Hajdú-Bihari Napló, 2001. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

2. oldal RÖVIDEN • Tettre készen. Túl sok a nyomor, ugyanak­kor túl sok tehetséges és képzett­­ fiatal hagy­ja el Romániát mert nem találják meg benne a helyüket - mondta szilveszteri üzenetében Ion Iliescu, Románia elnöke, majd kijelentet­te: nem nézhetik tovább tétlenül az állam te­kintélyének hanyatlását. • Feltételezés: Morris Wolff, a család ügyvéd­je szerint még mindig életben lehet Raoul Wal­lenberg, aki a második világháború idején ma­gyarországi zsidók ezreit mentette meg a ná­ci haláltáboroktól. Wolff azt hallotta, hogy Wallenberg, aki az idén lenne 88 éves, egy Moszkva környéki pszichiátriai intézet lakója. • Váltás: Ausztria átadta hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét Romániának. Az EBESZ-t, amelynek 55 európai, észak-amerikai, valamint közép-ázsiai tagországa van, a konf­liktusok megelőzésére, a válságok megoldá­sára és az emberi jogok tiszteletben tartása fe­letti őrködés céljára hozták létre. Miniszterelnöki évezredköszöntő Budapest (MTI) - A megpróbáltatá­sok XX. századából felépíthetjük a remény XXI. századát - mondta Or­bán Viktor miniszterelnök a millen­niumi kormánybiztosság által szer­vezett, Évezredköszöntő elnevezésű ünnepségen hétfőn, az Országház Kupolatermében. Orbán Viktor az egy éve tartó millen­niumi ünnepségek kapcsán kijelentette, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen szép és nagy ünnep Magyarországon. Em­lékeztetett rá, hogy míg a világ országai­ban tegnap véget ért a millenniumi év, ad­dig a magyarok éppen most lendülnek be­le, hiszen a magyar millennium 2001. augusztus 20-án ér véget, feltéve, hogy az emberek abba akarják hagyni az ünnep­ségeket - fűzte hozzá. A kormányfő kitért arra, hogy az orszá­got járva azt tapasztalta, a millenniumot mindenki a saját személyes ünnepeként élte meg. Az elmúlt századra emlékezve leszögezte: megtanulhatta minden magyar ember, hogy magunkban kell bízni, nem abban, hogy könnyű az élet. Hozzátette: megtanultuk azt is, hogy minél többet te­szünk, annál többet vagyunk képesek meg­tenni. Magunkban kell bízni - mondta Orbán Viktor Fotó: MTI Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@iscomp.hu). Szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@iscomp.hu) - lapszerkesztő Petneházi Attila (petnehazi@iscomp.hu) - gazdaság Pozderka Judit (pozderka@iscomp.hu) - kultúra . Szabó Katalin (szabo.katalin@iscomp.hu) - társadalom T. Szűcs József (tszucs@iscomp.hu) - lapszerkesztő Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@iscomp.hu) - sport Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@iscomp.hu­­ hird.: naplohird@iscomp.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Mangu Krisztina. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9-589-935. | ^AAJKZ'­­ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 820 forint, negyedévre 2390 forint, fél évre 4590 forint, egy évre 8970 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 526-626. Index: 25 627 ISSN 0133-1051 MJUDO­ BIH­ARIJT N­APJE_______ Miff« SZEIBOZSA 2001. január 2., kedd Ismét felemelt fejjel Európában Van összetartó magyar közösség - fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ elnöke Bukarest (MTI) - A romániai magyarság politikailag és er­kölcsileg is győztesként ké­szítheti el év végi számveté­sét - hangoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség (RMDSZ) elnöke a romániai Magyar Szóban megjelent újévi üzenetében. Miután elmondta, hogy úgy is lehet mérleget készíteni, miszerint nehéz évet, sőt, nehéz évtizedet, évszázadot és évezredet zárunk, mert minket, magyarokat meg­szaggatott ez az évszázad, újból és újból ellenünk döntött a történe­lem, és lám, a romániai magyar­ság is több emberöltőn át külön élt, külön küszködött a nemzet többi részétől, Markó hangsúlyoz­ta: lehet búcsúzni egészen más­képp is. Mert hiszen ha azoknak, akik a történelem akaratát állandóan el­lenünk fordították, beteljesült vol­na a szándékuk, ma nem lenne Er­délyben magyar, aki az új évezre­det köszöntse. Márpedig vannak magyarok, van összetartó közös­ség, van kivel nekivágni egy új esztendőnek. Lehet, hogy ez az év­század nem volt a miénk. De ez az utolsó évtized a miénk volt. Talpra álltunk, ismét közösséggé kovácsolódtunk, az egész Kárpát­medence számára példát mutat­tunk egységből, erős politikai kép­viseletet és erős civil társadalmat hoztunk létre - hangoztatta az RMDSZ szövetségi elnöke. Értékelése szerint a romániai magyarság azért készítheti győz­tesként mostani számvetését, mert „ez az évtized a miénk volt. Tal­pon maradtunk, és együtt marad­tunk. Bárki bármit mondjon, miénk volt ez az év is, és a követ­kezetes kiállás az idén is meghoz­ta a maga eredményeit. Megkez­dődött a földek, erdők visszavéte­le, és valamivel többen tanulhat­nak magyarul az idén, mint ta­valy. Mi nem léptünk vissza, mi mentünk előre a magunk útján”. Végül az RMDSZ szövetségi el­nöke így zárta újévi üzenetét: „Amilyen kedvvel kezdjük ezt az évet, olyan lesz a magyar nemzet egész évezrede. Legyen jelszavunk az eljövő időben, az elkövetkező munkában és küzdelemben az, hogy: ismét felemelt fejjel, ismét együtt, ismét Európában!” A fiatalság jövőjéért imádkozott a pápa Róma (MTI) - Békét és felvi­rágzást kívánt a világnak II. János Pál pápa újévi köszön­tőjében. A Szent Péter térre néző ablak éjfél után öt perc­cel nyílt meg, hogy a pápa elmondja üdvözletét. - Kívánom, hogy az új évezred minden nemzetnek békét, igazsá­got, testvériséget és felvirágzást hozzon. Gondolataim mindenek­előtt a jövő reménysége, a fiatal­ság körül járnak, imádkozom Is­tenhez, hogy legyen értelme létük­nek - mondta a pápa. A Rómában szokatlanul hideg éjszakán több tízezren várakoztak arra, hogy megpillanthassák a 80 esztendős II. János Pált, és közvetlenül hallhas­sák áldásait. A jókívánságokat Ró­ma dombjairól tűzijáték kísérte. Előző nap II. János Pál pápa - a szent család vasárnapján - arra szólította fel a vatikáni Szent Pé­ter téren összegyűlt több ezer hí­vőt, hogy fedezzék fel újra a csa­lád értékeit. Beszédében azokról a családokról szólt, amelyek igen nehéz helyzetben vannak: súlyos szegénység terhe nehezedik rájuk, vagy külföldön kell keresniük a megélhetést, mert hazájukban nincs rá lehetőségük. „Minél ha­marabb rá kell eszmélnünk a csa­lád értékére” - hangsúlyozta a szentatya. Hozzátette: az idei évet a jubileumi megemlékezések és ünnepségek tették különlegessé. A pápa szerint Krisztus szüle­tésének 2000. évfordulóján az em­berek tiszta szívvel kívánták a megbékélést Istennel és embertár­saikkal. Tízezrek akarták látni a pápát Fotó: EPA Legalább negyvenezer Budapest (MTI)­­ Az átlagem­ber mindennapjait és a gaz­dálkodó szervezetek működé­sét is befolyásoló új törvé­nyek és kormányrendeletek léptek hatályba január elsejé­vel. A minimálbér növelése, a villamos energia díjának emelése is ezek közé tartozik. A teljes munkaidőben foglalkoz­tatott dolgozóknak január 1-jétől nem fizethető 40 ezer forintnál ke­vesebb havi bér. Hetibérként legalább 9200 forint, napibérként 1840 forint illeti meg a teljes mun­kaidőben foglalkoztatott dolgozót. Az órabérminimum 230 forint. Amennyiben teljesítménybérezéssel alkalmazzák teljes munkaidőben a munkavállalót, akkor havi munka­bérének - a tiszta teljesítménybér­nek, illetve a garantált bér és tel­jesítménytől függő mozgóbér együt­tes összegének - kell elérnie legalább a 40 ezer forintot a telje­sítménykövetelmények 100 százalé­kos teljesítése és a teljes munka­idő kitöltése esetén. Amennyiben a teljes munkaidő a napi nyolc órá­nál rövidebb, akkor a 230 forintos órabértételt arányosan növelni kell, hogy a havi bére elérje a 40 ezer fo­rintot. Amennyiben a teljes napi munkaidő - például a készenléti munkakörökben - meghaladja a 8 órát, akkor a 230 forintos minimá­lis órabér e szint alá csökkenhet. Emelkedik 6 százalékkal január 1-jén a villamos energia fogyasztói ára, egyidejűleg új periódus kez­dődik a tarifák számításában. Az ágazatban végrehajtott privatizá­ció után ez a rendszer olyan tari­fákat határozott meg, amely elis­merte a villamos energia előállítá­sának, szállításának költségeit és 8 százalékos eszközarányos nyere­séget garantált a termelő és áram­­szolgáltató cégeknek. Az árakat egy 1997. január 1-jén bevezetett induló árból képezték árképlet se­gítségével. A szintén tegnap óta érvényben lévő hulladékgazdálkodási törvény szerint valamennyi településen meg kell szervezni néhány éven belül a kommunális hulladékok begyűjtését, szakszerű elhelyezé­sét. Ahol jelenleg is működik hul­ladékbegyűjtés, ott január 1-jétől ez az önkormányzatok által köte­lezően végzendő közszolgáltatás. Ahol még nincs ilyen begyűjtés, ott a 2000-nél több lakosú telepü­lések esetében 2002. január 1-jén, az ennél kisebb településeken 2003. január 1-jén kell megkezdeni a be­gyűjtést, a szakszerű elhelyezést. A közszolgáltatás költségeit a tele­pülések lakóinak kell megfizet­niük. Hatályba lépett január 1-jén az új szövetkezetekről szóló törvény is. A régi típusú szövetkezetek a mostantól számított ötödik naptá­ri év végéig működhetnek, szövet­kezeti üzletrészt azonban nem bo­csáthatnak ki, a korábbiakat pe­dig be kell vonniuk. HIRDETÉS--------­ A DE ATC MTK TOVÁBBKÉPZÉSI ÉS TÁVOKTATÁSI OSZTÁLYA 2001. január 15-től NÖVÉNYVÉDŐ ÉS MÉREGRAKTÁR-KEZELŐ (OKJ 31 6206 02) középfokú, államilag elismert szakképesítést adó tanfolyamot indít 18. életévüket betöltött, legalább alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező­­ férfiak részére. ”­ A képesítéssel ellátható: növényvédelmi és növény-egészségügyi foglalkozások (II. kát. szerek) méregraktár-kezelői és növényvédőszer-forgalmazói tevékenységek. RÉSZL­ETEIZ­ETÉSI KEDVEZMÉNY LEHETSÉGES ! Bővebb tájékoztatás: Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Továbbképzési és Távoktatási Osztálya 4032 Debrecen, Böszörményi u. 138. _______________. Tel.: (52) 418-091, (52) 508-444/8021._______________ Több ügyészre van szükség Budapest (MTI)­­ Bár az ügyészség orvosol­hatatlan hibáktól men­tesnek bizonyult, a bű­nözés új formái elleni fellépés kellő haté­konysága érdekében szükséges az ügyészi szervezet átalakítása, centralizációja. Ez derül ki a Polt Péter legfőbb ügyész által jegyzett Ügyészség a III. év­ezredben című dokumen­tumból. A napokban nyilvános­ságra hozott és hamarosan az interneten is olvasható számvetés Polt Péter sze­mélyes tapasztalatai továb­bá a Legfőbb Ügyészség ve­zetőinek, a megyei főügyé­szeknek és a szakmai, érdekképviseleti szerveze­teknek a véleménye alap­ján rögzíti az ügyészség helyzetét, illetve a változ­tatás fő irányait. A negyvenoldalas do­kumentum megállapítja: míg az ügyészség teljes - büntető- és magánjogi - ügyiratforgalma az elmúlt évtized során 440 ezerről 724 ezerre, azaz 64 száza­lékkal nőtt, addig az ügyé­szek létszáma 963-ról 1265- re, azaz csupán 31 száza­lékkal, így tehát az egy ügyészre jutó munkateher ma 25 százalékkal na­gyobb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Az ismerté vált bűncse­lekmények száma 1990 és 1999 között csaknem ötven százalékkal, 341 ezerről 506 ezerre emelkedett. Az ügyészség azonban ennek ellenére időszerűen dolgozik: 1999-ben a vád­emelési javaslattal a nyo­mozó hatóságoktól érkezett ügyek 80 százalékában 15, fennmaradó 13,7 százaléká­ban pedig 30 napon belül döntés született. Terror az arab­gyűlölet miatt Jeruzsálem (MTI)­­ Izraelben egy vasárnapi terrortámadásban meggyilkolták a Kah betiltott arabgyűlölő szervezet alapítójá­nak fiát és menyét. A szervezet alapítóját, az amerikai születé­sű Meir Kahane rabbit egy arab férfi 1990-ben New Yorkban megölte. Fia, a harmincas éveiben járó Benjamin Zeév Kahane feleségé­vel és öt gyermekével gépkocsi­val utazott Ciszjordániában, és a Rámalláhtól északra lévő Ofra zsi­dó település közelében paleszti­nok automata fegyverekből tüzet nyitottak rájuk. A szülők meghal­tak, a gyerekek pedig megsebesül­tek, az egyik súlyosan - közölték a jeruzsálemi kórházban, ahol ápolják őket. Az izraeli hadsereg úttorlaszokat állított fel a környé­ken, és keresi a tetteseket. Ben­jamin Kahanét az izraeli hatósá­gok többször bebörtönözték szél­sőséges tevékenységéért. A felrobbant autó 1999 novemberében készült fotó Kahane-ról Fotók: epa

Next