Hajdú-Bihari Napló, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-01 / 126. szám
2007. június 1., péntek RÖVIDEN • Uniós pályázatok. Júliusban 5 új pályázat jelenik meg a mikro- és kisvállalkozások számára, amelyekben 1-4 milliárd forint közötti összegben kaphatnak támogatást, egyebek között induló vállalkozások - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Ipartestületek Országos Szövetségének csütörtöki közgyűlésén. • Kevesen igénylik vissza Budapest (ÉKN) Leginkább csak telefonon érdeklődnek az emberek a vizitdíj viszszaigénylésének lehetőségeiről, személyesen kevesen mennek be az önkormányzatokhoz, hogy visszakérjék a pénzt. Erre következtetett a Napi Gazdaság a főváros két, idősek által leginkább lakott kerületében kapott adatokból. A lap szerint nem bonyolult a vizitdíj-visszaigénylés, az ügyfélszolgálatokon általában azonnal kitöltik a szükséges papírokat és még aznap a pénzt is fel lehet venni. A vizitdíjat azok igényelhetik vissza, akik egy év alatt húsznál is többször fordultak orvoshoz, a kérelmet a lakóhely szerint illetékes jegyzőhöz kell beadni. Lelőtt NATO- helikopter Kabul/Brüsszel (MTI) Öt amerikai, egy brit és egy kanadai katona utazott az Afganisztán déli részén szerdán lelőtt NATO-helikopteren, mindannyian életüket vesztették - közölte az észak-atlanti szervezet vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője csütörtökön. A szövetséges erők Chinook típusú helikoptere elleni támadás végrehajtójaként tálib harcosok jelentkeztek. Az ISAF csapatai a támadás helyszínére siettek, és légi támogatást is kellett kérniük, hogy a környékről elűzhessék a támadókat. Korábbi jelentések szerint a helikoptert páncéltörő rakéta találhatta el. Női találkozó Bécs (MTI) - A női külügyminiszterek kerekasztal-beszélgetésen találkoznak Bécsben, s a 21 ország diplomáciájának vezetői elsősorban a közel-keleti béke és biztonság témáit tekintik át. A találkozón többek között részt vesz Gönc Kinga magyar tárcavezető is. A női találkozót Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter kezdeményezte, s már hagyománnyá vált. „Csökkentsék a gáz árát!" Budapest (MTI) - A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy csökkentse a gáz fogyasztói árát - mondta Balla György, az ellenzéki párt szakpolitikusa sajtótájékoztatóján. Szerinte a földgáz importárának csökkenése miatt indokolt a gázárak mérséklése, amely szakértői becslések szerint 5-10 százalékos lehetne. Hozzátette: jelenleg 100 forint körül van egy köbméter gáz ára, a közüzemi szolgáltatásban mintegy 10 milliárd köbméter fogy el egy évben, így egy 5 százalékos csökkentés 50 milliárd forintot jelentene; ennek az áfatartalma 8,5 milliárd forint, ami „közvetlenül a kormány zsebébe vándorol”. Q[ helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel QI képekkel, videókkal is közelebb hozzák a valóságot Q teret kapnak a véleményekig a leggyorsabb tájékozódási lehetőség ELŐSZÖR 1 .13 Nf iPL 0 Hétfőn tesz esküt Takács Albert ■ A kormányfő azt várja, hogy „a rend és a szabadság minisztériumává tegye a tárcát". Budapest (ÉKN) - Az Országgyűlés jövő hétfői ülésén teheti le a miniszteri esküt Takács Albert, az igazságügyi és rendészeti tárca új vezetője - jelentette be csütörtökön a Házbizottság ülése után Szili Katalin házelnök. Takács Albert kinevezését a napokban az Országgyűlés alkotmányügyi és igazságügyi, illetve a honvédelmi és rendészeti bizottsága is támogatta. Mit várnak tőle? A miniszterjelölt mindkét testület előtt megerősítette: mindent megtesz, hogy a rendőrség ne kerüljön politikai befolyás alá, illetve politikai csaták kereszttüzébe, valamint, hogy erősítse a rendőrség társadalmi megítélését és csökkentse a testületen belüli elvándorlást. A Fidesz szerint Takács Albert szakmailag alkalmatlan arra a feladatra, hogy rendet csináljon a rendőrségnél -mondta a legnagyobb ellenzéki párt frakcióigazgatója, Répássy Róbert. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt csütörtökön jelentette be a parlamentben, hogy június 1- jétől Takács Albert veszi át Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter helyét. A kormányfő azt várja a miniszterjelölttől, hogy „a rend és a szabadság minisztériumává tegye a tárcát”. Takács Albert megbízólevelét csütörtökön vette át az államfőtől. Az általános és a kisebbségi ombudsmanok megválasztásáról várhatóan június 11-én szavaz a parlament. Politikai vitanapok Szili Katalin elmondta, hogy június 25-ig a tavaszi ülésszak végéig még összesen 46 törvény zárószavazására készül a parlament. A Házbizottságban a pártok képviselői arról is megállapodtak, hogy június 14-én két külön politikai vitanapot tart az Országgyűlés hat és fél-hat és fél órás időkeretben. Az egyiket a Fidesz kezdeményezésére az „őszödi beszéd” évfordulója kapcsán, a másikat pedig az MSZP kezdeményezésére a kormány egyéves munkájának értékeléséről. A megbízólevél átadása után a miniszterelnök (jobbra), az államfő (középen) gratulál a leendő miniszternek (balra) (Fotó: mti) KICSODA TAKÁCS ALBERT? Takács Albert 1979- ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi, majd 1985- ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociológusi diplomát. 1993 óta az állam- és jogtudományok kandidátusa. Területe az alkotmány- és közigazgatási jog. A kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter a hetvenes évek végén a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézeténél, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Minisztertanács titkárságán dolgozott. 1997-től 1999-ig az egészségügyi tárcánál alkalmazták. Összesen csaknem 80 jegyzet, könyvrészlet, folyóirat-tanulmány fűződik a nevéhez hazai és külföldi kiadásban, magyar, német, angol, illetve orosz nyelven. Fő kutatási területe: az alkotmányosság és alkotmánybíráskodás, a jog- és alkotmányértelmezés, az emberi jogok és az alkotmányossági problémák az Európai Unióban. Takács Albert 2001. június 19-e óta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, ez a poszt júliustól egyébként megszűnik. Ötpárti egyeztetések Budapest (FH) - Ősszel parlamenti konferenciasorozattal folytatódnak az ötpárti egyeztetések. Ezeken a találkozókon azonban már a parlamenti pártok képviselői mellett az érintett civil szervezetek is részt vesznek majd - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a csütörtöki, utolsó ötpárti egyeztetés után. A pártok képviselői tárgyaltak a versenyképességről, a népességcsökkenésről, a tisztább közéletről, az állam szerepéről, a társadalmi igazságosságról és nemzetpolitikáról. A csütörtöki találkozón mind az 5 parlamenti párt képviselője egyetértett abban, hogy az eddigi egyeztetések eredményesek voltak és ezeket folytatni kell. Oldódik a viszály? Pozsony (MTI) - A Magyarország és Szlovákia között fennálló viszály már nem tart sokáig - jósolta a SME szlovák liberális polgári napilap Matina Hedvig ügyének nyomán kialakult feszültségről, illetve Gyurcsány Ferenc és Robert Fico miniszterelnökök június 18-i találkozójáról szólva. A cikkíró - a nyitrai magyar egyetemista esete kapcsán - furcsának találja, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kivételével minden szlovák politikai párt, koalíciós és ellenzéki „hitelesnek, megbízhatónak, igazságosnak és függetlennek” minősíti a szlovák bűnüldöző szerveket. SZÉLRÓZSA /2 VILLÁMSYORS Ön mit vár Takács Alberttól? Rendet és megbízhatóságot 8,82% Én már nem várok semmit 58,82% Bízom benne, hogy megfelelő személy 8,82% Nem bízom benne, hogy megfelelő személy 23,53% Szavazók száma: 34 2007. május 31. 15:00 LINES ttp www.haon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Fontosabb események 2007 júniusába ■i .................a Június 10., 17., Francia ország: Nicolas SarkozyK ,pártja nagyarányú győzelemben reménykedik a parlamenti választásokon, hogy keresztül tudják túl vinni a terve- akapel tett reform ifi mókát. TM éj Június 27., Anglia: A pénzügy- f ■■ miniszter, Gordon Brown (jobbra) 9| lesz az új miniszterelnök^^^ *9* miután Tony Blair pozíciójáról ázsiai II június 8., Step, Milano: Bíróság ▼ elé állítanak 26 . amerikai állam^ _1T. polgárt — feltélezett CIA-ügynököket - mert 2003-ban elrabolták és megkínozták az egyiptomi szár^fptolmazású muzul□ június 5., i 'M ■ ..tfjR Los Angeles: \ j -Jr A híres örökös,. ^01 . ^ t.fy Paris Hilton \ A (jobbra) be- V. ' A vonul a bőr- ___ tönbe, mivel , W az ittas vezetése DL. miatti büntetés próbaideje alatt autót vezetett, annak eltöklenére, hogy bevonták a jogosítványát. □ Június 15., Hága: Az illegális állatpusztí-tások ellen harcoló csoportok azért találkoznak, hogy együtt próbáljanak meg harcba szállni a közép-afrikai elefántcsont-keres-, kedelem megakadályozása érdekében. Ezeknek a „termékeknek" a legfontosabb piacai a kelet- SpL ázsiai országok. Perth: A tibe- □ Június 26., Shanghai: A lendí vezető, a Dalai Jetes amerikai énekesnő, Christinausztráliába Aguilera (jobbra), Kínába - a szigorking negara erkölcseiről is híres országba - érti arad a parkezik, hogy megtartsa általában trzett hivatal szexuálisan túlfűtött - koncertjét. ’ □ Június 6., Perth: A tibeti száműzött vezető, a Dalai láma (balra) Ausztráliába látogat, bár Peking negatív hatására elmarad a parlamentbe tervezett hivatalos fogadása. A GRAPHIC NEWS mán papot, Ha- 'Mira szán Musztafa /Ti Oszama Naszrt.