Hajdú-Bihari Napló, 2010. október (67. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-12 / 238. szám
2 Szélrózsa JEGYZET Szabó Katalin Ha bűnös, ha nem végén esetleg - bár erre kevés esély is látszik - kiderülhet, hogy mégsem a MAL Zrt. cégvezetőjét terheli, talán, hogy őt éppen nem terheli valódi felelősség a vörösiszapkatasztrófa miatt. Ó! Hányan ültek már ebben az országban - s a világ ezer más táján - rendőrségi fogdában anélkül, hogy elkövették volna azt, amivel gyanúsítják őket. Ha közvetlenül nem is, közvetve mindenképpen felelősséget kell viselnie az első számú vezetőnek azért, ami történt. Valóban megbocsáthatatlan bűn, hogy eleddig oly ritkán tapasztaltunk hasonló határozottságot. Bakonyi Zoltán vezérigazgató ha mással nem, már azzal kiérdemelte a „berántást”, hogy vezetőtársaival együtt oly részvétlenül nyilatkozott a drámai percekben. A vizsgálatok feltehetően sokáig tartanak, a felelősségre vonás valószínűleg példaszerű lesz. Bakonyi és vezetőtársai - fizetnek majd a mások által elkövetett és megúszott bűnökért is. Lehet, hogy nem ténylegesen, években számolva, csak éppen annyiban, hogy rájuk hull minden haragunk, amit a hiphop meggazdagodók, és közben a végekkel nem törődök iránt érzünk. A világra szóló magyarországi katasztrófa bizonyosan máris intő példa a privatizált cégek vezető előtt. Ki felelőtlen azért, ki felelős, azért nem alhat nyugodtan. Vállalták, ez az ára. szabo.katalin@inform.hu Harminc milliárd karbantartásra ás felújításra alka. A MAL Zrt. vezetése hétfői közleményében határozottan visszautasít minden olyan állítást, amely szerint a tízes tározó alapjánál korábban buzgárok lettek volna, vagy hogy a tározó túl lett volna töltve. A cég azt állítja, szigorúan betartotta a műszaki előírásokat, az elmúlt tíz év alatt több mint 30 milliárd forintot költött karbantartásra, felújításra. A tározókat körülvevő résfal kiépítésére a hatóságok kötelezték a MAL Zrt.-t, hogy ezzel akadályozza a lúgos talajvíz továbbterjedését. A résfal működéséről évente zárójelentés készült, amelyet a hatóságoknak az előírt időre és rendben minden évben benyújtottak, idén ez 2010. április 30- áig megtörtént. fh Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM árfolyam változás Euró 274,95 -0,38 USA dollár 197,20 -0,77 Svájci frank 204,80 +0,12 Angol font 314,49 +0,59 Román lej 64,43 -0,04 Ukrán hrivnya 24,83 -0,09 Horvátkuna 37,56 -0,17 Lengyel zloty 69,18 +0,08 Simor András lett az év jegybankára Budapest. Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét választotta az idén az év jegybankárának a felzárkózó európai régióban a Euromoney című szaklap „Emerging Markets” elnevezésű kiadványa. Simor András a díjat Washingtonban vette át - közölte az MNB. Simor András az elismerést megköszönve elmondta: a kitüntetés a jegybank teljes szakmai csapatának szól. mti Simor András fotó: mti, Kovács attila „Az fizessen, aki a kárt okozta” „A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni.” Budapest. Ezt jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában bejelentette azt is: a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának. Szavait nagy taps fogadta. Katasztrófavédelmi biztos A kormányfő szerint az állami irányításra és állami vagyonzárra addig van szükség, amíg a kormány előtt az ügy kapcsán álló feladatokat nem oldották meg. Kezdeményezte, az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét. A miniszterelnök szavai szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a biztos hatáskörébe rendelik a MAL Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. A biztos feladata lesz az is - folytatta -, hogy javaslatot készítsen a vállalat jövőbeni helyzetéről, annak figyelembe vételével, hogy a kártalanításnak a károkozó pénzéből kell történnie, és nem az adófizetők pénzéből. Négy feladat A kormány előtt álló négy feladat között szólt Orbán Viktor arról, hogy mielőbb kártalanítani kell a károsultakat, és mivel nem természeti csapásról van szó, hanem emberek által előidézett károkozásról, nem az adófizetőknek, hanem azoknak kell fizetni, akik a károkat okozták. A károkozók magánérdeke ezzel szemben nyilvánvalóan az, hogy minél nagyobb részben az államra hárítsák át a kártalanítást - jegyezte meg. Biztosítani kell az emberek munkáját az üzemben, „közérdek a termelés biztonságos újraindítása a timföldgyárban”, valamint meg kell gátolni, hogy további károk keletkezzenek a környezetben, tisztában kell lenni az üzem és a tározók állapotával, a bennük tárolt anyagok tulajdonságaival - sorolta, hozzátéve, hogy a történtek ismeretében alapos okuk van azt feltételezni, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de magánérdekeik miatt úgy gondolták, nem éri meg azt kijavítani. Továbbá mielőbb ki kell vizsgálni a felelősség kérdését, meg kell nevezni a felelősöket - mondta. Mint fogalmazott, korábban a milliárdosok, vállalattulajdonosok mindig megúszták, legfeljebb „egy-egy meteorológus, portás vagy egyéb szegénylegény” ütötte meg a bokáját. „Nekünk itt és most azt kell megmutatnunk, hogy ma ORBÁN VIKTOR alott már más világ van Magyarországon, és a magyar állam ma már képes arra, hogy betöltse hivatását, és teljes körűen érvényt szerezzen a közérdeknek” - emelte ki. A miniszterelnök beszédében a kormánya és a maga nevében is részvétét fejezte ki a katasztrófában elhunytak hozzátartozóinak, és együttérzéséről biztosította a sérülteket, a kitelepítetteket, valamint mindenkit, akit súlyos anyagi veszteségek értek. Megerősítette, nem hagyják őket magukra, segítenek újrakezdeni az életüket. mti Egy házaspár a kimentett motorjával, Devecseren fotó: mti, kallós bea ■ ■Mielőbb kikell w w vizsgálni a felelősséget, megypa,. kell nevezni a «»*» felelősöket. Őrizetbe véve Több ember halálát okozó közveszély okozás és környezetkárosítás bűncselekmények miatt vették őrizetbe Bakonyi Zoltánt, az ajkai timföldgyárat működtető MAL Zrt. cégvezetőjét. A vörösiszap-katasztrófát okozó zagytározót működtető társaság vezérigazgatójának őrizetbe vételét hétfőn először a parlamentben Orbán Viktor kormányfő jelentette be. Veszélyes üzem, erős állam, megelőzés A parlamenti pártok részvétüket fejezték ki a kolontári vörösiszapkatasztrófa halálos áldozatai miatt. Budapest. A pártok képviselői támogatásukról biztosították a kormányzat vörösiszap-katasztrófa ügyében kifejtett erőfeszítéseit. Az LMP frakcióvezető-helyettese, Jávor Benedek nem fogadta el a miniszterelnök azon bejelentését, hogy a MAL Zrt. termelésének biztonságos újraindítása közérdek, a munkavállalók érdekében. Az ellenzéki politikus hozzátette: a munkájukat elvesztő emberek álláshoz juttatása közérdek, de a veszélyes üzem további működtetése nem. A KDNP frakcióvezetője szerint a tragédia kapcsán felvetődik a felelőtlen privatizáció, az üzemeltető felelőssége és arányos felelősségre vonás kérdése. Harrach Péter szerint erős államra van szükség a hasonló helyzetek elkerülése, a károk felszámolása érdekében. A Jobbik elnöke, Vona Gábor szerint a katasztrófa kapcsán el kell kerülni a pártpolitikai csatározásokat. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban nem vizsgálta az iszaptározót, mert az nem minősült veszélyes üzemnek. Az MSZP elnöke megköszönte a kormányzat tájékoztatását és egyetértéséről biztosította a kormányt. Mesterházy Attila ugyanakkor kifogásolta, hogy a katasztrófavédelmi biztos intézményének tervezett bevezetése előtt nem konzultáltak az ellenzéki pártokkal. A szocialisták partnerek lesznek minden olyan jogalkotási kezdeményezésben, amely a hasonló katasztrófák megelőzését szolgálják. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János szerint meg kell vizsgálni a MAL Zrt., s a hasonló körülmények között magánosított, veszélyes anyagokkal foglalkozó cégek privatizációs szerződéseit. Szerinte a katasztrófáért felelős vállalatok vezetőinek magánvagyonát is be kell vonni a felelősségi körbe, így is felelősséget kell viselniük az okozott károkért. FH Akciótervet szorgalmaznak bécs. A mérgező tartalmú zagytározókra vonatkozó európai uniós irányelvek szigorítását és azok végrehajtásához egy akciótervet szorgalmaz a Természetvédelmi Világalap (WWF) az Ajka térségében történt környezeti katasztrófa után. mti Információ: A vörösiszap PDF 56 kB RÁPLŐ A SZAKÉRTŐK Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és Bakondi György, katasztrófavédelmi főigazgató üdvözli az EU-s szakértőket, akik a vörösiszap miatti veszélyhelyzet okozta károk csökkentése miatt érkeztek hazánkba. FOTÓ: MTI. KOVÁCS TAMÁS Minden tizedik kémény javításra szorul az országban a Magyar Kéményseprők Országos Ipartestületének összesítése szerint. Leikauf Tibor, a szervezet alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a kémények körülbelül 5 százaléka minősül életveszélyesnek, ezek kiszűrésénél azonnal leállítják a tüzelő berendezéseket és bejelentik az illetékes hatóságoknál. f( CT/ 1/0 Hárman kapták a közgazdasági Nobel-díjat STOCKHOLM. Az amerikai Peter Diamond és Dale Mortensen, valamint a brit-ciprusi Christopher Pissarides kapták megosztva a közgazdasági Nobel-díjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az indoklás szerint a három díjazott jelentősen segített megérteni, hogy a gazdaságpolitikai szabályozása miként hat a munkanélküliségre, az álláskínálatra és a bérekre. fh 2010. OKTÓBER 12., KEDD ■ ■Az új alkotmány első mondataként azt szerepeltetném, ha rajtam múlna, hogy Isten, áldd meg a magyartt Ez a mondat mindenkit magában foglal. 1. SEMJÉN ZSOLT KORMÁNYFŐHELYETTES ■F Iszapömlés: a nyolcadik halott Budapest. Újabb holttestet találtak a vörösiszappal elöntött Devecser határában, ezzel nyolcra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kármentesítési szóvivő hétfőn. Az idős nő holttestét a speciális mentők Devecser határában találták meg hétfő délután. Az ezredes tájékoztatása szerint arra az emberre bukkantak, akit egy héttel ezelőtt elsodort a vörösiszap-lavina, a katasztrófavédők és a mentőegységek azóta próbálták őt felkutatni. A szóvivő közlése szerint több embert már nem keresnek. mti Magyarországra jön az Európai Bizottság elnöke Budapest. Magyarországra lát tógát és négyszemközti megbeszélést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel az Európai Bizottság elnöke kedden. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint Jose Manuel Barroso nem megy el a vörösiiszap-katasztrófa sújtotta térségbe, de látogatása a katasztrófával is kapcsolatos. Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője szerint Barroso „áttekinti a katasztrófa legutóbbi fejleményeit, valamint az európai katasztrófa-elhárítás mechanizmusát, amit a magyarországi helyzet indított be”. FH Javaslatok, rövid és hosszú távra BUDAPEST.Az Európai Unió három szakértője megérkezett Magyarországra, a következő három napban terepmunkát végeznek az ajkai térségben, megállapításaikról és javaslataikról pénteken számolnak be - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója hétfőn Budapesten. Hozzátette: a vörösiszapkatasztrófa után Magyarország az Európai Bizottság szakosított katasztrófavédelmi gyorsriasztó rendszeréhez, a Monitoring és Információs Központhoz (MIC) fordult, olyan szakértőket kért, akik vegyipari és ökológiai kérdésekben, illetve a vörösiszap kezelésében gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. Az EU összesen öt szakértőt küld, akik a helyszínen szakterületüknek megfelelő felmérést, elemzést, értékelést készítenek. Bakondi György közölte: a szakértők érkezése előtt megbeszélést tartott az érintett tárcák államtitkáraival, hogy az adott szakterület vezető szakértője kísérje az EU szakembereit. A szakértők rövid és hosszú távú intézkedésekre tesznek majd javaslatot a vörösiszap által okozott károk csökkentésére. mti