Hajdú-Bihari Napló, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-15 / 216. szám

2007. szeptember 15., szombat RÖVIDEN • A legidősebb. Elhunyt az ország legidősebb embere, a 109 éves debreceni Buzáki Lajosné, született Harangi Margit. Az asszony az idén töltötte be 109. élet­évét, melyből több mint 80 évet töltött Debrecenben. Dancsházán született 1898. május 2-án. Férjével az 1920-as évek ele­jén, Debrecenben ismerkedett meg, s a házasságkötésüket követően költözött vá­rosunkba. Életét a családjának szentelte, háztartásbeliként nevelte két lánygyerme­két. Egy lányunokája és két fiú dédunoká­ja van. NÉZŐPONT Pihenni is engedd... Szőke Tímea_______ timea.szoke@naplo.haon.hu A középkor mélyen vallásos embere Istennek emelt hatalmas templomokat, dómokat; a turisztikai szektor ma igen hálás ezért. Aztán a tudományban hit­tünk; ekkor épültek a világ impozáns egyetemei, hodálynyi könyvtárakkal tár­sulva. Nem meglepetésre a fogyasztói tár­sadalomban csillogó plaza-paloták, sta­dionnyi bevásárlóközpontok hirdetik a kereskedelem dicsőségét, és fogadják hí­veiket éjjel-nappal, sőt hét végén meg szökőnapkor is. A hívek pedig özönle­nek. Nem biztos, hogy mindegyiküknek a vásárlás az új vallása, csak éppen ott le­het olcsón megkapni a betevőt, ahol nagy tömegben lelhető fel, illetve, aki na­pi 10 órát dolgozik, és este esik be az édes otthon ajtaján, az kénytelen hét vé­gén beszerző körutat tenni. Amire lehet, hogy elég lenne a szombat, lehet, hogy nem. Azzal persze ne áltassuk magunkat, hogy ha vasárnap zárva lesz a bolt, akkor majd templomba mennek a népek. Az Úr házának ajtaja most is nyitva áll, nem az a baj, hogy összetévesztik a két bejáratot. Tisztelendő érv a változtatás mellett, hogy a pihenőidőt inkább otthon, családi körben töltsék az emberek. De ha valaki ezt azért teszi, mert éppen nincs hova el­mennie, akkor azt már megette a fene. (Miért akarják folyton felülről megmonda­ni, hogyan éljünk?) Szerintem az igazán fontos szempont ebben a kérdésben, hogy mit szeretnének a kereskedelemben dolgozók, hiszen voltaképpen az ő bő­rükre megy a vita. Szeretteikkel lenni, igen, bizonyára, mégis sokan közülük a felvetésre is pánikba esnek. A vasárnapot rendes helyeken duplán fizetik, kell a pénz, s ha ezt figyelmen kívül hagyják, segítség helyett árthatnak nekik a döntés­hozók. A magam részéről szívesen átren­dezem vásárlási szokásaimat, de előtte tudni szeretném, tényleg használok-e ve­le valakinek? Ml ft­.-Vblog.haon.hu Ne csak olvassa, szóljon is hozzá! Cserép Péter(8) VILLÁMVOKS Biztonságban érzi-e magát a tömeg­­közlekedési járműveken? Szavazók száma: 313 2007. 09. 14., 20 óra Igen 72% ! Nem 28% Következő kérdésünk: Van-e kedvenc poli­tikusa? Ön Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. mm AKTUÁLIS / 3 A többség vásárol vasárnap . A megszokás mellett a vallásosság és a család­­nagyság is befolyásolta a válaszadókat. Budapest (HBN) - A ma­gyarok több mint fele, 58 szá­zaléka nem értene egyet azzal, ha az üzletek, bevásárlóköz­pontok számára megtiltanák, hogy vasárnap is nyitva tart­sanak, míg 37 százalék ellenzi a hétvége második napján tör­ténő nyitva tartást - olvasha­tó a Medián legfrissebb felmé­résében. Többségi nem tartás megtiltása, a többség (73 százalék) egyetértene a korlá­tozással. Az alkalmi vasárnapi vásár­lók körében azonban már csak 27 százalék ez az arány, igaz, csaknem minden tizedik vá­laszadó még azok közül is tá­mogatja a vasárnapi zárva tar­tás kötelezővé tételét, akik egyébként éppen ekkor szok­ták bonyolítani a nagybevásár­lást. Az elvi állásfoglalás első­sorban a szokásokhoz igazo­dik; ha ettől eltekintünk, a kü­lönféle társadalmi-demográfiai tényezők közül csupán a vallá­sossággal és a családnagyság­gal van összefüggés: minél na­gyobb a család, illetve minél kevésbé kötődik az egyházi szertartásossághoz, annál ki­sebb a korlátozással egyetértők aránya. Inkább a fiatalok A vasárnapi vásárlás szoká­sának háttere lényegesen összetettebb, ebben önmagában véve is szerepet játszik az élet­kor, az iskolai végzettség, a la­kóhely, a vallásosság és az, hogy van-e gyerek a családban. Bár júliusban a Keresztényde­mokrata Néppárt tett javasla­tot arra, hogy a vasárnap vég­zett munkát a „társadalmiag feltétlenül szükséges mérték­re” szorítsák vissza, a kezde­ményezést kevesebben fogad­ják kedvezően az ellenzéki pár­tok táborában, mint a kor­mánypártokéban. Ez­­ amel­lett, hogy a vallásosság önma­gában nem függ össze a politi­kai preferenciákkal - elsősor­ban azzal magyarázható, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz hívei körében lényege­sen nagyobb a fiatalok aránya, mint a kormánypártokéban, és az ő életvitelükbe sokkal in­kább beletartozik a vasárnapi vásárlás, mint az idősebbeké­be. Az Országos Választási Bi­zottság egyébként egyhangúlag hitelesítette azt a népszavazá­si kérdést, amely a kiskereske­delmi üzletek vasárnapi nyit­va tartásának törvényi betil­tására irányul. M­E forum.haon.hu Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. Az emberek 83 százaléka szokott - legalábbis alkalman­ként - vásárolni valamit vasár­nap is, sőt egyhatoduk általá­ban ekkorra időzíti a nagyobb beszerzéseket - derül ki az augusztus elején, 1200 fő meg­kérdezésével készített repre­zentatív felmérésből. Azok kö­zül, akiknek a szokásait egyál­talán nem érintené a nyitva A vasárnapi nyitva tartás megtiltásának megítélése a vásárlási szokások szerint A Medián által augusztus elején, 1200 fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredménye, a válaszok százalékos megoszlása Általában vasár­napra ütemezi a nagyobb vásárlást Egyáltalán nem szokott vasárnap vásárolni Csak alkalomszerűen vásárol vasárnap Nem ért egyet Nem tudja A | 21 Bl 68 5] ---- ■ ------------------| ____________|___58________| Együtt Vásárolni feltétlenül szükséges­­ akár vasárnap is? (Felvételünk illusztráció) Grafika: Mapló, forrás: Mediád ISZtráCIÓ) (Fotó: Archív) Milliárdok fölött akcióznak­ ­ Gyula Ferencné maga mellé állított, vagy bele­­kényszerített vezetőket egy csoportba? Debrecen (HBN) - A Lea­­der-módszernek, az Európai Unióban már kipróbált vidék­­fejlesztési rendszernek az a lé­nyege, hogy önkormányzati, civil és vállalkozói szerveze­tek önszerveződő csoportosu­lását juttatja pénzhez a hely­ben támogatandó célok meg­valósítása érdekében. Egy-egy vidék fejlesztése elvérezhet a politikai küzdelmek oltárán, illetve, ahol sikert érnek el, nyilván politikai babér is terem. Oláh Jenő jogász (a jelenleg futó bihari Leader-program koordinátora) pénteken arról értesítette a Naplót, hogy Gyula Ferencné, az MSZP or­szággyűlési képviselője a bi­hari önkormányzatokat bele­­kényszerítette egy olyan helyi vidékfejlesztési közösségbe (HVK), mely biztosítja az „akarata érvényesülését”. Pontosabban: a 29 bihari ön­­kormányzati vezető túlnyomó hányada, valamint civilek és vállalkozók úgy alakítottak kedden közösséget, hogy má­sokat „a számukra nem ked­veseket szándékosan kirekesz­tették”. A módszerük az volt - mondta -, hogy nem nyil­­vánosan, hanem zárt körben szerveződtek, amikor pedig kitudódott az alkuló ülés idő­pontja, hirtelen előre hozták azt két órával. Alakulhat ugyan azonos térségben több HVK, de ebben a helyzetben gyakorlatilag már szinte lehetetlen másik olyat létrehozni, amely esély­,­lyel szállhat versenybe a vár­hatóan 2 milliárd fölött ren­delkező Leader-címért. Enél­­kül legfeljebb 1 milliárdhoz juthatnak. Oláh Jenő kijelentette: a létrejött csoportot nem isme­rik el legitimnek, s másikat alakítanak, mert attól tarta­nak, hogy a vidékfejlesztésre szánható forrás kampánycélo­kat fog szolgálni. MEGKÉRDEZTÜK: Szokott-e vasárnap bevásárolni? I­nkább szombaton megyek vásárolni, először reggel a piac­ra, napközben pedig a különféle bevásárló­­központokba. Vasár­nap inkább otthon vagyunk, ekkor má­sok, vasalok, főzök, a délután pedig a jól megérdemelt sza­badprogramoké, ekkor pihenünk, tévé­zünk. Szabó Anita közgazdász S­zoktunk bevásárol­ni vasárnap is, nem csak szombaton vagy a hétköznapo­kon. Ilyenkor autóval megyünk el egy-egy nagyobb bevásárlóköz­pontba, ahol meg­vesszük, ami kell. En­nek ellenére jó ötlet­nek tartanám, hogy a vasárnap valóban munkaszüneti nap le­gyen. Felházi István jogász I­gen, szoktam. Ha va­laki hét napból ha­tot dolgozik, és mindössze egy szabad­napja van egy héten, akkor ő csak azon a napon tud nagybevá­sárlást intézni. Ha ez a nap pedig pont vasárnapra esik, akkor nincs más választása, aznap kell, hogy elin­tézze. Törökné Molnár Róza laboros I­gen, előfordul, hogy vasárnap is vásáro­lunk, többnyire vala­melyik nagy bevásár­lóközpontban. Egyetértek a kezdemé­nyezéssel, hogy a vasárnap legyen valódi munkaszüneti nap, azt azonban el kell ismerni, hogy a vevőknek elő­nyös a hétvégi nyitva tartás. Ábrók Mária MUNKANÉLKÜLI Alakítsanak ők is - Ha valakiről nem tudjuk, hogy szeretne csatlakozni egy társaság­hoz, akkor őt nem tud­juk meghívni - reagált Gyula Ferencné Oláh Je­nő szavaira. - A válasz­tókerületem 29 települé­se közül csak 3-mat ve­zet szocialista polgár­­mester, a többiek nyil­ván azért csatlakoztak, mert szeretnének fejlőd­ni. De nincs akadálya, hogy Oláh Jenőék is cso­portot alakítsanak. Hogy melyik kap Leader-minő­­sítést, még senki nem tudhatja - tette hozzá. M N­em, egyáltalán nem szoktam va­sárnap bevásárolni járni sehová. Amikor végre eljön a hét vége, ki sem szeretem tenni otthonról a lábam, örülök, ha ilyenkor együtt lehetek a csalá­dommal. Havasi Árpádné ügyintéző www.haor.hu A videó megtekinthető a HAON-on!

Next