Hajdú-Bihari Napló, 2008. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-01 / 204. szám

2008. szeptember 1., hétfő NÉZŐPONT Alma 650-ért Szabó Katalin_________ szabo.katalin@naplo.haon.hu A Debreceni Egyetem Auguszta tele­pének bejáratánál található üzletben a múlt héten egy kilogramm alma ára 650 forint volt. Olvasónk - nem a kispénzű nyugdíjasok közül való - azért sétált be a szerkesztőségbe, hogy ezt elmondja. Csöndesen, beszélt, nem szidta se a kor­mányt, se a kereskedőket. Csak annyit szólt: pofátlanság. „A barátomat látogat­tam meg, nagy almaevő, de szereti a pa­radicsomot is. Hát inkább azt vittem neki, annyira felháborított ez az ár" - jegyezte meg búcsúzóul. Valóban nehéz egy kézlegyintéssel na­pirendre térni fölötte. Pedig ez a tenden­cia máshol is, máskor is tetten érhető. Ahol az ember kiszolgáltatott - mert nincs másik üzlet, mert a betegtől semmit nem sajnálunk, s mert a beteg maga is inkább enged a vágyainak a kórházi körülmények között, mint máskor - ott a helyzettel leg­többször visszaélnek. Vajon látja-e az érintett vállalkozó azok lemondó arcát, aki egy kiló almát itt már nem engedhetnek meg maguknak? Igen, látja. De azt is tudja, hogy valamit mégis vesznek majd, mert üres kézzel az ember nem megy beteget látogatni. Hogy sokba kerül? Hát, istenem, az orvos is sokba ke­rül, ezt rá kell szánni! - nyugtázza, ami­kor feljebb nyomja az árat. Megteheti, meg is teszi. Szerencséjének (kapcsolatai­nak?) köszönhetően olyan helyen árul, ahol annyit kér, amennyit nem szégyell. Sajnos, a látogatók többségében emiatt mégsem a kereskedőről, hanem a kliniká­ról marad rossz emlék. De úgy látszik, a kalmárszellem e megnyilvánulásával szemben a klinika is tehetetlen. Különben bizonyára nem lenne így. Hacsak.... Moffic­ion.hu _ . Ne csak olvassa, szóljon is hozzá! Közös örökségünk Debrecen (HBN) - „Halálos komolysággal idézzük meg a Váradi Biblia kivonulását ez­zel a táncjátékkal” - így köszöntötte a kö­zönséget és konferálta fel a szombat esti A Bib­lia diadala című előadást Pálfi József, ré­ti református lelkipász­tor, a bemutató kezde­ményezője. Az előadást a Csillagocska Alapít­vány szervezésében, a Biblia éve programsoro­zat részeként mutatták be. A mű az 1660-ban fé­lig elkészített Váradi Bibliának állít emléket, amelyet a váradi vár tö­rök kézre kerülése után a védők magukkal vittek Debrecenbe, majd Kolozsváron megje­lentették. A nézőket és a tánccsoportokat Halász Já­nos, Debrecen alpolgármestere is üdvözölte, szavai arra buzdítottak, legyünk büszkék az örökségünkre, múltunkra és jelenünkre egyaránt. A megnyitóbeszédek után a Kos­suth téri színpadot megtöltötték a gyerekek, akik népviseletbe öltözve énekelték és tán­colták el a Nagyváradi kapitány üzenetet küldött című népdalt. Ekkora már minden ülőhely foglalt volt, a Nagytemplom fényé­ben különös hatást keltett az előadás. A Biblia történetét históriás ének formájában Kobzos Kiss Tamás mondta, miközben mel­lette a táncosok felidézték az ostromot, és a keresztyénség alapdokumentumának győze­delmes kivonulását. Kobzos Kiss Tamás (Fotó: Iklódy János) Szívott-e már füves cigit? Szavazók száma: 169 2008.08.31., 20 óra Következő kérdésünk: Ha szebb a külföldi gyümölcs, azt veszi a hazai helyett? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. NAPOLÓ Honnan veszi, amit elad? Míg a kereskedők többsége a minőséget nézi, addig a vevők az árakat. Debrecen (HBN -­FA) - Leégett az összes növényem, még levelei sincsenek a fáim­nak. Hogy miért? Bevezették az új permetszert, persze nem magyar. Azon a klímán biztos jól működik... - panaszolta dü­hösen Balogh Imréné, az egyik gyümölcsárus a nagy piacon. Ezt meghallva odalé­pett hozzánk és egyetértően bólogatni kezdett egy másik asszony. Egymás szavába vág­va, nagy hévvel mesélték, a gyomirtó, amit használniuk kell, mindenre jó, csak éppen a gyomot nem pusztítja. Pedig beszélgetőpartnerem a sajátra esküszik. „Portékáját” maga és szomszédjai termesztik. ........................................................ • Leginkább saját, és szomszédjaim által termesztett gyümölcsöket árulok. Balogh Imréné ..........................................................., csak végső esetben fordul a nagybanis kereskedőkhöz, ahol - mint mondta - sokszor még magasabbak az árak, mint a piacon. Standján nem látok se olasz szőlőt, se görög barackot. - Amíg nem muszáj, nem veszek külföldit. A felvá­sárlási lerakatban nem tud­hatjuk, mit veszünk meg. Még azt sem engedik, hogy meg­nézzük az árut. Mikor kibont­juk, akkor látjuk meg, hogy a közepe már rothadt. A többi meg éretlen és ehetetlen. Szin­te biztos vagyok benne, hogy befújják valamilyen tartósító­szerrel, amivel kibírja az utat idáig - mesélte az asszony. Szász Tamás kereskedő rendszeresen vásárol a nagy­banin, mindig ugyanattól a két embertől. - Én a minősé­get választom. Inkább keve­sebbet árulok, de jobbat. Én vagyok a legdrágább a piacon, ez biztos, de ezek a gyümölcsök gyönyörűek. És van olyan, aki igényli a leg­jobbat - mutatja a hatalmas barackokat és a kívánatos szőlőszemeket. Magyart vagy külföldit? Ha az olasz borok olyan hí­resek és finomak, akkor az sem lehet rossz, amiből ké­szülnek. Csak túl sok rémhír kering az idegenből behozott növényekről - vélekedett a férfi. A mozgólépcsőn suhantam lefelé, amikor észrevettem egy asztalt. A kis ártáblák mindegyikén „magyar” felirat mutatta, hogy az eladónő és férje a hazaira esküszik. Mint mondták, a magyar terméket semmi nem pótolja ízben. Évek óta Kisnánáról vásárol­nak, a vevők is visszajárnak hozzájuk, mert megbíznak a kínálatban. Pár sarokkal arrébb egy idős asszony ül az almakupac mögött. Lányával csak saját terméseket ad el. Úgy tapasz­talják, a vevők legfőképpen az árat nézik, annak alapján vá­lasztanak. Ezt támasztotta alá Almási Zsuzsa is, aki épp szo­kásos bevásárlókörútján volt. - Általában végigszaladok a sorokon és összehasonlítom az árakat-árukat. Ha nem lá­tok különbséget két termék között, de az egyik olcsóbb, természetesen azt veszem meg. Nem szoktam megkér­dezni, honnan származik a gyümölcs, nem teszek különb­séget hazai és külföldi között - osztotta meg velünk vásár­lási szokásait. Többségben van a hazai gyümölcs - még Ha szépet akar... (Fotók: Derencsényi István) GYÜMÖLCSÁRAK A MEGYÉBEN (ÉS KÓRHÁZAK KÖZELÉBEN) Gyümölcs Debrecen piac Böszörmény Szoboszló Újfalu Nánás Klinika Auguszta Kenézy alma_________130-150 140-250 150-250 150-250 120-200 349_______650 199 körte­­ 180-470 250-300 300-480________400 250-300 549__________549 szőlő 250 300-350 200-350­­200-400 220-350 399 450 349 Nem viseltek bukósisakot Mikepércs (HBN)­­ Egy sú­lyos, életveszélyes, és egy köny­­nyebb sérültje lett annak a balesetnek, amely vasárnap délután történt a 47-es főúton Mikepércs és Sáránd között, ahol a főúton felborult egy motoros. A Napló információi szerint a motoros - aki Mike­pércs felé haladt - eddig tisz­tázatlan ok miatt felszaladt az útpadkára, majd elborult, és utasával együtt közel százöt­ven métert csúszva tudott csak megállni. A motor veze­tője olyan súlyosan megsérült a fején, hogy mentőhelikopter­rel kellett a kórházba szállí­tani. Nem hivatalos adataink szerint a motoron utazók kö­zül senki sem viselt bukósi­sakot a baleset időpontjában. Idejüss! a Számtalan érde­kes játékkal és kézműves foglalko­zással várta a gye-­­­rekeket és szülei- ■ ket a Vojtina Báb­színház a vasárnap­­ rendezett kapunyi­tó ünnepségén. A látogatók az új évad előadásaiból is láthattak ízelí­tőt. (Fotó: Iklódy János)­­ Az útpadkának Ütközött és felborult (Fotó: Czeglédi Zsolt) AKTUÁLIS / 3 Autók az iskolák körül A Napló a tanévkez­déskor idén is felhívja a felnőttek figyelmét: vigyázni kell! Debrecen (HBN) - Néhány éve kezd meghonosodni az a gyakorlat, hogy a forgalma­sabb utak melletti iskolák kö­zelében reggelente rendőrök figyelnek a biztonságra. De nem állhatnak ott egész évben és nem is jutnak el minden is­kolához. Természetes módon, ahol nagyobb a forgalom, job­ban feltűnik a veszélyhelyzet. Csakhogy a megye számos ki­sebb településén a falvakon áthaladó főutak mellett épül­tek az iskolák, a gyerekeket pedig ritkábban kísérgetik a szülők, hiszen ismerős és nem túl hosszú utakat kell bejár­niuk. Az átkelés a főúton e helyeken még veszélyesebb, mert a kevesebb gyermek és a kevesebb autó elkényelme­síti a közlekedőket: nem elég koncentrált a figyelem, s ta­lán a sebesség is nagyobb, mint ahol lépten-nyomon lám­pák, táblák késztetik lassítás­ra a járművezetőket. A Napló a maga módján e veszélyekre figyelmeztet a kö­vetkező három héten megjele­nő cikksorozataival. A szak­emberek megszólaltatásával készülő írásaink és a keddtől minden oldalon kisiskolások arcait bemutató fotók azt üze­nik: vigyázzunk a gyerekekre! NAPLÓ Vigyázzunk a gyerekekre! Két sérültet vittek kórházba vasárnap reggel, mert megsérültek, amikor Hajdúszoboszló közelében a Keleti-főcsatorna hidjá­nál két gépkocsi ütközött össze. (Fotó: Czeglédi Zsolt)

Next