Hajdú-Bihari Napló, 2006. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-03 / 102. szám

2006. május 3., szerda RÖVIDEN W ”­tfja N­WWWAÄ. • Történelem. A DEOEC „Méltó emlék a múltnak" programja keretében szervezi meg a Sántha Kálmán Szakkollégium a debreceni orvosképzés történetét bemutató előadás­­sorozatot. A mai nyitóelőadáson Kapusz Nándor főtanácsos az orvoskar megalakulá­sáról beszél. • Tanácsot adnak. Lezárultak az Agrártu­dományi Centrumban az idei interaktív szak­­tanácsadási programok. Az elkészült szakta­nácsadási füzetek - Kukorica, Búza, Alma, Baromfi és Tej - a napokban jutnak el a gazdálkodókhoz, amelyek egyaránt iránymu­tatást jelentenek a tervezéshez és a minden­napi munkájukhoz. • Tapasztalat. A joghallgatók gyakorlat­­orientált képzésének elősegítése céljából az állam- és jogtudományi kar egyre gyakrab­ban lát vendégül széles körű tapasztalattal rendelkező szakembereket. Először április 19-én Baka András, az Emberi Jogok Euró­pai Bíróságának magyar bírója tartott előadást. A hallható minőség Debrecen (HBN) - A művészeti felsőok­tatásban nagy szerepe van a nyilvánosság­nak mint a minőségi képzés kontrolljának. A Debreceni Egyetem Konzervatóriumának fiatal tehetségei hang­versenyeken, konferen­ciákon mutatkoznak be, s folyamatos visszajelzé­sek érkeznek arról, hogy képzettségük megfelel az országos verseny­igényeknek - ismertette (Fotó: Magánarchívum) Duffek Mihály, a konzer­­vatórium igazgatója. - A konzervatóriumi hallgatók és tanárok tudá­sukat, tehetségüket országos és nemzetközi zenei versenyeken mérik össze. A nyári tanulás, gyakorlás színtereként július 18-án hatodszor nyitja meg kapuit az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, mely mesterkurzusaival és gazdag koncertkínálatával várja a diákokat. L­e­ft v i I L­a­st L A négyéves Ádám és a kétéves Dániel gyak­ran találkozhatnak a dédivel (Fotó: Horváth Katalin) Két évezredet is átlépett Debrecen (HBN - P. É.) - Nyugodtan - ám tragédiáktól mégsem mentesen - telt Buzáki Lajos Rezsőné 108 éve. Az idős höl­gyet szerető családi környezet vette és ve­szi körül. Lányai és unokája nagyon vigyáz­tak rá, kímélték. Margit néni a nagy tra­gédiákat hittel állta. Semmlyen káros szen­vedélye nem volt, édességet is alig evett. A házi, háztartási teendők tették ki napjait, és nagyon szeretett horgolni. Mindezen túl szerencse is kellett hozzá, mert a családtag­jai közül senki sem élt hosszú ideig - je­gyezte meg leánya, Kissné Buzáki Judit, aki családi hangulatú születésnapon Kósa La­jos polgármesterrel beszélgetett. Édesapja, Margit néni férje a második világháború után Ausztriában rekedt. Nem jöhetett vissza. A határ túloldalán halt meg. Margit néni, aki Debrecenben él, az or­szág legidősebb lakosaként egészséges, or­­vosságot sem szed. Mindent eszik, szalon­nát, kolbászt, és az étvágya is jó. Esténként Judit lányával gyönyörű zsoltárokat énekel, kedvence a „Szép íves patak...” kezdetű. Hu­morérzéke sem hagyta el, keresztlányát, Kud­ár Lászlónét mindennap megnevette­ti. Legutóbb, mikor kevés szalonna került az egyik falat „katonára”, szólt, hogy ennek a katonának elég alacsony volt a rangjel­zése. NAPLÓ-AGORA Kölcsey: jöhet por és téli fagy ■ Minden természetes kő vagy zúzalék (nemes vakolat) az esővíz hatá­sára elszíneződik. Debrecen (HBN) - „Kívül­ről mutatós, szebb, mint a ré­gi, de építészetileg nem hoz sok újat - írta Várhelyi Ilona március elején a frissen in­dult Napló-agorán a Kölcsey épületéről. Örült a természe­tes kőburkolatoknak, a bejá­rat viszont nem igazán tet­szett neki. - Hogyan lesz tisz­títható a bejárat fölötti üveg­szerkezet? - tette fel a kérdést. Az ókor óta jó , sok eső miatt hirtelen szürkévé vált fal és a már nem annyira tisztának tűnő üvegfe­lület Jäger Józsefet is írásra késztette: „Az elmúlt pénteken a Kölcsey Központban jártam, és felnéztem a bejárat üvegla­pokkal lefedett kapujára. Vala­ki már jelezte, hogy nem­ lát­szik megoldottnak az üvegla­pok tisztíthatósága, s a prob­léma már fennáll. Felgyűlt, áll a por, ami eső hatására mo­csokká válik” Másik észrevé­tele az volt, hogy az esőnek a mészkő burkolaton meglátszott a nyoma. Ez még szerinte rendben is volna, ám az már nem, hogy 4-5 óra múlva is vi­zes volt a fal, mivel a csapa­dékot a burkolat jól magába szívta. „Kérdezem, mennyire fagyálló ez a burkolat?” - A homlokzati kőburkolat travertin típusú édesvízi mész­kő. Ezt Európaszerte már az ókor óta alkalmazzák - tájé­koztatta a levelezőket Miklóssy Ferenc, a kivitelező Keviép Kft. ügyvezető igazgatója. Ez a kő éppúgy, mint minden ter­mészetes kő vagy zúzalék (ne­mes vakolat), az esővíz hatásá­ra elszíneződik és a felszíne vízzel átitatódik. Ennek ellené­re fagyálló. A homlokzati kőburkolat édesvízi mészkő, bizonyítottan fagyálló (Fotó: Iklódy János) | Napfuggora Debrecen MEGYÉNKBŐL/EGYETEMI ÉLET / 5 NAPLÓ A filozófus a „jó élet" titkát kutatja . Mi a „jó élet" titka? - ez a kérdés a végső mo­tívuma Rózsa Erzsébet filozófus kutatásainak. Debrecen (HBN - Cs. E.) - Kant és Hegel máig érvényes válaszlehetőséget ad erre a kérdésre, bár mintegy 200 év­vel ezelőtt éltek - mondta a professzor asszony. - Nem véletlen, hogy ma re­neszánsza van Hegelnek az amerikai és a német filozófu­sok között. Sokan az ő realis­ta meglátásaiban keresik a választ arra, hogyan lehet ér­telmesen élni a mai multi­­kulturálisan tagolt, állandóan változó és ingatag személyi­ségtípusú világban - fejtette ki a professzor asszony. - Ma KÖTETEK __ .......| A 30 éve kutatott témából 6 kö­tetet jegyez a professzor asszony. A közelmúltban jelent meg több mint 600 oldalas, németül írt He­­gel-monográfiája, mely kutatásai­nak összegzése. A Versöhnung und System című könyvet május­ban mutatja be a Berlini Collegium Hungaricum a magyar évad ren­dezvénysorozat részeként, nincsenek nagy, eredeti filo­zófiák, a hagyományokhoz nyúlunk vissza. Rózsa Erzsébet Versöhnung und System (Megbékélés és rendszer) című könyve szerint az ésszerű belátásnak kellene magatartásunkat vezetni. Az ésszerűség nem valamiféle hi­deg racionalizmust, hanem megfontolt és tudatos életve­zetést jelent, amelynek érzelmi töltete is van: a hit, a meggyő­ződés, a normák és értékek történetileg és kulturálisan meghatározott, de egyénileg választott világa. Ne ragadjunk le a mindennapjainkban, ha­nem életstratégiánk részeként éljük meg a napokat is. Ezt még tudták az elődeink, mára azonban feledésbe ment ez a tudás. A filozófus dolga e tu­dás emlékezetben tartása: hite­les emberi mértékkel jelöljünk ki támpontokat feszültségekkel teli életvitágunk koordinálásá­ra, például a munkahelyi és magánéleti szférákban. A professzor asszony kurzu­sokat tart a debreceni hallga­tóknak és doktoranduszoknak. A fiatalok tudnak mit kezdeni a bölcseleti hagyománnyal tu­dományos téren is: fordítások, disszertációk készülnek a filo­zófia tanszéken, amiből könyv­­sorozat lesz meg hazai és nem­zetközi konferencia-előadások. Rózsa Erzsébet német nyelvű Hegel-monográfiáját Berlinben mutatják be májusban (Fotó: Iklódy János) Hungarológiai kongresszus Debrecen (HBN)­­ A ma­gyar vonatkozású bölcsé­szettudományi kutatások legnagyobb fóruma a hat­évenként tartott Nemzetkö­zi Hungarológiai Kong­resszus, melyet idén au­gusztus 22-26. között újra Magyarországon, Debrecen­ben rendeznek meg. Euró­pa szinte összes országából, a tengerentúlról és az anya­országból közel 500 kutató érkezik. A kongresszust a Debreceni Egyetem főépü­letében rendezik, a megnyi­tót pedig a Kölcsey Köz­pontban - ismertette Ta­kács Miklós, a kongresszus főtitkára. ftBftDl­fl További információk a álMm­y www.hongkong.unideb.hu cí­men találhatók. Az üvegfelületekről - Valamennyi üvegfelü­let a terveknek megfelelően valósult meg - jelentette ki Miklóssy Ferenc. A vízszin­tes területek teherbírása jó, rajtuk az emberek bizton­sággal mozoghatnak. Tisz­tításukra különböző tech­nológiák, eszközök állnak rendelkezésre és könnyen beszerezhetők, - így nem hisszük, hogy egy 20 méte­res épület tisztítása meg­oldhatatlan problémát je­lentene - fogalmazott az igazgató. A takarítás gya­korisága, költségnagysága pedig az üzemeltető hatás­körébe tartozik - lévén an­nak a feladata. Kétszakosokat képeznének Debrecen (HBN)­­ A bolo­gnai rendszerű képzési rend­szer legnagyobb problémája a tanárképzés megvalósítása. A természettudományi és böl­csészettudományi karok állást foglaltak amellett, hogy to­vábbra is kétszakos tanárokat kívánnak képezni. Bár az alap­képzési diploma nem jogosít tanításra, nem sikerült a ta­nárképzést kivenni a kétfoko­­zatúság kényszere alól. - Arra törekszünk, hogy a kényszerű rendszer hibáit tar­talmi elemekkel kompenzálva, a Debreceni Egyetemen végzett tanárszakos hallgatók értékes szakmai képzést kapjanak - is­mertette Gaál István, a TEK ál­talános, oktatási és tanárkép­zési elnökhelyettese. Összeállításunkat a Debre­ceni Egyetem támogatta. ZÖHETNEK! Továbbra is várunk minden érdek­lődőt, aki szeretne csatlakozni a levelezési körhöz. Olyan emberek jelentkezzenek, akiknek nemcsak van véleményük a debreceni közélettel kapcsolatban, de azt szí­vesen megosztják az Agora többi tagjával és az újság olvasóival is. Ehhez csak arra van szükség, hogy küldjenek egy rövid életrajzot tar­talmazó, bemutatkozó levelet a fórum moderátorának, a kriszti­­na.barthane@inform.hu címre. Újra gyermek­szépségverseny Debrecen (HBN)­­ Im­már hatodszor várja a Hajdú Online a legszebb, legelbűvölőbb gyermekfo­tókat. A tavalyi játékhoz hasonlóan a portál láto­gatói és a zsűri közösen dönti el, kik lesznek a szépek között is a legszeb­bek. A fotókat e-mailben, a szonjatek@inform.hu címre lehet beküldeni, nemenként három kate­góriában: 0-12 hónap, 1-8 évesek és 4-8 évesek. Meg kell adni a gyermek nevét, születési idejét, az egyik szülő nevét és tele­fonos, e-mailes elérhető­ségét, továbbá a bejelen­tett állandó lakcímét. A győztesek csak hajdú­bihari állandó lakcímmel bejelentett szülők gyer­mekei lehetnek. A neve­zésre május 1-jétől 12-én délig nyílik lehetőség, a szavazásra pedig május 15-től 25-én délig. Az ered­ményhirdetést és díj­átadást május 27-én ren­dezik meg a Malom­parkban. JÜ’JlÜV A A versennyel kapcsolatos nHílV részletes tudnivalókat a http://gyermek.haon.hu oldalon lehet folya­matosan figyelemmel kísérni. Vajon ki lesz a legszebb? (Fotó: Archív)

Next