Hajdú-Bihari Napló, 2006. december (63. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

2006. december 1., péntek Munkahelyek, nyugdíjreform Püspökladány (HBN - T. A.) - Európá­ban a legnagyobb összegű - 3,5 milliárd fo­rint - kistérségi támogatást kapnak a ká­bai cukorgyár korábbi beszállítói. Ezáltal a termelőknek lehetőségük lesz vállalkozá­sukat átalakítani, és jövő ősszel már az egy­kori cukorgyár környékén bioetanol-, gyümölcsaszaló, biogáz- és biodízelüzemek­ben folyhat a termelés - hangsúlyozta Cson­tos János országgyűlési képviselő csütörtö­kön Püspökladányban a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló nyilvános fórumon. A több mint kétszáz érdeklődő részvételével megtartott fórumon részt vett Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, aki egye­bek mellett elmondta: jövő év januárjától az ötéves nyugdíjkorrekciós program kere­tében az 1988 előtt nyugdíjba vonultak a 4 százalékos emelésen kívül - a munkában eltöltött időtől függően - újabb 5-10 száza­lékos nyugdíjnövekedéssel számolhatnak. Többen kérdeztek a minisztertől (Fotó: Kovács Zsolt) NÉZŐPONT › JfJ® J j- J J J -J JVv v «< -J j v '«?v J w . Vétve, védve B. Gergely Krisztina krisztina.barthaneenaplo.haon.hu Mielőtt rávetnénk az első követ, hagy­juk kicsit békén a hencidai cigányanyát. Életemben először tíz éve ütött lelken gyermekhalál, amikor a megyében, tragé­diába fulladt disznótor után meghalt egy öt­éves kisfiú. Leforrázta magát, s bár több na­pig élt még, legyőzte kis testét az égés. Idén novemberben Somogyvámoson fulladt meg egy kétéves kislány és a négyéves bátyja, miután parázslani kezdett ágyneműtartójuk­ban a holmi. Ott a befogadott lakótárs ciga­rettázott végzetesen ágyverés közben. Szlo­vákiában évekkel ezelőtt egy gercselyi ro­matelepen okozott tragédiát egy asszony az­zal, hogy felügyelet nélkül hagyta három gyereket. A szobában szénfűtéses, fedél nél­küli tűzhely adott meleget, az okozta a tü­zet. A gyerekek egyike meghalt. Elkóborolt, s az autópálya mellett épség­ben megtalált kétévesről is hallottunk mos­tanság, meg egy kecskeméti fiúcskáról, aki a házuk előttről tűnt el, míg a szülők bent voltak. Nem figyeltek rá eléggé? Lehet. Hi­báztak, amiért kiengedték, vagy hagyták ki­menni egyedül a lurkót? Mindig a sarkuk­ban kéne lenni? Talán. Nem otthagyni őket este, éjszakára? Valószínűleg úgy lenne a helyes. A tökéletes figyelem, az ezer száza­lékos biztonság jár a gyerekünknek, pláne, amíg nem elég nagy és okos az „önvéde­lemhez". Akinek van, tudja: verőfényes szombat délelőtt a kertes házi udvaron csak jó lehet a kölyköknek. Hadd menjenek kicsit ki! Mi is leselkedik rájuk ott? Esővízzel teli hordó, hat méteres, mászható fa, a kosárlabda és a palánkja, lábtörés foci közben. Nem vitás, figyelni kell. Szemmel, ésszel, odafigyelés­sel, de tudva, hogy a teljes védelem szinte lehetetlen. Na most vesse rá a hencidai anyára a kö­vet, akinek van mersze hozzá. [ZÁMVOKS Leváltják-e a közelmúlt eseményei miatt Petrétei József igazságügyi minisztert? Szavazók száma: 204 2006. 11. 30., 19 óra Következő kérdésünk: Leváltják-e Szilvássy György kancelláriaminisztert, akit az ombudsman szerint fe­lelősség terhel az augusztus 20-i halálesetekért? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. NstPi0 AKTUÁLIS / 3 GÁZÁRTÁMOGATÁS Amikor albérletben lakók kérik ■ Az albérlő is kaphat támogatást, ha a nevére írják a gázórát, a nevére szól a számla. Debrecen (HBN) - A Napló olvasóinak kérdéseivel a Szo­ciális és Munkaügyi Miniszté­riumhoz fordultunk, ahonnan a válasszal együtt megkaptuk azt is, milyen további kérdések vetődnek fel az albérletben la­kók - s az albérletek kapcsán a visszaélési lehetőségekre fi­gyelők - körében. Az alábbiak­ban ezeket közöljük, természe­tesen a minisztériumi szakér­tő válaszaival együtt. A minisztériumi szakértő a mellékelt felvetésekre összefog­lalva az alábbi választ adta: A rendelet értelmében fogyasztó­nak minősül az a természetes személy, aki a szolgáltatóval vagy annak megbízottjával gázfogyasztására, illetve távhő­­felhasználásra szolgáltatási szerződést kötött, illetve aki­nek nevében a társasház, illet­ve annak közös képviselője a szolgáltatóval szerződést kö­tött, és a szolgáltatás díjának megfizetésére a társasház vagy a szolgáltató felé kötelezett (ő igényelheti a támogatást). Tehát: az albérlő csak akkor igényelheti a támogatást - a rendelet értelmében akkor mi­nősül fogyasztónak­­ ha a mé­rőóra az ő nevén van, vagyis a számlák az ő nevére érkez­nek, továbbá be van jelentkez­ve tartózkodási helyként vagy állandó lakhelyként (ez érvé­nyes a távhőre is). Ha diákok vesznek ki albér­letet, és a fentiek alapján igé­nyelhetik a támogatást, akkor az abban a háztartásban élő személyek (a diákok) jövedel­mét kell alapul venni a jogo­sultság számításakor (a rende­let háztartás-fogalma nem kö­veteli meg, hogy rokonsági kapcsolat is legyen a lakók kö­zött). A jövedelemszámításnál a háztartás jövedelmét kell ala­pul venni, amely a rendelet szerint: az egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel ren­delkező személyek közössége. Életvitelszerű az ott lakás, ahol a fogyasztó ténylegesen tartóz­kodik (állandó lakhely vagy tartózkodási hely). Az ellenőr­zést szolgálja, hogy ha a fo­gyasztó a kérelmet a tartózko­dási helyén nyújtja be, az Ál­lamkincstár erről értesíti az ál­landó lakóhely szerint illetékes igazgatóságot. A fogyasztó, va­lamint háztartásának tagja egyidejűleg csak egy lakóingat­lan tekintetében jogosult támo­gatásra. (A Napló szombati számá­ban a társasházban lakók tá­mogatásigénylési módjáról ol­vashatnak.) A diákokat többszörösen érintheti a rendelet, hisz jó részük albérletben lakik, ráadásul többségük (iskola)évente költözik (Fotó: Archiv) „A lakások 99 százalékát feketén adják ki" A fogyasztók észrevételei: Az albérlők mitől függő­en kaphatnak gázártámo­gatást?­­ A rezsiszámlák so­ha nem az albérlő, hanem a lakástulajdonos nevére szólnak. Ha diákok vesznek ki többen egy nagyobb la­kást, mi alapján kérhető gázártámogatás? A tulajdo­nos jövedelme alapján? A diákok jövedelme alapján? Szüleik jövedelme alapján? Nagyon sokan nem a beje­lentett lakcímükön laknak, például albérelnek, de a szü­lők lakásába vannak beje­lentkezve. Jövedelmüket hozzá kell adni a szülők jö­vedelméhez akkor is, ha nem otthon laknak és nem járulnak hozzá a családi kasszához? Mit jelent az életvitelszerűen ott lakás? Ki ellenőrzi ezt? Köztudot­tan Magyarországon a la­kástulajdonosok nem jelen­tik be albérlőiket, így vi­szont aki egy kisnyugdíjas­tól vesz ki lakást, kevesebb gázszámlát fizethet, mint aki egy vagyonosabb vállal­kozótól, függetlenül a saját keresetétől. A főbérlők so­sem fogják bejelenteni al­bérlőiket, hiszen a lakások 99 százalékát feketén adják ki. Lehet mondani, hogy vi­selkedjenek jogkövetően a tulajdonosok, de nem fog­nak, és megint csak a va­gyontalan állampolgárok kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. A távfűtéses la­kásokhoz ugyanígy kérhető majd a támogatás? Ott ho­gyan szabályozzák az albér­lők helyzetét? AZ OLVASÓ KERDEZ jj jjjjjj j j j jj j j jj jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj jj j jjjjjjjjjjj. Minden területet érint . Továbbra is rendelhe­tünk szemüveget társa­dalombiztosítási támo­gatással. Debrecen (HBN) - Több ezer gyógyászati segédeszközt érint a november 13-án meg­­az olvasd jelent rendelet­ig " írői módosítás - tájé­­­koztatta a Nap­­lót Üveges Sán­ Pmp®L­dorné, a Hajdú- Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója. A rendelkezések a december elseje után megren­delt termékekre vonatkoznak - tette hozzá. A változtatás gyakorlatilag minden területet érint, azon­ban nagyon eltérő mértékben - tudtuk meg. A listába új gyógyászati segédeszközök is kerültek. A választékból a tá­mogatás meghatározásának alapját képező termékek a legolcsóbbak, ezek rendelhe­­tőek közgyógyellátás címén. A szemüvegeket is érinti a módosítás, igaz, kis mérték­ben. Változatlanul rendelhe­tünk társadalombiztosítási tá­mogatással lencsét és keretet is, a támogatás mértéke a ko­rábbiakhoz hasonlóan alakul, kedvezményezett korcsoportot pedig nem jelölt meg a jogsza­bály. Újdonság viszont, hogy egyes esetekben - például mű­anyag vagy bifokális lencsék tekintetében - kiemelt jogcí­men a 18 évesnél fiatalabbak a megállapított támogatás ma­gasabb százalékára jogosul­tak, ha pedig közgyógyellátot­­tak, akkor a 100 százalékra. A rendelet önmagában nem ró többletterhet az emberek­re, mivel az a korábbi frissí­tése, pontosítása - válaszolta kérdésünkre Üveges Sándor­­né. Hogy a betegnek a jövő­ben miért mennyit kell fizet­ni, a gyártók és a forgalma­zók által megállapított árak határozzák meg, mivel a tá­mogatás fölötti összeget a vá­sárló állja. írásbeli elismerést kaptak Budapest (HBN)­­ Idén a Foodapest Nemzetközi Élelmi­szer-ipari Kiállítás záró napján megrendezett díjkiosztó gálán Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 16 gyártó termékének adta át a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy használati jogát. Me­gyénkből a Derecskei Kasz-Coop Kft. által termesztett „De­recske Alma” és a berettyóúj­falui Instantpack Kft. Juh- és kecskesajt családja szerzett jo­got a védjegy használatára. E vállalatok pályázataik alap­ján önként vállalják a szigorú, a hatóságok által folyamatosan ellenőrzött minőségi követel­ményeknek való megfelelést. Színház a piacon­­ épülőben . A háromszintes épület egyutcás elrendezésű „bevásárlóutca" lesz, ter­mészetes megvilágítással. Debrecen (HBN) - Tavaly in­dult, s a tervek szerint 2008-ra fejeződik be a Csapó-Rákó­­czi-Hunyadi és Vár utca által határolt területen folyamato­san bontakozó, különleges és nagyszabású - mintegy 130 ezer négyzetméteres -komplex ingatlanfejlesztés, a Debrecen Fórum Kulturális és Kereskedelmi Központ építé­se. A Fórum épülete többfunk­ciós: a kereskedelem mellett kulturális és vendéglátó, szó­rakoztató szerepek is helyet kapnak az együttesben. Külön­legességként magában foglal egy bevásárlóutcát, szórakoz­tató központot, és itt nyílik majd a „Latinovits” munkané­ven emlegetett színház is, amit ugyancsak a Dexium épít fel. A cég ajánlata szerint a teátrum épületének alapterü­lete 9 és fél ezer négyzetméter, ami egy csaknem 7 ezer négy­zetméteres színházat, egy 586 négyzetméteres stúdiószín­házat, egy 416 négyzetméteres akadémiát és egy 746 négyzet­­méteres orfeumot, valamint üzletet, büféket, közlekedőt, lépcsőházat és liftet tartalmaz majd. A kalkulált költsége net­tó 3,2 milliárd forint. A háromszintes épület egy­utcás elrendezésű „bevásárló­utca” lesz, amely természetes megvilágítást kap: felülvilágí­tókkal biztosítják a természe­tes fény behatolását. A majd’ 130 üzlet mellett éttermek és egy nagy alapterületű gyer­­mekjátszó-központ is helyet kap. A bevásárlóutca tetején körülbelül 850 gépkocsi befo­gadására alkalmas parkolóhá­zat alakítanak ki. Előbb a piac A 25 milliárdos projekt két ütemre oszlik: tavasszal már elkezdődött, s várhatóan jövő májusra befejeződik a hatezer négyzetméteres vásárcsarnok felépítése, de az első lépcsőben épül meg a mintegy 25 ezer négyzetméteres épületrészben kialakítandó parkoló- és iro­daház is. A beruházás máso­dik ütemének része lesz a ke­reskedelmi, kulturális és szó­rakoztató egységek, a parkoló­ház és a gyermekközpont, va­lamint további irodaházak kialakítása - az egészet pedig 2008-ban vehetik a debrece­niek birtokba. Lépcsőzetesen valósulnak meg a tervek (Fotó: Horváth Katalin)

Next