Hajdú-Bihari Napló, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-06 / 156. szám
2005. július 6., szerda RÖVIDEN • Újabb áremelkedés. Szerdától négy forinttal drágul a benzin - tudta meg a Független Hírügynökség, így ma nulla órától 269 forintba kerül a 95-ös benzin literje. A Mol a múlt héten jelentette be, hogy ezentúl nem hozza előzetesen nyilvánosságra az árváltozásokat, így a cég ezen a héten már nem adott ki közleményt a drágulásról. • Megszüntetnék az adót. Az Európai Bizottság keddi ülésén elfogadta a gépjárműadózásról szóló irányelvtervezetet, amelyet Kovács László adó- és vámügyi felelős terjesztett elő. Az elképzelés alapján a regisztrációs adó fokozatosan beépülne az éves üzemben tartási adóba, és így egy idő után - öt-tíz év alatt - megszűnne. NÉZŐPONT Számháború Tóth Csaba Zsolt toth.csaba@naplo.haon.hu/londom, Feri, hogy kétszázhuszonháromezernégy egész nulla kettő. Mármint ha azt a ciklust vesszük ugyebár górcső alá, amiről beszélek. Szóval sehol nem vagytok. A Záderjani is megmondta, hogy ha a munkanélküliség ennyi, akkor a lakossági megtakarítás annyi, és ennek tükrében az államháztartási hiány kamatos kamatos kell, hogy legyen, akárhogy is nézzük. A Vargamisu kiszámolta, hogy GDP összessége felének a harmada így aránylik Betonozoktehátvagyok Jenő havi átlagos jövedelme kétszeresének a feléhez, ahogy mi akarjuk, akkor ti el fogjátok bukni a választásokat, mert az emberek a számoknak hisznek meg nekünk. Viki, hagyjál már, vazze. Ha jól megnézzük közgazdaságilag, akkor nyilvánvaló, hogy ez kétszázhuszonháromezernégy egész nullaegy, akárhogy is számoljuk. Ha az elmúlt évek eredményességi mutatóját összevetjük az északoszét banki kölcsönök járulékaival, akkor világossá válik előttünk, hogy ti nullák vagytok. LendvaiIldi jól beszélt, mikor azt mondta: az általunk tényeknek tartott tényeken alapuló vitát folytassunk már, mert a leányzó fekvése ugye változhat, de az ország helyzete stabil, mint az inflációs ráta változásának irányultsága. Kakajani haverom különben is rájött, hogy ha kirobbanó sikert emleget, akkor kirobbanó sikerrel számolhat, mert a kirobbanó siker látszata csak bajosan különböztethető meg magától a kirobbanó sikertől. Szóval elmehettek,a sunyiba, győzni fogunk, mert a tömegek és a számok mögöttünk állnak. Kedves Ferenc, kedves Viktor! Én lenni magyar nép fia. Én nem értem számok nyelvén, én mindent elhinni hajlamos. Én nem tudni, mi van, én keresni keveset, szavazni sokat, én szeretni benneteket, én lenni nagyon hülye. VILLÁMVOKS http ://www.haon.hu Nem érezzük a sikert Szavazóink többsége szerint nem sikeres a mai Magyarország. A leadott voksok száma: 561 Mai kérdésünk: Érdekli-e a politikai pártok versengése? Debrecen (HBN) - Két műszakban, a hét minden napján dolgoznak a Debreceni ítélőtábla készülő, Széchenyi utcai épületén. A munkálatokkal az ütemnek megfelelően haladnak - válaszolta a Napló érdeklődésére Kamuti Géza, a kivitelező Hunép Universal Rt. termelési igazgatója. Mint elmondta, a múlt hónap végére, június 30-ára befejezték a pinceszinti födémet, augusztus 20-ára pedig végeznek a táblabíróság teljes épületszerkezetével, s közben megkezdődnek a belső munkálatok. Az építkezés a tervek szerint bő fél esztendő múlva, 2006. január 31-én zárul. TVJ1 www.haon.hu/ hontippek.haon.hu Az ítélőtábláról korábban megjelölt'' írások letölthetők a Hajdú Online-ról (31 KB). A tábla, ahogy a madár is látja (Fotó: Czeglédi Zsolt) Személyes parkolóóra ■ A DKV által májusban bevezetett ParkTel kártyát kevesen, de egyre többen használják. Debrecen (HBN - R. Sz. Zs.) - Bevezetése, május elseje óta Debrecenben 128-an vették igénybe a mobiltelefonos parkolódíj-fizetési rendszert, ami a vidéki városok összehasonlításában - Hernádi Zoltán, a DKV Rt. szolgáltatási vezetője szerint - igen magas szám. Naponta átlagosan 45 parkolást indítanak a ParkTel kártyával - mondta. Ez az arány országos szinten jónak tekinthető, noha a vállalat nagyobb érdeklődésre számított. Tizennégy városban Panasz mindössze két alkalommal érkezett az ügyfélszolgálathoz, azok is félreértésből adódó reklamációk voltak. A kártya tulajdonosai élvezik azt az előnyt is, hogy Magyarország 14 városában fizethetnek ezzel a parkolásért. A rendszer 20 perc parkolási időt meghaladva percalapon működik, azaz a tényleges időért fizet a használója. A ParkTelhez való hozzájutáshoz TUT www.haon.hu @ hbntippek.haon.hu A parkolás új fizetési lehetőségének ú részleteiről szóló tájékoztató letölthető a Hajdú Online-ról (244 KB), elég az interneten vagy az ügyfélszolgálaton regisztrálni. A kártya tulajdonosának a személyes parkolóóra elindításához az adott területhez tartozó díjmentes telefonszámot kell hívnia. Aki megteszi, annak az ellenőröktől sem kell tartania, mert az autó szélvédőjén elhelyezett matrica jelzi a személyes parkolóóra használatát. A rendszer azonban még annyira új, hogy csak kevesen ismerik. A népszerűsítésének egyik útja, hogy a szabálytalanul parkolóknak a piros csomag mellé értesítést tűznek az új díjfizetési módról. A szolgáltatást igyekeznek színesebbé tenni, például azzal is, hogy a parkolás megkezdésekor a telefonon női hang üdvözli az ügyfelet, míg a várakozás befejeztekor férfihang köszön el - tudtuk meg Hernádi Zoltántól. Csak tárcsázni kell egy számot (Fotó: Horváth Katalin) MEGKÉRDEZTÜK: Mennyire tartja sikeres országnak hazánkat? Nem vagyunk sikeresek. Nem találta meg a helyét az ország az Európai Unióban. Nagy a bizonytalanság. Mint kisgyermekes anyuka azt látom, hogy az egymás után hatalomra kerülő kormányok mindent megváltoztatnak. Míg például Németországban lehet tervezni a jövőt, itthon nem. Kiss Zsuzsanna GYESES ANYUKA Sikeresebbek vagyunk, mint a keleti országok, mert uniós tagként van lehetőségünk, hogy Nyugaton tanuljon gyermekünk. Viszont katasztrofális a gazdaság, a politikusok magukat gyarapítják. Az emberek életszínvonala vagy nagyon jó vagy nagyon rossz, de a kettő között nincs átmenet. Görbedi Tímea MUNKANÉLKÜLI Nem tartom sikeres ágazatnak az egészségügyet, és alacsony az életszínvonal is. Az oktatás kapcsán elég az érettségibotrányra gondolni. S megint itt a benzináremelés. Jók vagyunk a tudományban, a kutatásban, de a tudósok külföldre mennek, mert ott megfizetik őket. Tóthné Kiss Enikő LABORASSZISZTENS Még keressük a helyünket az Unióban, a politikusok szerint jó úton haladunk. Szerintem ez nem fedi a valóságot. Nem érzem a bőrömön, hogy az Unióba való belépés pozitív változást hozott volna. Sőt, az adókedvezmények megkurtításának köszönhetően csökkent a jövedelmem. Máté Csaba szakmunkás AKTUÁLIS / 3 Nem küldenek ide-oda . Novembertől az ügyintézők szerzik be az adatokat más hatóságoktól. Debrecen (HBN) - Ismerős talán: ahhoz, hogy az önkormányzat kiadjon például egy elvi építési engedélyt, a kérelemmel együtt sok más okmány benyújtását követeli meg. Az új közigazgatási eljárási szabályok szerint novembertől ezt elvégzik helyettünk. Hajdúné Csabai Évát, Debrecen főjegyzőjét arról kérdeztük, fel vannak-e készülve erre a feladatra. Mint válaszából kiderült, a felkészültségükben nincs hiány, ám az állami adminisztráció adós még 9 végrehajtási rendelettel és 120 jogszabály módosításával. Ezek nélkül nem alkalmazhatják az állampolgárok számára valóban kedvező eljárást. Feltéve azonban, hogy mindez elkészül, a jövőben nem kell az ügyfélnek sem az ÁNTSZ-hez, sem a környezetvédelmi hatóságokhoz futkosnia a hozzájárulásért, sőt a földhivatalba sem küldözgetnek, mivel annak nyilvántartása bárki számára hozzáférhető. Nem jogosultak azonban lekérdezni a személyes (közte az anyakönyvi) adatainkat, kivéve, ha az ügyfél külön nyilatkozattal felhatalmazást ad erre. Utóbbi esetben (de csak ezért) fizetni is kell. Levelezniük kell Amitől tehát az ügyfél mentesül, az ősztől a hivatalra hárul, amelynek egyúttal kötelessége lesz az el-W................... Nagy beruházások esetén hirdetményben kell tájékoztatni a nyilvánosságot. Hajdúné Csabai Éva járás indulásáról értesíteni az összes érintett ügyfelet, s leveleznie kell velük akkor is, ha felfüggesztik vagy megszüntetik az eljárást. Nagy beruházások esetén hirdetményben kell tájékoztatni a nyilvánosságot - mondta a főjegyzőnő. Mindent összevetve: személyi, tárgyi és pénzügyi területen többletteher hárul az önkormányzatokra, ám az ügyfeleknek valóban könnyebb lehet a dolga. ........................................M A magyarság betegsége, hogy mindenki magának kapar, és nincs összetartás. Az Uniót azok a kevesek használják ki, akik osztják a pénzt, és megnyerik a pályázatokat. Az ország egy nagyon gazdag, egy erősen leszakadó és egy szűk rétegre osztott, mely próbál kapaszkodni. Nagy Zoltán tanár