Hajdú-Bihari Napló, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-02 / 256. szám

2005. november 2., szerda RÖVIDEN • Halottak napján­ Ma - november 2-án - halottak napján a Debreceni köztemető este már nem 20 óráig, csupán 19 óráig fogadja a látogatókat. 3-án csütörtökön még koráb­ban zárnak, a látogatóknak este hatra el kell hagyniuk a temetőt. A nyitás időpontja e két napon is változatlanul reggel 7 óra. • A holokauszt napja. Az ENSZ közgyűlése közfelkiáltással január 27-ét nevezte ki a holokauszt áldozatainak napjává. A világszer­vezet határozata szerint ezen a napon mind a 191 tagállamban megemlékezést kell tarta­ni a holokauszt zsidó és más áldozatairól. NÉZŐPONT Az arénában nem segíthet Szőke Tímea timea.szoke@naplo.haon.hu A szegény embert a paragrafus is húz­za. Meg a költségvetés. Ezek után a zöld levelest talán már nem is bánná. Ezúttal a „nép ügyvédeire" nem telik. Bő másfél éve működik a szolgáltatás, melyet elsősorban létminimum alatt élő emberek és kisnyugdíjasok vesznek igénybe. Akik örököltek is, meg nem is, jogtalanul bocsá­tották el őket a munkahelyükről, vagy csak a szomszéd tyúkja jár át a veteményesük­be. Ők is keresik a maguk igazát, de nincs pénzük képviselőre. Más ingyenes jogi se­gítségnyújtókkal ellentétben - ha az ügyfél­lel együtt úgy döntenek, hogy érdemes - a nép jogászai nemcsak tanácsot adnak, ha­nem kereseteket, beadványokat is elkészí­tenek, s aztán irány a bíróság! De a küszöböt már egyedül kell átlépnie a pereskedőnek, merthogy az Igazságügyi Minisztérium nem tudta még elkezdeni a többletmunkához szükséges apparátusbőví­tést (naná, hogy pénzhiány miatt). Nem is fogja mostanában, a tervezett 2006. január 1. helyett csak két évvel később képvisel­hetik a nép ügyvédei ügyfeleiket a tárgya­lásokon, így aztán sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy a kisember csupán a szépen és okosan megfogalmazott beadványából tudhatja meg, hogy neki van igaza. A bíró­ságtól nem, merthogy a jogot nem az egy­szerű földi halandóknak találták ki, Átlag Polgár fel(al)peresnek egymagában nem sok esélye van a vele szembenállókat kép­viselő dörzsölt paragrafus-vigécekkel szem­ben. Legfeljebb, ha épp a szomszéddal pe­reskedik, akinek ugyanúgy nem telik... Egyébként meg a tyúkokat mostanában úgyis be kell zárni. Gróf Tisza Istvánról Debrecen (HBN) - A gróf Geszten saját pénzén teljesen felszerelt óvodát alapított, holott nem tartozott a maga idejében a leg­gazdagabbak közé - jellemezte ezzel is, sok más közt, a Debreceni Egyetem alapításá­ban hajdan nagy szerepet játszó politikus nagyvonalúságát Pósán László önkormány­zati képviselő a hétfő délelőtti koszorúzás előtt, a debreceni orvosi egyetem előtt álló szobornál. Idén a hajdúsági huszár-hagyo­mányőrzők is részt vettek a műsorban gya­logos díszegységükkel. Az egykori minisz­terelnök ugyanis az első világháború végén ezredparancsnoka volt a Monarchia magyar királyi debreceni 2. huszárezredének. Az ez­red eredeti ruháját választották a huszár­hagyományőrző közhasznú egyesület tag­jai ruházatuk mintájául. VILLÁMVOKS Lehet-e ma egészségesen élni? Szavazók száma: 350 2005. 11. 01., 19 óra Következő kérdésünk: Kétpárti parlament ala­kul-e 2006-ban, vagy bekerülnek kisebb pártok is? iMth­olt www.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. HAJDU 81 NABIS NAPLÓ AKTUÁLIS / 3 Árutárolásra is lesz lehetőség . Az ideiglenes piac sem lehet akármilyen, meg kell felelnie az előírásoknak. Debrecen (HBN - G. I.) - Ahogy közeledik az év vége, úgy fordul érdeklődésünk egy kezdődő újabb nagy építkezés, a Rákóczi, a Csapó és a Vár utcák által határolt tömb átalakítása felé, amely város­képformáló hatását tekintve a Kölcsey-központ építéséhez hasonlítható. Különbözik is azonban tőle. A „Kölcsey” fő­leg érzelmünkre, a vásárcsar­nok viszont a zsebünkre hat: nemcsak a zöldségkereskedők, az őstermelők, a kenyér- és a húsárusok zsebére, hanem a vásárlókéra is, akiket a szu­peráruházak sem képesek tar­tósan elcsábítani a piactól. Zsebbe vágó egyiknek is, má­!....................... Biztosan tetszeni fog, de szeretném már tudni azt is, hogy lesz-e majd benne raktár az áramnak. Havasi Magdolna ...............................................á­siknak is, azzal a különbség­gel, hogy ami az egyiknek na­gyobb bérleti díj, az a vásár­ló fülében szimpla árnöveke­dés. Amikor az önkormányzat szerződést kötött a Dexium Kft. nevű befektetővel, az vál­lalta, hogy a kétszintes gépko­csiparkoló helyén felépít egy 6 ezer négyzetméteres vásár­­csarnokot. Vállalt emellett több nagy munkát is - a „Simonffy” épületének új­jáépítését, esetleg felújítását, s annak keretében - vagy azon kívül - egy új tornacsar­nokot, a zeneművészeti szak­­középiskola tetejének és hom­lokzatának felújítását, új be­vásárlóközpontot stb.; ezek részletei még változhatnak. A kérdések többsége azonban most a vásárcsarnokkal kap­csolatos. Hol és milyen lesz az ideig­lenes piac? Milyen körülmé­nyekkel számolhatnak majd az új csarnokban a kofák és az őstermelők, lesz-e például raktár is az áruiknak? Mi tör­ténik a pavilonokkal? „Örülök az új vásárcsar­noknak, biztosan tetszeni fog, de szeretném már tudni azt is, hogy lesz-e majd benne raktár az árumnak. Vagy vál­laljak lízinget, és vegyek te­herautót? Túl kockázatos len­ne ez számomra a mai hely­zetben, amikor kevés a vásár­ló, mert egyre több embert csábítanak el tőlünk a nagy­áruházak. Holott a költségem - amit, ha dolgozok, ha nem, hónapról hónapra ki kell fi­zetnem - így sem kisebb ha­vi 120 ezer forintnál” - szol­gált néhány kérdéssel és segí­tett bepillantani a kérdések mögé is Havasi Magdolna vál­lalkozó. A január biztos Racsmány Gyula, a polgár­­mesteri hivatal vagyongazdál­kodási osztályvezetője érdek­lődésünk nyomán azt a tájé­koztatást adta, hogy - tiszte­letben tartva az érdekeltek véleményét - valószínűleg a plazával és a tanítóképző fő­iskola Rákóczi utcai szárnyá­val szemközti területen alakí­tanak ki ideiglenes piacot. „A régi épület bontását ja­nuár első napjaiban el kel kezdeni, és bár elképzelhető hogy ez az időpont nem ja­nuár 2-a lesz, hanem csak 15-e, túl sokáig ott már neri lehet maradni. Akkorra ké­szen kell lennie az ideiglenes piacnak, az előírásoknál megfelelően, és az előírások­ba, úgy gondolom, a szilárd burkolat és a szociális helyi­ségek egyaránt beletartoznak A parkoló járművek számára azonban nem feltétlenül kel leaszfaltozni a területet.” Az új épületben a piac a földszinten és az első emele­ten kap helyet, a második ....................... A régi épület bontását január elején el kell kez­deni, de akkorra elkészül az ideig­lenes piac. Racsmány Gyula emeleten pedig irodák lesz­nek. A pince szintjén parko­lásra és árufeltöltésre lesz le­hetőség, onnan pedig teher­lifttel tudják mozgatni az árut a vállalkozók. Nem fe­ledkeztek el azonban a raktá­rakról sem, amiket bérleti dí fejében lehet majd igénybe venni. Kereskedő és vásárló egyaránt óvatos optimizmussal tekint a nagy változás elé (Fotók: Gulyás Imre) ................................................ Árvita néhány pavilon fölött A piac területén levő 37 pavilonból 31-et már meg­vásárolt az önkormányzat - tudtuk meg Racsmány Gyu­lától. Hat pavilon sorsára azonban még nem sikerült pontot tenni. E hat pavilon két tulajdonosé, akikkel most vitája van a város­nak, az egyik esetben bíró­ság előtt, a másikban köz­­igazgatási eljárás kereté­ben, mert a tulajdonosok kevesellték az önkormány­zat által értékbecslés nyo­mán felajánlott árat, a pa­vilononkénti 600 ezer forin­tot. Az építményekre a nyolcvanas években adott végleges építési engedélyt a városi tanács, csupán egy részüket építették engedély nélkül. A Csapó utcai pavilonok­ról - amik nem tartoznak a vásárcsarnokhoz - még nincs döntés. Verssel s dallal emlékeztek a színészek (Fotó: czeglédi Zsolt) Sok mindent újra lehet élni ■ Nem csak lehetőség, de kiváltságos köteles­ség is az elhunytakról való megemlékezés. Debrecen (HBN - Sz. A.) - Élet töltötte meg a holtak biro­dalmát az elmúlt napokban a mindenszentek és halottak napja alkalmából. Az egyéni megemlékezés mellett kedden délután közös istentiszteleten is részt vehettek a Debreceni köztemetőbe látogatók. Első­ként Derencsényi István pres­biter beszélt az ünnep fontos­ságáról, majd a Csokonai Szín­ház művészei emlékeztek meg verssel s énekkel az elhunytak­ról. A római katolikus egyház képviseletében többek között Szenes József plébános tartott misét halottainkért. - A világ pedig elmúlik, s annak kívánságai is, de aki Is­ten akaratát cselekszi, az meg­marad örökre - emlékeztette az egybegyűlteket Derencsényi István. - Isten akarata az em­lékezés, melynek révén megelevenedik a múlt, és megélednek számunkra el­hunyt szeretteink. Mintha cso­da történne ezekben a napok­ban: megszépülnek és megéled­nek a temetők. Élet veri fel a halál csendjét. Nagy lehetőség a megemlékezés, hiszen sok mindent újra lehet élni. Ugyanakkor kiváltságos köte­lesség is ez, mellyel tartozunk az elhunytaknak. Emberi lé­tünk meghatározó eleme a ha­láltudat. Teljes élet azonban csak ott van, ahol az örök élet tudata van. Hiszen van élet a halál után. Versekkel határtalanul ■ A Kardos Albert-sza­­va­lóversenyt kezdettől magáénak érzi a refor­mátus egyház is. Debrecen (HBN - P. É.) - Két verssel kellett készül­niük a résztvevőknek a Kar­dos Albert nemzetközi szavalóversenyre idén is, egy magyar zsidó költő ver­sével és egy szabadon vá­lasztott alkotással. Az előb­bi megkötéssel a szervezők szándéka, hogy bemutattas­­sák: ezek a versek egyszer­re a zsidó és a magyar iro­dalom alkotásai - tudtuk meg Weisz Pétertől, a Deb­receni Zsidó Hitközség Sta­tus Quo Ante Izraelita Anyahitközség elnökétől a pénteken, a rendezvény el­ső napján. Harmincnyolcan neveztek be a versenyre; Magyarországról, a Délvi­dékről, valamint Erdélyből érkeztek. Kardos Albert ala­pította a debreceni zsidó gimnáziumot, ahol Ma­gyarországon először ma­gyar nyelven oktattak. Az iskola jelmondata „Ősi hit­tel, rendíthetetlen magyar hűséggel”. A Debreceni Cso­konai Kört is az irodalom­­történész hozta létre - fűzte W.................... Kardos Albert alapította a debreceni zsidó gimnáziumot, ahol először ok­tattak magyar nyelven­ hozzá az elnök. S mint el­mondta, a szavalóversenyt a református egyház is ma­gáénak érzi. Minden évben díszvendége Bölcskei Gusz­táv református püspök, s hagyománnyá vált, hogy ő nyitja meg a programokat. A rendezvény örökös fővéd­nöke Szabó Magda, aki idén betegsége miatt nem tudott eljönni. Az első nap estéjén Schöner Alfréd főrabbi, az országos rabbiképző egye­tem rektora adott tanítást. NAPLÓ hbntlppek.hflon.hu A Kardos Albert-szavalóverseny eredményeiről készült jegyzőkönyv (benne a díjazottak, különdíjasok és jutalmaik, vala­mint a zsűritagok neve) letölthető a Hajdú Online-ról (100 KB)._____________________ Weisz Péter ........................................... DÍJAZOTTAK Ifjúsági kategóriában. Első: Smirnyák Anikó, Db., Fazekas Mihály Gimnázium (10. o.).Má­sodik: Szőllősi Nóra, Fazekas­gimnázium (11. o.). Harmadik: Fehér Judit, Budapest. Felnőtt kategóriában. Első: Szathmári Edit, Debrecen, Köl­­csey-tanítóképző (4. évf.). Má­­sodik:Kereskényi Hajnal, Szat­márnémeti. Harmadik: Nánási Ágnes Katalin, Kölcsey-tanító­­képző (4. évf.).

Next