Hajdú-Bihari Napló, 2005. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-02 / 101. szám

2005. május 2., hétfő RÖVIDEN • Rakéta. Az amerikai hadsereg arról tájé­koztatta Japánt, hogy Észak-Korea vasárnap reggel rövid hatótávolságú rakétát lőhetett ki a Japán-tenger irányába. A hírről a Kyodo japán hírügynökség számolt be, s közölte az NHK japán televízió is. A tévé tudni véli, hogy a rakéta száz kilométerre hatolt be a Japán-tenger fölé. • Megdobálták. Tojással dobálták meg a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét, Franz Münteferinget vasárnap Duisburgban. Müntefering a munka ünne­pén egy szakszervezeti rendezvényen beszélt a Ruhr-vidéki városban, s az összesereglet­­tek egy része pfujolt, fütyült, a hátsó sorok­ból tojásokat dobált. XVI. Benedek első vasárnapi imádsága Vatikánváros (MTI)­­ Másodpercre pon­tosan jelent meg vasárnap délben apostoli palotájának ablakában a német pápa, aki „regina coeli” imádságában végig állva kö­szöntötte a húsvétot most ünneplő ortodoxo­kat és keleti egyházakat, továbbá a május el­sejéről megemlékező szervezett dolgozókat. János Pál öröksége XVI. Benedek - aki szombaton foglalta el a Karol Wojtyla halála nyomán megürült, de egyelőre csak részben felújított pápai lakosz­tályt - beszédében többször utalt az április 2-án elhunyt II. János Pálra és örökségére, s Karol Wojtyla nagy Mária­ tisztelete jegyé­ben ezúttal is Szűz Máriára emlékezett imád­ságában, s énekkel is kísérte könyörgését. Az ortodox húsvét kapcsán az új pápa újó­lag a keresztények egységének megteremté­sét szorgalmazta, akárcsak elődje, XVI. Be­nedek pápára, Joseph Ratzingerre, első „ab­lakos” szereplésére több tízezren - egyes for­rások szerint csaknem százezren - voltak kí­váncsiak a verőfényes római május elsején. Pontos volt a pápa (Fotó: epa) A legnagyobb különbség Budapest (ÉKN) - Változások tapasztal­hatók a magyar belpolitikai életben: a Szá­zadvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki 2005 áprilisi adatfelvétele a Fidesz nö­vekvő támogatottságát mutatta. A pártvá­lasztók körében 4 százalékpont a Fidesz és az MSZP közötti különbség. A biztosan sza­vazó, pártot választók körében a Fidesz elő­nye 6 százalékpont. Ha 2005 áprilisában tartanák a választást, akkor az új parla­ment kétpárti lenne, mert a Fideszen és az MSZP-n kívül egyetlen párt sem érné el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. Csökkent és nőtt 2005 áprilisában az összes megkérdezett körében az MSZP 26, a Fidesz pedig 30 szá­zalékos támogatottsági szinten áll. Március­hoz képest az MSZP támogatottsága két szá­zalékponttal csökkent, míg a Fideszé ugyanennyivel nőtt. 2004 októbere (a Gyurcsány-kormány hivatalba lépésének idő­szaka­ óta ez a legnagyobb különbség a két párt között a globális támogatottságot tekint­ve - áll a Századvég Politikai Elemzések Köz­pontja és a Tárki közös felmérésében. NAPLÓ Kiadóvezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (miklos.szabo@naplo.haon.hu). főszerkesztő-helyettes: Makó Balázs (balazs.mako@naplo.haon.hu). Értékesítési vezető: Mangu Krisztina (krisztina.mangune@naplo.haon.hu). Terjesztési vezető: Csáfordi Dénes (denes.csafordi@naplo.haon.hu). Marketingvezető: Fülöp István (istvan.fulop@naplo.haon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: naplorek@naplo.haon.hu. Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400/5301, telefax: 06-52/525-403, e-mail: naplohird@naplo.haon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-52/525-402, telefax: 06-52/525-401. E-mail: naplo@naplo.haon.hu Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 06­52/526-626. ISSN 0133-1051 MATESZ Egyéves a magyar EU-tagság ■ Magyarország érdekelt abban, hogy szomszédai feleljenek meg a csatla­kozási kritériumoknak. Budapest (MTI) - A ma­gyar EU-tagság első éve iga­zolta azokat a várakozásokat, amelyeket a kül- és biztonság­­politika területén annak ide­jén megfogalmaztunk - mond­ta a külügyminiszter az uniós csatlakozás május elsejei, el­ső évfordulója kapcsán. Alkalmazkodás „Míg a tagságra történő felkészülés egyfajta alkalmaz­kodást igényelt, a tagság el­nyerése után Magyaror­szág egyenrangú és­­jogú tag­ként vesz részt az Európai Unió politikáinak kialakításá­ban, illetve végrehajtásában” - fogalmazott Somogyi Fe­renc. Kiemelte: az EU-tagság az a keret, ami a magyar nemzeti érdekek érvényesítésének leg­kézenfekvőbb és legeredmé­nyesebb terepe. Az Unió vált a külpolitikai érdekérvényesí­tés talán leginkább meghatá­rozó természetes közegévé, el­ső számú orientációs pontjává. Somogyi Ferenc megemlí­tette, hogy Magyarország kö­zepes méretű európai uniós tagnak számít, ugyanakkor nem elsősorban a méret, ha­nem a ténylegesen kifejtett aktivitás alapján számítha­tunk arra, hogy „egy minden­ki által megbecsült és az ér­dekérvényesítésben eredmé­nyes Magyarországról beszél­hessünk”. Leszögezte, hogy hasonlóan kiemelt figyelem jut azokra az országokra, amelyekben számottevő mér­tékben magyarok élnek. Mint mondta, sorsuk kedvező befo­lyásolásában, szülőföldjükön való boldogulásuk elősegítésé­ben szintén nagyon jelentős szerep jut az európai csatla­kozásnak. Érdekeltként „Tágabb értelemben el­mondhatjuk, hogy jelentős részben ilyen megfontolások alapján, Magyarország tovább­ra is érdekelt abban, hogy szomszédai, a térség országai feleljenek meg a csatlakozási kritériumoknak” - közölte So­mogyi Ferenc. A miniszter ki­tért arra, hogy Magyarország már eddig is komoly szerepet vállalt Horvátország, Szerbia- Montenegró és a térség egyéb államainak EU-csatlakozása, vagy a koszovói kérdés megol­dása ügyében. Szükség van a válságbizottságra Egy éve ünnepeltük a csatlakozást (Fotó: Archív) A kormányfő változtat Budapest (MTI)­­ Hétfőn számol be a parlamentben a miniszterelnök azokról a javas­latokról, intézkedésekről, ame­lyekkel - szavai szerint - egy élhetőbb Magyarországot, egy értelmes munkavégzésre ösz­tönző világot lehet teremteni. Megcsináljuk Magyarorszá­got, értünk, Önökért és a gyer­mekeinkért - hangoztatta Gyurcsány Ferenc vasárnap az MSZP városligeti rendezvé­nyén. „Mondjuk azt, hogy a gyes és a gyed mellett ha va­lakinek van munkája, akkor ne kelljen titkolnia azt” - em­lítette a konkrétumok között Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a kiskapuk irányítják az életet. Ezzel állí­totta szembe, hogy olyan orszá­got akar, ahol lehet és érdemes dolgozni. - Azt mondom, hogy változtassunk - szögezte le a miniszterelnök, hozzáfűzve: „nincsen egy nagy titok”, több tucatnyi intézkedés együtt al­kalmas arra, hogy olyan Ma­gyarországot lehessen teremte­ni, amelyben lehet boldogulni, nyugodtan élni. Gyurcsány Ferenc a majálison (Fotó: MTI) SZÉLRÓZSA /2 Merényletek Kairóban Kairó (MTI)­­ Kétszáz em­bert tartóztattak le a vasár­nap délelőtti órákig Kairóban az előző napi kettős merény­let nyomán. Az egyiptomi ide­genforgalmi minisztériumban válságbizottságot hoztak létre. A helyi hatóságok a nagy­szabású razziát abban a Sub­­ra el-Hejma kairói kerületben hajtották végre, ahol a szom­bati terrorakciók elkövetőinek családjai laknak. Ugyancsak itt éltek annak a merénylőnek a hozzátartozói, aki április 7-én a Hán el-Halili nagy turis­taforgalmú kairói bazárban robbantotta fel magát, és két francia, valamint egy ameri­kai turista halálát okozta. A szombati merényletekben, amelyeket az Egyiptomi Mú­zeum, illetve Szaladin szultán citadellája közelében hajtottak végre, a három támadó meg­halt, és tíz turista, illetve já­rókelő megsebesült. A kórház­ban ápolt sebesültek állapota javulóban van. Válságbizottságot hozott lét­re a merényletek esetleges kö­vetkezményeinek elhárítására Ahmed al-Maghrabi egyipto­mi idegenforgalmi miniszter. Világesemények 2005 májusában Május 5., London, Anglia miniszterelnöke, Tony Blair nagy eséllyel indul a brit vá­lasztásokon, és ha a várakozásoknak megfelelően ő és pártja győzedelmes­kedik, akkor nekik sikerül először egymás után háromszor magukhoz ragadni a szigetország vezetését. Május 8-9.: A győzelem napjának 60. évfordulója, melyen a világ 50 vezetőjének - köztük George W. Bushnak - a részvéte­lével Moszkvában ünnepükt meg, hogy hat évtizede a szövetséges erők­­nek sikerült végleges győzel­­met aratniuk a náci német haderők felett. Május 29.: Most a franciák nem arról, hogy elfogadják-e az Európai Unió új alkotmányát. A 10 új ország csatlakozása óta az új alkot­mány a legnagyobb mérföldkő lehet a 25 tagállamot számláló szövetség életében. Május 22., Cape Canaveral, Florida: A NASA reményei szerint először rajtol­hat újra űrrepülőgép, a Columbia két év­vel ezelőtti - hét űrhajós életét kö­vetelő - tragédiája óta. A Discovery a tervek szerint helyi idő szerint 6.46- kor startolna, hogy kétnapos repülés után megérkezhessen a még épülő nemzetközi űrállomásra Május 3., Texas: Katonai törvényszék elé állítják azokat a katonákat akik részt vettek a világsajtóban is fényképekkel bi­­zonyított iraki fogolykínzásokban. A vád­tak között összeeskövés, kötelességmu­­asztás és a letartóztatottakkal szembeni embertelen bánásmód szerepel. Május 21., Kijev: Az új demokrácia egyik élharcosa, Ukrajna kapta a jogot, hogy megrendezhesse az 50. Eurovíziós Dalfesztivált. Kijevbe nagy reményekkel várják az uniós országokból és Svájcból érkező versenyzőket, hiszen tavaly az ukrán Ruszlana nyerte a versenyt. Május, Hongkong: Új dohányzás elleni törvény lép életbe Hongkongban, mely­ szerint szinte min­den nyilvános helyen - így az éttermekben, bár­ká­rokban, a nyitott munkahelyeken és még a nővérszállásokon is - betiltják a cigarettázást. Május 10., Canberra: Az ausztráliai állami költ­ségvetés megalkotói dön­tenek arról, hogy az élet­­színvonal megtartásához szükséges nyugdíjkorha­tár emelésével lehetősé­get adjanak az öregedő lakosság egy részének. © GRAPHIC NEWS □

Next