Hajdú-Bihari Napló, 2000. június (57. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-29 / 150. szám

Exportkönnyítés Nyíregyháza (MTI) - Magyarország és az Európai Unió július 10-én köti meg azt a szerződést, amely megkönnyíti majd egyes magyarországi cégek exportját a kö­zösség országaiba. A megállapodás para­­fálásával Brüsszel elismeri majd azoknak a magyar termékeknek a körét, amelyek­nek gyártási, forgalmazási és műszaki jellemzői megfelelnek az uniós követelmé­nyeknek. Villamosipari, a gépipari és az orvostechnikai termékek, gyógyászati esz­közök, illetve gázüzemű készülékek tartoz­nak majd az Európai Unió által valószínű­leg elfogadott minőségi áruk közé. A nálunk is meghonosított nyugati mód­szerek segíthetik a gyorsítást Fotó: Iklódy János Évtizedes lemaradás a termelékenységben Salzburg (MTI)­­ A 90-es években elért hatalmas fejlődés ellenére még mindig 13-48 év közötti időbe telik, amíg a közép- és kelet-európai or­szágok zöme eléri az EU-tagállamok termelékenységi szintjének fe­lét. Ez áll a Bank Austria szerdán kiadott, a salzburgi kelet-európai gazdasági fórum­ra időzített jelentésében. Az összefoglaló szerint Magyarországon, Lengyelország­ban, Csehországban, Szlovéniában és Szlo­vákiában évente átlagosan 9,6 százalékkal nőtt a termelékenység az utóbbi tíz évben, háromszor gyorsabban a jelenlegi euró­övezet átlagánál. Ennek ellenére például Magyarország 13 év múlva érheti csak el a valutauniós termelékenység felét, míg Lengyelországnak 16, Csehországnak, 17, Szlovákiának 18 évébe telik ugyanez - ír­ja az osztrák pénzintézet jelentése. A Bank Austria szerint a legjobban Szlovénia áll, amelynek termelékenysége már most csaknem a fele a valutaunióénak. Az egy­kori szovjet térség még a közép-európai szinttől is évtizedekre jár: Oroszország 36, Ukrajna 48 év múlva érheti el az euró­­övezetbeli termelékenység 50 százalékát a banki jelentés szerint. I • Új autóipari üzem. Megkezdődött a Wes­­lin Hungary Autóipari Rt. új gyárának épí­tése Oroszlányban. Az üzem elsősorban ön­tött kipufogócsonkokat - évi 5 millió dara­bot - gyárt majd nyugat-európai autógyá­raknak. Az első ütemben egy 10 ezer négy­zetméter alapterületű öntöde és egy ugyan­akkora megmunkáló üzem épül. • Üzletkötési rekord. Az amerikai Butler Manufacturing Company eddigi legnagyobb európai és magyarországi üzleti szerződését kötötte meg a cég nyíregyházi gyára. A sváj­ci érdekeltségű Kronospan cég megrende­lésére 46 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok acélszerkezetét gyártják le, melynek értéke 10 millió dollár. • Munkavédelem. A mezőgazdasági munkavédelemről tart előadást a megyei munkaügyi felügyelőség munkatársa június 30-án, pénteken délelőtt 9 órától a Kiszöv debreceni székházának (Széchenyi utca 8.) második emeleti tanácstermében, a VOSZ Hajdú-Bihar megyei szervezetének rendezé­sében. Az előadás nyilvános. HAJDQ N­HAR I jgr r NAP ÚS GAZDASAG Tíz százalék már sikernek számítana Az eddigi visszajelzések reménykeltőek az önkéntes kamarai tagság szempontjából Debrecen (HBN) - Az októ­ber 31-e után már önkéntes alapon működő kamarák életében fontos a június 30-i határnap. Eddig kell ugyanis visszajelezniük azoknak a tagoknak, akik az „új" kamarákban majdan esetleg tisztséget is be kí­vánnak tölteni. A kamarai törvény előírja, hogy június 30-ig mindenkit nyi­latkoztatni kell arról, meg kíván­ja-e tartani kamarai tagságát vagy sem. Ez részben téves kö­vetkeztetésekre adott lehetősé­get, hiszen nagyon sokat azt hitték, hogy később már nem le­hetnek kamarai tagok. A június 30-i határidőig elsősorban azok­nak kell megerősíteniük tagsá­gukat, akik az önkéntes alapú kamarákban valamilyen tisztsé­get szeretnének betölteni, s így választhatóak akarnak lenni. Egyébként az október 31-ig lezaj­ló választásokon minden olyan kamarai tag választójoggal ren­delkezik, akit 1999. december 31-ig tagként regisztráltak - mondta el érdeklődésünkre Skul­­téti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. A dolog másik fontos vonatkozása, hogy akik június 30-ig megerősítik tagsági szándé­kukat, de később, az új kamarai vezetőségek megválasztása után úgy gondolják, hogy nem érte­nek egyet az új működési kon­cepciókkal, a jövő év január 1-jétől szabadon kiléphetnek a kamarákból. Ami a megyei kereskedelmi és iparkamarához eddig érkezett visszajelzéseket illeti: a tapaszta­latok szerint többen még infor­mációkat gyűjtenek, s csak jú­nius 30-án döntenek arról, megerősítik-e tagságukat vagy sem. A kamara előzetes várako­zásai szerint a jelenlegi tagok mintegy 10 százaléka marad majd október 31-e után is tag. Eddig körülbelül 900-an (a 24 ez­res tagság 4 százaléka) jelezték, hogy továbbra is tagok kívánnak maradni. Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor nem lesz túl rossz a végső egyenleg - véleke­dett Skultéti Éva. A megyei ke­reskedelmi és iparkamara októ­ber vége után a jelenlegire épít­ve elsősorban a tagság igényei­nek megfelelő új szolgáltatási rendszert kíván kialakítani. En­nek érdekében szolgáltatási kérdőíveket is kiküldtek tagjaik­nak. A kérdőívek értékelése fo­lyamatban van, s az október vé­gén induló „új” kamara már ezeknek a szempontoknak a fi­gyelembe vételével fog dolgozni. A tagság igényeinek megfelelő szolgáltatási rendszert kívánnak kialakítani Fotó: Horváth Katalin Erős ágazati civil szervezet lehet A kamarák működésében az új törvény rendelkezései várhatóan jelentős változásokat eredmé­nyeznek majd - mondta el a Naplónak Forgács Barna, a Haj­dú-Bihar Megyei Területi Agrár­kamara elnöke, aki szerint a döntés hátterében elsősorban po­litikai megfontolások állnak. A tagdíjfizetés eltörlésével megszüntetett pénzügyi teher nyeresége ugyanis háttérbe szo­rítja azt a kormányprogramban megfogalmazott ígéretet, s az új kamarai törvényben is megfogal­mazott kívánalmat, amely sze­rint az állam gazdasági szerepé­nek fokozatos visszaszorításá­val egy időben erősíteni kell a civil, önigazgató szervezetek mű­ködését, hiszen azok fenntartása mindenképpen olcsóbb. A tagsági kör tehát jelentősen átalakul, de a visszajelzések je­lenlegi állása azt bizonyítja, s a kamara elnöke is arra számít, hogy mindezzel együtt az agrári­­um jelentős szervezete marad az agrárkamara. A megyei agrárka­mara 3 ezres tagságából eddig körülbelül 200-an jelezték, hogy továbbra is tagok kívánnak ma­radni. Ezek többsége társas vál­lalkozás, s közöttük ott van a megye összes, meghatározó ag­rárcége. Az elnök ezt azzal ma­gyarázza, hogy a meghatározó agrárgazdasági szereplők, gazdál­kodó szervezetek számára rangot jelent az agrárkamara tagjának lenni, s egyben lehetőséget ad ar­ra, hogy egy erős, gazdasági önigazgatásra is képes, egységes, csoport- és politikai érdekek fe­lett álló ágazati civil szervezetet hozzanak létre. Fontos változás az elnök sze­rint, hogy az új törvény rendel­kezése szerint az élelmiszer-ipa­ri tevékenység az agrárkamara hatókörébe került, s ez többek közt a kereskedelmi szokványok, származási igazolványok kiadá­sát jelenti. A megyei agrárkama­ra jövőbeni tevékenysége közép­pontjába a szolgáltatást helyezve - ehhez Phare-támogatásra is számítva - szeretne a gazdák se­gítségére lenni az európai uniós adminisztráció elsajátításában, s igyekszik megteremteni az ehhez szükséges oktatási, képzési felté­teleket. A támogatási rendszer­rel kapcsolatos konkrét segítség­­nyújtás, az adótanácsadás, a pá­lyázatok elkészítésében való köz­reműködés mellett a napi mun­kában is jól hasznosítható segít­séget kíván adni a kamara, töb­bek között a www.agrarkht.hu címen elérhető internetes hon­lapján is. ...........il­k­láll....... Budapest (MTI) - Már csak péntekig - azaz holnapig - adhatnak ki a gazdálkodók régi tartalmú számlanyom­tatványokat, mivel július 1- jétől csak az áfatörvényben és a pénzügyminisztériumi rendeletben meghatározott, adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylat minősül számlának. A Pénzügyminisztérium ez év január elsejével módosította a számlaadás rendjét, ám a nyom­tatványellátás hiányosságai mi­att a pénzügyminiszter saját ha­táskörében úgy döntött, hogy a korábbi jogszabályi előírásnak megfelelő adattartalommal bíró bizonylatok 2000. június 30-ig még elfogadhatók. A döntés mind a nyomdai úton, mind a számítógéppel előállított szám­lákra vonatkozik. Ez a határidő­módosítás azt jelenti, hogy a jú­nius 30-ig teljesített értékesíté­sekről kibocsátott számlákat az adóhatóság kiegészítés nélkül, a korábbi adattartalommal, mint a felszámított adó összegét hitele­sen igazoló dokumentumot elfo­gadja. A számla kötelező adattartal­mát az általános forgalmi adóról szóló törvény, az adóigazgatási azonosításra alkalmasság felté­teleit pedig a 24/1995. (XI. 22.) PM-rendelet határozza meg. A korábbi években az általánosan bevett joggyakorlat úgy értel­mezte az áfatörvény számlára vonatkozó előírásait, hogy ter­mékenként tételesen csak a net­tó összeget kellett feltüntetni. Az új szabályok szerint azonban az áthárítandó áfa összegét nem termékenként, hanem - az egy kulcshoz tartozó termékek együttes nettó összege után - kulcsonként kell tételesen kimu­tatni és a bruttó ellenértéket is adókulcsonkénti bontásban kell szerepeltetni.­­. .............. ..................................................1 Régi számlák csak péntekig K&H OTP __ Postabank vétel eladás vétel eladás vétel eladás Angol font_______402,88 424,38 403,70 424,40 403,33 424,01 Ausztrál dollár 158,08 172,98 160,73 170,67 160,53 170,46 Belga frank* 627,62 661,13 625,62 664,32 628,34 660,56 Dán korona 33,11 36,59 33,85 35,95 33,81 35,90 Finn márka________42,58 44,86 42,45 45,07 42,63 44,82 Francia frank______38,60 40,66 38,47 40,85 38,64 40,62 Holland forint 114,89 121,02 114,52 121,61 115,02 120,92 Japán jen* 249,04 272,52 253,20 268,86 252,80 268,44 Kanadai dollár 177,47 194,19 180,44 191,60 180,15 191,29 Német márka 129,45 136,36 129,70 136,35 129,60 136,24 Norvég korona 30,08 33,24 30,74 32,64 30,70 32,60 Olasz líra** 130,76 137,74 130,34 138,40 130,91 137,62 Osztrák schilling 18,39 19,38 18,43 19,36 18,42 19,36 Portugál escudo 126,29 133,03 125,38 133,67 126,43 132,91 Spanyol pezeta* 152,16 160,29 153,34 161,06 152,34 160,15 Svájci frank 163,13 173,23 164,99 173,40 163,75 172,49 Svéd korona 29,53 32,63 30,49 32,05 30,14 32,01 USA dollár 267,88 282,18 270,71 282,19 268,08 281,83 A megadott számok egy egységben értendők, forintban. * 100 egység, ** 1000 egység. Intervenciós árat akarnak Budapest (MTI)­­ Nem garantált, hanem intervenciós búzaárra tesz javaslatot a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Orszá­gos Szövetségének (MOSZ) gabo­naválasztmánya, mivel úgy ítéli meg, hogy ha bevezetnék a szak­tárca 17 ezer forintos tonnánkén­ti garantált árát, az káros hatás­sal lenne a piacra. A választmány a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztériumnak továb­bítandó javaslatában a kukorica tonnájának utolsó negyedévre ér­vényes irányárát 23 ezer forint­ban határozta meg, 19 500 forin­tos alsó és 27 ezer forintos felső intervenciós árral. A szaktárca ezzel szemben az év egészére 19 ezer forintos irányárat javasolt. HIRDETÉS----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ TISZA-TÓ, TISZTA TÓ! Lágyan simogató, olykor vadul perzselő napsugaraival csalhatatlanul megér­kezett a nyár a Tisza-tó vidékére, melynek ékes bizonyítéka, hogy megnyíltak és benépesültek a szabad strandok Abádszalókon, Tiszafüreden, Poroszlón, Sarudon, Tiszanánán és Kiskörén is. A megyei tisztiorvosi szolgálat május 17-én és június 5-én végzett vízmintavéte­lei kifogástalan vízminőséget jeleztek. A tó vize emberi szervezetre nem ártalmas, a felületének 93 százalékát kitevő nagy öblözeteket nem is érintette a Tiszán februárban lefolyt szennyeződés, a 7 százalékot kitevő folyómederben is alkalmas emberi fürdésre a víz! A Tisza-tó ez évben is hívja és várja bel-és külföldi vendégeket, turistákat, kirándulókat tegyék nálunk emlékezetessé, élménydússá az idei nyarukat! A Tisza-tó középső része, Magyarország legnagyobb összefüggő horgászvize, a „pecások" paradicsoma. A horgászok nagy örömére június 17-től feloldották a horgászati tilalmat. A Tisza-tó térsége változatos műsorokkal várja egész nyáron a hazai és külföldi ven­dégeket. A csendes pihenés mellett önfeledt szórakozás számos formáját kínálja. A konkrét program-, szálláshely- ajánlatokról, éttermekről részletes információk kérhetők a Tourinform irodákban: Abádszalókon (59/355-406),Tiszafüreden (59/353-000), Tiszacsegén (52/394-205), Nagykörűben (56/496-305), Berekfürdőn (59/319-408) és Karcagon (59/313-200) telefonszámokon. Szeretnénk különleges élményt nyújtani minél több látogatónak, győződjenek meg Önök is személyesen a Tó érintetlenségéről, s jövőre már ismerőseikkel jöjjenek vissza ebbe a páratlanul gazdag vízivilágba! A tiszai üdülési ajánlatokról, programokról, a víz minőségéről a Tourinform irodák mellett az Interneten is tájékozódni lehet a Magyar Turizmus Rt. Web-lapján: www.hungarytourism. hu., valamint a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság (Tel.: 59/351-753) ideiglenes nyári Web oldalán július 1-től: www.tisza-tv-info.hu

Next