Hajdú-Bihari Napló, 2009. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-03 / 2. szám

2009. január 3., szombat sói. Egységes parkolási ren­det javasol a fővárosban Szabó Máté ombudsman (képünkön). Az országgyű­lési biztos szerint jogbizony­talanságot okoz, hogy más-más tulajdon­ban vannak a budapesti közterületek, így követhetetlen, hogy hol érvényesek a par­kolási engedélyek, illetve parkolójegyek. JEGYZET A kampányok éve Hegyi Erika khe@eszak.boon.hu Egyes elemző­k arról beszélnek, hogy másfél évig tartó kampányra kell számí­tanunk, ami nem is olyan sokára, már a tavasszal elkezdődik. Gondolom, mennyire hiányozhat ez a hosszan tartó kampányolás azoknak, akik a létükért küzdenek majd ebben az évben, mert elvesztették a mun­kájukat, bedőlt a hitelük, vagy a pénzügyi és gazdasági válság egyéb módon veszé­lyezteti talpon maradásukat. Én személy szerint is sokkal szívesebben olvasnék arról, hogy már készülnek a nagyszerű és valóban hatásos tervek a munkahelyteremtésre, a válságkezelésre, a közterhek csökkentésére. Az elemző­k azonban azt is mondják, hogy az elkövetkezendő másfél évben komo­lyabb reformok nem várhatók, hisz az a kormány részéről politikai öngyilkosság len­ne. Itt a reformokon persze nem m­egszorí­­tásokat értek (a kettő szinte egy fogalommá vált az utóbbi években), hanem olyan átala­kításokra, intézkedésekre, melyek onnan vennének el, ahol van, és attól, aki bővelke­dik a javakban. Pedig ez lehetne az igazi kampányfo­gás! A legtöbb embert nem érdeklik vagy legalábbis nem befolyásolják a politikai szlogenek, a kampány üres mondatai, hisz megtanulták, mennyit is érnek ezek. Már csak a politikusoknak kellene megtanul­niuk. LAPSZEMLE SITA Hírügynökség:___________________________ Ján Kubis távozó külügyminiszter Szlovákia Magyaror­szághoz fűződő kapcsolatainak romlását nem tartja a pozsonyi diplomácia kudarcának - jelentette ki a szlo­vák diplomácia vezetője a pozsonyi SITA hírügynökség­nek adott interjúban. Kubis állítja, a szlovák-magyar kap­csolatok romlása még az előző, Mikulás Dzurinda vezet­te pozsonyi kormány idején kezdődött el. Megerősítette: Szlovákia álláspontja a dunaszerdahelyi labdarúgó mérkő­zésen történt rendőri fellépéssel kapcsolatban változatlan. Az ügyben Magyarország az Európa Tanácshoz fordult. Kubis úgy véli: az Európa Tanács illetékes bizottsága sem­mi olyan következtetésre nem jut majd, amely árthatna Szlovákiának. Kitért a válasz elől, amikor a hírügynökség firtatta, Szlovákia miért nem adja át Magyarországnak azt a videofelvételt, amely a szlovák rendőrség szerint a beavatkozás szükségességét bizonyítaná. Ezt a pozsonyi illetékesek korábban nyilvánosan megígérték. Kuba: 50 • A szigetországban kezde­tét vette a kubai forradalom 50. évfor­dulójának a megünneplése. Az évfordu­lós ünnepségről betegsége miatt távol marad Fidel Castro, akinek vezetésével győzedelmeskedett fél évszázada a forra­dalom. Az ünnepi nyitány szónoka, Raül Castro volt (képünkön), aki bátyjától átvette az elnöki posztot. (Fotó: epa) NAPLÓ „Pártokra és arcokra voksolunk" ■ Az év legfontosabb eseményének az európai parlamenti választást tartják az elemzők. Budapest (ÉKN - KHE) - Két maghatározó belpoliti­kai eseményre számíthatunk 2009-ben: a pénzügyi válság is.......... Az európai parlamenti választás minden pártnak vízválasztó lesz. Gyulai Attila reálgazdasági válsággá alaku­lására és az európai parlamen­ti választásra, mondta lapunk­nak Gyulai Attila, a Political Capital Institute elemzője. Az első esetben az lesz a fő kérdés, hogy a növekvő munkanélküli­ségre lesz-e a kormánynak meg­felelő válasza. Fel tud-e mutat­ni olyan terveket, intézkedése­ket, melyek megoldást jelente­nének a belső elégedetlenség­re. Ha a kormány erre nem képes, az EP-választás kudar­cáért Gyurcsány Ferencet tehe­tik felelőssé, és az is megtör­ténhet, hogy ezután leváltják. A választás egyébként min­den pártnak vízválasztó lesz - mutatott rá az elemző. - Ekkor eldől az is, ki milyen eséllyel indulhat 2010-ben. Az emberek a belpolitikai helyzet megítélé­se alapján voksolnak majd az EP-választáson, és ez általá­ban minden országban így tör­ténik. A választók ilyenkor a kormányt büntetik. Sarkalatos pont A nagy ellátó rendszerek reformját és ezek finanszírozá­si kérdéseit látja az év legfon­tosabb belpolitikai eseményé­nek Kiszelly Zoltán politoló­gus. Ezen belül azt, hogy sike­rül-e a kormánynak a kiadások és a bevételek közötti különbsé­get csökkenteni.­­ „Húzd meg, ereszd meg!” politikát fog folytatni a kor­mány ebben az évben, jelen­tősebb megszorításokra csak az önkormányzati választások után, azaz 2010 októberében szá­míthatunk - vázolta a jövőt a szakember, hozzátéve - kérdés TUDOTT HOLA? 2009. június 4-7-én lesznek az első olyan EP-választások, ahol a 27 tagállam egyszerre választ, az is, milyen új adókat, milyen új illetékeket vezet majd be a kormány, és hogy ezekre az intézkedésekre milyen választ ad az ellenzék. Mindezek befo­lyásolják az EP-választás ered­ményét, és az év végén a költ­ségvetés elfogadását. Ez utób­bi szintén sarkalatos pont lesz, hisz az országnak rengeteg a kiadása, ehhez képest viszont alig rendelkezik bevétellel. A politológus szerint ebben az évben nem lesz előreho­zott választás, mert ahogy nő a független képviselők száma, és ahogy csökken a kisebb pár­tok támogatottsága, ennek esé­lye egyre kisebb. Korai kampány -Az év legkiemelkedőbb poli­tikai eseménye az EP-választás lesz, és az ehhez kapcsolódó kampány, ami elég korán, már a tavasszal elkezdődik - szögez­te le Fekete Sándor politológus (Miskolci Egyetem). - Minden párt megpróbál majd valami­lyen konkrét témát a középpont­ba állítani. Az ellenzék célja az lesz, hogy bebizonyítsa: a kor­mánypárt mögül eltűnt vagy legalábbis megfogyatkozott a támogatók száma. Azt hangsú­lyozzák majd, hogy aki elége­detlen Gyurcsány Ferenc tevé­kenységével, ezen a szavazáson véleményt nyilváníthat. A kis­­pártoknak az életben maradás miatt lesz fontos a kampány, a szocialisták viszont arról pró­bálják majd meggyőzni az embe­reket, hogy ez a választás nem iff............... A válasz­tók még nem nőttek föl az EP-választáshoz, pártokra és arcokra fognak szavazni. Fekete Sándor a belpolitikai helyzetről szól, hanem európai kérdésekről. A választók azonban még nem nőt­tek föl ehhez. Pártokra és arcok­ra fognak voksolni. NAPLÓ hontippek­on.hu •Mit hoz a jövő? (PDF 19 kB) ff................. „Húzd meg, ereszd meg!” politikát fog folytatni a kormány ebben az évben. Kiszelly Zoltán ..........................................ff ..........................................ff ........................................ff Juscsenko levélben magyarázza a gázvitát 11 Orosz-ukrán gázvi­ta: (egyelőre) nincs fenn­akadás az európai gáz­szállításokban Moszkva (MTI)­­ Fennaka­dás nélkül áramlott az orosz földgáz az Európai Unió orszá­gaiba tegnap, egy nappal azután, hogy a Gazprom leállította az Ukrajnának szánt gáz kivitelét. A Reuters beszámolója szerint magyar, lengyel, bolgár és török energetikai vállalatok is azt jelezték, hogy az ellátást nem befolyásolta a lépés. Korábban a legtöbb európai ország impor­tőre úgy nyilatkozott, hogy nem észlelt csökkenést a szállítás­ban. Európa földgázszükségle­tének nagyjából egyötöde érke­zik Oroszországból az Ukrajnán át haladó vezetéken. Ugyancsak pénteki hír, hogy Viktor Juscsenko ukrán elnök levelet küldött nyolc nyugati és európai uniós ország, köz­tük Magyarország vezetőinek és az Európai Bizottság elnö­kének, kifejtve az orosz-ukrán gázvitában kép­viselt ukrán Juscsenko álláspontot Egy­­(Fotó: epa) ben az iletékes ukrán minisz­ter vezetésével konzultáci­ók céljából, Julija Timosenko miniszterelnökkel egyeztetve, küldöttséget menesztett több EU-tagországba. Az ukrán álláspont Juscsenko kifejtette, hogy az ukrán fél 2008-ban bonyolult tárgyalásokat folytatott Orosz­országgal az orosz földgázszál­lítások és az európai országok­ba irányuló tranzit feltételeiről 2009-ben és az azt követő évek­ben. Leszögezte, hogy a tárgya­lások folyamán Ukrajna tartot­ta magát a két ország elnöke által elért megállapodásokhoz és azokhoz a kötelezettségvál­lalásokhoz, melyeket a két kor­mány által a gázipari együttmű­ködésről 2008. október 2-án alá­írt memorandum tartalmaz. Levelében kiemelte, hogy a fenti dokumentum szerint három év alatt fokozatosan kell áttérni a piaci árakra az ukrán fogyasztóknak szállított orosz földgáz, illetve az euró­pai tranzitdíjak vonatkozásá­ban. Arról biztosította a cím­zetteket, hogy az ukrán fél 2008. december 30-án teljesen kifizet­te az elmúlt évben kapott orosz földgáz árát. Hangsúlyozta, hogy Kijev a fenti memorandum és más meg­állapodások alapján folytatja tárgyalásait az orosz partne­rekkel. Bosszút fogadott a Hamász ■ Három palesztin gye­rek meghalt a Gázai övezetben egy izraeli légi csapásban. Gáza (MTI) - A hét és tíz év közötti gyerekek az utcán játszottak, amikor a támadás történt Hán-Júnisz közelében. A Hamász ellen indított izraeli hadjárat hetedik napján palesz­tin szélsőségesek bosszút fogad­tak a zsidó állam ellen a radiká­lis szervezet egyik magas ran­gú vezetőjének és annak család­tagjainak halála miatt. Nizár Rajján házába csütörtökön csa­pódott be egy izraeli rakéta. A Hamász-vezető négy feleségével és nyolc gyerekével együtt éle­tét vesztette. „Addig nem nyug­szunk, amíg le nem romboljuk a cionista rezsimet” - mondta Fathi Hammad, a Hamász egyik vezetője Rajján pénteki teme­tésén. A szervezet egyik szó­vivője azt mondta, hogy ezek után minden lehetőség nyit­va áll, beleértve az öngyilkos merényleteket is, annak érde­kében, hogy „megfékezzék az agressziót és lecsapjanak a cio­nista érdekekre”. Emberi értékek Vatikánváros (MTI) - Európának a jövőben sok­kal inkább szem előtt kell tartania a közös emberi értékeket - hangsúlyoz­ta Erdő Péter bíboros, a Vatikáni Rádió olasz nyel­vű adásának. A prímás az értékek közül kiemel­te az emberi élet védelmét a fogantatástól a termé­szetes halálig, és a csa­ládot. SZÉLRÓZSA /2 Szombati csökkentés? Moszkva (MTI)­­ Az orosz Gazprom szerint az ukránok január 3-tól nem akarják a teljes európai tranzitmennyiséget áten­gedni az orosz földgáz­ból: 303 millió köbmé­ter helyett 296 millió len­ne a továbbított mennyi­ség. Mint a társaság szó­vivője közölte: növelik az egyéb útvonalon, példá­ul Fehéroroszországon keresztül szállított meny­­nyiséget a kieső volumen pótlására. Megerősítette, ez ideig a Gazprom hiány­talanul szállított, megje­gyezve, hogy „műsza­ki megfontolásokból” az ukránok napi 21 millió köbméternyi orosz gázt eltulajdonítanak. I Gyász. Eltemették Nizár Rajjánt, a Hamász egyik veze­tőjét, valamint feleségét és gyermekeit a dzsebalíjai mene­külttáborban tegnap. Rajján a Hamász első magas rangú vezetője, akivel az izraeli haderő végzett a légitámadások december 27-i kezdete óta. (Fotó: epar Több EU-ország még fenntartja a korlátozást­ ­ Három EU-állam ettől az évtől megnyitotta munkaerőpiacát a romá­nok és a bolgárok előtt. Brüsszel (MTI) - Három régi uniós tagállam - Görögország, Spanyolország és Dánia - az új­ esztendő beköszöntével megnyi­totta munkaerőpiacát Romá­nia és Bulgária előtt - jelentet­te pénteken az euobserver.com internetes hírportál. Görögor­szág iránt a bolgár, Spanyolor­szág iránt inkább a román mun­kavállalók körében mutatkozik jelentősebb érdeklődés a statisz­tikai adatok szerint. A 2007-ben EU-taggá vált Románia és Bulgária tekinte­tében a régebbi tagországok többsége átmenetileg fenntar­totta a munkavállalás enge­délyhez kötött rendszerét, szem­ben a munkaerő szabad áram­lásának általános uniós elvével. Most, két év elteltével újra átte­kintették a helyzetet, és Athén, Madrid, valamint Koppenhá­ga a korlátozás feloldása mel­lett döntött. Az új keletű gaz­dasági nehézségekre hivatkoz­va ugyanakkor Nagy-Britannia, Írország, Németország, Ausztria, Luxemburg, Hollandia és Bel­gium hivatalosan bejelentette a korlátozás három évvel történő meghosszabbítását. A 2004-ben taggá vált országok - köztük Magyarország - tekintetében is fennáll egyelőre munkavállalá­si korlátozás, de az ő esetükben a régi tagországoknak már csak jóval szűkebb köre részéről.

Next