Hajdú-Bihari Napló, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-26 / 21. szám
2005. január 26., szerda ÜGYELET 0 Szarka: Ékszereket vitt magával az az ismeretlen elkövető, aki kedden betört egy Csapó utcai lakásba, Debrecenben. A lopott tárgyak értéke 100 ezer forint. Elemelte. Hétvégi házba tört be ismeretlen tettes tegnap a debreceni Rajk András-kertben. Két gázpalackot és kéziszerszámokat lopott el, melyek 35 ezer forintot értek. „Nyolc vendég”. Három embert országos körözés alapján, kettőt engedély nélküli kereskedés, egyet-egyet pedig intézeti szökés, bűncselekmény elkövetése, és lopás gyanúja miatt állítottak elő. Virág-ügy: megvan a helyszín Debrecen (HBN - Ra. L.) A tavaly áprilisi vádemelés után a napokban dőlt el, hogy melyik bíróságon tárgyalják a megyei önkormányzat volt fideszes alelnökének, Virág Lászlónak az ügyét. A politikust, aki jelenleg a Debreceni Vagyonkezelő Részvénytársaság stratégiai igazgatója, két társával együtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Nyíregyházi Városi Ügyészség. A Debreceni Ítélőtábla döntése alapján, az ügyben első fokon a Nyíregyházi Városi Bíróság, másodfokon pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítélkezik - mondta el érdeklődésünkre Koszta János, a táblabíróság sajtótitkára. Elfogultság megyeszerte Az eljárás azért indult, mert a debreceni Kenézy-kórház új pszichiátriai részlegének beruházásával összefüggő nyomozás során megállapították, hogy a Hajdú- Bihar Megyei Önkormányzat - intézményfenntartóként - olyan munkálatokért fizetett ki 51 millió forintot Virág László intézkedésére, melyet a kivitelező debreceni Épszer-Generál Rt. el sem végzett, illetve amit csinált, az minőségileg elfogadhatatlan volt. A per azért nem megyénk valamelyik városi bíróságán zajlik le, mert azok elfogultságot jelentettek az ügyben. TRAFFIPAX Böszörményben is mérnek Hajdú-Bihar megye (HBN) A rendőrség előrejelzése alapján január 26-án - azaz ma - 8 és 18 óra között a 35-ös főúton Hajdúböszörmény és Görbeháza térségében mérik műszeresen az arra haladó gépjárművek sebességét. Csütörtökön 8-tól 18 óráig Berettyóújfaluban és környékén, valamint a 47-es főút derecskei szakaszán működik traffipax. Debrecenben mindkét napon reggeltől estig számítsanak ellenőrzésre. GYORSSEGÉLY Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107, 112. Még nem „bejáratott”, de kezdik megkedvelni Éjjellátókból, hőkamerából nincs hiány, de az átkelőre még hordani kell a vizet Katatics László email: laszlo.ratalics@naplo.haon.hu Létavértes (HBN) - Kevesebb mint fél év alatt 115 ezren lépték át a határt a tavaly megnyitott határállomáson, ahol már nagyon várják a korszerűsítést. Nagy botrány nem lett, de ciki volt a javából, amikor tavaly júniusban azért kellett elhalasztani a létavértesi határátkelő átadását, mert a román fél nem építette meg idejében a Székelyhídtól a határig vezető 12 kilométeres útszakaszt. A két testvértelepülés, Létavértes és Székelyhid 1991-ben közösen kezdeményezte a nemzetközi határátkelő megépítését, mely megnyitásáról 2003-ban határozott a két ország kormányfője. Az utak július elejére végül csak összeértek, így Medgyessy Péter és Adrian Nastase - azóta már egyikük sem miniszterelnök - találkozhattak, hogy másfél ezer ember tapsától kísérve átadják a várva-várt létesítményt, melynek köszönhetően mintegy 100 kilométerrel rövidült le a két település közötti távolság. Várják a fejlesztést Létavértesről szántóktól ölelt, poros aszfaltút vezet a határállomásra, ahol egy-egy sávon zajlik a ki- és beléptetés. A munka magyar és román részről egyaránt konténerirodákban folyik, a közművek hiányoznak. A körülmények tehát szerények, de mint a bennünket elkísérő Gerák János alezredes, a Létavértesi Határrendészeti Kirendeltség vezetője elmondta, a határőrség 2005-ös munkatervében szerepel az átkelő fejlesztése. - A vizet jelenleg idehordjuk, a fűtés elektromos, a hely pedig szűkös, de a beruházás második üteme vélhetően megoldja ezeket a problémákat, és új sávokat is kialakítanak majd - hangsúlyozta. Ahhoz képest, hogy az átkelő csak tavaly július közepétől üzemel, és még nem „bejáratott” útvonal, tavaly 115 ezres szemé és 46 ezres járműforgalmat zrtak. A határt itt átlépni egyere reggel 6-tól este 10-ig lehet, hamarosan a nap minden perben mehet a határforgalo A rendészeti feladatokon kívülétavértesi kirendeltség mint társai mintegy 30 kilométert zöldhatárt is ellenőriznek, mivel kisbuszokból, éjjellátó szülékekből és mobil hőkameból - ami a határsértők legfő technikai ellenfele - nincs hiá. A múlt év második felében - ittuk meg Gerák Jánostól - „migránst”, zömmel törököket románokat fogtak el. - Nagy támaszkodunk a lakosság felségére, és kiváló kapcsolata vagyunk velük - tette hozzá alezredes. Ez persze természe is: a 80 fős kirendeltségben a lyiek a közbiztonság zálogát megélhetési lehetőséget együt látnak. A 80-as évek másodilében és a 90-es évek legeleje nyugati határon szolgáló rancsnok jövőképe, hogy tékenységüket „szolgáltató jellnel” végezzék, illetve széles rű együttműködést szeret kialakítani az önkormányzattal és a vadászokkal. Ez ut clak ugyanis - fűzte hozzá régebbi tanítómesterét idéző puskájukkal a terepen mázos felérnek egy fél határőrrel. Egy puskás vadász, mondták nekem annak idején, felér egy fél határőrrel. Gerák János ALEZREDES ................................................. Jelenleg reggel 6 és este 10 óra között lehet átlépni a határt (Fotók: Molnár Péter) intézkedések a létavértesi határátkelőn (2004-ben) Külföldi állampolgárok kiutasításai Külföldi állampolgárok i . visszairányítása beutazási kft. 14 feltételek hiánya miatt jfHlljyií m ,j ft ■ •• Külföldi állampolgárok | visszairányítása | 4 beutazási tilalom miatt fH. Körözött I e| személy elfogása | A fc *0 ■ Körözött I rt gépjármű elfogása § ^ Intézkedés közlekedés! 1: szabálysértés miatt f / g 47 Különböző jogsértések miatti összes intézkedéssej Elkapott betörő Hajdúhadház (HBN) - Egy ijedt asszony értesítette hétfőn a rendőrséget azzal, hogy valaki éppen befeszíti háza ajtaját és kutakodni kezd a földszinten. A helyszínre érő járőr elfogta az elkövetőt, akinél a lakásból ellopott értékeket is megtalálták. A rendőrség lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek. Vacsora: egy fogással több A közelmúltban több, embercsempészetért hűvösre került személy szabadult. Jellemző, hogy aki egyszer megégette már magát emiatt, utána inkább csak a háttérből mozgatja a szálakat. Egy ilyen alak útmutatása segítette azt a román csempészt is, aki augusztusban nyolc emberrel jött át a zöldhatáron - elevenítette fel az augusztusi esetet Gerák János, aki korábban elméletben készítette fel munkatársait a határőrizetre a nyírbátori igazgatóságon. Mint elmondta, kollégáival szombaton estefelé éppen vacsorához készülődtek, amikor megcsörrent a telefonja, és közölték vele a hírt. - A járőr szakszerűen kivárta, míg a megfigyelt határsértők, viszonylag egy csoportban, megfelelő terepre érnek, és akkor fogták el őket - emlékezett vissza az alezredes. Hozzátette: nem bánja, hogy az elméleti munkát gyakorlatira váltotta, és nagyon jól érzi magát a létavértesi kirendeltség vezető szerepében. Milliókat utaltak ki álpályázatokra Budapest (FH) Több száz egyetemista keveredhet bele abba a botrányba, ami az Oktatási Minisztérium által korábban roma fiataloknak kiírt pályázat kapcsán robbant ki - közölte Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Az eljárás 292 egyetemista és főiskolás ellen folyik, akik a gyanú szerint jogosulatlanul jutottak több millió forint támogatáshoz. Összesen 50 millió forintot próbáltak meg felvenni, de azt még pontosan nem tudni, hogy ebből az összegből mennyit sikerült ténylegesen kiutaltatni. A rendőrök 70 darab üres lapot, valamint 292 darab ajánlott postai feladóvevényt találtak a támogatott fiatalok lakcímével. A lapokon rajta volt a pályázatokat ajánló Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik munkatársának aláírása, valamint az OCÖ pecsétje. Az OCÖ ügyintézője elmondta: korábban egy férfi kereste meg a több száz pályázattal, melyeken már rajta volt az ajánlás. Mint bevallotta, a pályázatokat ellenőrzés nélkül szignálta. SZÁZTIZENKETTŐ / Fellebbezett Malmö (FH) Február 3-án tárgyalja a másodfokú bíróság a 4 éves börtönbüntetésre ítélt magyar kamionos ügyét. A részeget karambolozó sofőr 5 emberéletet követelő balesete okozott az ősszel Svédországban. A sofőr enyhítésért fellebbezett. A 45 éve férfi rossz úton indult e szállítmányával, majd egyszerűen megfordult az autópályán és szembement , forgalommal. JUHNÁLNURNAL I I H A R I# NAPLÓ IJISACI BAZARH / ' IHIOR? Nem kell Romániába utaznia, feladhatja kedvezményes hirdetéseit Debrecenben is! Szabó Gitta reklám- és hirdetési szaktanácsadó H-4024 Debrecen Dósa nádor tér 10. Tel: (+36 20) 377-58 01 Fax: (+36 52) 525-403 PEPSI Q AMERICAS A PEPSI AMERICAS Inc. debreceni értékesítési központjába CUSTOMER REPRESENTATIVE (területi képviselő) munkatársat keres. Elvárások: • középítő iskolai végzettség (legalább érettségi) • Kategóriás jogosítvány és vezetési gyakorlati. • nagy munkabírás. Jó fizikai adóképesség. • Jó kapcsúhiereuitö készség, • képeíssi'ki;m önálló munkavsígzési:, ragtni% • debrecsiji, illetve kőrnyélű lakhely. A halmié Munkakörtmt szerzett ,szakmai tapasztalat elfmyt jerenthet. Feladatok: * tílralista .szerinti üzletlátegyitások, * merchandising-táandard mefaktása, betartása és betartatása az általa látogatott üzletekben. * kereskedemfejleszti eszközök (hűlök állványok) líifidizerése, osztása, feltöltése áruval, idegen termék eltávolítása. * a megfelelő termékskála és készlet biztosítása. * üzletszabványok vezetése, bolti árukészlet folyamatos mérése. Ha pályázatunk felketette érdeklődését, a hirdetés menete időtől számított 1 héten belől várjuk fényképes szakmai önékírásrcát a következő címre: FAt II, Pepsi Americas, személyiért esfdtály, 1138 8p„ Váci út 189-191. Kérjük, a pálya aktra írják rá a munkakör megtűnését is Kinek ajánljuk adónk 1%-át? Mindazoknak a szervezeteknek ajánljuk segítségünket, amelyek jogosultak az szja 1%-ára. Bemutatkozó anyagaikat 50% kedvezménnyel tehetik közzé. Méret: 1/50 2/50 2/100 (43x48 mm) 9400 Ft+áfa (90x48 mm) 18 800 Ft+áfa (90x100 mm) 37 600 Ft+áfa Várjuk szíves jelentkezésüket az (52) 525-400-as telefonszámon, vagy az (52) 525-403-as faxszámon Hirdessen nálunk!