Hajdú-Bihari Napló, 2002. május (59. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-22 / 117. szám
Ma 3 «Will *p©rt IDŐJÁRÁS: Változékony idő Nappal 22, 24 °C Éjszaka 11, 16 °C Átvette. Egy debreceni diáklány, a Szegeden tanuló Csigi Nóra nyerte meg a több mint 2 millió forint értékű fehér Suzuki Swiftet a Napló áprilisi nyereményjátékának megfejtését beküldő több mint 13 ezer olvasó közül, amint ezt a sorsolás után közöltük. A Limuzin Autóház által felajánlott gépkocsit szombaton vette át a boldog Csigi Nóra Palotai Zoltántól, a Limuzin Autóház vezetőjétől Fotó: Iklódy János RÖVIDEN 0 Inflációs veszély. Holnaptól 9 százalékra emeli a Magyar Nemzeti Bank a jegybanki alapkamatot. A Monetáris Tanács közleménye szerint a jegybanki kamatlábemelésre azért van szükség, mert a keresleti és a költségoldalról egyszerre jelentkező inflációnövelő tényezők veszélyeztetik az inflációellenes törekvéseket. Nem azonos a minta. A móri Erste Bankban rögzített DNS-nyomok nem egyeznek a rablással korábban kapcsolatba hozott Horváth Szilárdtól vett mintával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Horváth nem járt a helyszínen - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. /6. Hím ii 1 iiii 1 in mi mi HAjp|jB|HflR| napló ; j ■; ‘. 4001 Debrecen. " Postafiók 72 9 "770133 105026 021 1 76(52) 525-400 Tej Eltűnik majd a piros 2,8-as /3. Sertéságazat Nem segít a többlettámogatás /7. HAJDÚ- ^^1 A R l^r | l | a befutók /ll. Könyvkiadás Schumachert előre kell engedni /8. Esőből nem ártana meg a sok A köszméteültetvényeken még segített az utolsó pillanatban érkezett csapadék Hajdú-Bihar (HBN - P. A.) - Száraz volt a tél vége, nem hozott elegendő csapadékot a tavasz, így nem csoda, ha a hajdú-bihari gazdák az eget kémlelik. Nagyon várták és várják az esőt, hiszen a föld termőrétege (30 centiméter vastagságban) szinte teljesen száraz. A Dombostanya környékén gazdálkodók még viszonylag szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen hétfőn (igaz, csupán egy keskeny sávban) felhőszakadás formájában mintegy 30 milliméter csapadékot kaptak. „Legalább ennyi kellene megyeszerte, de ha lehet, csendes esőből” - mondta el a Naplónak Antal Ferenc, a megyei FM-hivatal munkatársa. A szakember szerint nem csupán az a gond, hogy tavaly október óta a kívánatosnál hozzávetőleg 100-120 milliméterrel kevesebb csapadék áztatta a megye földjeit, hanem az is, hogy ha esik, akkor is szórványosan esik. „Hétfőn délután például Hajdúhadház és Újfehértó környékén jelentősebb mennyiségű eső esett, ugyanakkor egy széles sávban (Nyíradonytól egészen a Hortobágyig) továbbra is a szárazság a meghatározó” - tudatta Antal Ferenc. Úgy tűnik, búzából hektáronként az előzetesen vártnál legalább fél tonnával alacsonyabb lesz a hozam azért, mert a növény szárba induláskor nem kapott elég csapadékot. A zöldségtermesztőknek a palántázás során az okozott komoly fejtörést, hogy bár sokat kellett volna öntözniük, erre nem mindegyiküknek volt lehetősége. Elsősorban a nyírségi térségben Foci-vb 2002 A bukmékereknél az argentinok élő kistermelőket érintette érzékenyen ez a gond, de a folyamatos öntözés jelentősen növeli a költségeiket. A gyümölcsösökben a málnát különösen megsanyargatta a szárazság, és a köszmétére is az utolsó pillanatban jött (már ahol jött) az eső. Antal Ferenc ez utóbbi gyümölcs kapcsán utalt arra, hogy a biológiai érése a megszokottnál két héttel előrébb tart, és ha nem lett volna a hétfői-keddi csapadék, a termelőknek komoly súlyveszteséggel kellett volna szembenézni. Közös érettségi-felvételi vizsgát tettek a megyénkből felsőoktatási intézményekbe pályázó jelöltek kedden a Debreceni Egyetemen, délelőtt fizikából és francia nyelvből, délután matematikából - írásban /3. Fotó: Horváth Katalin „Népszerű” az új földhivatal Debrecen (HBN - N. G. M.) Új helyen, a korábbinál jobb körülmények között kérhetik ki az ingatlanok tulajdonlapjait és a szükséges térképmásolatokat a földhivatal ügyfelei. Igaz, a sorok továbbra is megvannak. Különösen a múlt hét szerda volt zsúfolt a földhivatal Kossuth utcai, új épületében, ugyanis a költözés miatt azon a hétfőn és kedden nem volt ügyfélfogadás. Emiatt szerdán mintegy 600-700 ügyfél kért ki tulajdoni lapot és térképmásolatot - tudtuk meg Szűcs Endrétől. A megyei földhivatal vezetője szerint mostanság - részben a kedvezményes lakáshiteleknek, részben pedig az amúgy is jellemző, tavaszi lakásvásárlási kedvnek köszönhetően - átlagosan 300-400-an kérnek nap mint nap tulajdoni lapot, és 50-60-an térképmásolatot a földhivatalnál. Várni még most is kell a dokumentumokra, noha a felújított földügyi székházban már 5 ablaknál szolgálják ki az ügyfeleket. Olykor még az ügyvédeknek is sorba kell állniuk a papírokért, pedig külön ablakot nyitottak számukra. Szűcs Endre szerint a tulajdoni lapok kiadását némileg lassította a biztonsági elemek szükségessége, ám az igazi „szűk keresztmetszetet” a számlázás, illetve az egyetlen pénztár jelenti. A hivatalvezető szerint ezen hamarosan sorszámozással szeretnének segíteni. Az új munkarendet az új helyen egyébként most próbálják a hivatal munkatársai, s az első hetek tapasztalatai alapján Szűcs Endre szerint ésszerűsítések várhatók majd az ügyfélfogadásban. Naponta 300-400-an jönnek tulajdoni lapért Fotó: Iklódy János Független NAPILAP LIX. évf., 117. sz. ÁRA: 59 Ft 2002. május 22. Szerda Kormányzásra készen Budapest (MR) - Semmit nem akarnak fölöslegesen átszervezni vagy átkeresztelni, de az átlátható és takarékos kormányzás érdekében szükség van némi átalakításra a kormány szerkezetében - jelentette ki Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető. Az új ellenzék szerint a célszerűség helyett inkább a koalíciós osztozkodás határozza meg a jövendő kormány elképzeléseit. A parlamenti szavazás értelmében új Informatikai és Hírközlési Minisztérium alakul, ismét lesz munkaügyi tárca, viszont az eddigi Szociális és Családügyi Minisztérium összeolvad az egészségügyivel, a megszűnő Közlekedési és Vízügyi Minisztériumból pedig a közlekedés a gazdasági, a vízügy a környezetvédelmi tárcához kerül. A lakáspolitika és az építésügy gazdája a Belügyminisztérium lesz. /2.