Hajdú-Bihari Napló, 2003. november (60. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-03 / 255. szám

2003. november 3., hétfő 0 Visszalépett. Fenyegetésekre hivatkoz­va visszalépett a Fidesz jelöltje a novem­ber 16-ra kiírt megismételt demecseri idő­közi polgármester-választástól, az MSZP szabolcsi elnöke szerint azonban a hivat­kozás minden alapot nélkülöz.­­ Csecsenföld. Meggyilkoltak két orosz katonatisztet egy csecsenföldi járási szék­helyen, míg Argun városában három pol­gári lakost lőttek agyon. Mindenszentek ünnepe ősi ünnepnap a keresztény egyházban, a vértanúk tiszte­lete ugyanis a legelső keresztény századok­ba megy vissza. Többek között erről beszélt első bíborosi szentmiséjén Erdő Péter az esztergomi székesegyházban. (Fotó: MTI) Német tüntetők százezres tömege Berlin (MTI)­­ Mintegy százezer ember tiltakozott szombaton Berlinben a szociál­demokrata-zöld vezetésű német kormány takarékossági intézkedései ellen: ez az ed­digi legnépesebb tiltakozó megmozdulás a német gazdaság talpraállításának jelsza­vával meghirdetett lépések ellen. A tüntetők, akik az intézkedéseket bí­ráló szakszervezetek és csoportok felhí­vására vonultak fel, a tervezett megszorí­tó intézkedéseket bíráló jelszavakat skan­dáltak és a lefaragások vélt szociális ki­egyensúlyozatlanságát ostorozták transzpa­renseiken. „Szegénységet mindenkinek”, „Miért vegyünk el a gazdagoktól, amíg itt vannak a szegények” - hirdette néhány ironikus hangvételű felirat. Tízezrek idézték fel alakját Tel-Aviv, Rámalláh (MTI)­­ Izraeliek tízezrei vettek részt szombaton a Jichák Rabin miniszterelnök halálának nyolcadik évfordulóján rendezett tel-avivi megemlé­kezésen. Az izraeli rendőrség 60 ezerre becsülte a békepárti gyászolók számát. Rabin az 1990-es évek elején béketárgyalásokat kez­dett a Palesztinai Felszabadítási Szerve­zettel, és 1993-ban aláírta az első autonó­miamegállapodást annak vezetőjével, Jaszer Arafattal. Egy zsidó fanatikus 1995. november 4-én Tel-Avivban agyonlőtte­­ ugyanazon a téren, ahol a szombati em­lékgyűlést tartották. A béke hívei nem felejtik el a kiváló poli­tikust (Fotó: EPA) NAPIÓ Kiadóvezető-főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu), főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu) Terjesztési vezető: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). Marketingvezető: Lipcsei László (laszlo.lipcsei@naplo.haon.hu) Szerbina István (istvan.szerbina@naplo.haon.hu) Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1 090 forint, negyedévre 3 190 forint, fél évre 6 090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051­8 Matesz* A kormány gyorsítja az autópályaépítéseket Az M3-as Polgár és Görbeháza közötti szakasza akár határidő előtt is készen lehet Polgár (HBN)­­ A kormány­nak alapvető prioritása, hogy az autóutak és autópályák tovább épüljenek, mert ez ja­vítja az ország lakóinak élet­minőségét és új munkahe­lyek létrejöttét szolgálja. Ezt Medgyessy Péter minisz­terelnök mondta, amikor pénte­ken délután megszemlélte az M3- as autópálya Polgár és Görbehá­za között épülő szakaszának munkálatait. Hozzátette: törvé­nyi hátteret is biztosítani kíván­nak ahhoz, hogy ezeknek az utaknak a kivitelezése folyama­tosan, zavartalanul és gyorsan folyhasson. Csillag István gazdasági mi­niszter arra hívta fel a figyelmet, hogy november 30-ra befejezik az M30-as autópálya Em­őd és Nyék­­ládháza közötti, 8,5 kilométeres szakaszának kivitelezését. A mi­niszter elképzelhetőnek tartja, hogy az autópálya Polgár és Gör­beháza közötti szakasza - mivel a munkálatok jelenleg igen jól haladnak - a 2004. szeptember 15-i határidő előtt átadható lesz - ha a tavaszi időjárási körülmé­nyek nem szólnak közbe. Az M3- as Görbeházától Nyíregyházáig, valamint az M35-ös Debrecenig vezető szakasza terveinek enge­délyezési eljárásai novemberben kezdődnek, s a szándékok szerint 2004 tavaszán az építési munkák is megindulnak. Medgyessy Péter miniszterel­nök rokonszenvezik azzal a terv­vel, melynek alapján mintegy 2 milliárd forintos beruházással régészeti pihenőpark épülne az M3-as autópálya polgári csomó­pontjánál. Az elképzeléssel - melynek magvalósításához kor­mányzati támogatást is várnak - Juhászné Lévai Katalin, a me­gyei önkormányzat elnöke is­mertette meg Medgyessy Pétert. ÉI ekntj.pp.ek.tom.h.u A háttéranyag letölthető a Hajdú Online portáljáról (99 KB). Csillag István és Medgyessy Péter Polgáron (Fotó: iklódy János) Lelőttek egy amerikai helikoptert A gerillák akciója nyomán szabadságra utazó katonák haltak meg Bagdad, Fallúdzsa (MTI)­­ Iraki gerillák lelőttek vasár­nap délelőtt egy amerikai Chi­nook katonai helikoptert, a gépen utazó katonák közül legkevesebb 15 életét vesztet­te, és mintegy húsz megsérült. A gép a bagdadi nemzetközi repülőtér felé tartott; az eddigi tájékoztatás szerint rajta mint­egy harminc szabadságos katona utazott. Szemtanúk szerint a he­likopter, amelyet egy másik, 25 katonát szállító Chinook is kí­sért, az amerikaiakkal szembe­ni ellenállás egyik bástyájának tartott Fallúdzsa városától délre zuhant le, miután a rá kilőtt két föld-levegő rakéta egyike eltalál­ta. Egy amerikai katonai szóvi­vő szerint a helikoptert „isme­retlen fegyverrel lőtték le”. Ez a harmadik, iraki gerillák által lelőtt amerikai helikopter azóta, hogy George Bush ameri­kai elnök május elsején bejelen­tette a nagyobb iraki harcok vé­gét, s Szaddám Huszein iraki el­nök bukása óta ez a legtöbb ame­rikai katona halálát okozó ak­ció Irakban. Ugyancsak Fallúdzsában he­lyiek arról számoltak be, hogy út szélén elhelyezett pokolgép rob­bant civil gépkocsikon elhaladó amerikai katonák konvoja mel­lett. Legalább egy amerikai jár­mű kigyulladt, és a helyszínen örvendező irakiak gyűltek össze. Tévéfelvételek amerikai katonai sisakot viselő vidám iraki fiata­lokat mutattak. Még előzőleg, a vasárnapra virradó éjjel Bagdadban is pokol­gép robbant az amerikai első páncélos hadosztály egy katoná­jának járműve alatt. A katona a detonációtól súlyos sérülést szenvedett, kórházba siettek ve­le, de életét már nem tudták megmenteni. Mintegy harminc katona utazott a gépen (Fotó: EPA) Meg vannak számlálva Szaddám Huszein napjai Bagdad (MTI) - Szaddám Huszein, a megdöntött iraki dik­tátor az ország területén él, el­fogása vagy megölése az első szá­mú feladat - jelentette ki Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója. Kifejtette: egyelőre nincs egyértelmű jelzés arról, hogy az amerikaiak elleni legutóbbi tá­madások mögött maga Szaddám Huszein áll-e, de - mondta - Szaddám elfogásával vagy megölésével egyszer is minden­korra le kell zárni még a lehe­tőségét is annak, hogy az egy­kori elnök és gyilkosai visszatér­jenek. Szaddám napjai Irakban meg vannak számlálva és azt akar­juk, hogy ez egyértelmű legyen - szögezte le Bremer. Bremer beszélt arról is, hogy az amerikai vezetésű koalíciós erők felgyorsítják az iraki kato­nák és rendőrök kiképzését, hogy megbirkózhassanak a láza­dók támadásaival, a biztonságot fenyegető veszélyekkel. A vajdasági vérengzések áldozataira emlékeztek Újvidék (MTI) - Mindenszen­tek ünnepe alkalmából szerte a Vajdaságban megemlékeztek a titói hatalom által levezényelt 1944-45-ös magyarellenes atroci­tások áldozatairól. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is az újvidéki Futaki úti temetőben tartották meg a köz­ponti megemlékezést - itt más­fél hónappal ezelőtt közel nyolc­van, javarészt magyar sírt gya­­láztak meg. Közel háromszáz megemlékező jelenlétében az újvidéki katolikus és a protes­táns egyház elöljárói, s a vajda­sági magyar pártok vezetői szó­laltak fel. SZÉLRÓZSA / 2

Next