Hajdú-Bihari Napló, 2010. szeptember (67. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-16 / 216. szám
ÉS NAPELÓ FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2010. SZEPTEMBER 16. Zömében felhős ég, délután derengő napsütés. REGGEL DÉLBEN ESTE f már bruttó 3 I 4JISÍI /_? „.j j: a készlet erejéig T3 CL N TÜZÉPKER, HÁZ 3 @ rnkurr: Ez aztán Zsindelyek HIRDETÉS Az egyház kincsei a nemzetnek Debrecen. A katolikus egyház a katolikus kulturális napok elnevezésű rendezvénysoksrozatával kívánja felhívni a figyelmet azokra az évszázados értékekre, kulturális örökségre és kincsekre, amelyeket az egyház kínál fel a nemzetnek. Célja a vallásos gondolat- és hitrendszer nemzetépítő szerepének bemutatása - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Bosák Nándor megyéspüspök. A katolikus kulturális napokat először 2009-ben szervezte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Az idén október 4-9. között kerül rá sor, több fontos debreceni történéssel. A programsorozathoz kapcsolódó kiemelkedő esemény a „Szentebbül megújult” című album bemutatója, amelyet szintén szerdán ismertettek. /8. HBN Bosák Nándor megyés püspök és Hapák József fotóművész fotó: di márnmimtrzten lllllllllllllll 9 770133 105040 1021 6 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 Az első „kapavágás” Egy évtizede foglalkozik Debrecen önkormányzata a 2-es villamos gondolatával. Debrecen. Amikor 2006-ban közvélemény-kutatás készült a 2-es villamos nyomvonaltervének lakossági elfogadottsága és a várható utazási jellemzők céljából, a megkérdezettek kétharmada fontosnak tartotta a beruházást, s 93 százalékuk egyetértett a tervezett nyomvonallal. Azóta már történt egy s más ebben az ügyben, szerdán pedig a Mikszáth Kálmán utcán ünnepélyesen megkezdték a pálya építését. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester elmondta: a program elszámolható összköltsége 17,6 milliárd forint. Ebből az uniós és a hazai kormányzati támogatás 16 milliárd forint, a debreceni önkormányzat önrésze pedig 1,6 milliárd forint. A beruházással 7,8 kilométernyi új villamospálya és 12 akadálymentesített megálló készül, valamint 18 akadálymentes jármű érkezik, amelyek tíz méterrel hosszabbak lesznek a mostaniaknál. Jelenleg a 31-es és a 32-es busz szállítja a legtöbb utast, a villamosok forgalomba állásával az útvonalon a zsúfoltság enyhülni, a menetidő rövidülni fog. Miután az eddigi járműbeszerzési tenderekkel szemben a pálya építésére kiírt pályázat eredményes volt, ez utóbbi munka ősszel elkezdődhet; a kivitelezést 2012. május 31- ére kell befejezni. /3. hbnpa A CSODÁS SZERKEZETEK Megérkeztek a belga Panamarenko művei - köztük repülőszerkezetek, motorok és egy repülő hátizsák - a debreceni Modembe, amelyekből szombaton nyílik nagyszabású kiállítás a művészeti központban, A gravitáció legyűrése címmel. fotó: czeglédi zsolt Nincs rossz helyzetben a színház Gyász és döbbenet nehezedett a Csokonai színház nézőterére a szerda délutáni évadnyitó társulati ülésen. DEBRECEN. Az eseményt Kósa Lajos polgármester nyitotta meg, aki maga is a napokban elhunyt Nagy László Zsolt emlékével kezdte, majd a színház előtt álló feladatokkal folytatta. Elmondta, a színház tervei megvalósításában az önkormányzat a finanszírozás terén tudja majd tartani a lépést. Kitért a Latinovits színház befejezésére és a Nagyerdei Szabadtéri Színpad újra mobilizálására. Az előbbi esetében a költségvetési előkészt- bekerül a Nagyerdő rehabilitás folyik, a szabadtéri pedigrációs tervébe. - Nehéz ünnepet érezni, amikor a nyáron három társunk ment el - utalt Vidnyánszky Attila igazgató Nagy László Zsolt színész, Nagy Imre műhelyházvezető és Szenes Lajos lakatos halálára. - Intő jel lehet a túlfeszített életben. Kérdést vet fel: ki lesz a következő? Megtettünk-e mindent, hogy ez ne történjen meg? Az igazgató utalt arra is, hogy a nyári fesztiválok eredményeként nincs rossz helyzetben a színház. Hangsúlyozta, hogy olyan színházat érdemes csinálni, ahol a közönség néhány órára elfeledheti a mindennapok nehézségeit, illetve feltöltődve azokat könnyebben viseli el. hbn Nehéz ünnepet érezni, amikor a nyáron három társunk ment el FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Legfeljebb néhány ezret jelenthetne Elhanyagolható az a kedvezmény, amit a középárfolyam alkalmazása hozna. DEBRECEN: Középárfolyamon történő számítás a devizahiteleknél - ez is szerepel abban a 8 pontos javaslatcsomagban, amit a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tapolcai ülésén fogalmaztak meg. De mit jelent ez a gyakorlatban? Konkrétan mennyivel csökkenne egy átlagos hiteltörlesztéssel rendelkező család havi fizetnivalója, ha a középárfolyamon számítaná ki a bank a rá eső terhet? „A középárfolyam a vételi és az eladási árfolyam átlaga, tipikusan az az árfolyam, ahol nem szoktak üzletet kötni. Az igazi kérdés az ügyfél számára, hogy melyik árfolyamon számol el vele a bank. Az eladási és vételi árfolyam különbözete a kereskedelmi árfolyam esetében 1 svájci franknál kb. 2 forint, az a pénztári árfolyamnál 8-10 is lehet, így a középárfolyam alkalmazásával az ügyfél svájci frankonként 1-5 Ft-tal fizetne kevesebbet” - mondta el a Naplónak Koczka László, a debreceni Ko-Bre Consulting Kft. ügyvezető igazgatója. A példa kedvéért Szerinte egy eredetileg havi ötvenezer forintos törlesztésnél 300 Ft-tól 2 ezer forint könnyebbséget jelentene a középárfolyamon történő számítás. Aki 160 forintos árfolyamon vette fel a svájci frank alapú hitelt, és most 220 forinton törleszti, annál közel 40 százalék az árfolyam-emelkedés, az említett 50 ezer helyett akár 70 ezer Ft. Ehhez képest a középárfolyam alkalmazása elhanyagolható előnyt jelentene - mondta. /3. hbn A FESTÉSZET „Közelítés” Cs. Horváth Judit festőművész (képünkön balról) alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában, fotó: molnár Péter Meglepetésre készül a Loki a Harkiv ellen DEBRECEN. A tavalyi Bajnokok Ligája főtáblája után az idén is bizonyíthat a nemzetközi kupaporondon a DVSC-TEVA együttese: a magyar bajnok ebben a szezonban a második legrangosabb sorozatban, az Európa Liga csoportkörében léphet pályára. Bár nem BL, de az EL-ben is komoly ellenfelek várnak a Lokira, s ahogy azt már sajnos megszokhatták a játékosok és a szurkolók, a hazai környezetet újfent a fővárosi Puskás Ferenc Stadion biztosítja. A Debrecen a menetelést a Metaliszt Harkiv ellen kezdi meg csütörtökön este, s ahogy azt Herczeg András a Naplónak elmondta, nem a piros-fehérek a párharc esélyesei, de azon lesznek, hogy felborítsák a papírformát.9. HBN Egy év alatt modernizálták BERETTYÓÚJFALU. Teljesen megújult épület, új tornaterem, új eszközök - ez a mérlege annak a 70 millió forintos, 95 százalékos támogatással lezajlott beruházásnak, melyet kevesebb mint egy év alatt meg is valósítottak a berettyóújfalui József Attila Általános Iskolában. Szeifert Ferenc polgármester a szerdai átadás kapcsán elmondta, nemcsak a Széchenyi István-tagiskola épülete, de az oktatás minősége is javult a most bevezetett kompetencia alapú képzéssel. Ennek az iskolának az átadásával zárult le az a 2 milliárd forintos komplex felújítási „hullám” is, melyben két év alatt a város öt iskolája vett részt. /g. hbn Az átadáskor fotó:di