Hajdú-Bihari Napló, 2009. március (66. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-09 / 57. szám

2009. március 9., hétfő Tarka est. A Pávai Várna Általános Iskola névadójának születésére emlékez­tek pénteken Hajdúszoboszlón a művelő­dési központban. A Tarka estnek neve­zett rendezvény az egész hetes esemény­­sorozat záró momentuma volt. Csaknem húsz produkciót mutattak be az iskola tanulói. (Fotó: Derencsényi István) Együttérzés Kevés annyira azonos erejű és elő­jelű érzelem él bennünk, mint az együttérzés. Különösen, ha valamilyen fogyatékos­ság észlelése váltja ki. Mert azzal szem­besít bennünket, hogy más, hogy mások, a sors kideríthetetlen indítékú alakulása folytán kénytelenek visszafordíthatatlan hátrányt elszenvedni a többiekkel szem­ben. Egész életük során. Ez a szomorú gondolatsor tolakodott a járókelő gon­dolatai közé, amikor egy hétköznap dél­előtt Debrecenben, a Csokonai Színház mellett haladt el. Mert mit is láttak sze­mei akkor, arra jártában? Hogy a Csapó utcáig sűrűn parkoló kocsik legtöbbjének ablakában, kesztyűtartóján vagy más lát­ható helyen stilizált kerekes szék ábrája jelezte, hogy az utas mozgássérült. Járó­kelő hitt a szemének, pedig nem akart hinni a szemének! A látvány megrendí­tette. Uram, teremtem - gondolta - hát ilyen sok mozgássérült jár ügyet intézni e dél körüli órán a belvárosba? Ennyi prob­lémájuk adódott nekik pont ma, hogy szinte egyszerre ide kellett jönniük? Vagy talán jótékony előadást néznek a szín­házban, amit direkt nekik ad elő a társu­lat, civil kezdeményezésre? Vagy ők pró­bálják bemutató programját egy nagy­lelkű mecénás támogatásával? Netán tanácskozást tartanak, meghányni-vetni fontos, közös dolgaikat? Eldönthetetlen volt számára. De sie­tősre fogta lépteit, mert félt is a pillanat­tól, hogy vége lesz a rendezvénynek és látja majd a sok mozgássérültet egyszer­re igyekezni kedvezményesen parko­ló kocsija felé, hálatelt szívvel azok iránt, akik lehetővé teszik ezt a kedvező meg­különböztetést. Járókelő erre gondolt. Bármi mást feltételezni rút rosszindulat lett volna a részéről. Publicisztikai írások a Hajdú Online-on! KÖTŐSÉS: Réti János janos.reti@naplo.haon.hu Képünkön az egyik díjazottat köszönti Doszpot Péter és Csontos János (Fotó: Derencsényi István) Önzetlenségi Díj nőnapra Kaba (HBN) - A nőnap tiszteletére Önzet­lenségi Díjakat adott át Doszpot Péter és Cson­tos János a kábai Mácsai Sándor Művelődé­si Házban március 6-án, pénteken. A 2006-ban az Összefogás a Sárréti Kistérségért Egyesület által alapított elismerés odaítéléséről idén is egy kuratórium döntött. MÜH hbnf/ppefc.haon.hu • A díjazottak névsora letölthető a HAON-róll (PDF 22 KB) Ülf loj­a A NAPLÓ VENDÉGE Keleten most nagyobb a baj ■ Bár a bejelentett cso­portos létszámleépíté­sek túlzóak, nincs okunk optimizmusra. Debrecen (HRN) - A napok­ban olvasóinknak adott telefo­non tanácsokat Rezsőfi István, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ általános főigazgató-helyettese, mi pedig a régió munkaerő-piaci helyze­te kapcsán faggattuk. NAPLÓ: Miközben tavaly egész évben 1800 dolgo­zó csoportos leépítésének a szándékát jelentették be a munkaügyi központnak pél­dául a hajdú-bihari mun­káltatók, idén már eddig 1200 főét. Ebben a nagy számban nyilván az is ben­ne van, hogy a munkahely­­megőrző támogatás igénylé­sének feltétele a veszélyezte­tett dolgozói létszám előze­tes bejelentése. Rezsőfi István: Csalóka a szám, mert a tervezett leépítést mind­össze néhány százalékban viszik végig. A szándék bejelentése előtt konzultálni kell a szakszervezet­tel, illetve különböző pályázatok­nak valóban feltétele a munka­ügyi központ felé tett hivatalos jelzés. Azonban sok vállalkozás valójában nem akar leépíteni, sokkal inkább támogatást kér­ni a munkaerő megtartására. Idén mintegy havi 1000 fő elbo­csátásáról érkezett hozzánk szán­déknyilatkozat a régióból, tény­legesen kétszáz ember leépítése valósult meg. NAPLÓ: Az Országos Fog­lalkoztatási Közalapítvány munkahelyek megőrzésé­re szánt 6 milliárd forintos keretét mostanra gyakorla­tilag lejegyezték a munkál­tatók, ugyanakkor immár a munkaügyi tárca által elkü­lönített 10 milliárd forint­ra is lehet pályázni. Kiknek, mikortól és milyen feltéte­lekkel? Rezsőfi István: Előző pályázat­ra csak a régiónkból 186 kére­lem érkezett be mintegy 4 milli­árd forintnyi összegre (ebből Haj­­dú-Biharból másfél, Szabolcsból 2 és Szolnok megyéből félmilli­­árd forintra), többségét pozitív véleménnyel továbbküldtük, (de volt olyan pályázó, aki nem felelt meg a pályázat feltételeinek). Saj­nos, régiónkban különösen nagy a baj: ha Nyugat-Magyarorszá­­gon egy év viszonylatában 20 százalékkal nő az állástalanok száma, ez volumenében megfe­lel a mi 6 százalékos növekedé­sünknek, régiónkban ugyanis a magas munkanélküliség évek óta fennálló probléma. Ott felte­hetően hamarabb átesnek majd a krízisen és előbb-utóbb beindul a növekedés. A keleti országrészre viszont valószínűleg lassabban ér el. Vásárosnaményban nemrég 500 munkahely került veszélybe, ez 500 család megélhetését jelen­ti, s ha elvész, talán soha nem szerezhetjük vissza! A munka­ügyi tárca által elkülönített for­rásra márciustól pályázhatnak a versenyszféra szereplői. Kérel­müket a munkaügyi központok kirendeltségeihez kell benyújta­niuk, ezeket mi havonta összesít­jük és egy munkaerő-piaci prog­ramot készítünk, amivel pályá­zunk a Foglalkoztatási és Szoci­ális Hivatalhoz. A támogatásról a minisztérium által összehívott szakértői bizottság dönt. NAPLÓ: Az előzetes csopor­tos létszámleépítési bejelen­tések alapján régiónkban mely ágazatokat sújtotta eddig leginkább a pénzügyi, gazdasági válság? Rezsőfi István: Az ipart, azon belül a könnyű- és építőipart, illetve a kereskedelmet is. Kihat azonban a nehéz helyzetben lévő szegmens kiszolgálóira, de a gazdaság egészére is, hiszen az emberek kevesebbet fogyasz­tanak. Valószínűleg végigmegy minden ágazaton. Nem túl opti­misták a várakozásaink. NAPLÓ Az Út a munká­hoz program keretében az önkormányzatok most veszik számba azt, hogy a településükön a rendszeres szociális segélyben részesü­lő állástalanok közül kik a valóban munkaképtelenek, és kik azok, akik az ellátás fejében képesek a közösség számára hasznos munkát végezni. Mekkora az érdek­lődés a program iránt? Bezsőfi István: Már a lakos­ság részéről is tapasztaltuk az érdeklődést. Az önkormányza­tokat jogszabály kötelezi arra, hogy március 31-ig közfoglal­koztatási tervet készítsenek és április 15-ig felülvizsgál­ják a segélyezetti állományu­kat. Akik alkalmasak a közcé­lú munkavégzésre, azok számá­ra közmunkát kell biztosítaniuk. A munkaügyi központ segítsé­get nyújt a feladat ellátásához a települések polgármesteri hiva­talainak többek között az infor­matika és a jogértelmezés terén. Lesz a munkaügyi központ és az önkormányzatok számára egy közös informatikai rendszer az adatcseréhez. A tervek sze­rint országosan mintegy 1200 foglalkoztatás-szervező szak­ember fogja segíteni a munkát, valószínűleg maguk is közfog­lalkoztatottak. NAPLÓ: Mit tud tanácsolni azoknak, akik elveszítik az állásukat? Rezsőfi István: Azt, hogy keres­senek minket, sok segítséget tudunk adni; elhelyezkedéshez, vállalkozóvá váláshoz, képzések­hez. Utóbbival kapcsolatban meg­jegyzem, hogy legutóbbi felméré­sünk szerint a tanfolyamot vég­­zetteinknek fele rövid időn belül munkába állt. Rezsőfi István a Napló szerkesztőségében (Fotó: Derencsényi István) Macskák: hét élet a színpadon is Debrecen (HBN) - 26 év óta telt házak előtt játsszák a töretlen sikerű Macskák című musicalt. Az 1983-as hazai bemutatót követően a musical sikere megállíthatatlan. Tus, Grizabella, Old Csendbelem­, Gimb-Gömb és társaik megha­tó történetei, Webber fülbemá­szó dallamaival párosulva újra és újra elvarázsolják a közön­séget. A Debreceni Tavaszi Fesztiválon március 24-én a Főnix Csarnokban is bebizo­nyítják, hogy a színpadon is hét élete van a macskáknak. Megújult díszletben, jelmezek­ben, a Madách Színház régi és új szereplőivel mutatják be a nagy sikerű musicalt. A dara­bot Szirtes Tamás rendezte. A belépőjegyek ára: 3900 Ft, 5900 Ft, 6900 Ft. Jegyek kap­hatók: Apolló mozi, Főnix Csarnok, Kölcsey Központ, Tourinform iroda, Interticket (www.interticket.hu). Jelenet az előadásból (Fotó: Archiv) MEGYÉNKBŐL / 8 Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Madách Színház előadására, a Macskákra, amely 2009. március 24-én 19.00 órától tekinthető meg Debrecenben, a Főnix Csarnokban. A Napló előfizetőjeként Önök belépőjegyeiket 5900 Ft helyett 400 Ft kedvezménnyel­­ 5500 Ft-ért válthatják meg szerkesztőségünkben (Debrecen, Dósa nádor tér 10 ). További jegyek kaphatók - nem naplós kedvezményes: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Főnix Csarnok, Tourinform iroda, Interticket hálózatában www.interticket.hu. Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! JL HIRDETÉS

Next