az esemé­nyekből és mivel azonnal ad, nincs elmélyültebb rálátása a fo­lyamatokra. Igaz, ezek a bírála­tok, amelyek különösen felerő­södtek az Öböl-háború vagy pél­dául a Monica Lewinsky-ügy ide­jén, nemcsak a 24 órán át infor­mációt szolgáltató CNN-t érik, hanem szinte minden amerikai televíziós médiumot is. Orosz katona egy csecsen pa­rancsnoknak „címzett" ágyúlö­vedékkel Fotó: MTI Merénylet Groznijnál Moszkva (MTI) - A csecsenföldi főváros közelében kedden távirá­nyítású aknával elkövetett me­rénylettel nem az orosz kormány megbízottjának helyettesét, Szer­­gej Zverevet akarták megölni, ha­nem Groznij polgármesterét, Szupján Mahcsajevet, aki megse­besült - derült ki orosz források­ból. A merényletben ketten vesz­tették életüket: az orosz kormány megbízottjának helyettese, és a polgármester egyik munkatársa. Az ITAR-TASZSZ értesülése sze­rint a támadást az Urusz-Martan­­ból származó, vahabita, szélsősé­ges muzulmán Ahmadov testvér­pár szervezte. A pár korábbi em­berrablásokról vált ismertté. Az orosz katonai elhárítás adatai szerint a merénylők először csu­pán fogságba kívánták ejteni az autóban utazókat, elsősorban Groznij polgármesterét, hogy ké­sőbb kicseréljék Daud Ahmadov dandártábornok fiára, akit az orosz különleges erők vettek őri­zetbe ez év áprilisában. A cse­csenföldi orosz hadsereg a felke­lők ellen három napja kezdett hadművelet keretében szerdán 45 csecsen harcost ölt meg. A har­cokban elesett a szövetséges erők 9 katonája, 30 pedig megsebesült.

Next