Hajdú-Bihari Napló, 2011. május (68. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-18 / 115. szám

2 Szélrózsa A­z állam kiállíthatná a számlát aptopot, iPodot vagy pénzt szeret­ne kapni a fiatalok ■■többsége ballagás­ra - olvasható egy friss (bár nem reprezentatív) felmérésben. Talán nem is sejtik, hogy ez utóbbi vágyuk milyen jól jöhet még, ha lemorzsolódnak az egyete­men, főiskolán. Mert bizony ideje lesz elkezdeniük gyűj­tögetni, ha Pokorni Zoltán felsőoktatási takarékossági tippjei a tervezőasztalról az országgyűlés elé kerülnek. A parlamenti oktatási bizottság elnökének javaslata szerint ugyanis az állam az iskolából „kihulló” hallgatókon hajta­ná be az utólagos finanszíro­zást. „Jelenleg évente 30-40 százalék közötti a lemorzso­lódás az egyetemeken, vagyis a felvett 90-100 ezer diákból csak 50-54 ezer fejezi be a tel­jes képzést. Pokorni szerint a lemorzsolódó diákok utóla­gos finanszírozását úgy lehet­ne megoldani, hogy ha nem folytatják tanulmányaikat, akkor az állam kiállítja nekik a számlát, amit a diáknak be kell fizetnie...” - olvasható az index.hu-n. De vajon nem a felvételi eljárás és ponthatárok kiala­kításakor, valamint a tömeg­képzési szakok kvótáinak meghatározásakor kellene erre gondolni? S nem pedig a diákokon elverni a vezetők elhibázott döntéseit... agnes.fabok@inform.hu­­ JEGYZET Fabók Ágnes _v1,1­­.TiLJJ.I.T170TI J Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB Ifi Ilii ffllffl PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 267,94 -0,10 USA dollár 189,17 -0,38­­ Svájci frank 213,39 +0,08­­ Angol font 308,08 +0,99 Román lej 65,24 -0,04 Ukrán hrivnya 23,68 -0,03 Horvátkuna 36,18 -0,08 Lengyel zloty 68,22 +0,06 NAPLÓ Meghalt két magyar katona Afganisztánban Egy szakaszvezető és egy őrmester veszítette életét a közlekedési balesetben. BUDAPEST. Egy szakaszvezető és egy őrmester vesztette éle­tét a kedd délelőtti, Afganisz­tánban történt balesetben. Utóbbi áldozat egy nő. Azt még nem tudni, hogy a pán­célautó miért borult fel, és azt is vizsgálat fogja eldönteni, hogy a benne ülők betartot­­ták-e a biztonsági előírásokat. A baleset A baleset magyar idő szerint délelőtt 10 óra után történt. Miután egy közlekedési bal­eset során járművük felborult, egy magyar katona a helyszí­nen életét vesztette, társa pe­dig a kórházba szállítást kö­vetően halt bele sérüléseibe. Egy katona életveszélyes, egy súlyos, kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A jár­műben hatan ültek - közölte kedd délutáni sajtótájékozta­tóján Hende Csaba honvédel­mi miniszter. A tárcavezető elmondta: a Tartományi Újjáépítési Cso­port konvoja logisztikai szál­lítást végzett, amikor Baghlan tartományban, Mazar-e Shariftól körülbelül 15 kilomé­terre baleset történt. Az egyik M-RAP MaxxPro típusú, speci­ális, aknák elleni védelemmel ellátott, páncélozott jármű elő­zés közben felborult. A konvoj azért előzött, mert egy mellék­­útról a főútra hajtott egy afgán kocsi, ezt akarták kikerülni. A balesetet szenvedett jármű a harmadik volt a sorban. A mö­götte haladó harckocsiban azt látták, hogy a sofőr - egyelőre ismeretlen okból - balra rán­totta a kormányt, majd a bal útpadka megdobta a járművet, így borult fel. Kórházban a sérültek Kérdésekre válaszolva a hon­védelmi miniszter azt közöl­te: a jelenlegi információk szerint nincs arra utaló jel, hogy támadás történt volna, a jármű közlekedési balesetet szenvedett. A baleset okát, illetve a részleteket vizsgá­lat fogja tisztázni, ahogy azt is, hogy a harckocsiban ülők betartották-e a biztonsági előírásokat. Hende Csaba azt mondta: a magyar gépjármű­­vezetők megkapták a szük­séges kiképzést, a speciális, aknák elleni védelemmel ellá­tott jármű biztonságot nyújt a katonáknak Afganisztánban. A sérült katonák a tábori kórházban vannak, állapo­tuktól függően születik majd döntés hazaszállításukról. A holttestek hazaszállításáról és temetésükről szintén később intézkednek. Hende Csaba bejelentette: Dálnoki Andrást és Róth Orsolyát hősi halottá nyilvánítja. A miniszter kér­désre válaszolva elmondta: jelenlegi információi szerint gyermeke egyiküknek sincs. Életüket veszítették Hét év alatt hét ember­­ eny­­nyi szolgálatot teljesítő katonát vesztett az ország Afganisztánban és Irakban. Az áldozatok között van két tűzszerész, egy szakaszve­zető, egy posztumusz főhad­nagy, egy zászlós, valamint a keddi baleset áldozatai, egy szakaszvezető és egy őrmes­ter. Őket leszámítva a többi­ek mind pokolgépes táma­dásban vesztették életüket (lásd. keretes írásunkat: Hét év alatt hét áldozat). FH Az M-RAP MaxxPro egyik típusa (illusztráció) FOTÓ: WWW.GLOBALSECURITY.ORG ­ HÉT ÉV ALATT HAT ÁLDOZAT 2004 júniusában, Irakban távirányí­tású pokolgép robbant egy ivóvizet szállító magyar katonai konvoj mel­lett. A kiserejű robbanás a második kocsi mellett történt, amelyben a 27 éves Nagy Richárd szakaszvezető is ült. Bár a golyóálló mellényét előírás­­szerűen viselte, mégis életveszélyes sérüléseket szenvedett a repeszektől. Nem sokkal később a gyors orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette. 2008 nyarán Afganisztánban bő egy hónap eltéréssel vesztette életét az újjáépítési csoport két magyar tűz­szerésze. Június 10-én Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester egy házi készítésű bombát próbált hatástala­nítani. A szerkezet azonban felrobbant és a detonációban a magyar katona életét vesztette. Kovács Gyula 30 éves volt. A váltására érkezett Nemes Krisztián hasonló feladatot látott el július 12-én. Ugyancsak egy házilag készített robbanószerkezetet kellett hatástalanítani az egyik út mellett, amikor a pokolgép felrobbant. Nemes Krisztián 32 éves volt. 2010 augusztusában Afganisztán­ban, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport egyik konvoját Pol-e Khumritól északnyugatra, 20 kilométerre érte támadás. A csoport nyolcadik váltásának hazautazó állományát egy robbanást követően több oldalról össztűz alá vették. Egy magyar katonanő, a 32 éves Pappné Ábrahám Judit a helyszínen életét vesztette. A támadásban egy társa életveszélyesen, két másik katona pedig súlyosan megsérült. Az életveszélyes sérültért itthon sokáig küzdöttek az orvosok, de már nem lehetett megmenteni. A 37 éves tiszthelyettest, Kolozsvári Györgyöt a Honvédkórház intenzív osztályán ápolták, napi 24 órás ügyeletben. Ilyen járművel történt A legújabb, és legkedveltebb amerikai gyártású páncélozott járművel szenvedtek halálos balesetet magyar katonák Af­ganisztánban. A Navistar nevű amerikai cég MaxxPro nevű járműveit 2007-ben kezdte el vásárolni az iraki és afganisztá­ni útszéli bombák elleni véde­kezésre az amerikai hadsereg. A jármű valószínűleg felváltja az amerikai hadseregnél rend­szeresített Humveekat. Több variációban is gyártják. A na­gyobb MaxxPro XL, az erősebb motorral, nagyobb raktérrel és erősebb páncélzattal rendel­kező MaxxPro plus, valamint a könnyebb, kisebb és mobi­labb MaxxPro Dash, amelyik nem borul fel olyan könnyen, és ezért jobban lehet hasz­nálni Afganisztánban - írta az army-technology.com című szaklap. A felborulás ugyan­is megszokott problémának számít a hasonló páncélozott járműveknél. 2011. MÁJUS 18., SZERDA Górcső alatt az alkotmány Budapest. Thomas Markert, a Velencei Bizottság főtit­kára vezeti azt a delegációt, amely kedden és szerdán Budapesten tárgyal a ma­gyar alkotmányról - közölte a Független Hírügynökséggel Tatyana Mychelova, a bizott­ság külkapcsolatokért felelős illetékese. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter már túl is van a Velencei Bizottsággal folyta­tott tárgyaláson, mely után elmondta: a testületnek a ha­marosan a parlament elé ke­rülő kétharmados, úgyneve­zett sarkalatos törvényekről beszélt. A beszélgetést tájéko­zódó jellegűnek minősítette. Közölte, a bizottság nem fo­galmazott meg véleményt, f. Az EU-tól kérnek támaszt Budapest. A szerzett nyug­díjak védelmében adott át petíciót kedden a fegyveres és rendvédelmi szakszerve­zetek „Hivatásunk Védel­mében” nevű alkalmi koa­líciójának sztrájkbizottsága a Velencei Bizottságnak. A petíciót az Alkotmánybíró­ság épületénél vette Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, aki egyúttal a Velen­cei Bizottság alelnöke. Kónya Péter, a sztrájkbizottság el­nöke elmondta: a petícióban azt kérik, a Velencei Bizottság adjon jogi hátteret, egy alátá­masztást, hogy a benyújtott nyugdíjügyi alkotmánymó­dosítás súlyosan sérti az Eu­rópai Unió Alapjogi Chartá­ját, az uniós alapértékeket. A sztrájkbizottság elnöke hozzátette: abban bíznak, hogy az EU nyomást gyakorol a kormányra, hogy ne alkot­hasson alaptörvényeket sértő törvényeket. fh Válaszokat vár a kormány Budapest. A Szociális Konzul­táció célja, hogy mi, magya­rok közösen találjuk meg a válaszokat mindennapi éle­tünk fontos kérdéseire - ezt írja Orbán Viktor abban a le­vélben, amelyet már elkezd­tek kipostázni. Tíz kérdésre lehet válaszolni a nyugdíjjal, a segélyekkel vagy épp a de­vizahitelekkel kapcsolatban. Szijjártó Péter, a miniszter­­elnök szóvivője május elején jelentette be, hogy a minden­napi élet legfontosabb kérdé­seiről hirdetett meg konzultá­ciót a miniszterelnök. fh Az euró is reagált az IMF-vezető állítólagos szexbotrányára Dominique Strauss- Kahn egyelőre börtön­ben marad­ Budapest. Az egyik legna­gyobb amerikai büntetőinté­zet magáncellájában töltöt­te a hétfő éjjelt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigaz­gatója. A 62 éves Strauss- Kahnt azzal vádolják, hogy megpróbálta megerőszakolni a New York-i Sofitel szálloda 32 éves alkalmazottját. Hét­végi letartóztatása megrázta a pénzügyi világot. A francia szocialista párt tagjaként is tevékeny IMF-vezető egészen eddig Nicolas Sarkozy francia elnök legerősebb lehetséges ellenfelének számított a jövő évi elnökválasztásokon: a közvélemény-kutatások sze­rint sokkal többen támogatták őt, mint a jelenlegi államfőt. Számos kérdőjel Milyen világgazdasági, pénz­ügyi folyamatokat indíthat el a vezérigazgató magán­ügyi botránya, és miért van összefüggés a kettő között? - kérdeztük Hegedűs Miklós­tól, a GKI energiakutató Kft. ügyvezető igazgatójától, aki elöljáróban leszögezte: nor­mális körülmények között a pénzügyi világban fontos sze­repet betöltő személyek ma­gánélete (ebben az esetben félrelépése) és a pénzügyi folyamatoknak nincs közük egymáshoz. Jelenleg azon­ban az energia- és pénzügyi szektorban tapasztalható válság Európában, de a világ más országaiban is általános bizonytalanságot szül. A gö­rög, az ír és a portugál mentő­csomagok az euró rendszerét kezdik ki, számos kérdőjelet vetve fel, hangsúlyozta He­gedűs Miklós, hozzátéve: a pénzügyi ágazat bizonytalan­ságát egyéb tényezők is erősí­tik. Például az a kérdés, hogy sikerült-e a válság mélypontja után kiküszöbölni a régi rend­szer hibáit. Botrány nélkül is A szakember rámutatott: az euró gyengülése nem biztos, hogy az IMF-vezér letartózta­tása miatt következett be, az is lehet, hogy ez a botrány nél­kül is megtörtént volna. Mint fogalmazott: bár az igaz, hogy a pénzügyi és energiaágazat­ban sokszor érzelmi alapon mozognak az árfolyamok, de ebben jelentős szerepük van a spekulánsoknak is. Megje­gyezte: az IMF működését nem egy-egy személy hatá­rozza meg, hiszen a Nemzet­közi Valutalap mögött orszá­gok, gazdasági nagyhatalmak állnak. érin-de­t A Valutalap mögött orszá­gok, gazdasá­gi nagyhatal­mak állnak. HEGEDŰS MIKLÓS Strauss-Kahn fotó: flickr.com Nem döntöttek a jövőjéről Nem hozott döntést a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet őrizetben lévő vezetőjének jövőjéről. A tanács közlemé­nye szerint tájékozódtak a Dominique Strauss-Kahn ellen hozott vádakkal kapcsolatban. A továbbiakban is nyomon követik az üggyel kapcsola­tos fejleményeket. A szomba­ton letartóztatott Dominique Strauss-Kahn ellen hétfőn emeltek vádat New Yorkban. Az IMF vezérigazgatójának hét vádpont miatt kell bíróság elé állnia: szexuális bűntény kétrendbeli elkövetése, erő­szak kísérlete, jogtalan fogva tartás, erőszakos tapogatás és kétrendbeli szexuális túlkapás miatt. Ha valamennyi pont­ban bűnösnek találják, 74 év és 3 hónap börtönt is kaphat. Strauss-Kahn a hétfői meg­hallgatáson tagadta a vádakat.

Next