Hajdú-Bihari Napló, 2001. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2001-07-18 / 166. szám
8. oldal ■AúviDZty____________________| • Százéves a Gödöllői Művésztelep. A centenárium alkalmából három kiállítás idézi a szecesszió hazai fellegvárának emlékeit: a tárlat Gödöllőn, a városi múzeumban és a Petőfi Sándor Művelődési Központban november 4-ig, míg a budapesti Iparművészeti Múzeumban szeptember 30-ig látható. • Végvári vigasságok. Az egri vármúzeum kiemelkedő rendezvényét az idén július 21-29. között rendezik. A fesztiválon többek között sor kerül haditorna-bemutatóra, régi zenei együttesek koncertjére, szerepelnek középkori táncokat bemutató csoportok. Mellékhatás Bényei József Jelentem, jól vagyok. Ezt azoknak a rádiós szerkesztőknek mondom, akik az elmúlt hónapokban mindenféle nyavalyát végigélettek velem, kiváló megelőző és tanácsadó, egészségvédelmi műsoraikkal. Ha ezt a dömpinget túléltem, hosszú életű leszek a Földön. (Ha csak az új elnök meg nem valósítja tervét, miszerint még több egészségügyi műsort szolgáltat a rádió.) Egyelőre mellékhatást sem észlelek. Azaz... Valamit mégis. Végighallgattam a Kossuth rádió hét végi gasztronómiai és idegenforgalmi műsorait, és nem rontottam el a gyomrom. Igaz, csak hallgattam, nem főztem, nem ettem. (Maradtam a családi húslevesnél és tárkonyos csirkénél. Idegenforgalom nélkül.) Hallgatás közben próbáltam számolni is. Kinek is szólnak ezek a műsorok? Mennyi forintra van szüksége valakinek, hogy az ínycsiklandozó ajánlott finomságokat megfőzze vagy megvegye? Vajon tényleg azok hallgatják ezeket a műsorokat, akik fizetni is tudnak? No, itt jelentkezik az első mellékhatás. A gyomorideg. Vajon az-e a közszolgálatiság a rádióban, ha egy meglehetősen szűk, fizetőképes közönség extra igényeire támaszkodnak? Vajon az közszolgálatiság-e, ha nem veszik figyelembe, hogy az ország lakosságának nagy százaléka örül, ha egyszerű ételekből hetente egyszer jóllakhat? Aztán van másik mellékhatás is. Miután a rádióban egymást érik a különböző napok, hetek, gondolkodom. Miért nem merik odaírni ezekre a műsorokra, hogy ezek bizony szolgáltatásnak álcázott reklámok. Az egyiket a Matáv, a másikat a Westel (és így tovább) jegyzi, támogatja. Nem baj ez. Sőt, természetes. De miért álcázzuk báránynak a farkast? Miért lázadozik a közszolgálati tévé néhány műsorában a globalizáció és a fogyasztói szemlélet ellen, amikor maga is ezt népszerűsíti és szolgálja? Mellékhatásként jelentkezik továbbá az a kétely is, meddig szabad a jelenlegi merev keretek közé szorítani az adók műsorait. Persze, hogy kell a rend, a kiegyensúlyozottság, a pontosság. Csak az ember kezdi unni, hogy a hét minden napján ugyanabban az időben ugyanazt hallja, nagyjából ugyanazoktól. Most, hogy új főnöke van a rádiónak, szelíden figyelmeztetni kellene, hogy a rádió is lehet a mobilitás, az érdekesség, a színes variációk eszköze és fóruma. Talán akkor sikerülne növelni hatásfokát, az iránta való érdeklődést, a befogadási folyamatot. Mellékhatások nélkül. (A gasztronómia és idegenforgalom hétvégéje a Kossuth rádióban, szombat, vasárnap) 2001. július 18., szerda NAPI KULTÚRA A megnyúzott emberi test alkotóereje A mindennapi érzések világa jelenik meg Bulecza Gábor festői naplójában Fábián György Hajdúböszörmény (HBN) - A festmény készülhet hosszas, aprólékos műgonddal, de kirobbanó lendülettel is. Az első pillanatban fölszabaduló energia fontossága nem elhanyagolható a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepen sem - különösen, ha nagy a hőség. Amikor Bulecza Gábor ungvári festőművészt a törekvéseiről faggatom, arról beszél: minden festő, aki alkotótáborba jön, saját elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Számára ez nem kollektív tevékenység: saját problémáival néz szembe a munkán keresztül. A képsorozat, amelyet itt készített: napló. A mindennapi történésekről levont következtetései jelennek meg, saját érzéseinek lenyomataként. Olykor sikeresnek mondható a napja, olykor nem, s mindez tükröződik a képein. Akciófestészet Mutat egy festményt, és elmondja: próbál nagy erővel, mintegy „action painting” felfogásban alkotni - amikor is nem maga a kép a fontos, hanem a festés mint művelet, mint cselekvés de nem volt annyi ereje, hogy befejezze. S amikor nem tud egy pillanat alatt elkészülni, akkor elkezd bajlódni, gondolkodni, hiszen nincs már meg az az első ihlet, illetve inkább az az energiamennyiség, amellyel „helyből” teljessé teheti a képet. Hozzáteszi: az effajta alkotói mechanizmusnak olyan sokféle megközelítése lehet, hogy két napig is tudna beszélni róla: a különböző festékekről, eszközökről, a különféle realitású színekről, foltokról, az ecsetvonásokról. Elmondja: többféle technikát és eszközt hozott magával, s azokból próbál kiindulni. Mindez persze nem mindig bizonyul elegendőnek, olykor így is nehéz rálelnie a megfelelő anyagra, s akkor mindig az illető új matéria jellegzetes tulajdonságainak a kifürkészésével kell kezdenie. Keserűen kínzatul A böszörményi művésztelepen - ahol két évvel ezelőtt már járt - most a hőség ragadta magával alkotói fantáziáját. A kínzatás állapota, a nagy erőfeszítést igénylő, az emberi testet mintegy megnyúzó hatások bírták ihletve: ha akar valamit tenni ebben az állapotban, a nap támadása ellen, az olyan kihívást jelent, amely termékenyítően hat alkotókészségére. Öröm számára, hogy ezen a telepen újra találkozhat régi festő barátaival, s mindemellett igen érdekesnek tartja az új arcokat, akik olyan megoldásokkal foglalkoznak, amelyeket még nem látott: más tájakról hoztak új ötleteket, új nézőpontokat. Bulecza Gábor: „Nehéz rálelni a megfelelő anyagra" Fotó: Iklódy János Akinek nehéz, angolul még nehezebb Amerikai szakértők szerint a tanulási problémák felismerése terén fejlődnünk kell Debrecen (HBN - F. Gy.) A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán a napokban ért véget az a kéthetes amerikai-magyar kurzus, amely az angolnyelv-tanítás módszertani nehézségeire hívja föl a hallgatók figyelmét. A második alkalommal megrendezett továbbképzésen tizenhárom hazai pedagógus, illetve főiskolai hallgató vett részt, s ugyanennyien érkeztek az egyesült államokbeli Észak-karolinai Egyetemről. Az előadásokat tartó tengerentúliak közül Christine Bongartz és Caroline Linse, az egyetem oktatói elmondták: a kurzus egyik része az angol nyelvnek szerte a világon beszélt változatairól szól, illetve azok nyelvoktatásra gyakorolt hatásainak fontosságát emeli ki. Másfelől a sérült gyermekekkel kapcsolatos nyelvoktatás-módszertani problémákról értekeznek. A látássérült vagy a diszlexiás gyerekek különleges olvasási technikákat igényelnek idegen nyelven. Ha pedig hallássérült a gyermek, vagy a figyelemösszpontosítási képessége ütközik zavarokba, idegen nyelven még nagyobb megértési nehézségekre számíthat. A megoldás során az első teendő: a tanárok ismerjék föl e gyerekek problémáit. A további lépések sora a szemüveg használatának javaslatától kezdve pszichológus közreműködéséig terjedhet. Az oktatók szerint magyar viszonylatban is igen fontos, hogy az itteni tanárok és pedagógusjelöltek ráébredjenek e terület fontosságára, s arra fejlesztésre szorul. Sokféle angolról szólt az eszmecsere Fotó: Horváth Katalin Ez a perc az élet Kalmár György !Egy játékot szeretnék ajánlani az olvasónak. Egy olyan játékot, mely véleményem szerint sokaknak nagy segítségére lehet a korunkra jellemző kulturális betegségek ellensúlyozásában, azaz végső soron életünk boldogabbá és értelmesebbé tételében. A játék igen egyszerű. Célja az, hogy a jövőbeli tervek és a múltbéli emlékek közepette megtanuljuk utolérni magunkat a jelen pillanatában, azaz minél többet ott legyünk, ahol valóban vagyunk. A cél az, hogy életünknek mind több valódi, élménye, valóban, igazában megélt pillanata legyen, ne töltsük életünket elmúlt dolgok utáni sóvárgással, vagy a jöallsán-zakiról rinne en \/cróeóval. A játék, amellett, hogy véleményem szerint nagyon hasznos lehet, rettentő érdekes és örömteli is. Nem kell mást tennünk, mint néha egy pillanatra abbahagyni azt, amit éppen teszünk, és azt gondolni: Ez a perc az életem. Úgy kell megélnem azt a percet, mintha az a perc lenne az utolsó, az egész, mindaz, ami adatott, mindaz, amiben meg kell találjam magamat, a helyemet, az életem értelmét, örömét, mintha ebben a percben kellene megismernem mindazt, aminek a megismerésére megszülettem, mintha ebben a percben meg kellene tanulnom, meg kellene éreznem mindazt, ami fontos, amire szükségem van ahhoz, ahogy az életem ne maltrral huttón x zisan artelmptioní'il és eseménytelenül. Furcsa dolog ez, de egy percben rengeteg dolog megtalálható. Csak körül kell nézni, csak intenzívvé kell tenni a belső megismerést. Játsszuk nyugodtan, befelé figyelve, nem erőlködve, hagyva, hogy megtaláljuk az érzékelést. Kezdjünk el szemlélődni. Figyeljük meg hol vagyunk, a helyszíneit, hangulatait. Szép-e a hely, ahol vagyunk. Általában próbáljuk megtalálni, felismerni a szépséget magunkban és magunk körül. Figyeljünk magunkra, a testünkre: ha feszült, lazítsuk el. Esetleg sóhajtsunk egy nagyot, fújjuk ki a feszültséget. Üljünk, álljunk úgy, ahogy jól esik. Figyeljünk a testünkből jövő érzetekre, találjuk meg az örömöt, ami egyszerűen a nyugodt légzésből, a vér keringéséből, általában az életből fakad. Érezzük meg a dolgokat, csodáljuk meg azt, ami körülöttünk és bennünk szép. Gondolkodjunk el csendben és mélyen arról, ami éppen van, a helyünkről mindebben. Adjunk magunknak időt. Közben esetleg újrakezdhetjük a munkát, de figyeljünk magunkra, figyeljünk a dolgokra, érezzük meg, hogy mindez milyen is. Tegyük mindezt egy mélyebb tudatossággal. I/Mindezt tehetjük bármiféle mechanikus munka (például mosogatás), vagy utazás közben is, a lényeg, hogy néha feleszméljünk és egy-egy percet intenzívebben érzékeljünk. Ezt a fajta játékot egyes buddhista iskolák passzív meditációnak neveznék. Sok nyugalmat hoz, és az élet gazdagodását. Próbálkozzunk meg vele minden nap, és ne ijedjünk meg tőle. Ha az elején megrázó is lehet, meghozza gyümölcseit. Másfelől arra is gondolhatunk, hogy még mindig jobb most elkezdeni, mint amikor már valóban csak egy perc van hátra.