Hajdú-Bihari Napló, 2010. december (67. évfolyam, 279-301. szám)

2010-12-09 / 286. szám

2010. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Enyhíteni szeretne a bank az iszapsokkon devecser. Személyre szabott segítséget nyújt a vörösiszap­­katasztrófa által súlyosan érintett, hitellel rendelkező ügyfeleinek az OTP Bank. En­nek részleteiről decemberben személyesen egyeztetnek az érintettekkel. A legnagyobb hazai hitel­­intézet első lépésként elte­kintett ügyfelei novemberi törlesztőrészletének megfi­zetésétől. Ezenfelül hátralé­kos tartozás miatt októbertől késedelmi kamatot sem szá­mít fel jövő februárig. Az OTP mostanáig 100 mil­lió forintot utalt át az vörös­­iszap-katasztrófa károsultjai­nak megsegítésére, a Magyar Kármentő Alap számlájára. A májusi árvíz károsultjait 500 millió forinttal támogatták. HBN Elfogták a hajdú­szoboszlói rablókat HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, HAJDÚ­SZOBOSZLÓ. A rendőrök 24 órán belül elfogták azt a rablópárost, akik pénteken rátörték az ajtót egy hód­mezővásárhelyi idős férfira, megkötözték, megverték, majd elvették a pénzét. A rab­lók összesen 3 millió forintot vittek magukkal. A hódmezővásárhelyi rend­őrkapitányság nyomozói az éjszakába nyúló adatgyűj­tés és tanúkihallgatás során megállapították, hogy a bűn­­cselekmény elkövetésével egy 31 éves hajdúszoboszlói férfi és 33 éves ugyancsak odavalósi nő ismerőse gya­núsítható megalapozottan. Az egyenruhások szomba­ton csaptak le rájuk, a gya­núsítottak azóta őrizetben vannak. fh/hbn­g/ http://hirek.haon.hu Hírek. További hírek megyénkből a Hajdú Online-on NAPLÓ Megyénkből 11 Az olaszokat meggyőzték Gospel-szívhezszóló dalok igazságról, sze­génységről, Jézusról. Debrecen. Először látogat Ma­gyarországra a világhírű New York State Mass gospelkórus. Az Olaszországból érkező csa­pat magyarországi turnéjának első állomása Debrecen. Az olaszokat ámulatba ejtette a csapat jókedve, profizmusa és közvetlensége. A debrece­ni közönség december 11-én a Kölcsey Központban talál­kozhat minden idők legjobb gospelkórusával. Látványos koreográfia A New York State Mass Choir az 1990-es évek elején ala­kult David Bratton irányítá­sával. Rengeteg turnénak és koncerteknek köszönhetően számos hírességekkel volt al­kalmuk együtt dolgozni cso­dálatos helyszíneken. 1997 és 6 Belépőjegy 2900,3400 Ft. Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Főnix Csarnok, Tourinform iroda, www.interticket.hu. Bővebb információ: www.fonixinfo.hu 2000 között felléptek Whoopi Goldberggel, Diana Ross-szal, Cindy Lauperrel a Radio City Music Hallban, valamint a B. B. King Blues Klubban. Turné­ik során bejárták szinte egész Európát. A 30 fős csapat 18 és 23 év közötti fiatalokból áll. Re­pertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afroamerikai gospelzenéhez, szívhez szóló dalokat adnak elő, igazságról, szegénységről, megértésről és Jézusról. A mostani kon­certjük is abszolút élőzene lesz, tele ráadásokkal, spon­tán megoldásokkal, mindig a közönség hangulatához iga­zodva. Basszusgitár és dob kí­séri az énekkart. A kórustagok lendülete és lelkesedése átütő siker minden koncerten. A lát­ványos koreográfiák során alt, tenor és szoprán szólamok kü­lön mozognak, ezt az élményt csak élőben lehet igazán élvez­ni - ismerteti a szervezők köz­leménye. A kórustagok minden fel­lépés előtt harminc percig imádkoznak, ami hozzájárul ahhoz, hogy mindig emelke­dett állapot jellemzi a koncer­teket. Amikor megszállja őket a sugallat, alig bírják abba­hagyni az éneklést. Ez nem ügyes marketingfogás, ha­nem őszinte érzés. Az ének­lés mellett nagyon szeretnek a közönséggel beszélgetni, fényképezkedni. hbw A New York State Mass Choir fotó: archív Húszéves a néptáncegyüttes Segítik a fiatalokat a néptánchagyományok őrzésében. Debrecen. Huszadik szü­letésnapját ünnepli a Fő­nix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes december 11-18-ai programsorozatával. Annak keretében 11-én nép­művészeti kiállítás nyílik az alkotó „főnixesek” munkái­ból, iletve bemutatkoznak az együttes volt tagjainak nép­tánccsoportjai. Előadásokat is meghallgathatnak az érdek­lődők, 18-án pedig záró prog­ramként a Főnix Csicsergő, Vadrózsák és Felnőtt csoport­jai „Forog a kerék” címmel adnak jubileumi gálaműsort a Csokonai Színházban. Az együttes 1990. október 2-án alakult, mint kulturális egyesület, és céljául tűzte ki, hogy a népművészet iránt érdeklődő gyerekeket, és az őket támogató felnőtteket összefogja, tevékenységüket segítse. hbn »MIKULÁS A RÁCSOK MÖGÖTT Mikulás-napi ünnepsé­get rendeztek szerdán a Debreceni Javítóin­tézetben fogvatartott fiataloknak. FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN 4 álompár * S­z Esküvői Kiállítás és Vásár­­fej 2011. január 8-9., Debrecen, Kölcsey Központ a­­ LEGYETEK TI 2011 ÁLOMPÁRJA • 1 . Az Álompár Esküvői Kiállítás és Vásáron a 2011-ben házasulandók közül megválasztjuk Hajdú-Bihar megye álompárját. . w ^ Nevezzetek az alompar.hu oldalon 2011. december 27-ig, és legyetek Ti Hajdú-Bihar megyében 2010 álompárja! v ^ i f J:v: Díjazás: 1 millió i ~~ i * * ~ 20/9 1932­­ ^ i ^ j - - fM­­m. TCM együttműködő partnereink Ventura Rendezvényszervező Kft., Forgó Csillag Kristály és Porcelán üzlet, Klub 67 Zenekar. Silver Major Étterem, £ . £•*‚■ Nóra Foto, Exkluzív Ékszerek, Erdőspuszta Club Hotel**”, Dekor Világ. Császi Mihály vőfély, Holdvirág. Ibolya Cukrászda, Tran-Co Kit, Demetrend Fémruházat,­­ *'* OP - Futura-Ker 200! Bt., Virágözön rendezvényszervezés. Nagy Stúdió, Kis-Virág Cukrászda, Koronás Cukrászda, Mónika Fotó, Bíbor Fotó, Dominó Fotóstúdió, I —N Pana Videó, Scheil-Kiss Design, Szerelem Szalon, Jakab Fotó-Video Stúdió, Debreceni Est... és meg sokan mások!­­ #|! A menyasszonyok nagy örömére meglepetés vendégkiállító! | JK :;$J| taálompár.hi bemutatja: Kgl Esküvői Kiállítás 2011. Január 22-23. Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidőcsarnok­i Esküvői Kiállítás 2011. január 29-30. Miskolci Egyetem, Uniplaza Étterem

Next