Hajdú-Bihari Napló, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-21 / 44. szám

Üd­ NAPLÓ LXX. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT­­ . ■ . ' Aze' HAJDÚ-BIHARI Á W Bettina neben ^ szívesen gyakorlatilag lip .4.b ■ „v y/v, olvas. * £ m 'jiffjfe hsjbs Az enyhe tél ellenére is nehéz elhelyezni a rászorulókat. DEBRECEN.­­ A télre tekintettel a legmagasabb készültség­ben van a cívisvárosbeli haj­léktalanellátó rendszer, bár kétségtelen, hogy az utóbb tapasztalható enyhe időjárás miatt egy kicsit könnyebb most a helyzet, közvetlen életveszély nincs. Ennek ellenére túlzsúfoltak a me­nedékhelyek, az ezek iránti igény minden tervet és vá­rakozást felülmúlt - tudtuk meg Szemerédy Zsolttól, a ReFoMix Nkft. ügyvezetőjé­től. Legalább 30 új férőhelyet kellene biztosítani a követke­ző télre, erre keresnek most megoldást az önkormányzat­tal közösen. A krízisszállók túltelített­ségének okaként az ügyve­zető többek közt a rászorulók növekvő számát jelölte meg, illetve azt, hogy szolgáltatá­saikat - például az egészség­­ügyi ellátást a Dobozi utcai egységben - szívesen veszik igénybe a hajléktalanok, köz­tük azok is, akik korábban kevésbé éltek a lehetőséggel. Mind gyakrabban előfordul az is, hogy vidékről bejönnek Debrecenbe a fedél nélküli emberek. Becslés szerint az éjje­li menedékhelyeken alvók 20-30 százaléka érkezhet vi­dékről, ahol szinte mindenütt megszűntek a hasonló intéz­mények. S mostanra a debre­ceni hajléktalanok számára is kevésnek bizonyult a férő­hely. /3. HBN­SZT Túlzsúfoltak a szállók FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2013. FEBRUÁR 21. Zömmel erősen Os* felhős ég, át­meneti napos időszakok. REGGEL DÉLBEN ESTE 6 X A püspök a filmvásznon FOTÓ: MATEY ISTVÁN Bosák Nándor és kamerák előtt . Debrecen. A Szent József Gim­názium dísztermében mutat­ás­ták be szerdán este a portré­filmet, amelyet Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyházi püs­pökről készített a Debrecen Televízió a város díszpolgára­it megörökítő sorozatban. /3. HBN Helyet csinálnak a tudománynak Debrecen. Már bontják a bota­nikus kertben az izotóplabort és a hozzátartozó tároló épü­letet, hogy a helyére felépül­hessen az egyetem, illetve a város újabb büszkesége, a Tudományok palotája. Még 2008-ban adott be az Agora Pólus programban pályázatot a két fél, de különböző okok miatt erre az évre csúszott a megvalósítása, aminek igen­csak szoros a határideje. Va­jon elegendő-e az idő a kivi­telezésre? Többek között erre is választ kértünk az illetéke­sektől. /3. HEN­ÉP A belvárosi évtizedek után Új helyen látogatható a zenei könyvtár: a debreceni intézményegységesítés megvalósulásával a gyűjtemény - a Gambrinus közből megközelíthető régi otthona után - a Méliusz Juhász Péter Könyvtár központi, Bem téri épületében kapott helyet (csakúgy, mint az addig a Hatvan utcán lévő helytörténeti fotótár, illetve a sokáig a Batthyány utcán működő központi olvasóterem), fotó: derencsényi­­. A hétezredik(ek)et köszöntötték Szerdánként, az állam­­polgári eskük napján székely zászló leng majd a városháza épü­letén. DEBRECEN: A 7000. új állam­­polgári eskütételre került sor szerdán a debreceni Belvárosi Közösségi Házban. Somogyi Béla kulturális alpolgármester adta át a honosítási okiratot a Szatmárnémetiből érkezett házaspárnak, Varga Rékának és Varga Szilárd Csabának. Az eseménnyel összekötött sajtótájékoztatón elmond­ta: a hétezres szám országos viszonylatban is magas, ami mutatja, Debrecennek a hatá­ron túl is presztízse van. Az alpolgármester egy új hagyomány bevezetéséről is beszélt: a jövőben szerdán­ként, az állampolgári eskük napján székely zászló leng majd a városháza épületén, a lobogó egy Székelyföldről szintén eskütételre érkezett személy ajándéka.­­ Ma a jelképek körül hábo­rú van, hogy ki a magyarabb, és ebbe nem akart Debre­cen azonnal bekapcsolódni, ugyanakkor nincs szégyell­­nivalója az általa közvetített értékek miatt - jelentette ki Somogyi Béla. HBN­SZT Az alpolgármester gratulál Varga Szilárd Csabának fotó: mateg­­. Angi az esélyes a múzeum élére Pályázatáról a febru­ár 28-ai közgyűlésen döntenek. Debrecen. A volt megyei intéz­mény az átszervezések után immár Debrecené. A decem­berben kiírt igazgatói pályá­zatra - mint a polgármesteri hivatalban kérdésünkre vála­szolták - egyetlen beadvány érkezett: Angi Jánosé, aki a Debreceni Egyetem docense, a történelemtudomány kan­didátusa. Angi 1999-2011 között a város ingyenes hetilapját megjelentető kft. ügyvezető igazgatója volt. A nyilváno­san elérhető források szerint angolul és oroszul beszél, szakterülete Kelet-Európa története a 18-20. században. A városházáról kapott in­formáció szerint pályázatáról a február 28-ai közgyűlésen döntenek. HBN A tartalomból: Dzsessznapok egykor_____4. oldal Ízelítő Szkítiából____________6. oldal Búcsú Újvárosi Endrétől 7. oldal Görbeházáról jelentjük 8. oldal Sikerre éhesen 10. oldal HjjOMnrilbpló »»».tawi.hu 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 llllli Mi Neveléstörténet hallgatóknak DEBRECEN. Öt egyetem hall­gatói mérték össze tudásukat szerdán a Református Kollé­gium országos neveléstörté­neti vetélkedőjén. Az évente megrendezett viadalon ez­úttal nagy hangsúlyt kapott­ a kollégium 475 esztendeje, valamint az ország legrégebbi tanítóképző műhelye, n. hbn Feladatra várva FOTÓ: MOLNÁR PÉTER A kézműves hagyaték vonzásában FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Tervek, esélyek a művelődésben HAJDÚNÁNÁS. A helyi kultu­rális intézmények működé­sével, szakmai programjaival ismerkedett szerdán a kultú­ráért felelős államtitkár Haj­dúnánáson. L. Simon László elsőként a Móricz Pál Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűj­teményének kiállításait te­kintette meg, és tájékozódott a jövőbeli tervekről, majd el­látogatott a Kéky Lajos Városi Művelődési Központba, hbn Thai érdeklődés a lehetőségekről DEBRECEN: A DEKOM orvoscsoportja közremű­ködésével a városba látoga­tott szombaton Sompong Sanguanban thaiföldi nagy­követ, aki előbb Fábián Ist­ván rektorral találkozott az egyetemen, majd Pajna Zol­tán alpolgármesterrel és Tóth Attilával, a megyei közgyű­lés alelnökével. Megbeszé­lésükről az alpolgármestert kérdeztük. /3. hun Még nem dőlt el a továbbjutás LABDARÚGÁS. A DVSC-TEVA hátrányból várja a Ligakupa negyeddöntőjének márciu­si, debreceni visszavágóját, miután a piros-fehérek 1-0-s vereséget szenvedtek a Vi­deoton vendégeként szerdán délután. A két csapat lendüle­tes, fordulatos meccset vívott egymással, viszont Ramos fegyelmezetlensége után em­ber-, majd gólhátrányba ke­rültek a cívisek. /9. hbn ; Antibakteriális, egészségügyi kikészítés . «A ; ; Pamut fedőanyag, márkás alvószál töltet Ta ; ; Prémium minőség ^ ; ; Egészségpénztári kártyára is vásárolható m­ • , Érvényes , 1 4 2013. február 21-28-ig i ^ sáv 14% árengedmény ; I 4 Napló-hűségkártyát­­ ! M1 felmutatóknak az­­ I 1 alábbi termékekből: | ! flÉS|p| függönyök, , |Hpv .. ,| www.agora-tex.hu ágytakarók, | Agora Belvárosi Textilház paplanok, Debrecen, Petőfi tér 7. Tel.: 06-52/319-104 ,■ MPH „ .. párnák, ;^DSS±£o3r"­­ Debrecen, Széchenyi u. 40.Tel.: 06-52/310-263 kamiSok , HIRDETÉS

Next