Hajdú-Bihari Napló, 2003. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-01 / 76. szám
2003. április 1., kedd Fogadják a látogatókat. Feloldották a látogatási tilalmat keddtől a nyíregyházi és a mátészalkai kórházban. Boros Imre független képviselő egyelőre nem jelezte csatlakozási szándékát a Fidesz-frakciónál - közölte Áder János, a Fidesz frakcióvezetője arra a sajtóhírre reagálva, hogy az Orbán-kormány egykori PHARE-ügyekért felelős minisztere a Fidesz-frakcióhoz való csatlakozását fontolgatja. NÉZŐPONT Ratalics László e-mail: laszlo.ratalics@inform.hu Akik eddig a kisebbik és nagyobbik rossz válaszútján, homlokráncolva, mégis egyetértően bólintottak az amerikai-angol offenzívára (például mert szimplán hányingert kapnak a mindenkori diktátorok, így Szaddám pofozmányától), azokkal Colin Powell amerikai külügyminiszter vasárnap üríttette fenékig a feketelevest. Szíria tüstént szüntesse be a „terrorcsoportoknak" és az iraki rezsimnek nyújtott támogatást, és térjen „reményteljesebb" útra, vagy vállalja a következményeket - csapott a húrokba a veterán dzsesszistára hajazó politikus. Nem szólóra készül, a színfalak mögött Bush hangol. Basszus. Hozzáteszem: Irán „tiszteletére" is elhangzott egy húr - ne törekedjen már annyira tömegpusztító fegyverek beszerzésére, mert az ő nótáját is elhúzhatják. Mi lesz, ha nem csak a világ legerősebb hatalma gondolja úgy, hogy joga van megelőző háborút folytatni, hanem az oroszok és a kínaiak is? - tette fel a kérdést - nem egyedüliként - a napokban Orbán Viktor egykori főkormányos, aki társaival a háborgó külvizeken próbál kedvező hullámra találni, mely ismét magasba dobhatja. Amúgy igaza van: errearra sasszézó diplomáciánknak hamarosan dönteni kell, melyik part felé halad. Hogy ez mennyire nem egyszerű, arról az exminiszterelnök tavaly szeptember 11- én, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés tanácskozásán elejtett szavai is tanúskodnak. „Ha nem vagyunk készek erővel is megvédeni a nyugati civilizációt és értékeit, akkor fel kell készülnünk a barbárság elfogadására." Akkor hogyan is kéne csinálni? Csak a bizonytalanság, az a biztos. Fülbemászók VILLÁMVOKS Jók voltak a döntések Szavazóink többsége szerint jó döntések születtek az MSZP hét végi kongresszusán. A leadott voksok száma: 258 igen: 85% A Ét nem: 15% Mai kérdésünk: Várható-e vegyi fegyverek bevetése Irakban? 3 “bada(a: , , Imi AKTUÁLIS / 3 Csökkent az influenzások száma Változatlanul érvényben van a megye kórházaiban a látogatási tilalom Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény (Cs. E.) - Egy-egy debreceni körzetben növekszik, vidéken azonban csökken az influenzajárvány, már csak néhány beteg jelentkezik gyanús tünetekkel a háziorvosoknál - derült ki érdeklődésünk során. Nem influenzának, hanem vírusfertőzésnek nevezi a megbetegedéseket Jakucs Éva, a Debreceni Háziorvosok Egyesületének elnöke, mely a gyermekeket érintette a leginkább. A felnőtt betegek száma hetek óta növeli Sínbuszra is várunk Budapest, Debrecen (HBN) Idén 13 német gyártmányú dízel ikermotorkocsi (Siemens-Desiro) érkezik a MÁV Rt.-hez, s folyamatosan szállítják a megrendelt 40 orosz sínbuszt is. A német járművek a Dunántúlra kerülnek, az oroszból talán jut ide is. Pályafelújításra költik a legtöbb pénzt, mintegy 43,4 milliárd forintot ebben az évben a MÁV- nál - hangzott el a vasúttársaság közelmúltbeli tájékoztatóján. Többek közt európai uniós (ISPA) támogatások felhasználásával folytatódik a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal felújítása. A kohéziós alap forrásai az uniós csatlakozást követően nyílnak meg az új tagállamok előtt. Ebben az évben a villamosmotorvonat-program előkészítését indítják. Idén 13 német gyártmányú dízel ikermotorkocsi (Siemens-Desiro) érkezik, s folyamatosan szállítják a szik, sokan legyengült szervezetük miatt többször is visszaesnek. Egyeseknél szövődményként arcüreg-gyulladás és légcsőhurut jelentkezik. - A felnőttekre jellemző, hogy csak akkor mennek orvoshoz, ha már baj van - mondta a doktornő. - De nem csak a betegek felelőtlenek kissé - tette hozzá. Mindenki félti a munkahelyét, ezért nem akar táppénzre menni. Pedig ajánlatos otthon maradni, amíg tart a nagy láz, az izomfájdalom és a gyengeség - tanácsolta. Berettyóújfaluban két hete megrendelt 40 orosz sinbuszt is. - Az idei fejlesztési munka keretében a 100-as számú vasúti fővonalon Budapesttől Szolnokig lehet javítani a közlekedést, Szolnoktól Záhonyig pedig a szinten tartásról lehet szó - mondta el Szombathy Géza, a MÁV Rt. területi igazgatója. Mint megjegyezte, tavaly sokszor volt vágányzár Cegléd környékén, s el kellett tevolt a csúcs - tudtuk meg Schwanner István háziorvostól. Akkor a hét végi ügyeletben 127 beteget láttak el, közülük néhány kórházba került. Mostanában naponta 3-4 felnőtt jelentkezik nála magas lázzal, a vírusfertőzés tüneteivel: hasmenés, torokfájás, hányinger. A többség megfázásos panaszokkal megy a rendelésre. • Kifutotta magát a járvány - mondta a hajdúböszörményi Fekete Mária. Hétfőn már csak 2-3 influenzagyanús beteg jelentkezett nála. A debreceni Szabó Izabella gyermekorvos két hete velni az intercity járatokat. 2006- ban új lehetőségek nyílnak a MÁV előtt: versenyhelyzet alakul ki, hiszen külső vállalkozóknak is módjuk lesz a vasúti fuvaroztatásra. A tervek szerint a fejlesztések révén addigra 120-140 kilométeres sebességet érnek majd el a vonatok a 100-as vonalon. Az érkező orosz sínbuszokat központilag osztja el a MÁV. Szemmég 370 gyermeket látott el, s közülük 50-100 volt influenzás, ám a múlt hét közepe óta lényegesen kevesebben jelentkeznek ilyen tünetekkel. A legtöbben a 6-18 éves korosztályból betegedtek meg. Három-öt napig is tartott a nem ritkán 40 Celsius-fok körüli lázas állapotuk, s egyötöd részük visszaesett. Endes Mihály debreceni gyermekorvos rendelőjében a múlt héten már csak 2-3 gyermek jelent meg influenzás tünetekkel. Az elmúlt hetekben előfordult, hogy 70-80 panaszost is vizsgált, egynegyedük volt influenzás. Kathy Géza reméli, hogy ez a terület is kap belőlük, s azokat a Debrecen-Mátészalka közötti vonalon állítanák forgalomba. E járművek 120 utast fogadnak be, szemben a jelenleg interpiciként szolgáló motorkocsikkal, melyekben csupán 30-42 személy fér el. A Németországból érkező járművek a Dunántúlon fognak közlekedni. Most az intercitykre figyel a MÁV és az utas, hogy le ne késsé Fotó: Horváth Katalin Újra pályáznak a színház felújításáért Debrecen (HBN) - A Kölcsey helyén kongresszusi központ épül, a Víg moziból kamara-, a Monti ezredes utcai közösségi házból stúdiószínház lesz, ezenkívül felújítják az Apolló mozit - mondta hétfőn délután Túri Gábor alpolgármester. A kongresszusi központ 5-6 milliárd forintos beruházása kapcsán két befektetővel tárgyal a városvezetés. A költségvetési tervezetet a májusi közgyűlés elé terjesztik. A volt Kölcsey helyén - az eredeti konferenciaközpont-szerepet meghagyva - a létesítmény koncertek, színielőadások és kiállítások rendezésére is alkalmas lesz - tájékoztatott hétfőn, a Túri Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester. Az építkezés befejezését 2004 végére, 2005 elejére várják. A Víg mozi kamaraszínházzá történő nagy lélegzetvételű átalakításához a közeljövőben hozzátartozik az Aranybika mögötti terület és a parkolóhelyek rendezése is. - Az Apolló mozi felújításával - a kommerszfilmek divatozása idején - igényes mozilátogatásra nyílik lehetősége a művészfilmek kedvelőinek - mondta Túri Gábor az önkormányzat kulturális intézményfejlesztési tervei kapcsán. A Csokonai Színház főépülete és a színészház összesen 5,5 milliárd forintot igénylő rekonstrukciója érdekében ismét úgynevezett címzett támogatásra pályázik a város. Ha nyer, az összeg tíz százalékát Debrecennek saját költségvetéséből kell fedezni. MEGKÉRDEZTÜK: VEZET-E ÚJABB HÁBORÚKHOZ AZ IRAKI KONFLIKTUS? Az attól függ, hogyan alakulnak a dolgok az Amerikai Egyesült Államokban. Akár meg is bukhat Bush és környezete a háború végén, s ez majd további bonyodalmakhoz vezethet. Nagyon erős az Államok hadserege, s minden körülmények közepette feni a fogát arra, ami az érdeke. Az erő és az érdek náluk a meghatározó. Mucsi László KÖNYVELŐ Nem hiszem, hogy ezt a háborút nem tudná lezárni Amerika, és más is belefolyna. Attól óvatosabb a világ. Biztos, hogy hosszabb lesz a háború, mint ahogy az USA vezetői gondolták. Ha véget ért, kialakítják a bábkormányt. A jövővel kapcsolatban kérdés, hogy mennyire tudják befogni a többi ország száját. Bak Zoltán VÁLLALKOZÓ Szülhet további háborúkat, de ez nem terjed ki az egész világra. Az iszlám vezetői szent háborút hirdettek, reméljük, nem következik be. A háború öngyilkos merényletekkel jár, úgynevezett hősöket ad. De a keresztények között is vannak jelentkezők, akik a maguk eszközeivel próbálják megszüntetni a háborút. Bartha István VÁLLALKOZÓ Nem hiszem, mert minden nemzet próbálja magát távol tartani. A franciák, németek tátakoznak, bár vegyvédelmi felszerelést küldenek. Nem gondolom, hogy más országok is beszállnának. A törökök meg akarják akadályozni, hogy Kurdisztán önálló állam legyen. Ha erre garanciát kapnak, nem akarnak területet foglalni. Becker György pszichológus Bár ez sem zárható ki, remélem, az észszerűség a világ minden táján azt azt diktálja, hogy minél hamarabb vége legyen az egésznek. Hiszek a realitásban, hogy nem vonnak bele más országokat a háborúba. Az irakiak eléggé elszántak és határozott gondolkodásúak, de bízom benne, hogy nem terjed tovább a háború. Vitai Tünde LABORASSZISZTENS Diákok Svájcba Debrecen (HBN) - Két debreceni oktatási intézmény után két vidékivel is felvette a kapcsolatot a svájci St. Gallen tartomány küldöttsége. Eredményeként hamarosan a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola, valamint a berettyóújfalui Bessenyei György Szakközépiskola diákjai utazhatnak a svájci tartományba.