Hajdú-Bihari Napló, 2005. április (62. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-01 / 75. szám

2005. április 1., péntek RÖVIDEN • 24 óra, 22 halott. Életét vesztette 22 ember, 38 pedig megsérült Irakban az utób­bi 24 órában harcok és merényletek követ­keztében - közölte csütörtökön az amerikai erők parancsnoksága. • Újratárgyalná Brüsszellel a brit EU- tagság feltételrendszerét az ellenzéki Kon­zervatív Párt, ha a májusra várt választáso­kon hatalomra kerül - mondta a párt egyik illetékes miniszterjelöltje, aki csütörtökön megjelent lapnyilatkozatában nem volt haj­landó egyértelműen kizárni Nagy-Britannia kilépését az Unióból. Még nem sztrájkolnak Budapest (MTI)­­ A Vasutasok Szak­­szervezete egyelőre nem tartja aktuálisnak a sztrájkot. A legnagyobb létszámú vasutas érdekképviselet budapesti közgyűlésén éles kritikával illették ugyan a MÁV vezetését, és szolidaritásukat hangsúlyozták a Vasuta­sok Demokratikus Szakszervezetével, de korainak mondták a munkabeszüntetést. Simon Dezső elnök szerint a MÁV-nak nincs még üzleti terve erre az évre, így tisztázatlan, hogy valóban változtatni kíván­ják-e a létszámot. Tegnap a Vasutasok Demokratikus Szakszervezete azt közölte, hogy akár munkabeszüntetéssel is kész tiltakozni a tervezett elbocsátások ellen. Pert nyert Kondor Katalin Budapest (MTI)­­ Ma­gánjogi pert nyert Kon­dor Katalin, a Rádió el­nöke a Népszabadság el­len. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalma­zás vétsége miatt megro­vásban részesítette és öt­ezer forint bűnügyi költ­ség megfizetésére köte­lezte a bíróság Vörös T. Károlyt, a lap főszer­kesztőjét és Révész Sán­dort, a lap szerkesztőjét. A magánvádas feljelen­tést Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke tette a lapban megjelent, őt érintő cikk miatt. Auschwitz emlékezete Auschwitz, Birke­nau (MTI)­­ A magyar országgyűlési frakciók is képviseltetik magukat a május 5-ei lengyelor­szági holokauszt-megem­­lékezésen: két volt halál­tábor, Auschwitz és Birkenau közötti három kilométeres úton halad majd az „Élet Menete”, amelyet Ariel Saron iz­raeli kormányfő vezet. A szervezők 18 ezer megemlékezőt várnak a rendezvényre. Lopott pénzből szökik? Szarajevó (MTI) - Nem csak háborús bűnökkel, de állami pénzek eltulajdonítá­sával is vádolható a hágai Nemzetközi Törvényszék felelős­ségre vonása elől buj­káló Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető, aki azóta is a lopott pénzből finanszírozza szökését - állítja egy boszniai ellenzéki szerb politikus. Az ak­kor már szökésben lévő Karadzic 1997 tavaszán 18 millió eurónak megfelelő pénzösszeget lopott el a Banja Luka-i boszniai szerb nem­zeti bankból - mond­ta Milorad Dodik volt boszniai szerb minisz­terelnök. Még mindig buj­kál (Fotó: EPA) A felzárkózó Albánia Tirana (MTI) - A magyar államfő és a legerősebb albán ellenzéki párt vezetője egyetért abban, hogy a balkáni ország európai integrációja szempontjából döntő jelentőségük lesz a júliusra kiírt parlamen­ti választásoknak. A hivatalos albániai lá­togatáson tartózkodó Mádl Ferenc csütörtö­kön Tiranában találkozott Sali Berishával, az Albán Demokrata Párt (PDS) elnökével, aki 1992-97 között köztársasági elnök volt. Berisha tájékoztatta a magyar államfőt az albán belpolitikai helyzetről. Elmondta, hogy országa számára óriási gondot jelent a burjánzó korrupció, a kábítószer-kereske­delem és az egyéb jellegű, szervezett formá­ban véghez vitt bűncselekmények. n Ma SZÉLRÓZSA / Kötélhúzás a koalícióban ■ Az SZDSZ egységesen nemet mond Szili Kata­lin és Sólyom László je­lölésére. Budapest (ÉKN -­Sz. P.) - Elkezdődött a jelöltállító nagy­üzem a köztársaságielnök-je­­lölés kapcsán. Bár a két kor­mányzó párt január végétől keresi a konszenzusos jelöltet, ma úgy tűnik, egyelőre nem tudnak megegyezni a posztjá­ról augusztus 3-án leköszönő Mádl Ferenc lehetséges utód­járól. ff*............................................ A két párt bele­­lovalta magát egy pozícióba,­­ ám amely után lesz egy győztes és egy vesztes. . Török Gábor elemző . .............................................. „A frakció egységes és el­szánt, Szili és a jobboldal po­tenciális támogatottja, Sólyom László indulása esetén egyik jelöltre sem fogunk szavazni” - jelentette ki Pető Iván a Ma­gyar Narancsnak. Az SZDSZ egyik prominense sem mond­ta ki eddig, hogy nem támo­gatja Szili Katalint, akit az MSZP-vezetők eddigi nyilatko­zatai szerint a szocialista párt tagozatainak többsége támo­gat. Az általunk megkérdezett szocialista politikus szerint már Horn Gyula önfelelő be­jelentése is csak arra kellett, hogy azzal Szilit erősítsék. Gombár az SZDSZ-favorit A szabad demokraták azt hangsúlyozták, hogy nem sze­retnék, ha „pártpolitikus len­ne a köztársasági elnök”. Füg­getlen értelmiségiek korábban az SZDSZ-es képviselő Mécs Imrét ajánlották a pártok fi­gyelmébe, aki megítélésük szerint megfelelne azoknak az alkotmányos kritériumoknak, melyeket a köztársasági el­nökkel szemben támaszt az alaptörvény. A SZDSZ­ vezetői hivatalosan is felvették a kap­csolatot az utóbbi hónapok­ban többször is államfőjelölt hírébe hozott Gombár Csabá­val. A volt rádióelnök a na­pokban jelezte, hogy elfogad­ná a felkérést. Pető Iván nem hivatalos, ha­nem beszélgetésekből leszűrt álláspontot közölt Szili Kata­lin államfői jelöléséről - közöl­te Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Végül mégis megállapodnak, mert ha nem, az az ellenzék mal­mára hajtaná a vizet. Giró-Szász András elemző Az MDF Sólyom Lászlót, az alkotmánybíróság első elnö­két látná szívesen az állam­fői székben. Dávid Ibolya pártelnök hangsúlyozta, hogy politikai kampánytéma és ötletelés helyett a nemzet iránti felelősséggel célszerű javasolni a köztársasági elnök megválasztását. Gyurcsány nem jelöl Gyurcsány Ferenc szerint az államfő megválasztása a parla­menti pártok felelőssége, és miniszterelnökként nem kíván forum.haon.hu Szóljon hozzá­ véleményt mondani a kérdés­ben. Nem is mondta el a jelöl­tekről a véleményét, mert - mint fogalmazott - bárki lesz is a köztársasági elnök, azzal együtt kell működnie. Jelölt­ként korábban felmerült már Szili Katalin, Gombár Csaba, Mécs Imre és Sólyom László mellett Bihari Mihály, Göncz Kinga és Lévai Katalin neve is Az MSZP az elnökség szom­bati ülése után jelenti be a hi­vatalos jelöltet, akinek szemé­lyéről az április 15-i pártkong­resszus dönt majd. ............................................... Hangfelvétel alapján Budapest (MTI) - Hangfel­vételről írták le azt a jegyző­könyvet, amelyet az Élet és Irodalom című lap hozott nyilvánosságra. Ebben Orbán Viktor még hivatalban lévő miniszterelnökként állítólag állami támogatások megszer­zéséhez adott tanácsokat - ér­tesült a Magyar Hírlap. Szom­­bathy Pál főszerkesztő a lap csütörtöki számában megje­lent információval kapcsolat­ban elmondta: „úgy értesül­tünk, hogy hangfelvétel képez­te alapját a cikknek”. Az új­ság vezetője kérdésre vála­szolva azt is közölte, hogy sem ő, sem lapjának munka­társai nem hallották a felvé­telt. A cikk szerint a Tokaj Kereskedőház korábbi ügy­védjének a felesége a válásuk során az említett jegyzőköny­vet használta fel, s „ezek a pa­pírok kerültek később - min­denki megdöbbenésére - új­ságírói kezekbe”. Elemzik a román újságírókat bemutató videofelvételt Bukarest (MTI)­­ A román hatóságok csütörtökön még vizsgálták azt a videofelvételt, amelyet az éjszaka vetített le az al-Dzsazíra katari hírteleví­zió az Irakban elrabolt román újságírókról. Továbbra is rej­tély, hogy az emberrablók kér­nek-e vagy sem váltságdíjat. Jeanne-Marie Ion cáfolta, hogy pénzt kértek volna szabadon bocsátásukért. Ez az állítás cá­folni látszik Omar Hajszám Szí­riai üzletember előző nap több romániai televíziónak adott - és a csütörtöki román sajtóban részletesen ismertetett - nyilat­kozatát, amely szerint az em­berrablók kedden két alkalom­mal is kapcsolatba léptek vele, és váltságdíjat - állítólag négy­millió dollárt - követelnek. Sorban állnak az emberek, hogy leadják szavaza­tukat a zimbabwei parlamenti választásokon Harare egyik peremkerületében, Mbaréban 2005. március 31-én. A kormányzó Nemzeti Unió-Hazafias Front, a ZANU-PF fő ellenfele a Mozgalom a Demokratikus Változásért, az MDC. (Fotó: MTI) Nemkívánatos személy lett ■ Aszkar Akajev kirgiz elnök „jobban teszi, ha nem tér vissza a ha­zájába". Biskek (MTI)­­ Az ideigle­nesen kinevezett kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev szerdán azt üzente a múlt héten elűzött Aszkar Akajevnek, hogy job­ban teszi, ha nem tér vissza Kirgizisztánba. Bakijev szerint a megdöntött elnök felbukka­nása beláthatatlan következ­ményekkel járna a közép­ázsiai országban. A múlt hé­ten Moszkvába menekült, meg­buktatott Aszkar Akajev ked­den azt mondta az orosz tévé­ben, hogy ha garantálják biz­tonságát, teljesíti az átmeneti hatalom kérését, és hazatér, hogy hivatalosan is lemond­jon. Feliksz Kulov, az időköz­ben lemondott belbiztonsági főnök ígéretet tett Akajev fel­tételeinek teljesítésére, ám az ideiglenes elnök, Kurmanbek Bakijev egy nappal később a kirgiz állami televízióban már úgy fogalmazott, hogy az Oroszországba szökött Akajev visszatérése komoly zavart okozna az országban, ezért job­ban teszi, ha nem jön vissza. Pusztító éhség Irakban Irakban egyre nagyobb méreteket ölt a rosszultápláltság, mely elsősorban a gyermekek közül szedi áldozatait. Az USA inváziója óta közel kétszere­sére nőtt a veszélyeztetettek száma - olvasható az ENSZ jelentésében. Inog Székhelyi főigazgatói széke Szeged (MTI) - A szegedi városvezetés nem kívánt rea­gálni, illetve teljesen alaptalan­nak tartja azt a csütörtöki lap­­értesülést, amely szerint el akarná távolítani Székhelyi Jó­zsefet a városi színház éléről. „Nem vagyunk hajlandóak foglalkozni a Magyar Nemzet­ben megjelent, teljesen alapta­lan cikkel” - mondta az MTI- nek Sólymos László, Botka László polgármester kabinet­­főnöke arra a sajtóértesülés­re reagálva, amely szerint a szegedi önkormányzat „csend­ben megválna” a főigazgatótól az SZDSZ küldöttgyűlésén a Fidesz elnökére tett, azóta többször bírált kijelentése miatt. A Magyar Nemzet „sze­gedi városházi információkra” hivatkozva csütörtökön azt ír­ta, hogy „szinte egyetlen MSZP-s képviselő sincs, aki nagyon akarná, hogy Székhe­lyi maradjon az igazgató”. A jelölésről 1990-ben Göncz Árpá­dot választotta a parla­ment köztársasági elnök­ké. Göncz ötéves megbí­zatását 1995-ben újabb 6 esztendővel meghosszab­bították. 2000-ben Mádl Ferencet választotta ál­lamfővé az Országgyűlés, az ő mandátumát azon­ban nem valószínű, hogy meghosszabbítja az MSZP-SZDSZ többségű parlament. Kiadóvezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu) Terjesztési vezető: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu) Marketingvezető: Fülöp István (istvan.fulop@naplo.haon.hu) ■ I Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu . Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ’'mLATESZ Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051

Next