Hajdú-Bihari Napló, 2009. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-19 / 245. szám

Ma a hét végé­t ért taéolod­ trfi NAPLÓ Halál az úton, sínen Debrecen (HAON - Cz. Zs.) - A helyszínen éle­tét vesztette annak az autónak a vezetője, aki egy mozdonnyal ütközött szombaton a 4-es főút hajdúszováti leágazásánál lévő vasúti átjárónál. Információink szerint az autós a főút felől akart átjutni Hajdúszovát felé, mikor eddig ismeretlen ok miatt összeütközött a neki jobbról érkező moz­donnyal. Az autó az ütközés következtében ketté­szakadt, félig a mozdonyon maradt, amely közel egy kilométer múlva tudott csak megállni. Vasárnap hajnalban Debrecen belvárosában volt súlyos baleset. 13. Kigyulladt a kettészakadt autó (Fotó: czeglédi Zsolt) Ma Napló-bevásárlónap Debrecen (HBN) - Tizenöt, húsz, de akár huszonöt százalékos árkedvezménnyel is vásá­rolhatnak a mai napon a Napló előfizetői hűség- , , kártya tulajdonosai, hol? Mindazok­ban a boltokban, amel­yyel­lyek kuponjai szerepel­nek a Napló október 17-i száma 10. oldalán. Előfi­zetőinknek nem kell mást tenni, mint a kivágott kuponnal és a Napló-hűségkártyával elmenni az üzletbe, majd ki kell választani az árut és fize­téskor olvasóink akár több ezer vagy több tízezer forint kedvezményt is magukénak tudhatnak. Független napilap LXVI. évf., 245. sz. Ára: 100 Ft, előfizetőknek: 68 Ft 2009. október 19. Hétfő „Senki se menjen vonattal!" ■ Teljesen bizonytalan a hétfői vonatközleke­dés, a Volán a buszjára­tokat igény szerint sűríti. Hajdú-Bihar (HBN, MTI) - Hétfőn üzemkezdettől újra sztrájkba lépnek a vasutasok, az elégséges szolgáltatásokról sem született megállapodás a MÁV-val - jelentette be vasárnapi saj­tótájékoztatóján a VDSZSZ Szo­lidaritás elnöke. Gaskó István azt tanácsolta, senki se men­jen vonattal. Az, hogy a hétfői, megyénket érintő vasúti közle­kedés hogyan alakul, teljesen bizonytalan - tudtuk meg vasár­nap kora este Smid Norberttől, a MÁV Zrt. területi kommu­nikációs vezetőjétől. Elmond­ta, járatkimaradások és késé­sek biztosan lesznek. Várható, hogy egy-egy szerelvény elindul - nem menetrend szerint. Balogh Gyula, a Hajdú Volán Zrt. személyszállítási igazgató­ja tájékoztatott: tartalék autóbu­szok állnak rendelkezésre, amint megtudják, mely tele­püléseket érinti a sztrájk és mekkora lesz az utasforgalom, azonnal reagálni fognak. Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerint van még idő vitatkozni a vasút átalakításáról. Az érdekképviselet hétfőn reggel 8 órakor ismét tárgyal a MÁV képviselőivel a még elég­séges szolgáltatásokról, kedden pedig a kormánnyal ülnek tár­gyalóasztalhoz. 12. Torzsas napok. Ha valódi boszor­kányokat nem is vonzott, de néhány höl­gyet boszorkányruhába bújtatott a hét végén Hajdúhadházon megrendezett Torzsás napok programja. II. (Fotó: Derencsényi István) Jubiláló vasútvonal Hajdúnánás (HBN) - Száz­­huszonöt évvel ezelőtt, 1884. október 4-én indult a menet­­rendszerű közlekedés a Debre­­cen-Hajdúnánás vasútvonalon. E jeles napra emlékeztek Hajdú­nánáson a vasutasok és vasút­barátok a hét végén. Az állomá­son emléktábla-avatással, majd a városi könyvtárban a „Megy a gőzös...” című rajzpályázat eredményhirdetésével idézték meg a múltat a résztvevők. A városi könyvtár és helytörténeti gyűjtemény szervezésében vas­­úttörténeti kiállítás nyílt a vas­út elmúlt 125 évéből. Az ünnepségen (Fotó: Papp György) Az évtizedekkel ezelőtt végzettek szoros kapcsolatot ápolnak egy­mással (Fotó: Derencsényi István) Díszokleveleket kaptak Debrecen (HBN)­­ A Debre­ceni Egyetem Tudományegyete­mi Karok díszokleveleket ado­mányoztak a 50,60,65, 70 évvel ezelőtt végzett hallgatóiknak. A díszoklevelek ünnepélyes átadá­sa október 18-án volt a Debrece­ni Egyetem főépületének díszud­varán. Rubin díszoklevelet kap­tak a 70 évvel ezelőtt végeztek. Vas díszoklevél azoknak járt, akik 65 évvel korábban diplo­máztak. A gyémántoklevelet a 60 évvel ezelőtt végzett hallga­tók vehették át. Az aranyak az 50 évvel ezelőtt végzett hallga­tóké lettek. Az intézmény a kitüntetése­ket korábban kari szinten adta volt hallgatóinak. A jogosultak akkoriban maguk jelezték igé­nyüket, s a tanulmányi osztá­lyokon vehették át az elisme­réseket. Néhány éve ünnepé­lyes keretek között kerül sor az átadásra. 13. Milliárdok a vidéknek Hajdú-Bihar (HBN)­­ Az Új Magyarország Vidékfejleszté­si Program III. tengelye közel 200 milliárd forint forrást jelent az ötezer főnél kevesebb lako­sú kistelepüléseknek az ország­ban. Az októberben pályázható LEADER program 70 milliárd felhasználására nyújt esélyt. A III. tengely négy intézkedé­se (mikrovállalkozás- és falusi turizmusfejlesztés, falumegújí­tás, örökségvédelem) hozzájárul ahhoz, hogy a vidéki életminő­ség közelebb kerüljön az­ Euró­pa nyugati felén megtapasztal­ható színvonalhoz. A Bihar-Sárrét Összefogás LEADER HACS Döntéshozó Testülete összesen 56 kérel­met támogatott az Új Magyar­­ország Vidékfejlesztési Prog­ram (ÚMVP) HL tengelyében. Ezzel 1 milliárd 583 millió 424 ezer 245 forint vidékfejlesztési támogatást használhatnak fel a berettyóújfalui és püspökladá­nyi kistérségben. 13.

Next