Hajdú-Bihari Napló, 2001. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

2. oldal RÖVIDEN • Bulatovic lemondott tisztéről­ Lemon­dott pártelnöki tisztségéről szerdán Mo­­mir Bulatovic volt jugoszláv kormányfő, Slobodan Milosevic egykori államfő elnök hűséges politikai szövetségese. Bulatovic montenegrói elnökként, majd 1998 tava­szától jugoszláv miniszterelnökként hosz­­szú éveken át Milosevic legfőbb mon­tenegrói szövetségesének számított. • Erőszakhullám Bulgáriában. Bulgáriá­ban lemondott szerdán az országos rend­őrfőnök, miközben a hatóságok tehetet­lenül állnak az újabb bűnözési hullám előtt. Bulgáriát erőszakhullám sújtja: nem­régiben meggyilkolták az alvilág több ismert alakját, pénteken pedig tettleg bántalmazták a parlament külügyi bizott­ságának a vezetőjét. Hétfőn Szófia bel­városában egy ittas rendőr a levegőbe akart lőni, de hátba talált egy 16 éves lányt, aki életét vesztette. Súlyos következmények Budapest (MTI)­­ Orbán Viktor minisz­terelnök a Magyar Rádiónak adott szoká­sos szerda reggeli interjújában közölte, hogy a napokban nyilvánosságra került, Torgyán József fiát korrupció gyanújába keverő hangkazettáról úgy nyilatkozott a miniszterelnök, hogy az ügynek minden­képpen súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia: ha igaznak bizonyul, akkor az érin­tettek, ha pedig koholmány, akkor a nyil­vánosságra hozók tekintetében. Értékelése szerint amennyiben egy kor­mánytag hozzátartozója kormányzati szer­vekkel összefüggésben követ el törvény­­sértést, akkor minden érintettnek viselnie kell a felelősséget, ha pedig a kormánytól teljesen függetlenül, akkor az illető mi­niszternek erkölcsi alapon kell levonnia a következtetést, mint ahogyan adott eset­ben ő így is cselekedne. Minek vagyunk még két párt? Gyöngyös (MTI) - A Fideszt kisebb távol­ság választja el a Magyar Demokrata Fórumtól, mint az FKGP-től, csak azt nem értem, minek vagyunk még két különböző párt - mondta szerda esti gyöngyösi fórumán Kövér László. A Fidesz elnöke ugyan sok sikert kívánt az MDF egyéni arculatformálásához, ám hozzátette: azt is kívánja, hogy ez az egyéni arculatformálás ne éppen 4,9 száza­lékig legyen sikeres.­­ Ebben az esetben ugyanis - folytatta - éppen 4,9 százalékot fognak elvenni a polgári koalíciótól. Ezért kockázatos, amit csinálnak - értékelte az MDF tevé­kenységét a Fidesz elnöke. HAJDÚ-BIHAR­­ JEF­und Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@inform.hu). Szerkesztők: Barna Attila (barna.attila@inform.hu) - lapszerkesztő Petneházi Attila (petnehazi@inform.hu) - gazdaság Pozderka Judit (pozderka@inform.hu) - kultúra Szabó Katalin (szabo.katalin@inform.hu) - társadalom T. Szűcs József (tszucs@inform.hu) - lapszerkesztő Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@inform.hu) - sport Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@inform.hu­­ hird.: naplohird@inform.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Mangu Krisztina. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor, telefon: 06 (20) 9-589-930; marketing: Lipcsei László, telefon: 06 (20) 9-589-935. I­enior ! Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06 (80) 304-304. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., telefax: 417-985. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az Inform Média Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 820 forint, negyedévre 2390 forint, fél évre 4590 forint, egy évre 8970 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleges lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen. Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László Telefon: 526-626. Index: 25 627 ISSN 0133-1051 MAJDU-NM­A*­I ! HIrPIC SZÉLRÓZSA 2001. február 1., csütörtök Gyorsan döntenek a kazettáról A miniszter fia kártérítést kér jó hírneve lejáratásáért Budapest (MTI)­­ A Legfőbb Ügyészség (LÜ) megvizsgálta a Népszavától kapott kazet­tát, valamint a csatolt felje­lentést, majd továbbította a Fővárosi Főügyészségnek az­zal, hogy jelölje ki a hatás­körrel és illetékességgel ren­delkező nyomozóhatóságot. Az LÜ szóvivője, Horányi Miklós - arra a kérdésre, hogy a vizsgálat során találtak-e bűncse­lekményre utaló nyomot vagy kö­rülményt - elmondta: a Legfőbb Ügyészség vizsgálata mindössze abból állt, hogy meghallgatták a felvételt, és elolvasták a feljelen­tést. Ezt követően továbbították az illetékes testülethez a doku­mentumokat - tette hozzá a szó­vivő. Az említett kazettát a Nép­szava juttatta el hétfőn az LÜ-höz azzal a gyanúval, hogy a felvétel alapján esetleg korrupcióban va­ló érintettséggel lenne gyanúsít­ható Torgyán Attila, a földműve­lésügyi miniszter fia. Torgyán Attila hétfőn határozottan visszautasította és alaptalannak nevezte a Népszava vele kapcso­latos állításait, Torgyán József földművelésügyi miniszter pedig jogi lépések megtételét helyezte kilátásba. Torgyán József földmű­velésügyi miniszter szerdán arra kérte Orbán Viktor kormányfőt, hogy a valóság kiderítése érde­kében az illetékes hatóságoknál a lehető leggyorsabb, ha lehet, so­ron kívüli vizsgálatot kezdemé­nyezzen. Torgyán József úgy fo­galmazott: „Erre a miniszterel­nök úrtól az ígéretet megkap­tam.” Horányi Miklós kérdésre válaszolva elmondta azt is: Torgyán Józseftől hozzájuk mindeddig nem érkezett sem fel­jelentés, sem pedig más, egyéb megkeresés­­ sem szóban, sem írásban. Az Fővárosi Főügyész­ségen Nyiasi Gyula, a nyomozás­felügyeleti osztály vezetője közöl­te, hogy a Legfőbb Ügyészség kül­deménye megérkezett, tanulmá­nyozzák és három munkanapon belül döntenek az intézkedésről. Torgyán Attila a Népszava című napilaptól példaértékű kártérítést kér, és a hamisan vádlók felelős­ségre vonását kezdeményezi az új­ság hétfői számában megjelent cikk vele kapcsolatos állításai miatt. Mint ismeretes, a napilap arról számolt be, hogy egy hang­­felvétel jutott a birtokába, ame­ly kenőpénz „célba juttatásáról” szól, és bűncselekmény alapos gyanújára utal. A Népszava úgy tudja, hogy az ügyben érintett le­het Torgyán Attila. - A Népszava az ügyvédi jó hír­nevem lejáratásán túl az egész magyar hírközlés lejáratásáért is felelős - fogalmaz közleményében Torgyán Attila. Borókai Gábor kormányszóvi­vő egyébként megismételte Orbán Viktor kormányfőnek a közszol­gálati rádióban tett kijelentését, miszerint, ha beigazolódnak azok a vádak, amelyekről a sajtó be­szél, akkor ennek kell, hogy le­gyenek politikai konzekvenciái. • •Összetűznek. Folytatódtak az albán tüntetők és a nemzetközi békefenntartók előző nap kirobbant súlyos összetűzései Kosovska Mitrovicában: a helyzet elmérgesedését jelzi, hogy az előző napinál többen sebesültek meg, a békefenntartók pedig csapaterősítést küldtek az észak­koszovói városba. Az összetűzések kedden kezdődtek albán tüntetők és a francia békefenntartók között az albánok lakta déli városrészben Fotó: epa Orosz-amerikai „csúcstelefon” Moszkva (MTI)­­ Az orosz-amerikai együttműkö­dés, a szoros és eredmé­nyes párbeszéd folytatása, a problémák ésszerű, köl­csönösen elfogadható megoldása mellett foglalt állást Vlagyimir Putyin orosz és George Bush ame­rikai elnök szerdán folyta­tott telefonbeszélgetésük során - jelentette a Kreml sajtószolgálata. Putyin és Bush először tár­gyalt egymással telefonon az új amerikai adminisztráció felállá­sát követően, s az orosz államfő köszöntötte amerikai kollégáját hivatalba lépése alkalmából, sok sikert kívánva felelősségteljes feladatai ellátásához. A két elnök érintette a külügyminisztériu­mok közötti kapcsolatfelvételt - a külügyminiszterek az elmúlt napokban állapodtak meg tele­fonon közeli találkozójukról, de ennek pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra -, to­vábbá a két nagyhatalom nem­zetbiztonsági tanácsai, az elnö­ki adminisztrációk közötti, vala­mint a kormányközi együttmű­ködés kérdéseit is. A Kreml saj­tószolgálatának közlése szerint mindkét elnök az orosz-ameri­kai csúcs előkészítése fontos sza­kaszának tekinti az intenzív kap­csolattartást a két ország külön­böző szintű képviselői között. A moszkvai bejelentés szerint szó esett a Borogyin-ügyről is (Pavel Borogyint, az orosz-fehér­orosz unió államtitkárát január közepén svájci körözés alapján vették őrizetbe New Yorkban, mert még a Kreml gazdasági hi­vatalának vezetőjeként állítólag kenőpénzt fogadott el svájci cé­gektől, s pénzmosással is gyanú­sítják). Az orosz elnök reményét fejez­te ki, hogy sikerül olyan megol­dást találni erre a problémára, amely megfelelne a jogi és hu­manitárius elveknek, s Putyin Szavait Bush - a Kreml sajtószol­gálata szerint - megértéssel fo­gadta. Emlékezetes, hogy Putyin elnök a múlt év végén megke­gyelmezett a súlyosan beteg ame­rikai Edmond Pope-nak, akit Oroszországban kémkedésért ítéltek húsz évre, s akiért Bill Clinton amerikai elnök is több­ször közbenjárt. Gondolkodóban az MVSZ Szombathely (MTI)­­ A Magya­rok Világszövetségének elnöksé­ge még nem döntött arról, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul­­t amiatt, hogy a parlament meg­vonta a szervezet költségveté­si támogatását - közölte szerdán Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. - Az lenne a célravezetőbb, ha a parlament tagjait sikerülne meggyőznünk arról, hogy térje­nek vissza határozatukra, bírál­ják felül döntésüket - mondta. Az MVSZ elnöke szerint a szö­vetség bevételeinek több mint 80 százalékát jelentő költségvetési támogatás megvonása méltatlan, és lehetetlen helyzetbe hozta a világszövetséget. Eddig 12 ezer halott Az utóbbi ötven év legsú­lyosabb indiai földrengése nyomán eddig 12 ezer ember holttestét találták meg a romok között, s várható, hogy az áldozatok száma eléri majd a 25 ezret. Ezeket az adatokat Gudzsarát szövetségi állam kormánya közölte: a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű rengés ezen állam területén okozta a legna­gyobb károkat. Egyébként az indiai műemlékvédelmi társaság tisztviselőinek felmérése szerint a föld­mozgásban súlyosan meg­sérült több történelmi emlékmű is Fotó: EPA Torgyán marad „Ha én minden, a sajtóban megjelent rágalomra lemond­tam volna, akkor körülbelül ezerszer tehettem volna ezt meg” - mondta Orbán Vik­tor miniszterelnökkel folyta­tott másfél órás megbeszé­lése után Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke. - Nem került szóba a felmentésem, vagy a lemondásom, ugyan­olyan jó a kapcsolat közöt­tünk, mint korábban, vagyis korrekt és partneri - mond­ta Torgyán József a találko­zó után. A pártelnök-minisz­ter a tervezettnél hosszabb ideig, közel másfél órán át folytatott megbeszélést a mi­niszterelnökkel. Ezen, mint elmondta, ő maga kérte Or­bán Viktort, hogy a Népsza­va rágalomhadjárata ügyé­ben az illetékes hatóságok, vagyis az ügyészség és a rendőrség folytassanak le egy gyors vizsgálatot. A gyorsaságra a miniszterel­nök ígéretet tett. Torgyán József távozása után Borókai Gábor szóvivő nem kívánt egyéb részlete­ket mondani az Orbán- Torgyán találkozóról, de megerősítette a kisgazda-mi­niszter korábbi szavait, hogy nem került szóba Torgyán József felmentése. Borókai Szabadi Béla állítólagos menesztését is cáfolta. Kiállnak mellette Budapest (MTI) - Az FKGP rendkívüli országos elnökségi ülése egyhangúlag kiállt mellet­tem és fiam mellett - mondta Torgyán József kisgazda -pártel­nök a szerdai ülést követően új­ságírók előtt. A politikus hangsúlyozta: az országos elnökség megdöbbené­sének adott hangot az ellene és fia ellen folyó, Kovács Béla és Nagy Ferenc koholt pereit idé­ző kampánnyal kapcsolatban. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért volt szükség a rendkívüli országos elnökség összehívására, a kisgazda-pártelnök azt mond­ta: a felgyorsult politikai ritmus önmagában megválaszolja a kér­dést. Szabadi Béla felmentésével kapcsolatos hírekre reagálva úgy fogalmazott, az FVM politikai ál­lamtitkára olyan értékes munka­társa, akitől semmilyen módon nem kíván megválni. A menesztését követelik Budapest (MTI)­­ Demszky Gá­bor, az SZDSZ elnöke felkéri Or­bán Viktor miniszterelnököt: ra­gadja meg a csütörtöki országér­tékelő beszéd alkalmát, és jelent­se be Torgyán József földműve­lésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter távozását a kormányból. A politikus álláspontja szerint ez a kormányfői bejelentés „össz­­nemzeti megkönnyebbülést okoz­na”. Az SZDSZ elnöke úgy látja: ezt a belátó döntést - az ország érdekében - immár nem Tor­gyán Józsefnek, hanem a minisz­terelnöknek kell haladéktalanul meghoznia. Torgyán Józsefnek botrányai miatt akkor sem vol­na ideje a magyar mezőgazdaság­gal foglalkozni, ha egyébként lenne más ötlete, mint a kolum­biai kokacserjék kiváltása. Egy demokratikus országban nem maradhat szakminiszter az, aki vagy úton van, vagy éppen ma­gyarázkodik a villája, a pártja vagy a családja körüli botrányok miatt - fejti ki Demszky Gábor.

Next