Hajdú-Bihari Napló, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-02 / 1. szám
307. január 2., kedd RÖVIDEN • Mélygarázsban olcsóbb. Az új évben az eddigi 180 forint helyett 240 forintot kell fizetni Debrecen belvárosában egyórányi parkolásért. A mélygarázsokban továbbra is mindössze 150 forint az 1 órára szóló díj. Fogom a farkát - mutatja Sztancs Lacika. Miért kellett fogni? Hogy a malac el ne szaladjon a szerencsénkkel! A nyíradonyi családnak és mindenki másnak is hozzon szerencsét 2007! (Fotó: Tóth Vince) NÉZŐPONT Bár a kikelet kies évszakáról mondjuk, hogy a megújhodás időszaka valahogy másként zsibong bennünk a vér is (ha ugyan el nem alszunk az olyankor taroló fáradtságtól) mégis sokan vesszük a fejünkbe év végén, év elején, hogy mi most fogunk megújulni. Hogy más pennával írunk ezután. S mikor megújulást mondunk, megjavulásra gondolunk. Elég volt a rosszaságunkból, a bűneinkből, amelyeket persze leginkább önmagunk ellen követünk el. Elég volt abból, hogy ismerjük a tudást, azt, hogyan kellene élni, de nem cselekedjük. Hát ezután cselekedni fogjuk. Január elsejétől nem dohányzom - fogadta meg az egyik ismerősöm; én felhagyok az italozással - fenekedik a másik; én meg vegetáriánus leszek, és beiratkozom egy jógatanfolyamra - szánja el magát a harmadik. Aztán legtöbbször sikertelen lesz a kísérlet, mert már Jézus is mondta: hiába elszánt a lélek, ha a test erőtlen. Sokan vannak, akik hisznek a jósoknak, az asztrológusoknak (no, majd még a politikusoknak?!), s kíváncsiskodják tőlük: milyen év lesz 2007? Az egyik legismertebb debreceni jövendőmondó szerint az előttünk álló kellemes év lesz, a legtöbb ember vágya, törekvése sikerül. Úgy is mondhatnánk: a potya éve lesz, de bátornak kell lennünk, hagyni a kishitűséget másra. Viszont üröm az örömre, hogy 2008 nem sok jóval kecsegtet, jön a feketeleves, óvatosnak kell lenni, ragadni-fogni-megtartani, amink van, a kicsit is megbecsülni, s fájdalom: sokan meg fognak halni abban az esztendőben. Hát ilyesmit mond a munkánasztrológus, ha a jövő fizimiskája felől érdeklődünk. Gyanítom, a jósoknak a 2008-as év is sikeres lesz, mert kíváncsi, hiszékeny emberek mindig lesznek... Erdei Sándor sandor.erdei@naplo.haon.hu ' A jósok »' szerint Ék M VILLÁMVOKS Betiltaná-e a pirotechnikai eszközök használatát? Szavazók száma: 700 2007. 01. 01., 20 óra Igen 64% Nem 36% Következő kérdésünk: Sikerül-e az idén helyreállítani a közbizalmat, amit az államfő kívánatosnak tart? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. AKTUÁLIS / 3 ZENE-SZÓ - NAPLÓ-KONCERTEK Újra a tűzmadár fészkében ■ Lehet, hogy azóta nem mentetek haza? - reagált Lukács László, a közönséget látván. Fábián György gyorgy.fabian@naplo.haon.hu Debrecen (HBN) - Aki a színpadról szemlélte a Főnix Csarnokot 2006. december 29- én, annak szakasztott hasonló látványban lehetett része, mint két esztendővel azelőtt. - Mintha nem is telt volna el ennyi idő, lehet, hogy azóta nem mentetek haza? - efféle szavakkal reagált Lukács László, a Tankcsapda frontembere, a közönség összefüggő masszáját megpillantván az évzáró koncerten. Rétegesen És valóban, ott voltunk. Akadt, ki ismét, akadt, ki nem ismét, de ott voltunk. Rockerek és kevésbé rockerek. „Ortodox” metálhívők és „szabadgyülekezetiek”. Igaz zenerajongók és szimpla bulis csávók. Lelkes csápolók és szolid korzózók. Karon ülő kisgyermekek és aggastyánok. Szakadt ifjak és cifra dámák. Az aréna függőleges szintezettsége mintha párhuzamosan funkcionált volna a közönség rétegzettségével... De maradjunk inkább annyiban: a főnixbeli Tankcsapda-nagykoncert, túl azon, hogy az országos rockélet kiemelkedő alkalma, társasági eseménnyé is kezd válni. Régi és új Erről, úgy tűnik, 2007 végén is meggyőződhetünk, hiszen, mint hírlik, a következő főnixes Csapda-bulira is megköttetett a kontraktus. A telt ház kezdetben még nem volt, de a Tankcsapda fellépésére tumultuózussá vált lelátós küzdőtér (a végén a ruhatárról nem is beszélve...). Fejes Tamás, Lukács László és Molnár Levente jött, látott, s mintegy két és fél órán át különösebb megállás nélkül nyomta a Tankcsapdát. Lemezbemutató turné lévén az idén megjelent, „Mindenki vár valamit” című korong tételeit is, de régi opusokat is. Régi vagy új, Lukácsék nem gyengülnek. Legfrissebb dalaik is immár hónapok „távlatából” mérettettek meg, és láthattukhallhattuk: legutóbb is születtek maradandó hatású Csapdaopusok. A régiek pedig továbbra is önmagukért beszélnek. Méltánylandó volt, hogy nem ismételték meg a tavalyi koncertet a fiúk. (Csak a sikert...) Nem próbáltak meg ismét egy hasonló „egyszálgitáros” blokkal előrukkolni, hanem megbolondították a lassú dalok tálalását: a „U. S.”-t hallhattuk akusztikus verzióban, az „Örökké tart” pedig agyszaggató csapásként ért bennünket. Nagyon édes volt. Önirónia, vagy csupán játék? Mindegy, termékeny a gondolat. Talán még több ilyenfajta trükköt is elbírna ez a bőséges műsor. Ünnepeltünk is És, bár most nem volt jubileum, azért maradt a koncert végére ünnepi pillanat: Lukácsék bemutatták az új albumért járó platinalemezt. line hbnippek.happ.hu Bővebben a témáról Lukács Laci Rockerek és kevésbé rockerek (Fotók: Czeglédi Zsolt) 2007: nemzetünk léte a tét? Megkérdeztünk egy jósnőt - aki életút-tanácsadónak mondja magát - az új esztendőről. Debrecen (HBN) - A világi és egyházi hatalomban, de az egyén szintjén is a derült égből a villámcsapások esztendeje lesz 2007 - foglalja össze a jövő év várható eseményeit Dithte, javas, életút-tanácsadó, akinek szavaiból kiderül, hogy a 2007. év szoros összefüggésben van 2006 történéseivel. Az, hogy 2006 tavaszán jött a nagy dunai árvíz, augusztus 20-án hatalmas égiháború, mind-mind figyelmeztető jele volt annak, hogy valamit nem jól csinálnak jól az ország vezetői, de ez nagyon érvényes az egyénekre is. Ilyen előzmények után érkeztünk el az esztendő fordulójához, ami - Dithre szerint - a legutóbbi kori történelmünk legnagyobb kétségét veti fel: a következő hónapok történéseinek hazánk, a nemzetünk léte a tét. Anyagi téren annak is örülhetünk, ha az ideinél nem zárunk rosszabb évet. Ha elhalasztjuk... Ennél azonban vannak fontosabb feladataink - részletezi az életút-tanácsadó. Gondolkodásmódunkban, az élethez is”............ A következő hónapok történéseinek hazánk, a nemzetünk léte a lét Düthte, a javas ...............................................il való viszonyulásunkban kell gyökeresen megújulnunk. Azzal nem megyünk semmire, ha mindennek csupán az anyagi oldalát tekintjük, mert az egyén minél inkább csak a saját érdekét tartja szem előtt, annál nagyobb próbatételek érik. Szálljunk magunkba - szólít fel Dithre -, nem lehetünk olyan szegények, hogy ne tudjunk adni a nálunk szegényebbeknek. Ugyanakkor a saját nemzeti hagyományainkat, jelképeinket legalább mi ne hiteltelenítsük, ne stigmatizáljuk. Ugyanis az a nép, amelyik nem tiszteli hagyományait, azokat nem tartja fontosnak, egyszerűen elvész. Amennyiben az egyének, illetve az ország vezetése egyfajta szellemi megújhodáson megy át, azt megérezzük gazdasági helyzetünk stabilizálódásán is 2007 végére. Ha elszalasztjuk a „kijózanodás” éve adta lehetőséget, minden korábbinál mélyebbre süllyedhetünk. Hagyományosan nem maradhat el (egyelőre) a tűzijáték az új év elejéről. A legnagyobb szabásút Debrecenben láthatták a csillogásra izgulók. (Fotó: Horváth Katalin) Éjféli visszaszámlálás ezernyi torokból Kisebb-nagyobb tűzijátékok garmadával színesítették szilveszter éjszakájának ünnepét. Debrecen (HBN) - Elmaradt most az a mértékű velőtrázó durrogtatás, ami még tavaly is sokakat riasztott a közösségi szórakozástól. Repkedtek persze a durranó bombák, de jellemzően inkább apró tűzijátékok hozták a szívbajt az érzékenyebb fülűekre. Sokkal több volt a családos látogató a Debrecen központjában megtartott évbúcsúztató és -köszöntő ünnepségen. Debrecenbe mintegy négyezernyi töltse szilveszter éjszakáját, ember gyűlt össze, hogy a Este még Auth Csilla múlat Kossuth téren, jó hangulatban ta az időt, majd a United együttes lépett fel. Az igazi hangulatot azonban a Route 66 zenéje lopta be Debrecen szívébe, ötven másodperccel éjfél előtt a polgármester is mikrofonvéghez jutott. Három dolgot emelt ki 2006-ból: eljutott végre az autópálya a megyeszékhelyig, megépült az uszoda és ismét bajnok volt a Loki. Kósa Lajos úgy vélte, hogy a fejlődés azt is jelzi: Debrecen sziget az ország gazdasági sorában. Az utolsó tíz másodpercet ezrek számlálták vissza, majd durrantak a pezsgők, s a Himnuszt követően ismét egy óriási bulivá vált a cívisváros központja. Egy vidám éjszaka kezdete (Fotó: Horváth Katalin)