Hajdú-Bihari Napló, 2002. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

2002. november 2., szombat RÖVIDEN : Kucsma elmegy. Az ukrán elnök részt akar venni a NATO november 21-22-i prá­gai csúcstalálkozóján annak ellenére, hogy nem kapott meghívót. Leonyid Kucsma megjegyezte, hogy a NATO-Ukrajna bizott­ság ülése kapcsán problémák keletkez­tek. Nem célszerű megtartani - mondta -, amennyiben azon arról lesz szó, adott­­- el Ukrajna Kolcsuha radarberendezé­seket Iraknak, vagy sem. A Soros-alapítvány. Új vezérigazgatót ne­vezett ki Soros György a 11 milliárd dol­lárt kezelő Soros Fund Management élé­re a 48 éves Mark Schwartz személyében, aki korábban a Goldman Sachs befekte­tési bank egyik vezetője volt. Az a dolga, hogy olyan szervezetet építsen ki, amely „túlél engem, és megfelelő megtérülést hoz a részvényeseknek" - nyilatkozta a magyar származású amerikai befektető. Megalapozatlan tervezés Budapest (MTI) - Varga Mihály fi­­deszes képviselő nadrágszíj-költségve­­tésnek nevezte a jövő évi büdzsé ter­vezetét. - A kormány jövőre semmit sem ígér, de azt be is tartja - fogal­mazott. Elképesztő nagyságúnak nevezte az ál­lamháztartás ez évi 8,7 százalékos hiányát. Utalt arra, hogy a törvényjavaslatban, amely néhány nap­pal korábban készül­hetett, csak 8,4 száza­lékos hiány szerepel. - A Fidesz örül an­nak is, hogy végre el­dobható a Med­­gyessy-naptár, és az emberek már nem­csak száz napokra, hanem egy egész évre tervezhetnek - je­lentette ki. Hozzátette: viszont nem igazán örül annak, hogy a beruházások volume­ne jelentősen csökken. Álláspontja alap­ján ez különösen igaz az útépítések és út­fenntartások területén. A politikus nehe­zen tartja elképelhetőnek, hogy ilyen meg­szorításokkal a ciklus végéig 800 kilomé­ter autópálya épül. A költségvetési törvényjavaslatból kiol­vasható, hogy a közalkalmazottaknál jövő­re nincs bruttó bérnövekedés - mondta. A bevételeket felültervezettnek és megalapo­zatlannak minősítette. Úgy vélekedett, hogy 2003-ban a magyar vállalkozói szfé­ra lesz a kormány működésének legna­gyobb vesztese. Varga Mihály Előrehozott parlamenti választást tartanak november 3-án Törökországban. Az általános választásokat eredetileg csak 2004 áprilisában tartották volna. Az előre­hozást az alapjaiban meggyengült kormány­­koalíció, Bülent Ecevit miniszterelnök megrendült egészségi állapota indokolta, va­lamint a koalíciós pártok közötti ellentétek az európai uniós tagság érdekében életbe léptetendő reformok ügyében. Képünkön: A kampány extázisa Fotó: EPA NMP­U! Bászájev elismerte A hadúr áll a túszdráma hátterében Moszkva (MTI)­­ Sámil Bászájev hadúr pénteken, a csecsen szakadár internetes honlapon közzétett nyilatko­zatában elismerte, hogy ő állt a moszkvai Dubrovka színház elfoglalásának a hátterében. Bászájev ugyanakkor leszö­gezte, hogy Aszlan Maszhadov, a szakadárok politikai vezetője nem tudott a készülő túszejtő akcióról. Bászájev szerint a túszejtő ak­ció ugyan nem érte el fő célját, azaz „a háború és a népirtás be­fejezését Csecsenföldön”, de „a feladatok többségét Allah segít­ségével sikerült végrehajtani”. Fenyegetése szerint legközelebb nem túszejtők mennek, hanem olyanok, akiknek legfőbb cél­juk, hogy „megsemmisítsék az ellenséget, és maximális veszte­séget okozzanak neki”. Moszkva továbbra is Maszhadov érintettségét gyanít­ja a túszügyben, a lehallgatott terroristák beszélgetései alap­ján. A hivatalos szervek cáfolatai ellenére az orosz NTV televízió arról számolt be pénteken, hogy 139 túszról még mindig nem tudnak semmit a hozzátarto­zóik. Egy kilométeres körzetben pusztított volna a detonáció, ha a terroristák felrobbantják a moszkvai Dubrovka színház épületét - ezt Vlagyimir Jere­­min, az orosz Szövetségi Bizton­sági Szolgálat (FSZB) krimina­lisztikai intézetének igazgatóhe­lyettese közölte csütörtökön Moszkvában. Egy közvélemény-kutatás sze­rint a túszdráma után 10-12 szá­zalékkal esett Vlagyimir Putyin orosz elnök mindeddig 80 száza­lék fölötti bizalmi indexe az orosz nagyvá­rosokban. Azt vetik az állam­fő szemére, hogy „elbújt a biztonsági szervek háta mögé”, és nem vállalta a dön­tésekért a fele­lősséget. Egyre több kritika éri a szín­házból kiszabadított túszok eva­kuálásának a megszervezését. Egy szemtanú azt állította, hogy sokan nem gázmérgezés­ben haltak meg, hanem a men­tőautókba bezsúfolt testek nyomták őket agyon. Csütörtö­ki orvosi beszámolók szerint számos túsznál mély depresszió lépett fel az átéltek hatására. Putyin elnök SZÉLRÓZSA / 2 A nyugdíj nő, a minimálbér marad A miniszter szerint a jövő évi költségvetés tartalmazza a jóléti intézkedések fedezetét Budapest (MTI)­­ A jövő évi költségvetésben a gyermek- és családtámogatásokra fordítha­tó összeg 12,5 százalékkal nő, ami reálértéken is jelentős, 7,5 százalékos emelkedést jelent - hangsúlyozta László Csaba a kormányszóvivői tájékoztatón, csütörtökön Budapesten. A pénzügyminiszter kitért ar­ra, hogy biztosítja a kormány a nagymama-gyest, az apák számá­ra lehetővé tesz a gyermekek szü­letésekor egyhetes szabadságot, és megvan a fedezet arra is, hogy felemeljék a gyermekek után já­ró lakásépítési kedvezményt. A bírák és ügyészek bérei 25-25 szá­zalékkal emelkednek jövő év jú­lius 1-jén, illetve november 1-jén. A béremeléshez szükséges kiadá­si többlet összesen 390 milliárd fo­rint. A nyugdíjak 8,4 százalékkal­­ emelkednek 2003-ban, és a 13. ha­­vi nyugdíj 2006-ig történő bevez­­­zetésének első lépése is megtör­ténik jövőre. A kabinet elképzelé­sei szerint jövőre 3 százalékkal emelkednének a reálbérek. Minimálbér-emelésre nem ké­szül a kormányzat, mivel úgy íté­li meg, hogy az elmúlt években olyan nagy mértékben emelkedett a minimálbér, ami már az ország versenyképességét rontotta, azaz iyen értelemben állították össze a büdzsét is. László Csaba szavai szerint ta­karékos költségvetés készült, de az nem tartalmaz lakossági meg­szorításokat, mivel a 2002-es egy­szeri kiadások nem ismétlődnek meg, és ez önmagában 520 mil­liárd forint megtakarítást tesz le­hetővé. Elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tartalmazza a jóléti intézkedések fedezetét. A mező­­gazdaságban folytatódik a terme­lők adósságrendezési programja. Emellett kedvezményes gépvásár­lási lehetőséget biztosítanak a me­zőgazdasági termelőknek, és az EU-szabályozással konform beru­házásösztönző támogatások is te­ret kapnak. Kistérségek fejlesztésére összes­ségében 12 milliárd forintot szán a központi büdzsé, emellett terve­zik egy felzárkózási és infrastruk­túra-fejlesztési alap létrehozását 100 milliárd forintos összeggel. Ennek az alapnak döntő részét autópályák, gyorsforgalmi utak építésére fordítják, kisebb részét szánják vasútfejlesztésre. Az állami kiadások szerkezeté­vel, illetve az adószabályokkal kí­vánja segíteni a kormány a vál­lalkozókat. Több pénz jut az ok­tatásra, az egészségügyre és szo­ciális támogatásokra. László Csaba pénzügyminiszter Ül's A legfontosabb számok A központi költségvetés hiá­nya 569 milliárd forint lesz, a bevételek nagyobb mértékben nőnek majd, mint a kiadások. A központi költségvetés bevé­teli főösszege 4.734,5 milliárd forint, a kiadások főösszege 5.303,5 milliárd forint. Az államháztartás konszoli­dált egyenlege 840,4 milliárd forint deficitet mutat, ez a GDP 4,5 százaléka, a konszo­lidált bruttó bevételek összege 7.966,8 milliárd, a kiadásoké pedig 8.807,2 milliárd forint. A GDP az idei 3,5-4 százalékos növekedés után jövőre 4-4,5 százalékkal nő, a fogyasztói árak növekedése az idei éves átlagos 5,5 százalékról 5 száza­lékra mérséklődik úgy, hogy 2003 végére 4,5 százalékra csökken. Az államháztartás GDP-arányos hiánya az idei 8,7-ről 4,5 százalékra mérsék­lődik az uniós elvárásoknak megfelelő számítási rendszer alapján. Emlékszerelvény A Magyar Királyi 2. Hadse­reg mozgósításának és harc­térre vonulásának 60. évfor­dulója alkalmából az elesett magyar honvédek és mun­kaszolgálatosok emlékére a Magyar Tartalékosok Szö­vetsége Veszprémi Szerveze­tének felkérésére a MÁV Nosztalgia Kft. vasúti em­lékszerelvényt közlekedtet. A haditechnikai kiállítást november 1-jén mutatták be a Vasúttörténeti Parkban. A képen páncéltörő tarack a szerelvény platós kocsiján Fotó: MTI 'M'­ Kiadóvezető-főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). M mn JB 1 ' f ) Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (mangune@inform.hu). Terjesztési vezető: Szerbina István (szerbia@inform.hu). Marketingvezető: Lipcsei László (lipcsei@inform.hu). IVffia K­V Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: napleteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 0640/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0652/525-400/5301, telefax: 0652/525-403, e-mail: naplohird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 0690/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0652/525-400, telefax: 0652/526401. E-mail: naplo@inform.hu­­ Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. SÍRÁTESZ­ __________________________Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 526-626. ISSN 0133-1051________________________________ .

Next