Hajdú-Bihari Napló, 2001. március (58. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-23 / 69. szám

2001. március 23., péntek NAHIO AKTUÁLIS_______ Béke veled! Pál Csaba A m­­űholdakra vadászhat felhőtlen éjsza­kákon az égbolton az, akinek elegendő tü­relme van ehhez. Az apró, csillagokhoz ha­sonló fénypontok sebesen szelik át a sötétet, s ha az ember - szó szerint - eléggé körül­tekintő, egy időben akár két-három efféle „égi szekeret" is felfedezhet. A világ másik végén élők most nem egy köveit tőlünk biz­tonságos távolságban lévó műhold látványá­ban, hanem egy sokkalta nagyobb objek­tum, a Mir űrállomás pusztulásában „gyö­nyörködhetnek", némi rettegéssel telve. Mert hiába vezérlik a földi irányítók a kivén­­hedt szerkezetet a határtalan óceán kellős közepe felé, senki sem vehet mérget arra, hogy egy-egy darab nem kalandozik el, s nem esik szárazföldre, netán lakott területre. Indokolt lehet a planétánk déli féltekéjén élők körében némi félelem, ugyanis az űrha­józás történetében nem egyszer volt már pél­da arra, hogy minden jóakarat dacára egy­­egy űrjármű maradványa nem semmisült meg a légkörben, hanem elérte a felszínt. Az első űrállomás, a szintén „lehozott" 80 ton­nás amerikai Skylab nagyobb darabjai 1979- ben ugyan a tengerbe vesztek, de kisebb ré­szek Ausztrália közepére, a sivatagba hullot­tak. A 40 tonnás Szaljut-7 űrhajó és a hozzá kapcsolt modul darabjai 1991 -ben Chile és Argentína határán szerencsére lakatlan terü­letre, az őserdőbe zuhantak. Jogosan merül­het fel a kérdés: ugyan mi végre kockáztatni, s miért nem lehet nemes egyszerűséggel a világűrben felrobbantani a feleslegessé vált űreszközt. Valószínűleg azért, mert a szemét­tel már amúgy is jócskán zsúfolt Föld-közeli zónában ez a jelenleg is ott röpködő jármű­vekre lenne igencsak veszélyes, aztán meg ránk, ha a sérült műholdak ellenőrizetlenül a mi nyakunkba kezdenének potyogni. Egy űr­járműnek ugyanis a legkisebb űrszemét is a gyilkosa lehet, mert az óriási sebességgel száguldó darabok egy esetleges ütközéskor végzetes sérülést okozhatnak. Reménykedjünk benne, hogy a 180 ton­nás szovjet-orosz űrállomás utolsó, magukat a légkör „tisztítótüzén" átküzdő maradvá­nyai kivétel nélkül elmerülnek a hullámok­ban, s nyugodtan mondhatjuk: Mir - ami oroszul békét is jelent -, béke veled! Kosa Lajos lett az év polgármestere Hévíz (HBN - P. Cs.) - Debrecen első embere. Kosa Lajos nyerte el ebben az esztendőben Az év polgármestere címet. Az elismerés értékét növeli, hogy azt - országos hatókörű szava­zás keretében - a polgárok ítélik oda. A Szféra Kft. öt esztendeje alapította dí­jat a legnépszerűbb, legsikeresebb városi vezetők - a polgármesterek, majd később az alpolgármesterek, jegyzők - tevékeny­ségének elismerésére. - Nagyon meglepett, s nagyon jól esett ez az elismerés - mondta el érdeklődésünk­re Kósa Lajos, aki csütörtökön Hévízen ve­hette át a díjat. Rögvest hozzá is tette, hogy szerinte ez nem csak személyének, hanem a városnak, valamint a vele együtt dolgozó önkormányzati csapatnak is szól. Az elismerés értékét csak növeli, hogy az egész országból leadhatták szavazataikat a polgárok, s egyenlő eséllyel voksolhattak az összes hazai - több mint 3200 - polgár­­mesterre, ugyanis a szavazatokat a telepü­lések lélekszámához arányították. Kósa Lajos úgy véli: az, hogy ő nyerte az idei szavazást, jelzi, hogy az emberek szerte az országban érzékelik Debrecen fej­lődését, s figyelemmel követik a keleti or­szágrész sorsának alakulását. Debrecen polgármestere a most már díj­jal is „tanúsított” népszerűséget itthon is érzi: gyakran szólítják meg az utcán, so­kan kívánnak neki erőt, kitartást munkájá­hoz. „Mindemellett ezt a várost kritikus szem­léletű emberek lakják, így bírálatokat is kapok - mondta Kósa Lajos -, de ez nem zavar, hiszen magam is hasonló habi­tusú vagyok, s a bírá­latok éberen tartanak.” A díj Fotó: internet 3. oldal Búcsú a Mirtől: az oroszok félnek Kaviárt, konyakot csempésztek az űrállomásra a nehézségek enyhítésére Moszkva (MTI)­­ Tizenöt év űrszolgálat után a Mirnek pénteken, közép-európai idő szerint reggel 6 óra 20 perc­kor kell megsemmisülnie. A 140 tonnás szerkezet java része a légkörbe jutva elég, ám a feltételezések szerint mintegy 1500 roncsdarab, összesen mintegy húsz ton­na súllyal a Csendes-óceán déli vizeibe vágódik. A Mir kijelölt „temetkezési te­rülete” Új-Zéland és Chile között van, mintegy hatezerszer kétszáz kilométeres vízi területen. A Mir űrállomás péntekre ter­vezett megsemmisítése aggoda­lommal tölti el az orosz űripar­ban foglalkoztatott 200 ezer em­bert, és a Dennis Tito amerikai űrturista felbocsátásával kapcso­latos amerikai elutasítás csak erősíti ezt. Mint ismeretes, az amerikai Dennis Tito jókora előleget fize­tett ki a Miren tervezett űruta­zásának 20 milliós „belépőjegyé­re” - azonban az oroszok közben úgy döntöttek, hogy megsemmi­sítik a Mirt, és a „turistát” a Nemzetközi Űrállomás (az angol elnevezést követő rövidítés sze­rint: ISS) orosz személyzetének tagjaként viszik fel néhány nap­ra a kozmoszba. Összesen 28 szovjet és orosz személyzet „má­sodik otthona” volt egy időre a Mir űrállomás, amely a tervek szerint pénteken semmisül meg. „Amikor először jutottunk fel az űrállomás belsejébe, igen nagy örömet éreztünk, izgalmas mun­ka állt előttünk” - emlékszik vis­sza Vlagyimir Szolovjov, aki a Mir 1986. március 13-án felkül­dött első személyzetének tagja volt és ma az állomás megsem­misítését irányítja. Alekszandr Lavejkin, aki egy évvel később követte, kevésbé kellemes emlékeket idézett fel az űrállomással való találkozásról.­­ Sötét volt és zúgtak a ventilá­torok. Felkiáltottam: „Itt fogunk élni hat hónapon át?!” Jurij Romanyenko, űrhajós társam ironikusan válaszolt: „Vannak emberek, akiket hosszabb ideig tartanak börtönben”. Amikor megérkeztek a Mirre, a kozmonauták ráébredtek, hogy az űrállomás egészen más a va­lóságban, mint a csillagvárosi szimulátor, ahol felkészültek a misszióra. „Meg voltam döbben­ve, milyen sok műszer és műsza­ki anyag van a Miren. Minde­nütt volt belőlük, a falakon és még a mennyezeten is” - emlék­szik vissza Alekszandr Lazutkin, aki hat hónapot töltött a Mir fe­délzetén 1997-ben.­­ Olyan nagy űrállomás volt ez, hogy könnyen el lehetett tévedni benne. Emlékszem, egy ízben észrevettem, hogy Rein­­hold Edwald, német űrhajós társam körbe-körbe forog. Meg­kérdeztem, mit csinál, és ő zavartan válaszolt: „Szása, nem tudom, hova kell mennem.” - meséli. - A legnehezebb az volt, hogy zárt térben kellett élnünk - em­lékezik Lavejkin. Hogy elkerül­jék a depressziót, az űrhajósok vicceket, anekdotákat meséltek egymásnak a magasban. „Enge­délyezték számunkra, hogy felvi­gyünk a Mirre egy gitárt, azzal a feltétellel, hogy nem rejtünk bele csempészárut” - mosolyog Lavejkin. Az orvosok nagyon tartottak az űrbéli bélfertőzésektől és ezért szigorúan szabályozták az űrhajósok étrendjét, ők viszont igyekeztek kijátszani a megszo­rításokat. A Mir-beli tartózkodás során a kozmonauták gyakran találtak egy-egy laposüveg konyakot, pár kis doboz kaviárt elrejtve a Progressz teherűrhajókon, ame­lyek két-három havonta utánpót­lást szállítottak számukra.­­ 1999. január 1-jén a Miren ün­nepeltük az új évet és űrhajós társunk Szergej Avgyejev szüle­tésnapját. Az előző nap érkezett egy teherűrhajó, amelyen talál­tunk egy, vörös kaviárt tartal­mazó csomagocskát, amelyet asszonyaink küldtek fel - mesé­li Gennagyij Padalka. „Ami az alkoholt illeti, az emberiség még nem talált fel jobb eszközt a stressz elleni harcra, és egy-egy ital igen jól esett például az űr­séták után” - fűzi hozzá. Véget ért égi pályafutása Fotó: epa Szinte kizárt a gombák lejutása - nem várták meg, hogy leessen Debrecen (HBN - G. I.) - Hozhatnak-e veszélyt a Föld élővilágára az űrállomáson tenyésző mikrogombák ag­resszív válfajai? - kerestük fel a kérdéssel Tóth János Attila mikrobiális ökoló­gust, a Debreceni Egyetem docensét. - Valóban elképzelhető, hogy az űrállomáson különböző gom­bák növekednek, hogy az űrben, ahol a mesterséges körülmények révén oxigén és tápanyag egyaránt van, szaporodhattak és megtámadhattak bizonyos anya­gokat. Az sem zárható ki, hogy valamilyen, például kozmikus sugárzás hatására mutánsok ke­letkeztek. Szelektálódhattak, ki­­tenyésztődhettek mikrogomba fa­jok a földiektől eltérő, speciális viszonyok közt. Azt azonban ki­zártnak tartom, hogy a gombák lejuthatnak a Földre ezzel az űr­állomással. Mert ha érkeznek is le darabok az űrállomásból, kér­dés, hogy milyen hőmérséklettel. Pontosan meg tudjuk mondani, hogy két órán keresztül 160 Cel­­sius-fokon tartva a gombák el­pusztulnak. A Földre érkező űrjárműdarabok pedig ennél alighanem magasabb hőfokra iz­zanak. Elképzelhető, persze, hogy valamely különösen védett berendezés belsejében, amely nem tud úgy felhevülni, valóban lejutnak, de akkor is a tengerbe esnek, és eléggé valószerűtlen, hogy ott továbbra is életben ma­radnak. - Miért kell lehozni a Mir űr­állomást? - kérdeztük ugyancsak a Debreceni Egyetemen Beke De­zső professzortól, a szilárdtestfi­zika tanszék vezetőjétől. - Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy miért most kell le­hozni? Hiszen lejönne magától is, és akkor jobb, ha ellenőrzött körülmények között jön le. Miért jönne le magától is? Azért, mert ezek a Föld körül keringő objek­tumok befelé szűkülő pályán mo­zognak, nem pedig állandó suga­rú pályán. Emiatt közelednek a légkörnek ahhoz a sűrűbb réte­géhez, ahol már jelentős fékezés, még jelentősebb lassulás törté­nik, és elégnek. A korábban fel­lőtt összes többi műhold elért er­re a pályára, és magától elégett vagy - részben - lehullt. A Mir óriási tömegű. Nem hagyják spontán megtörténni a visszaté­rését, mert valószínűleg nem ké­pes a teljes tömege felemésztőd­ni a súrlódás miatti felizzásban, egy része megmarad szilárd ál­lapotban és úgy hullik le. A mű­szaki szerkezet részleteit nem is­mervén nem tudhatom, hogy nincsenek-e benne olyan, keramikusan, fémesen több ré­teggel védett, zárt terek, amelyek a légtérbe érve kívülről izzanak, olvadnak, de a belső rész nem hevül fel, másrészt nem deformá­lódik annyira. Ennek az esélyét nehéz megbecsülni. Általános ismereteim alapján azt gondo­lom, hogy a belső részek is va­lószínűleg több száz fokra felme­legednek. Tóth János Attila Beke Dezső Fotók: Gulyás Imre N­agyon szívesen. Ré­gi vágyam, hogy megtekintsem a világ­űrből a Földet, és ha lehet, ki is próbálom. Ennek érdekében már részt vettem egy rek­lámkampányban, ami­nek az volt a tétje, hogy a nyertes eljuthat az űrvárosba. Az éle­temből egy évet áldoz­nék az utazgatásokra. Nem a messzi bolygók­ra vágyom, hanem ar­ra, hogy a fotókon lá­tott gyönyörű Földet megnézzem és szívesen rálépnék a Holdra vagy egy másik élettel megáldott bolygóra. Fábry András FŐISKOLAI HALLGATÓ E­lmennék, hiszen en­gem is - mint min­denki mást - érdekel a világűr. Jó, hogy látjuk a tévében az odakinn készített felvételeket. Kíváncsi lennék a távo­labbi bolygókra is, de ismerem a korlátain­kat, tudom, hogy még csak a Holdra jutott el ember. Véges az embe­ri élet, nem lehet belő­le 10-20-30 évet áldozni a világűrben való utaz­gatásra. A Mir űrállo­más tengerbe bocsátá­sával nem értek egyet, mert szennyezi a vizet. Viszont fent sem ma­radhat. Józsa Csaba MUNKANÉLKÜLI T­alán elmennék az érdekesség ked­véért. Nehéz elképzelni, hogy milyen élet van más bolygókon. Nekem nagyon különösek az égi dolgok. Nem tudni, hogy mi van ott, földi ésszel felfoghatatlan az egész. Érdekel minden, ami a világűrrel kap­csolatos, el szoktam gondolkodni rajta, vajon van-e élet máshol és hogy miyen az. A Mir űrállomás sorsára nem figyeltem, de valószínű hogy min­den a tervek szerint történik. Barta Anita PÉNZTÁROS E­lutaznék. Megnéz­ném kívülről a Föl­det, esetleg messzebbre is elmennék. A Mir elöregedett, de talán más megoldást is ki le­hetett volna találni ve­le kapcsolatban. Talán fenn lehetett volna tar­tani, fejleszteni. Egy időben arról beszéltek, hogy vállalkozás formá­jában üzemeltetik vagy kijuttatják a Nap­rendszerbe. Gondolom, mindez anyagiak hiá­nyában nem valósulha­tott meg. Hallottam az amerikai utazóról. Menjen, ha van rá pénze. Pap Gábor TANÁR A Marsra szívesen el­mennék. A Mir már elég kiszolgált ál­lomás és valószínűleg nem biztonságos. Alá­vetném magam a felké­szítési procedúrának, kiskorom óta érdekel az űrutazás, a súlyta­lanság állapota és a többi élmény. Koráb­ban nagy hírverést csaptak az űrkutatás­nak, többet tudósítottak róla, emlékszem pél­dául a Challanger ka­tasztrófájára. Régebben nagy sztárok voltak az űrhajósok, most már alig hallani róluk. Pető Zsolt VÁLLALKOZÓ

Next