Hajdú-Bihari Napló, 2004. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-01 / 77. szám

2004. április 1., csütörtök RÖVIDEN : George W. Bush ameri­kai elnök március 30-án be­leegyezett, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortá­madások körülményeit vizs­gáló bizottság nyilvánosan hallgassa ki Rice biztonsági tanácsadót, az­zal, hogy ő lesz az egyetlen a munkatársai közül, akit így hallgat ki a bizottság.­­ Őrizetbe vettek Ottawában egy kana­dai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy terrorista csoportnak dolgozott Ottawában és Londonban. Mohammad Momim Khawaja számítástechnikus a hí­rek szerint tudatosan vett részt egy ter­rorista csoport tevékenységében. 0 Kémkedés vádjával rövidesen a né­metországi Koblenz bírósága elé áll K. Sándor magyar származású svéd állam­polgár, aki állítólag az amerikai hadse­reg ellen kémkedett. Február 16-án vet­ték őrizetbe a frankfurti repülőtéren. Soros Györgyöt ragasztóval öntötték le ukrán fiatalok Kijev (MTI)­­ Ragasztóval és vízzel öntötték le szerdán Soros György magyar származású amerikai milliárdost Kijevben, ahol egy emberi jogi fórumon vett részt. A terembe két ismeretlen fiatal rontott be, és az elnöki asztalt, ahol Soros is helyet foglalt, ragasztóval és vízzel lo­csolta le. „Soros, tűnj el Ukrajnából, neked itt nem terem babér!” - kiáltozták. Soros György a történtekre reagálva úgy vélte, hogy nem egyszerű incidensről volt szó, „valakik állnak e mögött”. Az üzletember azzal vádolta meg az ukrán elnöki hivatalt, hogy meg akart akadályozni egy krími konferenciát, amelyet végül kedden rendben megtartottak. A milliárdos hét­főn érkezett Ukrajnába ötnapos látogatás­ra, szerdán fogadta őt Viktor Janukovics kormányfő és Leonyid Kucsma államfő is. Leonyid Kucsma és Soros György (Fotó: epa) A kormány tagjai nem írták alá a Fidesz-petíciót Budapest (MTI)­­ A kabinet egyetlen tagja sem írta alá a Fidesz által a múlt hét végén útjára indított, a költségvetés mó­dosítását célzó petíciót a kormányülés előtt, szerdán, a tanácskozásnak helyet adó országházi terem előtt Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt fideszes honatyák tettek kísérletet arra, hogy a megbeszélésre ér­kező politikusok támogatását megnyerjék a dokumentumhoz. Vízumkorlátozás románoknak Bukarest (MTI)­­ Nagy-Britannia fel­függesztette a beutazási vízumok kiadását a románok számára - írták a szerdai ro­mán lapok, amelyek Bukarest és London közötti vízumbotrányról cikkeztek. A saj­tó ismertette a román külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatát a brit kormány­nak arról a keddi döntéséről, amellyel azonnali hatállyal felfüggesztették a beuta­zási vízumok kiadását román állampolgá­roknak. Cosmin Dobran román külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy „a román hatóságokat nagyon meglepte a brit kor­mány döntése”, amelyről kedd este érte­sültek hivatalos diplomáciai csatornákon. .hi SS - a s *­ín­t NAPLÓ Kiadóvezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztésivezető-helyettes: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu). Marketingmenedzser: Fülöp István (istvan.fulop@naplo.haon.hu). Szerbina István (istvan.szerbina@naplo.haon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1 190 forint, negyedévre 3 490 forint, fél évre 6 690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu . Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ^íg^VESZ" Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051 . n­ Pi. Pénzt remélnek a tönkrement települések Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett a legtöbb kérelem. Budapest (ÉKN - Sz. P.)­­ Egy összesítés szerint tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei önkormányzatok nyúj­tották be a legtöbb támoga­tási kérelmet működésképte­lenség miatt. Ezt az Országgyűlés önkor­mányzati Bizottságának szerdai ülésén jelentették be. Kiderült, hogy 2003-ban országos szinten 710 önkormányzat igényelt tá­mogatást. A Belügyminiszté­rium 2,3 milliárd forint érték­ben 686 helyhatóságnak ítélt meg támogatást, azonban az összes támogatási rendszeren keresztül nyújtott pénzek össze­ge nem éri el az önkormányza­tok költségvetésének másfél szá­zalékát. Mindez azt is jelenti, hogy a 3200 magyarországi település mintegy negyede vallja magát működésképtelennek. Kiderült, hogy három év távlatában jelen­tős mértékben nőtt a kérelme­zők száma, így 2000-ben még csak 342 önkormányzat nyújtot­ta be kérelmét, 2001-ben már 458, 2002-ben pedig már 589.­­ Olyan rendszerre van szükség, amely takarékosságra és együtt­működésre ösztönzi az önkor­mányzatokat - mondta ezzel kapcsolatban Csabai Lászlóné, a bizottság tagja. Főleg kistelepülések kérik A forráshiány tavaly is dön­tően az elmaradott térségek ön­­kormányzatainál keletkezett. A támogatásra javasolt helyhatósá­gok csaknem 20 százaléka Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyei, több mint 15 százaléka pedig Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megyei, s ezek a települések kapják a kiegészítő állami forrás 41 száza­lékát. Az összes kérelem 92 szá­zalékát községek, illetve nagy­községek nyújtották be, ami jel­zi, hogy a működési forráshiány­­ elsősorban a kistelepüléseké okoz gondot. A képet némiképp árnyalja, hogy egy pénzügym­­­isztériumi tanulmány szép­­települések minden lehető , ' megragadnak, hogy fon­­shi­ngos voltukat bizonyítsák'. Tök esetben tetten érhető volt, hog a helyhatóságok alátervezték be­vételeiket, sőt, szakértőket is a­lalmaztak a támogatás megsze­gése érdekében. OM http://forum.haon.hu Szóljon hozzá!___________ Újabb iraki robbantások: öt amerikai katona vesztette életét szer­dán egy pokolgépes támadás következté­ben, amint Bagdadtól nyugatra, al-Anbár tartományban gépkocsin utaztak - közölte egy amerikai katonai szóvivő. Al-Anbár tartomány, amelyben a Szaddám Huszein volt diktátor hívei által sűrűn lakott „szunnita háromszög”, azon belül Fal­­lúdzsa és Ramadi város is fekszik, az elmúlt év során gyakran volt amerikaiak elleni támadások színhelye. Bagdadtól nyu­gatra, Fallúdzsában egy másik incidens során a felkelők kézifegyverekkel két gép­kocsira támadtak, a járművekben utazó külföldieket megölték, a gépkocsikat rájuk gyújtották. Szemtanúk szerint legalább négy külföldi vesztette életét. (Fotó: epa) LAPSZEMLE A magyarok a legfelkészültebbek A belpolitika nem hátráltatja a fejlődést Bécs (MTI)­­ A magyaror­szági politikai életet elemez­te szerdai számában a Neue Zürcher Zeitung az Európai Unió május 1-jei bővítése kapcsán. A konzervatív svájci napilap budapesti keltezésű írásában egyebek között megállapította, hogy a kommunizmus összeom­lása óta Magyarország rendkívül nagy előrelépést tett. Az ország mindazonáltal mélyen megosz­tott: a posztkommunista baloldal és a polgári jobboldal engesztel­hetetlenül áll egymással szem­ben. Ez azonban nem akadályoz­ta meg a rendezett kormányvál­tásokkal működő, stabil politikai rendszer kiépítését. A cikkíró emlékeztet a kom­munista időkre, amikor Ma­gyarország a „gulyáskommuniz­mus” országaként mérsékelten szavatolt gazdasági szabadságával és meglepő életszínvonalával va­lódi tüneményt jelentett a lengye­lek és a KGST-övezet más állam­polgárai számára, akik csak üres polcaik előtt állhattak. Példátlan előrelépés Magyarország azonban ma „csak” az egyike azoknak a kelet­­közép-európai országoknak, ame­lyek nemsokára EU-tagországgá válnak. Ez a „csak” azonban nem kevés, és ezt tudják a magyarok is. Ha a szegények, az öregek vagy a munkanélküliek problé­maköre alapot ad is a panaszko­dáshoz, azért az mégis határozot­tan állítható, hogy Magyarország a kommunizmus bukása óta pél­dátlan előrelépést tett társadalmi, gazdasági és politikai értelemben egyaránt. SZÉLRÓZSA / Mikor legyen munkaviszony? Egyre nagyobb szerep a távmunkának Budapest (ÉKN)­­ A par­lamentben megkezdődött a foglalkoztatással összefüggő törvények módosítására irá­nyuló előterjesztés általános vitája. Első körben a távmun­ka jogszabályi kereteit fogja meghatározni a Ház. A vita során Püski András, Hajdú- Bihar megye 9-es egyéni kör­zetében megválasztott ország­­gyűlési képviselője több he­lyen vitatta és „salátatörvény­nek” nevezte az előterjesztést. A politikus úgy véli, az elmúlt időszakban egyre jobban ter­jed a távmunka, de a szabá­lyozás hiánya a munkáltatók és a munkavállalók számára is sok esetben bizonytalansá­got teremt, és emiatt nem ter­jedhet el szélesebb körbe Püski András szerint a jav­­latnak mindenképpen rendel­keznie kellene arról, milyen feltételekkel, költségek esetén tekinthető munkaviszonynál a távmunkás foglalkoztatás. Munkaszüneti nappal ünnepelnek Bukarest (MTI)­­ Tűzijátékkal záruló országos ünnepnap lesz Romániában a NATO-csatlakozás örömére április másodika - jelen­tette be a szerdai román sajtó. Az ország NATO-csatlakozásának Összetűzés zsidó telepesek beköltözése miatt Három izraeli rendőr megsebesült, hét palesztint őrizetbe vettek Jeruzsálem (MTI)­­ Zsidó telepesek beköltözése miatt robbant ki összetűzés szerdán Kelet-Jeruzsálemben az izrae­li határőrség katonái és a he­lyi palesztin lakosok között. Szemtanúk elmondása szerint tizenöt telepes az éjszaka kellős közepén kezdett el csomagokat, székeket és asztalokat berakod­ni egy nemrégiben felújított épü­letbe Kelet-Jeruzsálem Szilván negyedében. A környékbeli há­zak palesztin lakosai kövekkel haj­igalták meg őket. A tömegbe lőttek A rendőrség és a katonaság három épületet elfoglalt, és a te­tőről könnygázgránátokat lőtt ki a feldühödött palesztinok közé. Az összetűzésben három rendőr könnyebben megsebesült, és hét palesztint őrizetbe vettek - kö­zölte az izraeli közszolgálati rá­dió.­­ Izraeli katonák a ciszjor­­dániai Hebron közelében szer­dán felszámoltak egy zsidó tele­pet, egyikét azoknak, amelyet be­zárásra jelöltek Ariel Saron wa­shingtoni látogatása előtt. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék fővárosuknak (Fotó: epa) tiszteletére április 2-án, péntek szabadnap lesz Romániában, de az emberek méltóképpen ünnep­hessék meg „a történelmi jelent­ségű eseményt”, így ez a hét há­romnapos ünneppel zárul. Újabb áldozatok Irakban Szerdán, egy út mellett történt robban­tásban életét vesztette öt amerikai ka­tona Irakban. Ezzel a katonai akciók megkezdése óta 691, a szövetséges csapatokhoz tartozó ember életét kes­telte az Iraki háború és az azt követő katonai jelenlét, míg a sebesültek sz­ma megközelíti a tízezret. © GRAPHIC NEWS Áldozatok a katonai akciók kezdete óta: USA 595 Anglia 58 Olaszország 17 Spanyolország8 Bulgária5 Ukrajna3 Thaiföld2 Dánia, Észtország, Lengyelország 1 Iraki katonák 4895-6370 Iraki civilek 8782-10 631

Next