Hajdú-Bihari Napló, 2004. szeptember (61. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

2004. szeptember 1., szerda RÖVIDEN . George Bush amerikai elnök mondta egy interjú­ban: Én nem történész vagyok, hanem az a fickó, aki történelmet csinál. Bush elnököt az újságírók arról faggatták, hogy ez a mostani, ter­rorizmus elleni harc-e a negyedik világ­háború.­­ Nem kegyelmeztek. Kivégezték az Irakban túszul ejtett tizenkét nepáli mun­kást egy iszlámista csoport keddi közle­ménye szerint. A kivégzést az al-Kaida ter­rorhálózathoz közel állónak tekintett Anszár asz-Szunna csoport jelentette be.­­ Lezárult. Lezárult az újabb távmunka­pályázatra beadott pályamunkák értéke­lése, a bírálóbizottság 90 munkáltató aján­latát tartotta támogathatónak, ez 782 táv­­munkahely létesítésére vonatkozik - je­lentette be Burány Sándor foglalkoztatás­politikai és munkaügyi miniszter. Oda a mentelmi jog? Budapest (MTI)­­ Az Országgyűlés Men­telmi Bizottsága keddi ülésén úgy foglalt ál­lást, hogy Wekler Ferenc (SZDSZ) és Fara­gó Péter (MSZP) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, míg Újhe­lyi István (MSZP) esetében ennek fenntar­tását javasolja a parlamentnek - közölte a zárt ülést követően Géczi József Alajos. A bizottság elnökének tájékoztatása sze­rint Wekler Ferencről volt felesége mint ön­­kormányzati képviselő különböző sértő ki­jelentéseket tett, ezért a politikus feljelen­tést tett, és a bírósági eljárás során a volt házastárs viszontváddal élt. Géczi József Alajos szerint az ügyfél­egyenlőség úgy kívánja, hogy a mentelmi jo­got az Országgyűlés függessze fel, mely ál­lásponttal a testület kilenc tagja egyetértett. Nem javasolták Újhelyi Istvánt (MSZP) Kövér László, Szadai Károly és Orbán Viktor (Fidesz) je­lentette fel rágalmazásért, mert Kondor Ka­talin feltételezett ügynöki múltja miatt kü­lönböző kijelentéseket tett. A testület elnö­kének tájékoztatása szerint a bizottság 9:1 arányban nem javasolja az Országgyűlés­nek Újhelyi István mentelmi jogának fel­függesztését, azzal az indoklással, hogy nem lenne helyes, ha a politikai viták büntető­­eljárás keretében rendeződnének. Személyes elszántságát is hang­súlyozva Ariel Saron izraeli kormányfő kedden bemutatta pártja parlamenti kép­viselőinek a Gázai övezetbeli zsidó tele­pesek átköltöztetésére vonatkozó részletes tervét. (Fotó: EPA) # A­­ & B) « 8 N­ 8 A » | NAPI ÉSZÉLRÓZSA / 2 Mádl Ferenc 30 nap múlva megteszi javaslatát Kovács Lászlóék listát készítettek arról, hogy mi az, ami eddig még nem teljesült Budapest (MTI) - A köztár­sasági elnök 30 nap elteltével az első munkanapon megteszi javaslatát a miniszterelnök személyére - mondta Kovács László, az MSZP elnöke ked­den, miután megbeszélést folytatott Mádl Ferenc köztár­sasági elnökkel Budapesten. „A köztársasági elnök úr biz­tosított a beszélgetés végén ar­ról, hogy ő ezt meg fogja tenni. Lényegében a 30 nap elteltével az első munkanapon megteszi a jelölést” - fogalmazott a poli­tikus. Egyhangúlag A pártelnök biztosította az ál­lamfőt arról, hogy a két koalí­ciós frakció egyhangúlag igennel fog szavazni közös jelöltje, Gyurcsány Ferenc miniszterel­nökségére a parlamentben. „Én azt erősítettem meg, hogy a két koalíciós párt frakciója egyértelműen és egyhangúlag meg fogja szavazni (...) a két párt közös jelöltjét, Gyurcsány Feren­cet” - mondta. Az Igazságügyi Minisztérium hivatalos, Mádl Ferenc köztársa­sági elnökkel egyeztetett állás­pontja szerint a Medgyessy-kor­­mány még 30 napig teljes jogkö­rű, és csak azt követően javasol­hat az államfő a parlamentnek új miniszterelnököt. Kovács László emlékeztetett rá, hogy az MSZP és az SZDSZ a múlt héten levélben fordult Mádl Ferenchez, amelyben arról tájé­koztatták, hogy Gyurcsány Fe­renc a két párt közös miniszter­elnök-jelöltje. Hozzátette: a levélben azt is kérték, hogy a köztársasági el­nök a 30 nap elteltével a lehető leggyorsabban tegye meg javas­latát a házelnöknek. Eltérés nélkül A pártelnök elmondta: a meg­beszélésen áttekintették az el­múlt hetek eseményeit és a je­lenlegi helyzetet. Mint mondta, „nem volt eltérés az értékelés­ben”, de bizalmas megbeszélés lévén nem kíván részletekbe bo­csátkozni. Kovács László azt mondta: tájékoztatta a köztársa­sági elnököt a koalíciós egyezte­tések menetéről, amelyeknek el­ső témája a kormányprogram át­tekintése. „Ezt szükség szerint, ha úgy látjuk, hogy indokolt, akkor mó­dosítjuk. Alapjait természetesen nem. Nem is lenne helyes, hogy a választásokon (...) a választók többségének bizalmát elnyert programot alapvetően felülírjuk, de bizonyos korrekciókat, átcso­portosításokat, hangsúlymódosí­tásokat lehet végezni” - fogalma­zott. Közölte: készítettek egy listát a kormányprogram eddigi telje­sítéséről és egy másikat arról, hogy mi az, ami nem teljesült, mi az, amit 2006 tavaszáig meg tudnak csinálni, és melyek azok a tételek, amelyek valamilyen okból nem teljesíthetők a ciklus végéig. A pártelnök közölte: Gyur­csány Ferenc miniszterelnök­jelölttel csütörtökön folytat majd megbeszélést mint külügyminisz­ter és pártelnök. Kovács László és Mádl Ferenc­ megbeszélték (Fotó: MTI) Milosevic: hazugok a vádak A törvényszék törvényességét is vitatja Brüsszel (MTI)­­ Szemér­metlen hazugságoknak ne­vezte Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök az elle­ne felhozott, háborús bűnök­re vonatkozó vádakat a volt Jugoszlávia területén elköve­tett bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéken. Milosevicet a volt Jugoszlá­viát a 90-es években darabokra szaggató három nagy konfliktus­ban (Horvátország, Bosznia, Ko­szovó) játszott szerepéért, hábo­rús bűnökért, emberiesség elle­ni bűnökért és népirtásért von­ja felelősségre az ENSZ által lét­rehozott hágai bírói testület, összesen 66 vádpontban kell vé­dekeznie, büntetése életfogytig­lan is lehet. A szóban forgó há­borúkban összesen több mint 200 ezer ember vesztette életét. A volt jugoszláv államfő saját maga látja el védelmét a tör­vényszéki eljárásban, amely so­kak szerint a II. világháború utá­ni legnagyobb, háborús bűnök­kel foglalkozó per, és az első, amelyben volt államfő áll nem­zetközi bíróság elé. Milosevic mindazonáltal már magának a törvényszéknek a törvényességét is vitatja, a testület beállítottsá­gát ezúttal ismételten szerbelle­nesek minősítette. Védi magát „Az ellenem felhozott vádak szemérmetlen hazugságok” - szö­gezte le védőbeszédében Milose­vic, aki öltönyben és a volt jugo­szláv zászló színeivel díszített nyakkendőben jelent meg bírái előtt. forum.haon.hu Szóljon hozzá! Orosz-francia­­német csúcs A terrorfenyegetések árnyékában folyik az orosz-német-francia kö­tetlen csúcs Szocsiban, az orosz elnök Fekete-tenger-parti reziden­ciáján. Jacques Chirac francia ál­lamfő csak kedd reggel kapcsoló­dott be Gerhard Schröder német kancellár és a házigazda Vlagyi­mir Putyin orosz elnök előző este kezdett eszmecseréjébe. Chirac a két francia újságíró iraki túsz­drámája miatt késett, akiknek el­rablói a muszlim fejkendő iskolai viselését tiltó törvény eltörlését követelik foglyaik élete fejében. Az Izvesztyija szerint ezután az Irakban lévő oroszokat sem védi többé az a tény, hogy hazájuk nem küldött oda csapatokat, és el­lenezte a háborút. A terrorizmus problémáját a két orosz Tupoljev­­gép felrobbantása miatt sem lehet figyelmen kívül hagyni a hármas csúcson, amelyet egyébként jó­részt az EU és Oroszország között létrehozandó közös terek tartal­mának szentelnek. (Fotó: EPA) Áder találkozót kér Medgyessytől Budapest (MTI)­­ Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője még a héten találkozni akar Medgyessy Péterrel, hogy­ az SZDSZ korrupciós ügyei­re vonatkozó kormányfői állításokat megalapozó tényekről érdeklődjön. A Fidesz frakcióvezetője a találkozót kedden levélben kezdeményezte. „Ahhoz, hogy emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel adhassa át utódjának az ország irányítá­sát, elengedhetetlenül szük­séges, hogy feltárja, milyen korrupciós ügyei vannak koalíciós partnerének” - fo­galmaz levelében a politikus. A frakcióvezető szerint a kormányátalakításnak in­dult, előbb kormányválságba, „végül kormányváltásba tor­kolló koalíciós pamflet egy időre elterelte a figyelmet a szabad demokrata politiku­sok enyhén szólva is zavaros ügyeiről”. Áder János ezek között Demszky Gábor főpol­gármester ingatlanügyeit, Wekler Ferenc szőlőtelepíté­si támogatását, valamint a Kovács Kálmán informatikai miniszter nevéhez fűződő ka­kaóbiztos számítógépek ese­tét említi. „A kormányváltás hordalé­kaként azt is megtudhattuk, hogy a válság végül Ön és szabad demokrata miniszte­re, Csillag István között csú­csosodott ki az M6-os autópá­lya építése ügyében” - írja Áder János. MI­A­­ Kiadóvezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). 1 i­­I Értékesítésivezető-helyettes: Orosz Erzsébet (erzsebet.orosz@naplo.haon.hu). Terjesztési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztésivezető-helyettes: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu). Marketingmenedzser: Fülöp István (istvan.fulop@naplo.haon.hu), a­m­­if I­I Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1 190 forint, negyedévre 3 490 forint, fél évre 6 690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu­­ Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ''MAaTESZ’ Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051

Next