Hajdú-Bihari Napló, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-02 / 179. szám

IMS NAPLÓ LXVIII. ÉVFOLYAM 179. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT H­űséggél . FAG: száz új munkahely Több millió euró érték­ben hajtanak végre fej­lesztéseket a debreceni nagyvállalatnál. Debrecen. A Schaeffler Cso­porthoz tartozó FAG Magyar­­ország Ipari Kft. új gyárának 2007-es átadása után 2011- ben újabb jelentős beruházá­sokat tervez a Határ úti Ipari Parkban. „A gazdasági válság szele igencsak megérintette a debreceni kúpgörgőcsapágy gyárat, de ezt kihívásként él­tük meg. A kezdeti termelés­visszaesésre és létszámcsök­kentésre a vállalatvezetés a Távol-Keletről származó, és a fejlett országokban is nép­szerű leűn szemlélet és me­todika bevezetésével reagált, mely rövid időn belül meg­hozta eredményét. A rende­lésállomány 2010 elejétől már nagymértékben nőtt, és ez a tendencia az idén is folytató­dott” - mondta el a Naplónak Szabó Péter ügyvezető, hoz­zátéve: a mintegy 40 száza­lékos volumennövekedést a meglévő gépparkkal már nem tudták teljesíteni. Ezért a má­sodik negyedévben három új csapágygyártó cellát és három kúpgörgőgyártó sort alakíta­nak ki több millió euró érték­ben. Ezek révén a kapcsolódó beruházásokkal együtt száz új munkahely létesült a deb­receni gyárban. Szabó Péter hangsúlyozta: a távolabbi jö­vőben további volumennöve­kedésre törekszenek. hbn FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2011. AUGUSZTUS 2. ___ "ICO#* felhőzet, Z3 L néhol futó záporeső, V A I V A V A rA FA Fti REGGEL DÉLBEN ESTE A Senánszky Petra a dobogó tetején 1) FOTÓ: FRANK YVETTE Hozzátartozói előtt ünnepelt a világrekorder búvárúszás. Az elején túl gyorsan úszott, az utolsó öt­ven méter már nehezen ment, a végére elfáradt Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub kiválósága - ám világbajnok lett a felnőttek között 200 mé­teres uszonyos gyorsúszás­ban, méghozzá világcsúccsal! Rokonai, osztálytársai előtt állhatott fel a dobogó legma­gasabb fokára. /9. hbn Ide a pénzt, különben jövök! Debrecen. Továbbra is keresi a rendőrség azt a 20-30 év kö­zötti férfit, aki a múlt hónap­ban megpróbált kirabolni egy debreceni élelmiszerboltot. A tettes este fél tizenegykor be­ment egy Derék utcai üzletbe, és a napi bevételt követelte az eladótól. Utóbbi segítsé­gért kiabált, mire a támadó elmenekült. /*. hbn ­ MŰVÉSZNŐK, EGYÜTT Szépművészet a szebbik nemtől Hivatásos alkotók részvételével zajlik a munka ezekben a napokban a Művésznők Nemzetközi Táborában, melyet az idén rendeztek meg hetedik alkalommal Vámospércsen. /4. fotó: Gerencsényi ISTVÁN Náluk is becsengethetnek Az önkormányzati intézmények peda­gógusai is adhatnak órákat az új református iskolában. PÜSPÖKLADÁNY. Hétfőig 95 kis­diákot írattak be a református egyházközség új általános is­kolájába. Az idén még csak ötödikig Az új oktatási intézményt 8 osztályosra tervezik, és évfo­lyamonként egyet indítanak, az idén még csak az ötödikig -tudtuk meg Pella Pál lelkész­től, aki azt is elárulta, hogy az iskolát Borsosné Lekvár Erika igazgatja majd, aki az önkor­mányzati fenntartású Kálvin téri tagintézményben is ve­zető volt. Püspökladányon kívül a Sárrét más települése­iről is jelentkeztek felvételre diákok. Akárcsak a pedagó­gusok, akik közül néhányan még Debrecenből is vállalták volna az eljárást, de a fenn­tartók helyi tanítókkal, illetve óraadó tanárokkal kívánják megoldani az oktatást és ne­velést. Mint Pella Pál beszá­molt, megállapodtak abban, hogy az önkormányzati fenn­tartású iskolák pedagógusai is adhatnak náluk órákat. Az államosítás után Emlékezetes, néhány hónap­ja a református egyház 197 millió forintért megkapta a Kálvin Téri Általános Is­kola két épületét, melyben az 1948-as államosítás után újraindítja a felekezeti okta­tást. /3. HBN Püspökladánytól délre helyezkedik a „lavór alja” Egy-két napon belül normalizálódhat a helyzet a földeken. KAJOV-BIHAR: Az utóbbi napok csapadékos időjárása komo­lyan nem akadályozta már a kalászosok betakarítását a megyében, hiszen a mintegy 85-90 ezer hektáros terület­nek csupán az 1-2 százalékán áll még lábon a növény. Szétszakadhat a tányér „A kultúrák közül a kukoricá­nak nem ártott az özönvízsze­rű eső, a napraforgó azonban már problémásabb ebben a tekintetben. Az átnedvese­dett tányér szétszakadhat, és innentől kezdve menthetet­len a növény” - mondta el a Napló érdeklődésére Kiss Zol­tán, a megyei kormányhivatal mezőgazdasági szakigazga­tási szervének földművelési igazgatója. Hozzátette, hogy Hajdú-Biharban Püspökla­dánytól délre van a „lavór alja”, itt jelentősebb mező­­gazdasági területeket öntött el a víz. Hozzátette: Ha a „szél- és a napszivattyú” teszi a dolgát, egy-két napon belül normalizálódhat a helyzet a földeken. /3. hbn Amerika a csőd szélére jutott WASHINGTON. „Remélhetőleg” még a hétfői ülésén szavaz az adósságplafon emeléséről az amerikai szenátus - jelentette ki a ház demokrata többsé­gének vezetője, Harry Reid Washingtonban, de közelebbit nem árult el. Az adósságplafon emeléséről késhegyre menő vita után vasárnap állapodtak meg a demokraták és a repub­likánusok, a kiegyezést még a szenátusnak és a képviselő­háznak meg kell erősítenie. A pénzügyminisztérium szerint alku híján a kormány keddre fizetésképtelenné válik.­­2.MTI Obama bajban fotó: internet Csúcsot döntött a svájci frank BUDAPEST. A svájci frank hét­főn reggel 234,15 forintot, délután történelmi csúccsal 244,43 forintot, röviddel 18 óra után 241,84 forintot ért. Az euró reggelhez képest estére alig változott, 268,27 forinton zárt. A dollár a va­sárnap esti 187 forintról 188 forintra változott. Ez utóbbi deviza a múlt év vége óta 8,47 százalékkal gyengült a forint­hoz képest. hbn Néhány percen belül eloltották a hoteltüzet 142 embernek kellett elhagyni a Hotel Má­tyást a hétfőre virradó éjjeli tűz miatt, de csak egy fél órára. HAJDÚSZOBOSZLÓ. Senki sem sérült meg abban a tűzben, amihez éjfél előtt néhány perccel riasztották a haj­­dúszoboszlói tűzoltókat a fürdőváros szívében álló szállodához. Mint a Hotel Mátyás igazgatójától, Rideg Csabától megtudtuk, mire a lánglovagok a helyszínre ér­tek, munkatársai eloltották a tüzet, ami az alagsorban ke­letkezett. Elmondta, fél óra sem telt bele, s a vendégek, akik a munkák ideje alatt az udvaron várakoztak, vissza­térhettek szobáikba. A tűz - mely ruhaneműket emésztett el - keletkezési okát egyelőre vizsgálják. HBN Sziréna. Tűzesetekről a HAON-on. ­ CSOKONAI SZÍNHÁZ - DERŰT HOZNAK AZ ÉVADBA­N) A népszerű műfajokkal is új értéket teremteni Az előző évadok sötétebb tónusú, drámaibb színeiről az idei évadban derűsebb, világosabb színekre váltunk anélkül, hogy felszínes szórakozást kínálnánk nézőinknek - mondja Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója. /3. fotó: Gerencsényi István

Next