Hajdú-Bihari Napló, 2004. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-02 / 27. szám

2004. február 2., hétfő RÖVIDEN 0 Vízumkényszer. Mától a magyarok - 19 más ország polgáraival együtt - csak vízummal utazhatnak Indonéziába. A ví­zumkényszer visszaállítását azzal indokol­ták, hogy a könnyebb utazás lehetőségé­vel többen visszaéltek, és illegálisan mun­kát vállaltak Indonéziában. 0 Ion Iliescu román el­nök ötnapos hivatalos lá­togatásra érkezett Indiá­ba, ahol a kétoldalú kap­csolatok fejlesztéséről tárgyal. Az államfő egy üzletemberek és politikusok részvételével rendezett találkozón is részt vett Újdelhi­ben január 31-én. 0 A vallási jelképek iskolai viselésének tervezett tilalma ellen tüntettek Párizsban. A megmozdulást a kis létszámú szikh kö­zösség szervezte. Ha a francia parlament elfogadja a törvényt, szeptembertől az is­kolákból száműzik a muzulmán nők ken­dőjét, a zsidó fejfedőket és a nagyobb ke­reszteket is. Szaddám Huszein elárulta híveit Bagdad (MTI)­­ Hasznos adatokhoz ju­tottak a volt iraki elnöktől, közölte egy ma­gas rangú amerikai katonatiszt. Egy kato­nai tisztviselő elmondta, hogy tényeket tud­tak meg Szaddám Huszeintől kihallgatása során, amelyek segítségével iraki felkelő­ket vettek őrizetbe. Az is kiderült, állítot­ta, hogy a volt diktátorhoz hű csoportok keménymagja 250-300 főre tehető. A csopor­tok közül 14 Bagdadban tevékenykedik. A megbuktatott elnöknél talált dokumentu­mok hozzájárultak ahhoz, hogy az ameri­kai erők szétzúzzák ezeket a csoportokat, és fényt derítsenek finanszírozási hátterük­re - mondta a nevét elhallgató tisztviselő. Meghalt Hezbollah-aktivistákat si­ratnak hozzátartozóik, híveik a gyászszer­tartáson Bejrútban január 31-án, miután az előző nap az Izrael és Libanon között lét­rejött fogolycsere keretében a zsidó állam 59 libanoni fegyveres földi maradványait szolgáltatta vissza. (Fotó: epar Gyilkos kísérletek Észak-Koreában Phenjan (MR) - Tömegpusztító fegyve­rek hatóanyagaival kísérleteznek embe­reken észak-koreai koncentrációs táborok­ban - a BBC televízió ma esti műsora sze­rint. A riportfilmben megszólal egy Dél- Koreába szökött volt északi katonai atta­sé, aki korábban egy koncentrációs tábor­ban dolgozott. A volt diplomata, aki most a dél-koreai kormány katonai tanácsadó­ja, elmondta: tanúja volt, amint teljes csa­ládokat végeztek ki az üvegfalú gázkam­rákban. A kísérletek gyanúját egy nemrég közzétett jelentésben a legnagyobb londo­ni stratégiai kutatóintézet is megfogalmaz­ta, ezt most szakértők által hitelesnek mi­nősített dokumentumokkal bizonyítják. NAPLÓ Február 6-7., Florida: A világ vezető hatalmainak - G7-ek - gazdasági miniszterei tartanak tanácskozást, amelynek fő napirendi kérdése az, hogy hogyan tudnák csökkenteni az Iraki 120 milliárd dolláros állam­adósságot. Megtárgyalják még az amerikai dollár stabilizálásának kérdé­sét és azt, hogy miként lehetne elzárni a terroristák pénzforrásait. Világesemények 1004 februárjában Február 20., Teherán: Az eddigi elnök - Khatami (bal­ra) - és követői bojkottálják a nemzeti választásokat, mivel a legbiztosabb befutó a radi­kálisabb politikájáról ismert Ajatollah Ali Khamenei és támo­gatója, az Oltalmazó Tanács ne­vű szervezet. Nemzetközi ég meghozza az ítéletét a 700 km -rú izraeli védőfallal kapcsolatban. Több nemzetközi szervezet is elítéli a palesztin jo­gokat sértő betonfal építését. Február 9.,New York: A Beatles együttes feloszlá­sának 40 éves év­fordulójára kiadják a legendás forma­­szőlő DVD-t, a rajongóknak is tartogat érdekességeket. Február 22., Kuala Lumpur: Az amerikai énekesnő, Mariah Carey kezdi meg kon­­certkörútját Malajziában. A többségében muszlimok által lakott területen rengetegen tiltakoznak az erotikus öltözködéséről és érzelmes dalairól ismert popdíva ellen. Február 29., Los Angeles: A Gyűrűk Ura-trilógia har­madik része - A király visz­­szatér - a legesélyesebb arra, hogy a legtöbb Oscar­­szobrocskát elnyerje az akadémia díjkiosztóján. Február 16., Iszlámá­ ________­bád: indiai és pakisztáni veze­­­­tők tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy tárgyaljanak a régóta vita­tott kasmír­ terület hovatartozá­sáról. Február, Banglades: Állatvé­dők csoportjai érkeznek a tér­ségbe, hogy megtegyenek min­dent a kihalásra ítélt bengáli királytigrisek életének megóvá­sa érdekében. © graphic NEWS Kiadóvezető, felelős kiadó: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Főszerkesztő: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztésivezető-helyettes: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu). Marketingvezető: Lipcsei László (laszlo.lipcsei@naplo.haon.hu), Szerbina István (istvan.szerbina@naplo.haon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1 090 forint, negyedévre 3 190 forint, fél évre 6 090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu . Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ^MJESZ* Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051 Február 3., Franciaország: A világ nőjogi szervezetei nemzetközi tünte­tést szerveznek a muszlim vallású nők és gyermekek jogainak meg­védése érdekében. Követelik az egyenjogúságot és a tanulás lehe­tőségének biztosítását. Február 9., Szaúd-Arábia: Több mint 2,5 millió muszlim zarándokol el Mekkába, a szent városba. Öngyilkos merényletek az észak-iraki Erbílben A két kurd párt székházában ötvennél is jóval több lehet a meghalt áldozatok száma Erbíl (MTI)­­ A legújabb jelentések szerint ötvennél is többen haltak meg vasárnap az észak-iraki Erbílben, ami­kor öngyilkos merénylők fel­robbantották magukat két kurd párt székházában. A Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Kurdisztáni Ha­zafias Szövetség (PUK) helyi székházában történtek a robban­tások, öt perc időeltéréssel. A két fő iraki kurd párt vezetői ép­pen látogatókat fogadtak az íd al­­adha négynapos muzulmán ün­nep kezdete alkalmából, amikor a merényletek bekövetkeztek. Mohamed Ihszán, a kurd regio­nális kormány emberi jogokért felelős minisztere az AP hírügy­nökséggel közölte: a két nagy erejű robbanás rengeteg áldoza­tot követelt, és nagyon sok a se­besült. „Becslésem szerint a PUK székházában mintegy hatvanan, a KDP-ében mintegy nyolcvanan haltak meg” - közölte Ihszán. Szemtanúk beszámolói szerint a halálos áldozatok között van Erbíl tartomány kormányzójá­nak helyettese is, továbbá Szaad Abdalláh, a KDP politikai bizottságának tagja és Sahvan Abbász, a PUK vezetőségi tagja. E két rivális kurd párt uralja Irak északi tartományait. Noha hatalmi ellentétek feszülnek kö­zöttük, fegyvereseik szorosan együttműködtek az amerikai és a vele szövetséges haderőkkel Szaddám Huszein iraki elnök ha­talmának megdöntésében. Már korábban jelezték Ezért a megszálló hatóságok és a velük együttműködő irakiak el­len harcoló fegyveresek célpont­nak tekintik a két párt intézmé­nyeit, vezetőit és tagjait is. Ame­rikai illetékesek már korábban je­lezték, hogy a muzulmán ünnep idejére a merényletek és a fegy­veres támadások számának meg­növekedésétől tartanak Irakban. Szóljon hozzá! Nelson Ramos hondurasi katona búcsúzik családjától Tegucigalpában január 31-én, amikor egységével Irakba indul (Fotó: epa) Az amerikaiak többsége úgy véli: voltak tömegpusztító fegyverek Washington (MTI)­­ Az amerikaiak 55 százaléka úgy véli, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett, mi­előtt az Egyesült Államok ta­valy márciusban megtámadta. A Newsweek szombati számá­ban tette közzé közvélemény-ku­tatási adatait, amelyek azt mutat­ják, hogy az amerikai lakosság több mint fele úgy tartja: Iraknak voltak vegyi és bakteriológiai fegyverei a háború előtt. A meg­kérdezettek 32 százaléka van el­lenkező véleményen, a többiek nem tudják, 21 százalék azoknak az aránya, akik szerint az arab országban még mindig vannak ezekből a fegyverfajtákból, 27 szá­zalék véli úgy, hogy az arzenált már elszállították Irakból, míg 3 százaléknak az véleménye, hogy az irakiak megsemmisítették a fegyvereket. Az 1259 megkérdezett 49 százaléka úgy vélte, hogy Szad­dám Huszein elnöknek közvetlen köze volt az Egyesült Államok el­len 2001. szeptember 11-én végre­hajtott terrortámadásokhoz. Nem a posta veszi meg Budapest (MTI)­­ Elkészült az M5-ös autópálya megvásárlásáról szóló szerződés. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Pénzügyminisztériummal közö­sen azt javasolja, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. legyen a vásárló. Az egyelőre titokban tar­tott vételárat kereskedelmi ban­kok hiteleiből fizetnék ki. Csődeljárás a Parmalat Hungária ellen Székesfehérvár (MTI)­­ Csőd­eljárást kezdeményez maga ellen a Parmalat Hungária. Erről dön­tött a tejfeldolgozó cég közgyű­lése Székesfehérvárott. A társa­ság új igazgatósági tagja közölte: a csődeljárás célja, hogy időt nyerjenek a cég túlélését bizto­sító terv kidolgozására. A cég tartozásai miatt a tejtermelők egy csoportja már felszámolási eljárást kezdeményezett a Par­malat ellen. Ron Werber távozott Budapest (MTI) - Valóban el­váltak az útjaink - közölte Jánosi György, a szocialista párt választ­mányának elnöke az újságírói kérdésre válaszolva, távozik-e az MSZP-től Ron Werber kampány­tanácsadó. A politikus tájékozta­tása szerint az európai parlamen­ti választási kampány előkészíté­sével, a kampány stratégiáját, stí­lusát, valamint a párt és a kor­mány együttműködését illetően voltak véleménykülönbségek Ron Werber és a párt vezetői között. „Ebben a vitában Ron Werber vé­leményével kisebbségben maradt” - mondta Jánosi György, hozzá­téve, emiatt távozott a kampány­tanácsadó. Az MTI úgy tudja, Ron Werber három hete levélben je­lezte szakmai kifogásait, s mivel nem tudta érvényesíteni érdekeit, elutazott Magyarországról. NAP itt SZÉLRÓZSA / 2 Kétszázezernyien élnek putrikban 10-12 év múlva tűnhetnek el a telepek Balatonfüred, Budapest (MTI) - A cigánytelepek, put­rik felszámolása a kormány­zat idei fő törekvése; 460 olyan telepet tartanak számon országszerte, ahol semmiféle közmű, infrastruktúra nincs - jelentette ki Teleki László azon a kisebbségi konferen­cián, amelyet szombaton ren­deztek Balatonfüreden. A Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára szerint e telepe­ken körülbelül 150-200 ezer ro­ma ember él. Elmondta: 2004- ben 1 milliárd forint jut a költ­ségvetésből a cigánytelepek felszámolására, illetve új laká­sok építésére, de uniós pénz­forrásokat is igénybe kíván­nak venni, továbbá a nemzeti fejlesztési terv öt operatív programja közül háromból ugyancsak várnak támogatást e feladatok végrehajtásához. Teleki László szerint 2006-ig a cigánytelepek 40-50 százaléká­nál el kell kezdeni a felszámo­lási munkálatokat.

Next