Hajdú-Bihari Napló, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-03 / 283. szám
Kara NAPLÓ LX Vili. ÉVFOLYAM: 283. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT MÉCSES CSENGE 3. OLDAL : Megemelték a peront, így kevesebb esély van rá, hogy esetleg elüt a villamos." Hétfőtől régi rendben A sikeres pénteki próbajárat után 5-étől újra a teljes vonalon járnak a villamosok. DEBRECEN: Pénteken komoly mozgolódásra adott okot a villamoshálózat fejlesztése, hiszen előbb a DISZ önkormányzati képviselői mondták el aggályaikat, majd déltől megkezdődött az első szakasz műszaki átvétele. Mint beszámoltunk, utóbbit keddről halasztották el, mert a DKV Zrt. és az önkormányzat illetékesei az átvételért felelős mérnök jelzései alapján nem vették át az eddig elkészült felújított pályaszakaszt. Mint azt a mérnök, Kanda Imre lapunknak elmondta, péntekre a kifogásolt hibákat a kivitelező kijavította egy kivételével, de az vasútbiztonsági szempontból nem befolyásolja az átvételt. A kitérők alá ugyanis nem a tervben szereplő 3 centiméter vastagságú gumipaplan került, ami környezetvédelmi okokból aggályos - tette hozzá a mérnök. Sajtótájékoztatójukon a DISZ-es képviselők is részben erről beszéltek, amit Pajna Zoltán alpolgármester úgy kommentált: az információk a szerdai vezetőségi értekezletről származnak. Ugyancsak cáfolta a képviselők azon állítását, hogy nem az előírásoknak megfelelőek a megállókban a mozgáskorlátozottaknak épített rámpák. /3. hbnép független napilap SZOMBAT 2011. DECEMBER 3. Borult, ködös 30 ° idő, délutántól kisebb esővel, ónos esővel, reggel délben este .• I H15 IMF-VEZETŐ Kitekintés Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselet-vezetője tartott előadást a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karán, pénteken.3. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Mellszobor a kiváló orvosnak Debrecen. Dr. Kovács Ferenc, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája néhai igazgatójának mellszobrát avatták fel pénteken a klinika épülete előtt. hdn Kovács Ferenc emlékére fotó: mop ÓPONTY Az élő ponty fogyasztói átlagára Magyraországon (2006-2010) december, Ft/ kg 943 952 ■ „DEC KETTŐ, DECHÁROM...” Mindennap jusson eszünkbe: ők is teljes tagjai a társadalomnak Színpadi produkciókat is bemutattak pénteken a Kölcsey Központban az Immánuel Otthon és a Kézenfogva Alapítvány szervezte közvélemény-formáló napon, a fogyatékos emberek világnapja (december 3.) alkalmából. fotó: derencsényi István Kerékpártolvajt fogtak el A tettes forgalmas városrészekről „kötötte el” a kétkerekűeket. Berettyóújfalu: Kilenc kerékpár eltulajdonítását ismerte be a berettyóújfalui rendőröknek az a helyi férfi, akit szerdán fogtak el a bihari városban. Kelemen Éva rendőrségi szóvivő közlése szerint az elmúlt időszakban több biciklilopás történt Berettyóújfalu forgalmas területein. A bűncselekmények közös jellemzője volt, hogy a tettes lezárt kerékpárokat vitt el. Gyanították: ugyanő volt A nyomozók a beszerzett bizonyítékok alapján gyanították, hogy több bűncselekményt ugyanazon újfalui férfi követhette el, ezért előállították a rendőrkapitányságon. Vallomása szerint kilenc jármű ellopása írható a számlájára; a rendőröknek több kétkerekűt sikerült felkutatni és lefoglalni. HBN Sziréna. További hírek, tudósítások, képsorozatok, videofelvételek megyénkben bűn- és balesetekről. Átvennék az iskolát körösszakál. Az Országos Románn Kisebbségi önkormányzat kész átvállalni a körösszakáli iskola működtetését, melyben kikapcsolták a gázt, mert a helyi önkormányzatok nem tudták kiegyenlíteni a számlát. /3. hbn Vért adtak a Naplónál az év végi ünnepek előtt Debrecen. Sikerrel zárult az idei utolsó naplós véradás: pénteken húszan jelentkező karjukat nyújtották fotó: méntek Debrecenben, a Dósa nádor tér 10. alatt - lapunk székházában -, hogy karjukat nyújtsák a vérellátó munkatársainak. Közülük a szükséges orvosi vizsgálatok után végül tizenkilencen adhattak vért, közülük négyen pedig először tették ezt. Terveink szerint a Napló és a Vöröskereszt közös akciója 2012-ben is folytatódik, hbn Bűn- és balesetekről 4. oldal Olvasóink írják__________________5. oldal Megyénkből, pályaművekről 6. oldal Terülj, terülj, asztalkám! 8. oldal Hajdú-bihari Naptó www.lMwi.hu 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 9 Ilim iiiiii 11 í mi ■KEREK ÉVFORDULÓ Négy évtizede hivatásosak A debreceni Kodály Kórus hangversennyel, illetve - többek között az alapító karnagy, Gulyás György emléktárgyait is bemutató - kiállítással ünnepelte hivatásos énekkarrá válásának negyvenedik évfordulóját pénteken a Modemben. fotó: derencsényi István Réka szívesen szerepel fotózásokon. 16. OLDAL Két nap alatt kat mérkőzés vízilabda. A Debrecen-Fujitsu gárdája szombaton 17.45- től az első élvonalbeli idényét töltő Kaposvár együttesét fogadja a Sportuszodában, majd hétfőn a több válogatott, valamint olimpiai bajnok játékost is felvonultató, bajnoki címvédő Egerhez utazik. Az előbbi meccsen minimális elvárás, hogy a cívisvárosiak megverjék az újoncot, az esetleges egri sikerhez azonban már bravúr kellene. A Fujitsu pólósa, Zoufal Norbert nyilatkozott a várakozásairól a Naplónak. /9. hbn Sikert remélnek fotó: archív Fekete Borbála emlékére HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ha meghalt is, feltámadott. Szelleme legalábbis ott lebegett, műveinek sora kiállítva fogadta az érdeklődőket december 2-án délután - s várja december 29- ig Hajdúszoboszlón, a Hotel Béke konferencia-központjában. A festőművész Fekete Borbála élete utolsó tíz esztendejében a fürdővárosban tanított-alkotott. 1992-ben mindössze 59 évesen hunyt el. Lelkes hívei az idén létrehozták a nevét viselő alapítványt, s pénteken emlékkiállítást nyitottak meg. /6. hbn Személy- és teherautó ütközött a Vágóhíd utcán Debrecen. Könnyebben megsérült annak a személyautónak a vezetője, aki tehergépkocsival karambolozott péntek délelőtt a Vágóhíd utcán. A baleseti helyszínelés miatt az arra közlekedő buszoknak terelőútvonalon kellett kerülniük. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja. HBN Egy sérült fotó: Molnár Péter