Hajdú-Bihari Napló, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-08 / 81. szám
FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2013. ÁPRILIS 8. Oláh Tibor fotó: Batey István Fotókon: egyetem és építészet DEBRECEN. Oláh Tibor fotóművész Egyetem és építészet című kiállítása nyílt meg szombaton Debrecenben, az Élettudományi Galériában. A távirati iroda korábbi fotóriporterének képeit munkanapokon 8-18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Kbn ■ Bemutatkozás Nyílt nappal egybekötött toborzót tartott szombaton a Faraktár úti Békessy Béla Vívócentrumban a DHSEPMD Vívó Klub. FOTÓ: m. I. Vezetékes gáz fogyasztói átlagára (10 mW forint) GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH : ------- 1360 nlhá 1150 931 548 457 fl m i I lii 2004 2006 2006 2010 2012 Sokan „meggyógyultak” A megyében eddig több mint 600-an elestek a rokkantnyugdíjtól. DEBRECEN: Jövő év végére fejeződnek be a komplex felülvizsgálatok, amelyek során megállapítják, hogy a rokkantsági ellátásban részesülők közül mennyien jogosultak arra. Az időközi statisztikából az látszik - írta a március 21-i Világgazdaság -, hogy országosan az érintettek 11 százalékának vissza kell térnie a munkaerőpiacra - feltéve, hogy lesz hol dolgozniuk. A Napló a hajdú-bihari adatokat kérte el, s ebből az látszik, hogy nálunk még nagyobb (17 százalék, szám szerint 319 ember) az elutasítottak aránya. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal sajtóreferense, Unger Gyula úgy fogalmazott, hogy „az egészségi állapotuk javulása miatt” kerültek ki az ellátásból. Ez azt jelenti, hogy az egészségkárosodásuk mértéke már nem éri el a 40 százalékot. Egyébként csaknem ennyien mondtak le az ellátásról azzal, hogy a megadott határidőn belül nem kérték a komplex felülvizsgálatot. Együttesen tehát Hajdú-Bihar megyében több mint 600 embernek szűnt meg az ellátása. Az új kérelmezők szintén szigorú „ítészekkel” találkoznak: tavaly január óta mind-össze 23,5 százaléknak (644 embernek) állapították meg a jogosultságát.3. H BN-SZK Coulibaly köszöntötte a gólszerző Pölöskeyt fotó: derencsényi. A farkas és a hét kecskegida A Grimm testvérek azonos című felújított meséjét láthatták a nézők vasárnap a Vojtina Bábszínházban. /6. fotó: matey István Gőzerővel szivattyúznak a Hortobágy-Berettyóból mezőtúr. Hét mobilszivatyvattyúállás révén emelik át a tyút állítottak üzembe a vízfolyó vizét a Hármas-Körösügyi szakemberek szombaton be. Ágotánál azért, hogy az áradó jelenleg a Tiszántúli Víz- Hortobágy-Berettyó vizét a ügyi Igazgatóság mind a 12 Nagyiváni tározóba emeljék, belvízvédelmi szakaszán vé- Mezőtúrnál 24 ideiglenes szidekeznek. /A. hbn Mezőtúr határában FOTÓ: MTI, MÉSZÁROS JÁNOS HIRDETÉS A tartalomból Az össznépi lapítás_____________3. oldal Találkozó Bagdy Emőkével 4. oldal Okosórák a stábban_______7. oldal Perben a kórházzal____________8. oldal Roham a Rollingért 16. oldal 4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 nni Hí I topaukdo ffiji i v 2012.március28.-április8. | Termékek akár 50-80%-kal kedvezőbb áron! MÉG MA LICITÁLHAT! Belecsapnak a kátyúzásba Saját forrásból 105 millió forintot fordítanak a kritikus szakaszokra. DEBRECEN: Április 8-án, azaz ma az önkormányzat megkezdi a tél folyamán tönkrement útburkolatok nagyfelületű javítási munkáit, mely az elhasználódott, legkritikusabb állapotban lévő burkolatok lemarását és új kopóréteg terítését foglalja magába - tájékoztatott pénteken Vígh Vanda, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Mint mondta, a felújítási munkák közel 6 kilométer hosszban, csaknem 19 ezer négyzetméteren, 105 millió forint értékben valósulnak meg saját forrásból. A nagyobb felületű javításokat május 15-ig tervezik befejezni. Az érintett szakaszokon forgalomkorlátozásra kell számítani, melyről a polgármesteri hivatal folyamatos tájékoztatást nyújt a www. debrecen.hu oldalon. Mától tehát - az időjárástól függően - a Böszörményi úton, a Pesti és a Nyugati utcákon, valamint a Segner téren kezdenek dolgozni. A közlekedőktől figyelmet, türelmet kérnek. HBN Megölték a jeles divattervezőt BUDAPEST. A Király Tamás avantgárd divattervező meggyilkolásáról szóló hvg.huértesülést a rendőrség megerősítette. Vasárnap hajnalban ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazott egy 60 éves férfit otthonában, hogy az áldozat a helyszínen életét vesztette - tartalmazza a közlemény. MTI Melegedés jön BUDAPEST. A jövő héten is többfelé előfordulhat eső, illetve zápor. A leghidegebb órákban lehet fagypont közeli hideg, nappalra viszont többfelé már 19-20 fokig melegedhet az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. MTI Egy pont jutott a Debrecennek labdarúgás. Fordulatos mérkőzésen a DVSC-TEVA 2-2-es döntetlent ért el a Honvéd vendégeként vasárnap délután.9. HBN Kásás Tamás Debrecenben járt vízilabda. A háromszoros olimpiai bajnok pólós, Kásás Tamás dedikálta tavaly megjelent könyvét a cívisvárosban. Természetesen sok érdeklődő volt kíváncsi a londoni olimpia után viszszavonult vízilabdázóra, így a Napló is; a Kásával készült interjút egy későbbi lapszámunkban olvashatják. HBN Nagy élményt jelent egy közös fotó a példaképpel fotó: matey István