Hajdú-Bihari Napló, 2004. október (61. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-22 / 248. szám

2004. október 22., péntek ÜGYELET • Törve-zúzva. Készpénzt és iratokat tar­talmazó táskát vitt el ismeretlen elkövető csütörtökön a debreceni Vak Bottyán utcában egy lakóház udvarán parkoló személygépkocsiból, miután ablakát betörte. A lopott tárgyak értéke 80 ezer forint. Ábrányi az év polgárőre Budapest (HBN - Ra. L.) - A nyírábrá­nyi Boros Viktort választotta az év Haj­­dú-Bihar megyei polgárőrének az Orszá­gos Polgárőrszövetség. A kitüntetett csü­törtökön vette át az elismerést a főváros­ban. - Nyolc éve alapító tagja voltam a nyírábrányi polgárőrségnek, melyet 1998 óta irányítok - mondta el a Naplónak Bo­ros Viktor, aki nyugdíjazása előtt techni­kát tanított. Ma önkormányzati képvise­lőként dolgozik, a polgárőrséghez fűződő teendőit emellett látja el. - Szervezetünket elsősorban azért hoztuk létre, mert nem működött rendőrőrs a településen. Manap­ság 78 felnőttel és 28 gyerekkel dolgozunk a biztonságért, s nekünk is köszönhetően a lakosság számarányához képest elenyé­sző mennyiségű bűncselekmény történik - hangsúlyozta az 52 éves férfi, aki abban is komoly szerepet vállal, hogy a munká­jukat segítő gyerekek minden évben vidám hangulatú táborozás keretében ismerked­jenek a bűn- és baleset-megelőzéssel. TRAFFIPAX A 35-ösön mérik a sebességet Hajdú-Bihar megye (HBN)­­ A rend­őrség előrejelzése alapján október 22-én - pénteken - 7 és 17 óra között Hajdúbö­szörmény területén és a 35-ös főút Görbe­házáig tartó szakaszán mérik műszeresen az arra haladó gépjárművek sebességét. Debrecenben reggeltől estig számítsanak ellenőrzésre. A­T­ALANTA TÁVOK­­­­TATÁSI KÖZPONT DEBRECEN Kevés a szabadideje, mégis új szakmát szeretne? – válasszon az ATAL­ANTA Debreceni Tagozatai­ induló, államilag elismert, TÁVOKTATÁSOS szak­képzések közüli • Marketing­es reklámmenedzser • PR szakreferens • Irodavezető • Személyügyi gazdálkodó • Protokoll ügyintéző › Újdonság: EBDL-képzés!­­ › 15 éves tapasztalat › Részletfizetési lehetőség ! › 30% adókedvezmény ! › Saját időbeosztás szerinti­­ tanulás, kifejezetten távoktatásos tankönyvekből ~ Kérje ingyenes, részletes is, ! tájékoztatónkat az alábbi ,fi­x címen vagy telefonszámon: $ J ATK Debreceni tagozat, J"2 4010 l Debrecen, Csapó u. 6., 1 -3 telefon: 52/429-858,­­ tc www.atalanta.hu, a 3 debrecenOr^atalanta.hu m­m SZÁZTIZENKETTŐ / 10 Bocsánatot kért az utolsó szó jogán Elítélték az augusztusi, Újfehértónál történt, öt ember halálát követelő baleset okozóját Nyíregyháza (FH) - A köz­úti óriás átment a másik sávba, ott átgázolt egy au­tón, melyben egy család uta­zott, majd egy másik sze­mélygépkocsit is letarolt. A családból senki nem élte túl a balesetet. Jogerős ítélet született az ügy­ben. 3 és fél év fogházra ítélték azt a lengyel kamionost, aki nyá­ron 5 emberéletet, követelő balesetet okozott Újfehértónál. Mellékbüntetésként 4 évig nem vezethet Magyarországon. A tra­gikus baleset augusztus 24-én történt a 4-es főúton. A lengyel kamion áttért a szemközti sávba és frontálisan összeütközött egy Renault Tha­­liával, majd maga alá gyűrte a mögötte érkező Opel Astrát is. A Renault-ban utazó ötfős család minden tagja a helyszínen meg­halt, az Opel sofőrjét életveszé­lyes állapotban szállították a debreceni kórházba. Ő már jobban van ugyan, de még reha­bilitációs kezelésekre van szük­sége. Utolsó szó jogán A 37 éves kamionosra első fo­kon kiszabott 3 év hat hónap sza­badságvesztést a Szabolcs-Szat­­már-Bereg Megyei Bíróság jóvá­hagyta. A jogerős ítélet szerint a vádlott a büntetés kétharmadá­nak letöltése után helyezhető szabadlábra. Az elítélt férfi az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. forum.haon.hu­­3 | Szóljon hozzá! Megcsúszott. Egy könnyű sérültet kellett kórházba szál­lítani annak a balesetnek a helyszínéről, amely csütörtökön késő délután történt Debrecenben, a Balmazújvárosi úti alul­járóban, ahol egy személyautó feltehetően a csúszós út miatt áttért a másik sávba és ott ütközött egy gépkocsival. (Fotó: Czeglédi Zsolt) A helyszínen is küzdöttek az opeles életéért (Fotó: Archív) Pakoltak, de jöttek a biztonságiak Lopási kár nem, rongálásból eredő volt Debrecen (HBN - P. G.)­­ Más betöréses lopások elkö­vetésével is gyanúsítható az a 18 éves debreceni fiatalem­ber, akit a cívisváros tüdő­gondozójában „munka köz­ben” kaptak el a riasztásra kiérkező biztonságiak. Vasárnap késő délután beha­tolást jelzett az egészségügyi in­tézmény berendezése a felügye­leti központnak. A cég munka­társai két embert találtak a hely­színen. Egyiküket sikerült elfog­ni s a rendőrök megérkeztéig visszatartani, a másik elszökött. A betörők két számítógépet pa­koltak össze, de idejük már nem maradt arra, hogy el is vigyék azokat. - Ily módon ugyan a lo­pási kár megtérült, de a két jó­madár olyan vandál módon ha­tolt be a tüdőgondozóba és ott annyi mindent megrongált, hogy így is jelentős kárt okoztak - részletezte az esetet Gyulai Jó­zsef főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A büntetlen előéletű 18 éves if­jú embert őrizetbe vették és ki­hallgatták, mint a főhadnagytól megtudtuk, más betöréses lopá­sok elkövetésével is gyanúsítha­tó. Kezdeményezték előzetes le­tartóztatását, társát pedig keresi a rendőrség. nte UJ CÍMÜNK: Itt Böszörményi út 218/B (BMW-autószalon mögött) Tsl./fo*:­­52)534-232 REHAU típusú, műanyag és alumínium nyílászárók gyártása teljes körű szolgáltatással. 10 ÉVES A HAJDU-BAU KFT. Születésnapi akció november 30-ig. Minden termék 1­0% árengedménnyel! _0­@m. t­ 7.c OKTÓBERI KAMATSZÜRET _ fl­iX|] IljCiJfPPj Jüyj III­ / ^7 /tj a Polgári Takarékszövetkezetnél Görbeháza, Iskola u. 2. Tiszacsege, Kossuth u. 10. 7 a lakossági számlán lekötött megtakarításokra. Hajdúböszörmény, Petőfi u. 2. Ijszentmargita, Rákóczi u. 115. *2 hónapos ötmillió Ft feletti lekötésekre. IK­ K M f/r­­a megegyezik az éves kamatszázalékkal. Dijfelszámitás a lakossági folyószámlákra vonatkozóan a hirdetményben közzétettek szerint. Hajdúnánás, Kossuth U. 12. Újtikos, FŐ U. 4. w fI ifíJO(íf*aOpOT­? 10115 p ^ g:: :: Amennyiben most vásárol, s a lakás árát és a lakását hűtjük ajándék klímával. Az akció december 20-ig tart. Hitellehetőségekkel (szoc.-pol., áfa, köztisztviselői kedvezmény) leköthetők. . . Beruházó: HOBI­X KFT., Debrecen, Galamb u. 19. TOT? Tel.: 52/416-279, 52/531-998, 06-30/9432-432, 06-20/4546-928 E-mail: hobix@axelero.hu „ , . Honlap: www.hoblx.hu Finanszírozó: ifltCT'tUrOPS 0<MK RL| HÖLGYEIM ÉS URAIM! 120 éves a DKV Rt! 1884-2004 120 év története a gőzvasúttól a legmodernebb villamosokig október 22-től november 10-ig az AQUATICUM Hotel recepciójánál lévő kiállításon, ahol megvásárolhatja a DKV Rt. történetét könyv alakban is, színes képekkel, helytörténeti érdekességekkel! Tegyen egy kirándulást a DKV Rt. 120 éves történetében, és vigye haza a múltat könyv alakban a kiállításról vagy a Malompark II. épületében lévő ügyfélszolgálati irodából! A könyv ára: 1.884.- Ft.­­ Használt lakást beszámítunk. Érdeklődni: MOHA-BAU KFT. 4024 Debrecen, Irinyi u. 20. sz. Mobiltelefon: 06-30/3360-443, vezetékes: 52/719-968 gREPUBUG : 2­004. OKTÓBER 29. (PÉNTEK)­­1 9°°­­ DEBRECEN FŐNIX CSARNOK JEGYÁR: 2500 Ft Jegyek kaphatók: DEBRECEN:­­ FŐNIX CSARNOK (Kassai út 28 . Telefon 52/518-400) APOLLÓ MOZI (Miklós u. 1. Telefon: 52/417-840) TOURINFORM (Piac u 20 . Telefon­ 52/412-250) KARNEVÁL TOURS (Piac u. 38., Telefon: 52/440-559) HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TOURINFORM (Kálvin tér 2/A . Telefon: 52/534 544) Információ: Főnix Rendezvényszervező Kht Debrecen, Kassai út 28. Telefon: (52) 518-400 ------------------------------------------------t—r^-------------­Bácsi Mónika (20) 9-739-758 'Si'- k'áé. ■ Bartha Erika (20) 4-689-050 0 Sipos Beatrix (20) 5-996-085­­Pétercsák Anikó (20) 4-343-565 Szabó Kata (20) 4-666-540 Szabó Zoltán (20) 9-589-937­­ Sziky Anita (20) 1- 133-110 Szívós Anett (20) 9-589-931 Váradi János (20) 9-589-938 *l■ * • ■ mi* Debrecen, i 1U Pl N Dósa nádor tér 10. H ill MJ Telefon: (52) 525-400 Inter Alia Bau f, CSEMPEBOLT Debrecen, Vikár Béla u. 4. sz. alatt (Diószegi útból nyílik) Megközelíthető: 30, 9, 1V autóbusszal AKCIÓ 1 800 Ft/m2-től falicsempék, padlólapok Nyitva: h.­p. 7.30-16.00, szó. 7.30-12.00. Tel.: 52/421-511, fax: 52/530-168 HIRDETÉSEK

Next