Hajdú-Bihari Napló, 2002. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-02 / 1. szám

2002. január 2., szerda 0 Lengyelek fagyhalála. Lengyelországban október óta 208-an fagytak meg, csak­nem kétszer annyian, mint az előző télen. A rendőrök naponta mintegy 200, utcán, megállókban, kapualjban fekvő ittas sze­mélyt visznek kijózanítóállomásra, sokuk­nak az életét mentve meg ezáltal. Mint­egy felük előtte lerészegedett. Minden ötö­dik áldozat hajléktalan volt.­­ Növelik szerepvállalásukat. A megnöve­kedett nemzetközi felelősségét hangsúlyoz­ta újévi köszöntőjében Schröder német kan­cellár. Németország ezentúl nem vonhatja ki magát a részben katonai jellegű, nagyobb elvárások teljesítése alól. Ezt többek kö­zött azzal indokolta, hogy az ország a múlt­ban maga is sokoldalú támogatásban ré­szesült más országok részéről.­­ Az első euró. Kosztasz Szimitisz görög kormányfő az első európai polgár, aki az Európai Unió közös fizetőeszközét, azaz eurót vett ki pénzautomatából. Tekintve, hogy Görögországban és Finnországban az EU-tagállamok előtt 1 órával köszöntött be az 2002-es esztendő, és így ezzel e két országban a többieket megelőzve került for­galomba az euró. Tovább tombol az ausztráliai bozót­tűz. A lángok lakóházakat is elpusztítot­tak a Sydney melletti MacQuarie Parknál. Az oltásban 15 ezer tűzoltó és számos önkéntes vesz részt Fotó: epa Hóveszély a szlovák falvakban Pozsony (MTI)­­ Rendhagyó halálese­teket követel a tél Szlovákiában, ahol a he­lyenként évtizedes rekordokat döntő hó­mennyiség falakat rombol le, és háztető­ket roppant össze. Sok szlovákiai falut már teljesen elzárt a hó a külvilágtól, és egy­re több helyen fenyeget lavinaveszély. Besztercebánya közelében két falu lakos­ságát kellett kitelepíteni, mert a hegyoldal­ban felgyülemlett hórengeteg veszélyeztet­te őket. Vasárnap a hegyimentők mester­ségesen, lavinaágyúval próbálták elmoz­dítani a havat, de a kísérlet csak másod­szorra, hétfőn délután sikerült: a lavina le­zúdult, de emberéletekben és épületekben nem tett kárt. A hegyimentők rendkívüli óvatosságra intik a hegyekben üdülőket. Lavinák Kárpátalján Kijev (MTI) - Öt házat temetett be a la­vina a kárpátaljai huszti járás Gázló (Zabrigy) falujában. Az egyik ház össze­dőlt, kettő balesetveszélyes állapotba ke­rült a rászakadt hótömeg következtében. Senki sem sérült meg, a lakosokat kitele­pítették. A rahói, técsői, ökörmezői és huszti járásban összesen tizenkét lavina következett be az elmúlt nap során. A köz­úti közlekedés a huszti járásban Bustyaháza és Kosalava között, valamint Ökörmező és Huszt között szünetel. Az erős széllökések következtében va­sárnap 72 település maradt áram nélkül a Krím-félszigeten. Lviv megyében és Kár­pátalján folytatódnak a helyreállítási mun­kák az áram nélkül maradt településeken. Az év utolsó napjának reggelén 17 Lviv megyei és 17 kárpátaljai településen szü­netelt az áramszolgáltatás. mm SZÉLRÓZSA­­ ? Jéghelyzetben keleti folyóink A Felső-Tisza térségében már levonulóban a szilveszteri árhullám Debrecen (HBN) - Kisebb árhullám alakult ki a Krasz­­nán, a Túron, a Berettyón és a Körösökön, ezért több helyen is első fokú árvízvédelmi ké­szültséget rendeltek el a ható­ságok. A karácsonyi utáni ol­vadás és eső hatására készült­séget elérő árhullám alakult ki a Krasznán és a Túron. A legerősebb áradás a Krasz­­na hazai szakaszán kezdődött, ahol elrendelték az első fokú ár­vízvédelmi készültséget. A folyó romániai szakaszán több helyen jégtorlaszok alakultak ki, me­lyeket robbantással bontottak meg. A hazai szakaszon az ár­hullám levonulása akadályta­lan. A Túron az áradás inten­zitása csökkent, a vízszint vár­hatóan a készültségi szint köze­lében tetőzik. Sonkád alatt to­vábbra is áll a jég. A Tiszán és a Szamoson is ész­leltek kisebb vízszintemelkedést, de a vízállás nem közelítette meg a készültségi fokozat szintjét. A Fe­kete-Körös magyarországi szaka­sza intenzíven, óránként 20 centi­métert árad. A Szamos Csengérnél tetőzik, a vízállás elmarad a ké­szültségi szinttől. A Cégénydányád és Szamossályi között kialakult jégtorlódás miatt a lefolyás elhúzó­dik. Megszűnt a csapadékután­pótlás, s a lehűlés következtében mérséklődött az újabb árhullámok kialakulása a Felső-Tisza térségé­ben. A Tisza felső szakasza már apad, a Szatmárcseke feletti folyó­szakaszon zajlik a jég, alatta beállt. A vízügyi szakemberek vala­mennyi folyószakaszon fokozottan figyelik a jéghelyzet alakulását. Két méterrel emelkedett a Hármas-Körös vízszintje Gyomaendrődné Fotó: MT Kevesebbet fogytunk tavaly Budapest (MTI)­­ Jelentősen emelkedett a születések száma a korábbi évhez képest, ugyanak­kor, bár csökkenő ütemben, de továbbra is tart a népesség fogyá­sa - erről a szociális és család­ügyi miniszter beszélt kedden délelőtt, amikor ellátogatott a fő­városi Schöpf-Merei Kórházba. Harrach Péter elmondta: az el­múlt év pontos adatai ugyan még nem állnak rendelkezésre, de az első háromnegyed év sta­tisztikáiból egyértelműen kitű­nik a kedvező változás. A miniszter szerint a magyar nemzet számára a következő évek legnagyobb kihívása a né­pességfogyás megállítása lesz. En­nek kapcsán úgy vélte, hogy míg a kormányzat dolga az, hogy a gyermeknevelés feltételeit bizto­sítsa, addig a társadalom felelős­sége abban áll, hogy felismerje a felkínált lehetőségeket. Az az em­ber, aki nem fél a jövőtől, szíve­sen vállal gyermeket - vélekedett. A miniszter feleségével felke­reste az intézmény több kórter­mét is, ahol ajándékcsomagokat adott át a várandós anyáknak és a kismamáiknak, köztük az elmúlt év utolsó újszülöttje - Gergely - édesanyjának, aki december 31-én 10 órakor szülte meg gyermekét. Harrach Péter szerint a növek­vő gyermekszámot jelzik a Schöpf-Merei Kórház adatai is: míg az intézményben 2000-ben 1350, addig a most véget ért esz­tendőben már 1464 csecsemő szü­letett. A statisztikai évkönyvből kiolvasható az is, hogy a születés­kor várható élettartam is növeke­dett, bár még így sem éri el az eu­rópai átlagot. Szólt arról is, hogy a kormányzat módosítani akarja az örökbefogadás szabályait. Sikerek és szolidaritás A köztársasági elnök újévi köszöntője Budapest (HBN)­­ Elsősor­ban az elmúlt év sikereiről beszélt, és a szolidaritás fon­tosságára hívta fel a figyel­met Mádl Ferenc köztársasá­gi elnök hagyományos újévi köszöntőjében, melyet a köz­­szolgálati televízió és több kereskedelmi csatorna közve­tített. Az elnök elsősorban azért a helytállásért mondott kö­szönetet honfitársainknak, melyeket a katasztrófák so­rán tanúsítottak. A tavaszi árvíz, a világ eddigi érték­rendje és biztonsága ellen in­tézett őszi terrortámadás al­kalmával. A hazai események közül külön is kiemelte a millenniumi rendezvényeket, melyek során megítélése sze­rint erősödött a nemzet öntu­data. Több jutott a családok­ra, az oktatásra, a tudomány­ra, a kultúrára, egyre ered­ményesebbek a vállalkozá­sok, az Európai Unióhoz va­ló csatlakozásban a társuló országok élvonalába tarto­zunk, a kedvezménytörvény jó szomszédságot ígér - sorol­ta a sikereket Mádl Ferenc. Beszéde végén a kampányév­ben türelmet és szolidaritást kért minden polgártól: dol­gozzon bárhol, legyen párt, egyesület, egyház vagy képvi­selő-testület tagja, éljen hatá­rainkon belül vagy kívül. A szesz és a szex miatt késett Kabul (MTI)­­ Az afganisztá­ni nemzetközi békefenntartó erők felállításáról szóló megállapodást hétfőn parafrálták, a hivatalos aláírási ceremóniára később ke­rül sor. A megállapodás nem csak szövegegyeztetési problémák, ha­nem azért is késett, mert a felek nem tudtak megállapodni az isz­lám törvények alkalmazásáról, mindenekelőtt az alkoholtartalmú italok fogyasztásának és a szexuá­lis kapcsolatok létesítésének tital-­l­máról. A nemzetközi békefenntar-­­­tó erő mintegy 3000 főből áll­­ majd, annak tagjai biztonsági, to­vábbá ellátási és humanitárius feladatokat teljesítenek majd. Az első brit és olasz egységek már meg is érkeztek Kabulba. Az első egységek már megérkeztek Fotó: epa Békére intett II. János Pál pápa a vatikáni Szent Pé­ter-székesegyházban tartott hagyományos újévi misén A világ is átlépett 2002-be Erőszakkal, válsággal, euróval, tűzijátékkal Párizs (MTI)­­ Ázsiában újabb erőszakos cselekmé­nyekkel, Argentínában nyílt válsággal, a Közel-Keleten egy ingatag tűzszünettel, Európában pedig e földrész 304 millió lakosa számára egy Új pénzzel, az euróval kö­szöntött be a 2002. év. Ázsiában szeveszter éjszakája sem hozott szünetet a különböző merényletek és összecsapások so­rozatában. Az indiai erők tíz pa­kisztáni katonát öltek meg. A többségében muzulmánok lakta Indonéziában az éjszaka pokolgé­pes merényletek sorozatát követ­ték el keresztény templomok el­len, s ezekben három ember se­besült meg. Kínában pedig a za­vartalan ünneplést beárnyékolta az a tragikus baleset, amely a hét végén történt az ország keleti ré­szén egy petárdaüzemben: a rob­banásban a legújabb hírek szerint már 34-en vesztették életüket. Másutt azonban vidámabb hangulatban ünnepeltek az em­berek. Sydney lakosai például rö­vid időre megfeledkeztek a város körül tomboló lángtengerről, s megtartották szokásos szaveszte­­ri tűzijátékukat - amely hagyo­mányosan a világ egyik legna­gyobb ayen eseményének számít. New Yorkban körülbelül fél­millió ember dacolt a hideggel és a rendkívüli biztonsági intéz­kedésekkel, hogy a híres Times Square-en köszönthesse az új­év beköszöntét. Peruban - ahol egy tűzvész néhány napja 300 ember életét követelte - a lakos­ság jelentős része tiszteletben tartotta Alejandro Toledo állam­fő kérését, hogy e szomorú na­pokban ne használjanak petár­dákat és tűzijáték-rakétákat az ünneplésre. Kubában pedig újévi vigasságokat egybeköti Fidel Castro vezette forradal évfordulójának megünnepl­vel. Végül Európában az­t meghozta az új közös valu keddtől az euró valósággá 12 ország 304 millió lakosa mára. Pezsgőbontás a Vörös téren, Moszkvában Fotó: mm­alam­itt Főszerkesztő: Porcsin Zsolt (porcsin@inform.hu). Szerkesztők: Petneházi Attila (petnehazi@inform.hu) - gazdaság, Pozderka Judit (pozderka@inform.hu) - kultúra, Pál Csaba mb. (pal.csaba@inform.hu) - társadalom, T. Szűcs József (­szucs@inform.hu) - aktuális, Tóth Csaba Zsolt (toth.csaba@inforn IUMPI ) - sport. Szerkesztőség: Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen. Postafiók 72. Szerkesztőségi telefon: 525-400, szerkesztőségi telefax: 525-401. E-mail - szerk.: naplo@inform.hu­­ hird.: naplohird@inform.hu Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, I. f­l h­íy nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hirdetési telefon: 525-400/5301, hirdetési telefax: 525-403. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Porcsin Zsolt. Hirdetési vezető: Mangu Krisztina. Terjesztési vezető: Mészáros Tibor (meszaros@inform.hu), telefon: 06 (20) 9-589-1 marketing: Lipcsei László. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Tel.: (40) 424-424. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., telefax: 525-406. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesító vagy átutalással az Inform Média Kft. Bank Austria Creditanstaltnál vezetett 10911004-00000002-01580060 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadóban. Az előfizetés díja: egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Kérjük előfizetőinket, hogy esetleg lemondási szándékukat 30 nappal korábban, írásban jelezzék. Áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton: 59 forint, pénteken a TV Plusszal 64 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Tele­­k­fon: 526-626. Index: 25 627. ISSN 0133-1051

Next