Hajdú-Bihari Napló, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-01 / 280. szám

2007. december 1., szombat • Sztrájk Rómában. Több mint 160 járatot töröltek Róma legnagyobb repülő­terén pénteken az általános közlekedési sztrájk miatt. A pénteki általános közle­kedési sztrájkot szerda este jelentették be az olasz szakszervezetek, miután nem si­került megegyezniük a kormánnyal. OÉT: nincs érdemi tárgyalás Budapest (FH)­­ To­vábbra sem kezdődött el az érdemi tárgyalás a jövő évi bérajánlásról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) pénte­ken. A megegyezést a szakmunkás bérmini­mummal kapcsolatos vi­ta hátráltatja a munka­adói és a munkavállalói oldal között. A munka­adók addig nem haj­landók tárgyalni a jövő évi béremelésről, amíg nincs megegyezés a szakmunkás bérmini­mumról, amely jövőre 86 300 forintra emelked­ne az idei 75 400-ról egy 2005-ben kötött 3 éves megállapodás alapján. A munkavállalók 10 száza­lékos béremelést szeret­nének jövőre. Polgári per Budapest (MTI) - Iratismertetéssel kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyet Gyurcsány Ferenc (képünkön) miniszterelnök és Ve­res János pénzügymi­niszter ellen indított 199 magánszemély, akik fejenként száz­ezer forintot követel­nek azért, mert a 2006-os ország­­gyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem en­gedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sé­rült a szabad válasz­táshoz való joguk. (Fotó: EPA)­­ Vasárnap választ Oroszország: a felvétel az utolsó választási nagygyű­lések egyikén készült Moszkvában. Lezárultak az egyeztetések Budapest (FH)­­ Elmarad az eredetileg hétvégére tervezett koalíciós egyeztetés az MSZP és az SZDSZ vezetői között, ugyanis a vártnál hamarabb, csütörtök este sikerült megegyezniük a koalíciós partnereknek az egészségügyi biztosítási rendszer átalakításá­ról - értesült a Független Hírügynökség szo­cialista forrásokból. A megállapodás részle­teit senki nem ismertette: előbb a két párt hétfői frakcióülésén tájékoztatják a kor­mánypárti képviselőket, akik döntenek is a javaslat támogatásáról. A nyilvánosságot a frakciók döntése után tájékoztatják. www.haon.hu (Qf hely!, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel­i képekkel, videókkal is közelebb hozzák a valóságot Qf teret kapnak a vélemények fjjjj a leggyorsabb tájékozódási lehetőség Jf JaJHJUUILI IS' flp L nupui Újabb sztrájk­­ a végsőkig? ■ Határozatlan időre tervezik az új sztrájkot a szakszervezetek decem­ber 17-től. Budapest (MTI, FH) - A Vasúti Dolgozók Szabad Szak­­szervezete (VDSZSZ) Szolida­ritás, és a Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerveze­ti Szövetsége is csatlakozott a Liga Szakszervezetek decem­ber 17-i sztrájkfelhívásához. Gaskó István, a Liga Szak­­szervezetek és a VDSZSZ Szo­lidaritás elnöke sajtótájékoz­tatón pénteken Budapesten bejelentette: december 17-én reggel 6 órától határozatlan időre országos vasúti sztráj­kot hirdetnek, amelyet fenn­tartanak mindaddig, amíg a kormánnyal nem tudnak meg­egyezni. A vasutasok csak ak­kor függesztik fel a munka­­beszüntetést, ha a kormány végleg eláll a szárnyvonalak bezárásától, illetve ha a LIGA követelései is teljesülnek. Ezek az egészségbiztosítás át­alakításáról szóló törvényter­vezet visszavonása, illetve a nyugdíjszámítás már elfoga­dott és januártól életbe lépő módjának a megváltoztatása - mondta Gaskó István. Nem lesz sötét Gál Rezső, a Villamosener­­gia-ipari Dolgozók Szakszer­vezeti Szövetségének elnöke közölte: december 17-én 4 órás sztrájkot tartanak, ám megnyugtatta a közvéle­ményt, hogy nem fog sötétbe borulni az ország, mivel az elégséges szolgáltatásról szó­ló törvény szigorúan szabá­lyozza ennek feltételeit. Gaskó István elmondta, hogy bár péntek 16 órára várták a kormány képviselőit, ők je­lezték, inkább hétfőn reggel tartanák meg a sztrájktárgya­lást. A Liga az időpontot el­fogadta. A pedagógusok is A Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozik a Liga Szakszer­vezetek december 17-re meg­hirdetett sztrájkjához, amit az egészségbiztosítás privatizáci­ójáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napjára időzítettek. Ezt Kerpen Gábor, PDSZ-elnök jelentette be. NAPLÓ hbnf/ppefc. haon.hu •A sztrájktörvény (PDF 58 kB) A keddi Volán-sztrájk napján, hajnalban a miskolci buszpályaudvaron (Fotó: ékn) Nincs végleges válasz A Liga Szakszervezetek olyan kérdésben hirdettek sztrájkot, mint az egészség­­biztosítás reformja és a nyugdíjbiztosítás, ezért a sztrájktárgyaláson lehetősé­get kellene adni a többi or­szágos munkavállalói és munkáltatói érdekképvise­letnek is a részvételre - ja­vasolta Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium államtitkára, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülé­sén. A sztrájktárgyalás kor­mányzati tárgyalócsoportja olyan időpontot kíván javasolni a Liga Szakszerve­zeteknek a tárgyalásra, amely elfogadható az OÉT többi munkavállalói és munkáltatói képviseletének is, s az időpont megerő­sítéséig nem ad végleges vá­laszt a sztrájkot kezde­ményező szakszervezeti szö­vetségnek. Politikai vihar Gripen-ügyben ■ A Fidesz igen, az MSZP és az SZDSZ azon­ban nem írta alá az MDF Gripen-vallomását. Budapest (FH) - A Fidesz aláírta, az MSZP és az SZDSZ viszont nem azt az úgynevezett politikai tanúval­lomást, amelyet az MDF elnöke tett közzé és szignált pénte­ken a Gripen­­vadászgépek be­szerzése kap­csán. Pokorni Zoltán, aki ma a Fidesz alel­­nöke, az érintett időszak párt­elnökeként írt alá, sőt azt is leszögezte: lemond pártbeli vezető tisztségéről, ha kide­rül, hogy a Fidesz kapott tá­mogatást a svéd vadászgépek beszerzésekor. Az MSZP PR- akciónak minősítette az MDF kezdeményezését, az SZDSZ szerint pedig az ügy az igaz­ságszolgáltatásra tartozik. Az MDF elnöke pénteken szólítot­ta fel politikai tanúvallomás­ra a parlamenti pártok elnö­keit. Dávid Ibolya szerint, aki maga is aláírta a nyilatkoza­tot komoly, nemzetközi szin­tű korrupciós gyanúba keve­redtek a magyar pártok a svéd Gripen-vadászgépek be­szerzése ügyében. PR-akció? Dávid Ibolyának, aki az Orbán-kormány igazságügyi minisztere volt, lehetősége, sőt kötelessége lett volna szól­ni, amikor való­ságos közbe­szerzés nélkül döntött az ak­kori kormány a Gripenek meg­vásárlásáról - mondta pénte­ken a Független Hírügynök­ségnek az MSZP szóvivője. Nyakó István hozzátette: ha az MDF elnökének lelkifurda­lása van, attól még az MSZP nem kíván részt venni az el­lenzéki párt PR-akciójában. Az MSZP távol az akkori dön­tésektől ellenzékben volt 1998 és 2002 között - emlékeztetett a szóvivő. A szocialisták nem akarnak részt venni ebben a „kutyakomédiában” - tette hozzá Nyakó István. Az SZDSZ érti, de nem fogadja el Dávid Ibolya kezdeménye­zését. A liberálisok hat éve el­lenezték és most sem értenek egyet a Gripenek beszerzésé­vel - olvasható az SZDSZ köz­leményében. Nem a pártoknak A liberálisok szerint nem a pártoknak, hanem a függet­len igazságszolgáltatásnak van teendője ebben az ügy­ben. Az SZDSZ ugyanakkor vá­laszt vár arra, hogy az MDF elnöke, az ak­kori kormány igazságügyi minisztereként milyen nemzetközi szerző­déseket készített elő a Gripen­­vásárlások érdekében, illetve mit tett a közbeszerzés jogsz­erűségének biztosítása érde­kében. Tárja a nyilvánosság elé az MDF korábbi támoga­tó döntésének szakmai hátte­rét és indokait, hiszen a dön­tés meghozatalakor az MDF semmi kivetnivalót nem ta­lált az ügyletben - zárul az SZDSZ közleménye. Dávid Ibolya Pokorni Zoltán Nyakó István „64 milliárd plusz a vizitdíj" ■ 64 milliárd forint pluszt jelentett idén a vi­zitdíj és a kórházi napidíj bevezetése. Budapest (FH) - Egész évet tekintve 21,7 milliárd forint pluszbevételt jelentett a kór­házaknak és az egészségügyi szolgáltatóknak a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése - mondta Horváth Ágnes. Az egészségügyi miniszter sze­rint a díjak nemcsak bevéte­li többletet jelentettek, hanem azzal, hogy csökkentették az indokolatlan orvos-beteg talál­kozásokat, a felesleges gyógy­szerfelírásokat, jelentős - ös­­szesen 42,4 milliárd forint - megtakarítást is eredményez­tek, így bevezetésük együtte­sen 64 milliárd forint pluszt jelentett az egészségügyi ellá­tásban. Nem tudják fizetni A Fidesz az elhangzottakra úgy regált: a vizitdíj az a sarc, amellyel a Gyurcsány Ferenc hazugságainak és a kormány alkalmatlanságának árát fizet­tetik meg. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint „pán­célozott luxusautóból nézve” lehet, hogy nem sok az a 300 forint, mégis sokan azért nem mennek orvoshoz, mert nem tudják kifizetni. SZÉLRÓZSA / 2 Ellenzéki. Beiktat­ták csütörtökön Pervez Musarrafot mint Pakisz­tán civil elnökét. Beik­tatása után úgy fogal­mazott, a megbékélés szempontjából jónak tartja, hogy Benazir Bhutto (képünkön) és Navaz Sarif, az ellenzék két vezető alakja hazatért. (Fotó: epa) További képek: napgvilap.haon.hu

Next